Függetlenség, 1970 (57. évfolyam, 1-44. szám)
1970-06-18 / 25. szám
16. oldal FÜGGETLENSÉG Thursday , June 19, T97& “Emlékezetes tragédiák, kalandok, bűnügyek és szerelmek.. , A GYUFÁKIRÁL ¥ I' LEBUKÁSA (Folytatás) Kreuger and Toll 1911-ben részvénytársasággá alakult, 1917-ben — egyelőre csak a skandináv államok területén — elkezdett gyufaüzletekkel is foglalkozni. Az e célból, 45 millió korona alaptőkével létrehozott Svenska Taendsticks A. B. nevű vállalatban a huszas évek legelején Rockefeller is érdekeltséget vállalt. Ez a vállalat érdekkörébe vonta az International Match Corporation^ amely 40 államban mintegy 150 gyufagyárat tartott ütemben és 60 ezer munkást foglalkoztatott. S miután Kreuger egészen eredeti módon biztosított magának konkurrenciamentességet a gyufapiacon: különböző államokban, kormányoknak sok millió dolláros kölcsönöket folyósított annak fejében, hogy azok biztosították számára a gyufagyártás és árusítás monopóliumát, összesen 300 millió dollár kölcsön ellenében igy lett Kreuger “gyufakirály” Magyarországon, Franciaországban, Németországban, Bolíviában, Danzigban, Ecuadorban, Észtországban, Görögországban, Guatemalában, Jugoszláviában, Lettországban, Romániában és Törökországban. Kreuger 1928 nyarán, mikor a Bethlenkormány lázasan kutatott külföldi kölcsön titán, tárgyalásokba bocsátkozott a magyar állammal, egy 36 millió dolláros kölcsön folyósításáról. A magyar kormány a kölcsönt három, egyenként 12—12 millió dolláros részletben megkapta, s ennek fejében ötven évre bérbe adta a gyufamonopóliumot a Kreugercégnek. Kreugerék a szerződés megkötése után hét gyufagyárat vásároltak meg, létrehozták a Magyar Általános Gyufaipari Részvénytársaságot, amelynek a Szikrával együtt 13 millió pengő alaptőke állt rendelkezésére. A két társaság részvényei száz százalékig Ivar Kreuger kezében voltak, aki ilyenformán Magyarország területén egyedül gyárthatott és hozhatott forgalomba gyufát. A gyufa árát is Kreugerék állapították meg, mindenesetre a magyar kormány közreműködésével. A svéd vállalkozó Magyarországon sem kötött rossz üzletet. Az olcsóbb termelés érdekében mindössze négy gyárat: a budafokit, a kecskemétit, a szegedit és a gyulait tartotta üzemben, s ezekben uj gépeket szereltek fel. Mindennek eredményeképpen csaknem 40 százalékkal vált olcsóbbá a svédek számára a gyufa előállítása. S ezek után a tüzszerszám fogyasztói árát 50 százalékkal felemelték. A szerződés ugyanis kimondta, hogy joguk van a gyufa árát dobozonként először Öt fillérre, 1930. január 1. után hat fillérre emelni. A kormánynak viszont nincsen joga a gyufa után szedett adókat, vámokat és más illetékeket növelni. A monopólium birtokában a Kreuger érdekeltségé különböző manipulációkkal tovább növelte hasznát. Amig a gyufa ára négy fillér volt, addig a nagykereskedők 100 dobozonként 2 pengő 36 fillérért kapták a gyufát, amikor pedig a gyufa ára 6 fillérre emelkedett, a nagykereskedő 4 pengő 77 fillért fizetett 100 dobozért. így a kiskereskedelem hasznából is ‘megszerzett’ 50 százalékot a STAB. A magas árak hatására a gyufafogyasztás állandóan csökkent, de a Magyar Általános Gyufaipari Rt., vagyis a svéd monopólium haszna emelkedett. 1929jben 67,511 láda gyufáért 7,4 millió pengőt, 1930-ban 57,903 ládáért 9,4 millió pengőt, 1931-ben 56,660 ládáért 9,2 millió pengőt vételezett be a gyufatröszt. Világos, hogy kevesebb gyufa előállítása kevesebbe került, de a bevétel 1931-ben mégis 1 millió 800 ezer pengővel több volt, mint 1929-ben. A haszon viszont jóval magasabb. Közgazdászok kiszámolták, hogy a szerződés ötven esztendős időtartalma alatt a gyufagyárak régi haszna és a megnövekedett profit között 125 millió pengőnyi a különbség. A szerződés egy agyafúrtan megfogalmazott pontja értelmében