Walleshausen Gyula: A magyaróvári agrárfelsőoktatás 175 éve (1818-1913) (Mosonmagyaróvár, 1993)
2. Gazdasági felsőbb tanintézet (1850-1874)
2. M. KIR. GAZDASÁGI FELSŐBB TANINTÉZET (1869-1874) 1867 januárjában aláírták a kiegyezési okmányokat, és a következő hetekben megalakult a magyar kormány. Gorove István március 10-én vette át a Földművelés-, Ipar és Kereskedelemügyi Minisztériumot. A meglehetősen szerteágazó, a (közös) pénzügyek kivételével az egész gazdasági életet átfogó tárcát a semmiből kellett megszerveznie és személyzetét összetoboroznia, s közben a folyamatban levő ügyeket is vinnie, illetve a különböző osztrák hatóságoktól átvennie. Óvár felügyelete ekkor a kereskedelemügyi minisztériumhoz tartozott, s az illetékes osztály főnöke változatlanul Pabst volt; éppen ekkor készült nyugalomba vonulni. A minisztériumnak a jól működő intézet — mely akár tudományosság, akár felszerelés tekintetében a küllőid hasonló intézeteivel vetélkedhetett82 — átvételével nem volt oka sietni; erejét lekötötték a keszthelyi és debreceni tanintézetek felszerelésével, a megfelelő tanárok kiválasztásával és a szakoktatásügy egészének kialakításával járó gondok. Major Pál, Moson megye alispánja türelmetlenül szemlélte az eseményeket, figyelte a híreket — és féltette a megye büszkeségét, ahol tanulmányait ő is végezte: egyes kósza hírek szerint illetékesek fontolgatják az intézet elhelyezését Óvárról.83 Az alapítás ötvenedik évfordulóját még Bécs fennhatósága alatt ünnepelte meg Óvár. A hazai lapok ismertették az intézet történetét avval a megjegyzéssel, hogy a következő év elején átveszi a magyar állam.84 Az intézet átvétele 1869. január 9-én kezdődtek meg a tárgyalások az intézet átvétele ügyében. Az osztrák félt Hamm miniszteri tanácsos képviselte, a magyar bizottság vezetője Hideghéthy Antal miniszteri tanácsos volt, tagjai: Major Pál alispán és Tormay Béla. Az intézetet Masch igazgató és Moser professzor képviselte. A feleket kölcsönös jóindulat hatotta át. Érdekeik — szerencsére — nem ütköztek, és így az eredetileg nyolc napra tervezett tárgyalás85 már a negyedik napon a jegyzőkönyv aláírásával végződött. Hideghéthyék arra törekedtek, hogy a teljes felszerelés és berendezés itt maradjon, Hamm pedig a német tannyelv fenntartásához ragaszkodott, érthető okokból: az osztrákok még teljesen tanácstalanok voltak abban, mit tegyenek Óvár pótlására. Hamarosan megállapodtak abban, hogy az 1850 után beszerzett taneszközök fele illeti meg az osztrákokat. Ám a gyűjtemények kettéosztása értelmetlen lett volna, ezért Major Pál javaslatára az osztrák fél beleegyezett a pénzbeli kárpótlásba. Az 1869. január 13-án aláírt jegyzőkönyv szerint a magyar kormány a 49 534 forint 36 krajcár becsérték felét fizeti az oszták kincstárnak kárpótlásul. Továbbá a magyar államra szálltak az „osztály alá nem vont” ingatlanok és az 1850 előtti ingó vagyon 107 697 forint értékben. Kárpótlásra sem ezekért, sem a gazdasági felszerelésért nem tartott igényt az osztrák fél.86 A két tannyelvű oktatás A valóban gyors — és kedvező — megegyezés után a végrehajtás igen nehéz feladatnak bizonyult; annak személyi és tárgyi következményei a tárgyalásokon háttérbe szorultak. Ezek csak január 13-a után okoztak fejtörést az illetékeseknek. A párhuzamos évfolyamok előadóinak, oktatóinak a kiválasztása ígérkezett a legnehezebbnek, nem csupán a magyarul beszélőké, hanem a németül előadóké is: 1869-ben eltávozott az intézmény öt jeles oktatója. (Haberlandt Frigyes és Hecke Vencel a Hochschule für Bodenkultur előkészítői, majd első tanárai közt tűntek fel, Wilhelm Gusztáv, a grazi műegyetem r. tanára, Reitlechner Károly a klostemeuburgi borászati-gyümölcsészeti tanintézet r. tanára lett, Moser Ignácot pedig a bécsi vegykísérleti állomás igazgatójává nevezték ki.) Az eltávozottak űrt hagytak maguk mögött, az alma mater iránt aggódó Major Pál azonnal szóvá is teszi a sajtóban: Pusztul ÓvárF Pótlásukra a kormány — meghívással — a német tagozatra kinevezte tanárrá Lehmann Oszkárt 43
