Nemes Gábor (szerk.): A győri káptalani magánlevéltár törzsanyagának regesztái (1527-1600) - A Győri Egyházmegye Levéltár kiadványai. Segédletek 5. (Győr, 2011)
Bevezetés
1566-ban pedig I. Miksa meghagyta a győri káptalannak, hogy Győrött csatlakozzanak csapataikkal a királyi hadakhoz (257.). 1576-ban először vetődött fel a káptalan Szombathelyre költöztetésének gondolata, melyet akkor el is vetettek (325., 327.). A katonák által megszállt, egyre romosabb állapotba kerülő székesegyházról is több adatot olvashatunk, ezek szinte kivétel nélkül ismertek a katedrális történetét kutatók előtt.14 Különösen érdekesek a székesegyház oltárjavadalmainak betöltésével kapcsolatos kegyúri jellegű iratok. A kinevezésekből (44., 58., 110., 111., 191., 256.) az az érdekes kép bontakozik ki, hogy Új laky Ferenc püspök az egyre inkább apadó jövedelmű káptalan számára inkorporálta a javadalmakat, lemondva ezáltal kinevezési jogáról. A püspök és a káptalan között azonban már korábban voltak súrlódások, erre utal egy a Római Kúria előtt lévő ügy, melyben egy, még a néhai Gosztonyi János győri püspök általi kinevezést támadott meg Lá-bodi Pál kanonok (18.). Egy esetben, 1542-ben az is előfordult, hogy Ferdinánd király az egyik legjövedelmezőbb Szent Demeter-oltárigazgató-ságra saját emberét nevezte ki (100.). Három esetben nem győregyházme-gyei javadalom adományozásáról szól a forrás: Dalmadi Sebestyén fehérvári keresztes elöljárót esztergomi (38.), Rezi Gál felsőörsi prépostot és veszprémi kanonokot veszprémi (162.), Szegedi Pál egri olvasókanonokot pedig egri javadalmakba iktatják. Az iratok idekerülése Dalmadi esetében az életútjából megokolható, hiszen később soproni főesperes és oltárjavadalmas volt; Rezi Gál kinevezése a káptalan hiteleshelyi levéltárának felsőörsi prépostság iratait rejtő V. Cimeliothecájából keveredhetett ide. A regeszták számos esetben szolgáltatnak adalékot az egyes kanonokok életrajzához, melyek közül csak az érdekesebbekből szemezgetnék.15 Velikei Márk, a keresztesek győri rendházának házfőnöke, később szentadalberti prépost 1550-ben római utazása miatt bérbe adja a keresztesek kónyi birtokát (189.), két évvel később pedig Bécsből jelent kanonoktársainak Mauritius Fürst kismartoni kapitány végrendeleti ügyéről (207.). Máthésy István nagyprépost egy alkalommal Miksa császárnak a káptalani bormérést tiltó rendeletére illetlen válaszlevelet küldött, emiatt uralkodói feddésben részesült (315.), néhány évvel később a heves természetű nagyprépostot a győri főkapitányok ki is tiltották a városból (332.). Számos adatot találunk az őrkanonokházban működő káptalani iskoláról is. 1560-ban Ferdinánd király Kóny birtok jövedelmét rendelte az iskola fenntartására, majd ezt az adományt később Rudolf császár, va14 Lásd erre: Bedy: Győri székesegyház, Levárdy: Székesegyház, Nemes: Adalékok. 15 Erre lásd: Bedy: Győri káptalan, 335-397.