Koltai András: Batthyány Ádám. Egy magyar főúr és udvara a XVII. század közepén - A Győri Egyházmegye Levéltár kiadványai. Források, feldolgozások 14. (Győr, 2012)
III. "Mind az várakat, s mind az tartományit". Az udvar épített környezete
136 „Mind az várakat, s mind az tartományit” 27. kép: A Lapincs-folyó Burgó és Rábakeresztúr között a XVIII. század elején. Felül láthatók a németújvári uradalom délnyugati falvai: Nádkút (Rohrbrunn), Hidegkút (Kaltenbrunn), Radafalva (Rudersdorf), Dobrafalva (Dobersdorf), Királyfalva (Königsdorf), Körtvélyes (Eltendorf) és Patafalva (Poppendorf). Utóbbi kettőt a rajzoló véletlenül fölcserélte. A térkép bal odalán láthatók a stájer határmenti települések: Burgó (Burgau), Bierbaum (D), Speltenbach (C) és Fölöstöm (Fürstenfeld, A) városa. (MOL S 20. n° 2.) előző rendeletét, és királyi biztosokat nevezett ki az ügy kivizsgálására. Batthyány ekkor kérvényezni szerette volna, hogy az ügy a személynök vezette királyi tábla előtt folyjon, mert „valamit fiúi engedelmességből anyámhoz illett és köllött cselekednem, azokra megszámlálhatatlan kárommal is reámentem volna, de asszonyom anyám azon előbbeni hozzám megkeményétett szívét viselvén, más idegennek akarna több jót, hogysem mint nekem, fiának.”15 Ezért július 9-én olyan új beadványt készíttetett Böjthe Miklóssal, amelyben az előző megállapodások eltörlését és a birtokok újraosztását kérte.16 A másik fél viszont abban tevékenykedett, hogy Batthyány birtokait osszák föl. 1635. szeptember 25-én egy névtelen (és kétes hitelű) levélíró azt jelentette Pozsonyból Batthyánynak: „titkos dolog, hogy Chiaky László őnagysága az elmúlt héten jütt meg Bécsbűl,” ahol kétszer is beszélt a császárral arról, hogy Németújvár, Rohonc és a többi jószág „föloszoljon” Batthyány Ádám, Poppel Éva és lányai között, és „mind az cardinál [Pázmány Péter] és palatinus [Esterházy Miklós] uraim ... Chiaki mellett vannak”.17 15MOL P 1320. 1/b. cs. f. 4. 16MOL P 1313. AA Almárium I. Lad. 8. n° 145/1-2.