Függetlenség, 1970 (57. évfolyam, 1-44. szám)
1970-08-20 / 34. szám
8. oldal FÜGGETLENSÉG Baleset — tárgyalással Irta: YÁRKONYI ANDOR Az eset — pontosabban a baleset — első része néhány héttel ezelőtt zajlott le; a második, befejező rész lebonyolítására néhány nappal ezelőtt került sor. A két résbből álló “elégia” hőse pedig az én derék Feri sógorom volt. ő mesélte el nekem az egész dolgot; jobb is lesz talán, ha Önöknek is ő meséli el érdekes és tanulságos élményeit, úgy ahogy azok alább következnek: — Barátaim és ismerőseim véleménye az, hogy nem vagyok rossz autóvezető. Tiz éve vezetek, é3 azóta egyetlen “accident”-em sem volt. Néhány ticketet kaptam ugyan a “speed limit” túllépéséért, de az vesse rám az első megrovó pillantást, aki sohasem volt ilyen ticket boldogtalan tulajdonosa. Szóval, mindig megfontoltan, nyugodtan vezetem kocsimat, de azon a délutánon az ördög bujt belém; máskor, ha a volán mögé ülök, otthonhagyom gondjaimat, — ezúttal azonban gondjaim nem akartak elválni tőlem, és úgy tapadtak rám, mit a piócák. Persze elvonták a figyelmet is az útról. így történt, hogy amikor “lane”-t akartam változtatni, hogy átadjam a teret a gyorsabb járású kocsiknak, autóm eleje nagyot zökkent: beleütközött egy másik kocsi oldalába. Nem voltam eléggé figyelmes, és igy nem vettem észre, hogy a laneváltás pillanatában az én kocsim mellett egy másik autó haladt. A másik autó — egy kis Volkswagen — a következő másodpercben megállt, és megálltam én is. A vezető — egy csinos, fiatal hölgy — tragikus arccal szállt ki apró kocsijából. Rámeredt jármüve hátsó felére, amelyet bizony az én kocsim jócskán benyomott. A látvány nem volt éppen szívderítő. — Nagyon sajnálom — mondtam — de ne essék kétségbe. A biztositó rendbehozatja a kocsit, és szebb lesz mint újkorában. — Remélem is — csóválta szép, szőke fejét. —- írja fel kérem a nevét, a cimét, a . . . Kezemben volt a papír és ceruza, és már éppen írni kezdtem, amikor odalépett hozzánk egy rendőr. “Forduljanak be mindketten ebbe a mellékutcába és várják meg, amíg a járőr felveszi az adatokat!” — mondta és mi engedelmeskedtünk az utasitásnak. Vagy egy félórát vártunk, amig megérkezett a rádióval kihívott rendőrautó, két utasával. Először megszemlélték a kárvalott Volkswagent, majd az egyik elmondatta velem a baleset lefolyását. Megtekintette a helyszínt is, ahol semmitsem láthatott. A másik ugyanezt tette a hölggyel. Ezután mind a kettőnket beültettek a kocsiba, ahol felvették a jegyzőkönyvet. — Mivel a kár meghaladja a száz dollárt — mondta nekem a rend derék őre — tárgyalásra kell mennie. Szerencséje, hogy a hölgynek nem történt semmi baja, igy az ügy nem lesz hosszadalmas. Mindenesetre azt ajánlom, hogy a bírónak mondja el azt, amit nekem mondott; kérje meg őt, hogy vegye tekintetbe kitűnő hajtási recordját és azt, hogy a biztositó megtérítette a kárt. Mivel már nyugdíjban van, említse meg ezt is a bírónak; ennek a ténynek is szerepe lehet a büntetés kiszabásánál. Átvettem a ticketet, amelyen ott állt a tárgyalás helye és időpontja, amelytől kereken három hét választott el. Másnap bejelentettem az ügyet a biztosítómnál, kiállítottam azt a formulát, amelyet ilyen esetben ki kell tölteni és elküldtem