Walleshausen Gyula: A magyaróvári agrárfelsőoktatás 175 éve (1818-1913) (Mosonmagyaróvár, 1993)
2. Gazdasági felsőbb tanintézet (1850-1874)
ekkel, tanárokkal került kapcsolatba. Erről meggyőződhet az, aki elolvassa a Pabst vezetésével évente rendezett tanulmányú ti beszámolókat. Kezdetben avval is vádolták Pabstot, hogy „elméletieskedő”, elhanyagolja a gyakorlatot. Nem lehet Pabstnak felróni, hogy a gyakorlati képzés valóban hiányos volt mindaddig, amíg megfelelő tangazdasághoz nem jutott az intézet. Pabst annak a második német generációnak volt a kiemelkedő, talán a legnagyobb alakja, amely a mezőgazdaságot a tudomány rangjára emelte. Pályája kezdetén a mezőgazdaság-tudomány még egységes egészet alkotott, amelynek csupán egyes fejezetei körvonalazódtak. Pabst előadásában, tanításában összegeződött mindaz, amit az általános növénytermesztéstantól az üzemtanig katedráról akkoriban tanítani lehetett. Hogy ez utóbbi állt Pabsthoz a legközelebb, ez volt az a szakterület, amit tovább is fejlesztett, nem véletlen. Pabst tanári tevékenysége mellett több évtizedig igazgató is volt, folyóiratokat szerkesztett, mezőgazdasági egyesületeket szervezett, kiállításokat rendezett, azokon elnökölt, szekciókat vezetett, vagy legalább zsűrielnökként működött közre. Egy híján félszáz mezőgazdasági társaság választotta tiszteleti tagjává.62 Kiemelkedő jelentőségű tette volt a német mezőgazdák 1837 óta évente rendezett vándorgyűléseinek a megindítása. Ez az intézmény néhány év múlva nem csupán a német tartományok jeles gazdáit hozta össze, hanem az egész művelt világ legjelesebb mezőgazdasági szakembereit és tudósait ide vonzotta, természetesen magyarokat is. Még Amerikából is áthajóztak néhányan, hogy eszmecserét folytathassanak európai kollégáikkal, s hogy hírt vigyenek a tudomány fejlődéséről. Évtizedekig ez az összejövetel töltötte be az izmosodó, de még nem differenciálódott agrártudomány nemzetközi kongresszusának szerepét. Pabstnak, a tudományszervezőnek a portréja még megrajzolásra vár. Igazgatóként is kiváló volt Pabst; mindenütt megállta a helyét. Ha egy másik korszakban kerül Óvár élére, bizonyára sokkal könnyebben boldogul itt is. Bár kicsinyes piszkálódások időnként megkeserítették napjait,63 a maga elé tűzött elveiből nem engedett. Első helyen állt a gondjaira bízott intézmény magas színvonala és jó hírneve, munkatársainak eredményes szakmai működése. S ha valami csorba esett, kellő szigorral járt el, Köhler kertészt, az egyetlen, Stuttgartból magával hozott munkatársát is megfeddte, amiért 1858 decemberének egyik éjszakáján télöntött a garatra egy vendéglőben, ahonnan botrányosan hangoskodva indult tovább, avval a (feltételezett) szándékkal, hogy „egy kétes házba bebocsátást nyerjen”. Mivel rendőrségi ügy is lett Köhler éjszakai félbemaradt kalandjából, Pabst írásban figyelmeztette: ha még egyszer vét a fegyelem ellen, ezt az ügyet is jelenti felettes hatóságának. De erre nem volt szükség: Köhler ellen több kifogás nem merült fel 1879-ben bekövetkezett haláláig.64 Pabst német volt, s 48 éves korában került Magyarországra. Nem lehetett elvárni tőle, hogy magyarrá váljék vagy legalább magyar fejjel, beállítódással gondolkozzék. De legjobb tudását adta, s lelkiismerete szerint is megtett mindent azért, hogy a gondjaira bízott intézményt felvirágoztassa. Ez sikerült neki. Személyével Óvár az intézmény újjászervezőjét, a nagy tanári kar megalapozóját tisztelheti, az egyetemes mezőgazdaság-tudomány pedig első szervezőjét, tudományos menedzserét. Új tanterv Pabst óráit távozása után szétosztották egymás között a tanárok. Az igazgatói állás betöltésével nem sietett a minisztérium; osztrák szakkörökben még mindig megkérdőjelezték az önálló, „izolált” felsőfokú tanintézetek — akadémiák — létjogosultságát, s e nézet most újabb tápot kapott Justus Liebig híres beszédének elhangzásával. Liebig, az agrártudomány kémiai pillérének megalapozója véleménye szerint csak olyan egyetemi környezetben tanítható és fejleszthető a mezőgazdaság, ahol avval egyenjogúak a természettudományi alapstúdiumok. A mezőgazdasági akadémiák ( = felsőfokú tanintézetek) a „főtanszakokra” helyezik a hangsúlyt, mellettük csupán alárendelt szerepet kapnak a természettudományi alapok, fejlesztésükre az izolált intézmények nem nyújtanak lehetőséget. 39
