Koltai András: Batthyány Ádám. Egy magyar főúr és udvara a XVII. század közepén - A Győri Egyházmegye Levéltár kiadványai. Források, feldolgozások 14. (Győr, 2012)

IV. "Az jó és hű szolgákat". Az udvari társadalom

240 ,Az JÓ ÉS HŰ szolgákat’ „Rendet akarnék szabni az uraim közé” Amikor Batthyány Ádám az 1630-as évek elején kezébe vette öröksé­gének irányítását, nemcsak jószágai gazdasági irányításában, hanem ud­varában is rendet kellett teremtenie. Egy keltezés nélküli, de föltehetőleg 1629/1630-ban írott levelében erről a szándékáról tudósította anyját: „Én tegnap este későn érkeztem ide Újvárra, az uraimat is behívattam néminemő dolgaim végett. Minthogy Nagyságod maga is jól tudja, hogy minden dolgaim vesztében vannak immár, ekon[!) valami rendet akarnék szabni az uraim közé, hogy ki-ki tudná hivatalját, s tartaná hozzá magát. Azért kérném azon Nagyságodat, hogy ha lehetséges volna, maga is jönnne által Nagyságod, minthogy én nem tudom az itt való állapatot, mint vagyon”.5 A fiatal Batthyány Ádámnak föltehetően azért okozott problémát, hogy kiismerje magát az udvari rendben, és azért kellett anyja segítségét is igény­be vennie, mert azt addig nem rögzítették írásban, hanem a dominusz és familiárisai közös emlékezetében élt, a szóbeliség határain belül. Ez a helyzet alapjában nem változott Batthyány Adám élete végéig sem. írott és íratlan rendtartás Batthyány Adám ugyan szívesen készített - elsősorban gazdasági ügyek­ben - különböző följegyzéseket és utasításokat, ezek közül azonban alig né­hány olyan van, amely udvari tisztségviselői számára készült volna, és több­nyire ezek sem az udvar életével foglalkoztak, hanem egy-egy alkalmi feladat végrehajtásával útra küldött familiárisnak szóltak. Akkor is készültek instrukciók, amikor Batthyány Ádám indult nagyobb utazásra, és az otthon maradóknak eligazítást adott távolléte idejére. 1643. augusztus 26-án például a Morvaországba betört svéd csapatok ellen össze­hívott magyar táborba, Szakolcára indult, „messzebb talám, mint máskor, s kölem[b] állapatra is”, és ezért sajátkezűleg írt azon familiárisok elöljá­rójának, „kik az atyámfia s gyermekim mellett maradnak”. A rendtartást azonban akkor sem tartotta szükségesnek leírni. „Az mi az Kegyelmednek állapatját, s szolgálatban való hivatalját il­leti” - kezdte írását Batthyány Ádám - „arról mit írjak, s disponáljak, nem látom szökségesnek s helyesnek is, mivel annak rendit és módját SB. Á. levele P. É.-nak, Németújvár, é. n.: MOL P 1314. n° 2511.

Next

/
Oldalképek
Tartalom