Neumann Tibor: A Korlátköviek. Egy előkelő család története és politikai szereplése a 15-16. században - A Győri Egyházmegye Levéltár kiadványai. Források, feldolgozások 5. (Győr, 2007)

Korlátkövi Péter (†1526)

A „hoppmester” - egy báró és funkciói 61 ismerünk példákat. 1524. április 13-án Drágfi János temesi és Kanizsai László vasi ispánnal együtt Esztergomba utazott, hogy az éppen egy héttel korábban elhunyt Szatmári György érsek embereitől a király nevében átvegye az esztergomi várat. A helyi káptalan részletes leírást készített az eseményről: a három báró a vár előtt találkozott, majd követek útján tárgyalni kezdett a váron belül tartózkodó fami­liárisokkal. Ebédidő táján a bárókat nagy tisztelettel beengedték a várba, a két várnagy átadta a rangidős Drágfinak a vár kulcsait, kinyilvánítva, hogy uruk ha­lála után hű alattvalókként egyedül a királynak őrizték a várat. Drágfi ezt követően röviden tanácskozott két társával, majd visszaadta a kulcsokat, és a familiárisok lelkére kötötte, hogy ameddig csak a király akarja, továbbra is ugyanekkora hű­séggel őrizzék a várat.359 Az érseki szék következő hónapban történő betöltéséig azonban - ekkor Szálkái László lett az érsek - a király Korlátkövit és Baracsi Mátyás vránai perjelt nevezte ki az érsekség kormányzóinak.360 Nem lehetetlen, hogy II. Lajos megbízásukat hosszabb időre tervezte: állítólag a pápa hozzájárult ahhoz, hogy az uralkodó az esztergomi érseki széket két évig üresedésben tartsa és jövedelmeit a török elleni küzdelemre fordítsa.361 Másfél hónappal később Péter Szikszón (Abaúj m.) tűnik fel, hogy Sárkány Ambrus és Verbőci István társaságában elsimítsa a kassai polgárok és Perényi Gábor között a mezőváros ügyében támadt nézeteltéréseket.362 Ősszel a király Korlátkövit teljeskörű megbízatással Komárom megyébe küldte mint általa kije­lölt általános bírót (iudex et commissarius noster generalis),363 minden bizonnyal azért, hogy közgyűlést tartson a megye nemessége részére.364 Az év végén aztán az uralkodó azzal is megbízta, hogy vegye védelmébe elhunyt palotása, Majtényi István özvegyét (azaz Korlátkövi Krisztinát) és árváit.365 Bár ebben az esetben nem kizárt, hogy Péter csupán felügyeletet kívánt gyakorolni néhai sógora birto­ki két itteni zálogbirtoka lakosságához címezve, hogy mindenben neki engedelmeskedjenek. Az oklevél eredetije elkallódott, 18. századi kivonata: „1521. Fasc. 18. No. 28. Commissio Ludovici regis ad incolas duarum possessionum suarum Vraczysche et Pobugin ad castrum suum Holych spectantium, ut Petro Korláthkőy in iisdem hypothecario obediant.” BA 5. csomó, 1748. évi elenchus. 3591524. április 29. DL 70113. - A provizor, Sibrik Osvát, a két várnagy, Forgács Miklós és Régyi Ferenc, valamint a többi familiáris látszólag nem örült az események ilyetén alakulásának, mivel „protestati extitissent”. 3601524. május 11-én még kormányzó: DF 208910., regesztája: Szentszéki reg. 4336. sz. - Bara­­csira 1. Kubinyi, Budai vár 94. 3611524. ápr. 7-13. Egyháztörténelmi emi. I. 129-130. 3621524. jún. 4. DL 71177. (Az oklevél nem tartalmaz kelethelyet, de a békéltetésre valószínűleg a helyszínen került sor.) 3631525. nov. 22. DL 24223. (Parancslevél Péternek „tanquam iudici et commissario nostro hoc tempore per nos ad comitatum Comaroniensem cum pleno mandato nostro deputato”; intéz­kednie kellett a György-napi országgyűlésről hazafelé tartó, és Marcelházi Pozsár Domokos és Vitályos által megtámadt Szentgyörgyi Farkas gróf ügyében. Vitályos egyébként vélhetően Péter unokanővérének a férje volt, 1. az 168. jegyzetet.) 364 Péter minden bizonnyal olyan kiküldött bíró lehetett, mint az előző évben Szapolyai György Zala megyében. A középkorvégi közgyűlésekre 1. Tringli, Levelesítő jegyzék 7-8., vö. 1518. évi 35. te. (C1H 768.), amely szerint azonban a királynak csak akkor kell kiküldenie bírót az ülnökök közül, ha az ispánok a tolvajok és gonosztevők kiirtását nem végzik el. 3651524. dec. 7. DL 73234.

Next

/
Oldalképek
Tartalom