a columbusi nyilvántartó hivatalnak. Ezután három, töprengésekkel teli hét következett. Naponta legalább tízszer játszottam el gondolatban a tárgyalást. Ott állok a bíró előtt. Kérdésére, hogy bűnösnek érzem-e magam — töredelmesen igennel válaszolok, és részletesen elmondom a baleset teljes lefolyását. A biró szúrós tekintettel néz rám, majd igy szól: “Mit tud mentségére felhozni?” “Kérem, your Honor, — rebegtem elhaló hangon — szíveskedjék tekintetbe venni elsőrangú drivi ng-recordómat; tiz év alatt körülbelül százezer mérföldet hajtottam teljesen baleset-mentesen. Közben több gondatlan autóvezető életét mentettem meg; mert én nem csupán a magam, hanem a mások életére is vigyázok! Az általam ezúttal okozott kárt a biztositó megtérítette, és a sérült kocsi most szebb mint újkorában volt. Ez az első balesetem, és Ígérem your Honor, hogy az utolsó is! Szíveskedjék végül azt is figyelembe venni, hogy nyugdíjas vagyok és csekély social-securitymből élek... Nem! — javítottam ki magam — azt nem mondom, hogy “csekély”, mert hátha ezen fennakadna . . . tehát: nyugdíjas vagyok és a social securityből élek. — Well — mondja rövid tűnődés után a biró — tulajdonképpen szigorúan meg kellene büntetnem magát, de tekintettel a tekintendőkre, és miután ez volt az első balesete és megígérte, hogy a jövőben jobban fog vigyázni, száz dollár pénzbüntetést szabok ki, de az összeg megfizetései egy évi próbaidőre felfüggesztem. De aztán ügyeljen arra, hogy többé ne kerüljön a bíróság színe elé . . . ! ! Én megkönnyebülten távozom. Hálaistennek, csakhogy túl vagyok ezen is .. . Időközben valaki azt tanácsolta, hogy menjek el a helyi forgalmi irodába, ahol a különböző kihágások miatt kiszabott pénzbüntetéseket kell befizetni, — ezzel megtakarithatom magamnak a bírói tárgyalás izgalmait. A tanácsot megfogadtam és felkerestem a hivatalt. Az ügyintéző ott közölte velem, hogy baleset esetén nem tekinthetnek el — a törvény értelmében — a tárgyalástól, és az ügyet nem lehet egyszerűen csak a bírság lefizetésével elitnézni! Akár akarom, akár nem, a tárgyalásra el kell mennem. Távozásomkor még egy bánatos pillantást vetettem a kifüggesztett árjegyzékre, amely szerint, balesetnélküli “improper” lane-váltás esetén 15 dollárt kellett volna fizetnem. Mély, szomorú sóhajtás tört fel mellemből: óh, ha itt intézhetném el ezt a kellemetlen, kínos ügyet! A tárgyalás napján már kora reggel rendkívül ideges voltam, holott az idézés szerint csak délután egy órára kellett megjelennem a biró előtt. Nem találtam a helyemet, és olyan alaposan fürödtem meg, mintha legalábbis három hónapig nem lett volna alkalmam hasonló művelet elvégzésére. “Az sem lehetetlen — morfindiroztam — hogy néhány hétre, vagy hónapra börtönbe zárnak . . . Börtöncellát eddik csak filmen láttam... hm . . . mindenesetre érdekes élmény lesz személyesen is megismerkedni ezzel az intézménnyel .. . Összeborzongtam. A tárgyalás megkezdése előtt már egy órával ott ültem a tárgyalóteremben, amelynek padsorai lassan teltek meg. Kezdetben azt hittem, hogy valamennyien hallgatók, érdeklődők csupán, és csak a kezekben szorongatott ticketekből jöttem rá lassan az igazságra: ezek a férfiak és nők, fiatalok és idősek, éppen olyan vádlottak mint én, és az érdeklődők, hozzátartozók száma elenyészően csekély. Vagy hatvanan gyűltünk ott össze, hogy bűneinkért elvegyük méltó büntetésünket. De hogyan bonyolítják le ennyi ember Várkonri Andoi Thursday. August 20. 