a svéd gyufatröszt ezt a pénzt adómentesen kivihette Magyarországról, tehát a 36 millió dolláros, pengőben 200 milliós kölcsönért annak évi öt és fél százalékos kamatán felül még további hatalmas hasznot biztosítottak maguknak Kreugerék. Kreuger — bár voltak ennél hatalmasabb üzletei — elégedett volt ezzel a haszonnal, még egy másik magyarországi monopóliumot is megpróbált megkaparintani. A Stockholmi Edison telefontársaság részvényeit is, majd megbízottai révén — ő a maga részéről soha nem járt Budapesten — ajánlatot tett a magyar kormánynak: 50 millió dollárt fizet, ha bérbeadják neki az egész állami telefonüzemet, szintén ötven évre. A magyar kormány akkor az ajánlatot visszautasította, de néhány hónap múltán, 1931 júliusában, amikor már a kormány “szanálási” programpontjai között szerepelt egyes állami üzemek, köztük elsősorban a telefon értékesítése, bizalmas utón tájékozódott Kreugernél, hogy fenntartják-e a korábban tett ajánlatot. Ivar Kreuger ekkor azonban már nem volt abban a helyzetben, hogy újabb 50 millió dollárt kockáztasson . . . Egyébként pedig szívesen kezdett uj vállalkozásokba, nem érte be a gyufa-érdekeltségekkel, amelyekkel pedig az egész világot behálózta. Már a huszas évek elején megszerezte magának a Grengesberg A. B. részvénytöbbségét is, amely akkoriban Európa legnagyobb érckitermelő vállalata volt. Röviddel később meglepte a világot a Swedish— American Investment Corp. alapításával, amelynek révén domináló befolyást biztosított konszernjének különböző iparágakban. Kezében voltak a svéd és német golyóscsapágy-gyárak, amelyek Európa egész szükségletét szállították, majd hatalmas erdőségeket szerzett Svédországban, s az ezekben kitermelt fával nemcsak a gyufaipar szükségleteit tudta kielégíteni, hanem felvette a versenyt Európa többi fakitermelő vállalkozásaival is. Rövidesen vezető pozícióra tett szert a papír- és a cellulóziparban, egész sereg bankháznál, pénzintézetnél vállalt érdekeltséget. Németországban, Hollandiában és a skandináv államokban uj jelzálogbankokat és holdingtársaságokat alapított, majd 1929-ben érdekközösségre lépett a newyorki tőkepiac egyik legnagyobb bankházával, a Lee, Higginson and Co.-val, amely hatalmas, eladdig soha nem látott pénzügyi tranzakciók amerikai részét bonyolította le. Kreuger magabiztosan került ki a “fekete csütörtökből” — még 1931-ben, amikor tovább romlott a helyzet a nemzetközi pénzpiacon, a legnagyobb bankházak is szívesen adtak hitelt a Kreuger cégnek. S jóllehet több állam — köztük Magyarország — a pénzügyi válság idején bevezetett kényszerű intézkedést, “transzfermoratóriumokat” léptetett életbe, s Kreuger sem kapta meg a gyufamonopóliumért nyújtott kölcsön esedékes részét, a legnevesebb közgazdasági szakértők egyöntetű véleménye alapján a konszern ezt a veszteséget könnyen kiegyensúlyozhatta. Vállalatainak értékét kétbillió, magánvagyona^* nak értékét pedig mintegy félbillió dollárra becsülték. S a tőkés termelés tudorai Ivar Kreugert “az ujabbkori gazdaság legzseniálisabb alkotó és szervező tehetségének” titulálták. Azok az urak — Littorin és társai —, akik 1932. március 12-én a Hotel Rhone különtermében várakoztak elnök-vezérigazgatójukra, tudták, hogy a konszern ügyei korántsem állnak olyan jól, mint ahogyan azt a lapok közigazgatási rovatvezetői hitték. Még mindig szilárdan hittek azonban Kreuger “zsenijében”, s bíztak benne, hogy Kreuger, mint annyiszor, most is el tudja hárítani a fenyegető csődöt. így hát nyugodtan várakoztak, Kreuger azonban késett. Ez már nyugtalanította az urakat: a gyufakirályt a világ egyik legpontosabb emberének ismerték. Negyedórás várakozás után Littorin, a rangidős igazgató felhívta telefonon Kreugert a lakásán. Nem, jelentkezett senki. (Folytatjuk) A
