Walleshausen Gyula: A magyaróvári agrárfelsőoktatás 175 éve (1818-1913) (Mosonmagyaróvár, 1993)
4. Az akadémia a trianoni békeszerződés után (1920-1942)
legalább egy — németül tökéletesen beszélő — okleveles gazda alkalmazatassék, mert az akadémia óriási értéket képviselő könyvtárának rendben tartása múlhatatlanul megköveteli, hogy állandó tisztviselő foglalkozzék vele, a mindenkor megválasztott tanár felügyelete alatt. Szükség van erre azért is, mert csak így lehet a könyvtárt minden időben az érdeklődők rendelkezésére bocsátani.181 A könyvtári állomány 1934. július 2-án ,,1—12 007 könyvtári számok alatt a bevételezési könyvtári napló 33/1933—34. tételig bezárólag 27 498 darabot tesz ki”. Ugyanezen a napon a könyvtár kezelését a „felvett jegyzőkönyv szerint dr. Gróf Béla akadémiai r. tanártól dr. Révy Dezső akadémiai tanársegéd az újonnan felfektetett állománykönyv alapján teljes felelősség mellett átvette”.182 A gazdák katasztere Működése kezdetén súlyos gondot okozott Groffitsnak, hogy a hallgatói létszám megcsappant és a mélypontra süllyedt. A húszas években is nehéz volt az elhelyezkedés, most azonban a gazdasági világválság közvetlen és közvetett hatására növekedett a munkanélküliség. „A földesurak eladósodtak, hiába voltak a jó termések, a szép állatok; a gabonaáresések és az állatárak hihetetlen lezuhanása a gazdálkodást veszteségessé tette még a legjobb gazdatiszti vezetés mellett is, s a kenyéradó földbirtokos kénytelen volt a gazdatiszti fizetést is redukálni. Azután következett az állások összevonása... szaporodott az állás nélküli gazdatisztek száma. De még ez sem volt elég; a birtokosok egy része, hogy adósságaitól szabaduljon, bérbe adta birtokát és az így felszabadult felszerelés árából törlesztette azt, de e réven megint egy csomó gazdatiszt vesztette el kenyerét” — írta le e folyamat lényegét, igen találóan Farkas Géza, a Nógrád megyei Gazdasági Egyesület elnöke.183 A gazdatiszti pálya kilátástalansága elriasztotta az akadémiától az ifjakat: 1931 őszén csupán 17-en kérték felvételüket az első évfolyamra. Groffits azonban nem nézte ölbe tett kezekkel az akadémia elnéptelenedését. De az orvosláshoz tudnia kellett, hány diplomás gazdatiszt vár elhelyezkedésre. Vutskits György az 1920-as népszámlálás adatait vizsgálva csupán azt tudta megállapítani, hogy a „gazdasági tisztviselők” 35,7%-a — tehát 1782 — rendelkezik felsőfokú képzettséggel. A statisztika azonban az írnoktól a kulcsárig mindenkit ide sorolt, még a kiskorúakat is. (Ugyanakkor pl. Egerben egy vámőrtiszti tanfolyam 47 hallgatója közül 32 okleves gazda volt, akik így másik rubrikában szerepeltek.)184 A statisztika tehát használhatatlannak bizonyult. Nem volt mit tenni: országos adatgyűjtést kellett indítani. így készült el az a gazdatiszti kataszter, amely egyben kapcsolatot teremtett az ország valamennyi mezőgazdasági szakemberével, és ez különleges kedvező pozíciót kínált az akadémiának — amit a következő időben haszonnal gyümölcsöztethetett. Groffits felkérésére már 1932 őszéig 3782 okleveles gazdatiszt adatait gyűjtötte össze és dolgozta fel Világhy Károly tanár Révy Dezső tanársegéd közreműködésével, és a munka folytatódott.185 A tanári kar többször is foglalkozott az elmúlt tanévben az állástalanok ügyével, hiszen felelősséget éreztek az akadémiáról kikerült diplomásaik további sorsáért. A gazdatiszti pálya — vélt — telítettségével kapcsolatban elvégezték ugyanazokat a számításokat, amelyek már a húszas évek első felében is bizonyították, hogy még hiány is lenne okleveles gazdákban, ha velük töltenék be a mezőgazdasági szakképzettséget kívánó posztokat.186 így pl. meglepő, hogy a Hangya szövetkezet egyetlen okleveles gazdát sem alkalmaz,187 s a Földmívelésügyi Minisztériumban továbbra is „a jogászok viszik a vezető szerepet, a szakemberek csak alárendelt helyzetben vannak”188 — amint azt rosszallóan Szentiványi Béla, a Piarista Rend jószágkormányzója ki is merte mondani. De ezeken kívül — mint Groffits kifejtette — a diplomásokat foglalkoztatni lehetne különböző típusú szövetkezetekben, mintagazdaságok, kísérleti körzetek, továbbá gazdatitkári, vándortanítói, szaktanácsadói stb. állások szervezésével — „az államháztartás számottevő megterhelése nélkül”.189 Mindezek csak kecsegtető lehetőségek voltak, ám üres álláshely ritkán akadt. Egyedül a VKM kínált ösztöndíjat és állást: azokat az okleveles gazdákat, akik vállalkoztak a tanítóképző V. évfolyamának elvégzésére, utána kijelölt gazdasági népiskolákban el is helyezte.190 E lehetőséget 1930-ban 14-en ragadták meg, a végzősök több mint egyharmada.191 142