1070 ügyét és menyi ideig tart, amig mindegyikkel végez a biró? Ezt is megtudtam rövidesen. Félórával a kitűzött kezdési idő után a hátsó szobák egyikéből kilépett egy fiatalember. Megállt az egyik pulpitus előtt és az ott ágaskodó mikrofonba beszélve elmondotta: milyen jogaink vannak nekünk szerencsétlen bűnös lelkeknek és mit kell tennünk a különböző büntetések kiszabása esetén. A takaros szónoklat tizenöt percig tartott. Csak ezután került sor a lényegre: tiz-tiz vádlottat szólított ki a kezében tartott másolatokból. Ezek sorban helyet foglaltak a vádlottak padján .szemben a magas bírói asztallal, amelyen — a modern kor követelményeinek megfelelően —- ugyancsak mikrofon állott . . . Én a második csoporttal kerültem a vádlottak padjára ... Ezután ünnepélyes pillanat következett: valamennyien felálltunk, mert belépett a biró. Fekete talárt viselt az öregur, akinek fejét selymesen ezüst haj 'borította; a törékeny-termetű aggastyán túl lehetett talán a nyolcvanon is. De hangja ércesen csegett, amikor sorba maga elé szólította a vádlottakat. És most ért az első meglepetés. Egy-egy ügy tárgyalása — ha a cselekmény komolyabb volt, mint pl. részegség, feltűnő gondatlanság a vezetésben, stb. — legfeljebb öt percig tartott. Ezeket az ügyeket ugyanis áttették egy másik bírósághoz. A kisebb ügyek — és ezek közé tartozott az enyém is — maximálisan két percet vettek igénybe. Az én ügyem a következőképpen folyt le: BÍRÓ: Bűnösnek vallja magát? ÉN: (halkan) igen. BÍRÓ: Megsebesült valaki a baleset során 1 ÉN: (büszkén): Senki. BÍRÓ: Biztosítva volt a kocsi? ÉN: .határozottan): Igen. BÍRÓ: Melyiknél? ÉN: Ennél és ennél. BIRV: Rendben van. A minimális büntetést szabom ki. ÉN: Köszönöm, Your Honor. És ezzel rugalmas léptekkel bevonultam az egyik kis hátsó szobába, amely ezt a címet viselte homlokzatán: PÉNZTÁR. A pénztáros — amikor megmondtam a nevemet — közölte velem, hogy tizenhét dollárt kell fizetnem. Megkönnyebülten nyújtottam át egy huszdolláros bankjegyet. A visszajáró három dollárt zseb revágtam és kiléptem az ajtón a folyosóra ; úgy éreztem magam, mint a madár; akit kalitkába zártak, de aztán a kalitka ajtaját egy jótékony kéz kinyitotta, és most szabadon repülhet ismét az ózondus, tiszta, édes levegőben, S miközben lefelé vitt a lift, arra gondoltam: nem lett volna-e egyszerűbb, ha az vgyet a forgalmi hivatalban intézték volna el. Ott tárgyalás nélkül lefizettem volna 15 kemény dollárt, és ezzel mi mindent takaríthattam volna meg én, és a futószalaggal dolgozó bíróság?! No igen — dorgáltam meg magam — a kettő között azért mégis van valami különbség! “Persze hogy van! — vigyorgott énem gúnyolódó fele — hogynevolna; a különbség: két dollár, és három mondat, egy tiszteletre méltó biró ajkáról . . . ! MINDKETTŐ elmondható az emberről, a legszebb és a legborzasztóbb is: imádkozik — és gyilkol; szeret — és gyűlöl; remél — és kételkedik; nemes — és bestiális; jóságos — és kegyetlen; fogékony a jóra és a rosszra egyaránt.
