Függetlenség, 1970 (57. évfolyam, 1-44. szám)
1970-06-11 / 24. szám
'hursday, June 11, 1970 FÜGGETLENSÉG 11. oldal lJEGYZETEK: LÉGIRIPORT AZ ÁRVÍZRŐL TÜKÖRKÉPEK ÍROM VILÁGRÉSZBŐL 1. yneyből kirándultunk a rragamba vízi erőműhöz, autóbuszban, a sok fiatal : volt egy magányos öreg:ony. Érdeklődve figyelte .jat, tanulmányozta a tárkirándulás prospektusát, 'zékenyült tisztelettel néz: a tudásszomj még ifj akis megbecsülendő, és lám íős kora ellenére vállalkoa tikkasztó 'hőségben erl fárasztó útra. [egérkeztünk az erőmül Leszállás. A néni botjára aszkodva igyekezett az felé. Én a lépcsőnél a keet nyújtottam ő kedveelníosolyodott, megköíte a segítséget. Aztán é lihegve bicegett a csoután. duzzasztó gát mellett v előadóterembe tereltek <et. Egy fiatalasszony ma’ázta az erőmű szerkezeaz építkezés történetét, szu pálcával mutogatta a i függő ábrák részleteit, i filmvetítés következett, építkezés egyes fázisai, jelent Sydneynek és köriének ez a viz. Tonnák, awattok, ennyi és ennyi föld csővezeték . . . adaadatok ... De alig lehet ni, mert a néni celofánkóból sültkrumplit eszik . millió köbméter földet gattak meg ... — de a not sem lehet hallani, . a zacskó és a roseibni jgását. Már senki sem fili a kisérőszöveget csak arsány ropogást. Bájos renvezetőnk egyre zavarban mondja a magáét, résén ő is csak a csörgő, >gó öregasszonyra néz. Itt ott is mozgolódás, kunco, most már mindenki érlődését ez a kíméletlen eibnievés köti le. Csak a í pereg érzéketlenül, majd iák is vége lesz a néni diamas csörömpöléssel beleimöszöli a zacskót a tásába. Valaki megkérdezi: itt? De az idős hölgy vázra sem méltatja. Botjára naszkodva indul kifelé. Mindenki csendes utálkoisal fordul el tőle. A busz csőjénél véletlenül megint pmás mellé kerültünk, orsan másfelé néztem. De is sem nyújtotta a kezét, tpaszkodjon egyedül. Ez a pintatlan, önző ... ez a kiiletlen ... ez a dög . . . Hallottam az erőlködő ligásét is. De már ültem a heimen. Ő meg kimerültén ippant az előttem lévő ülés-Akkor vettem észre a füléin a hallókészüléket. Süket. Süket a szerencsétlen. Nem hallotta, honnan is sejthette volna, hogy azzal a vacak kis zacskóval micsoda zajt csapott. 2. San Francisko. Állunk a Market Street sarkán, az őrült kavargásban. Botladoznak az emberek a sínek közt. Megrohanják a villamost. A gyalogosok és a torlódó autók kerülgetik egymást. Az alkonyaiban ezer színben vilióznak a reklámtáblák fényei. Az áruház bejáratánál tömeg, egy lány áll az emelvényen, mikrofonba kiabálja: ingyen golyóstoll, a század szenzációja. Mutatja, magyarázza a toll utolérhetetlen tulajdonságait, százan, ezren lesik, még mindig csak magyarázza, de nem osztogatja. Plakátok, színek, hangok milliárdja harsogja: ezt az italt idd, ezt a süteményt edd, ezt az inget viseld. Valahonnan nyers hal vagy rák illata tör ránk, kínaiak, japánok loholnak üzleteik után, a mulatságosan ósdi drótkötél-villamos, a cable car csikorogva fordul a korongján, ez is csak turistaattrakció, a város i egyik szimbóluma. Hippik caplatnak mezítláb a porban, elegáns hölgyek turkálnak az üzletek áruhegyeiben, a vendéglő cégtáblája félmeztelen pincérnőket igér, a konkurencia egészen mezteleneket, bodoritott hajú, fekete bőrzekét néger fiatalok hirdetik, hogy csak a fekete a szép, kopaszra nyírt ifjú buddhista lámák egy szál fehér lepelben dobolják dalolják a Krisnadalt, és autók és autók és NEVESSÜNK Két barátnő beszélget a kis presszóban. — És mondd, szivecském, hogyan ismerkedtél meg a második férjeddel? — Tudod, Elsa, az úgy történt, hogy én sétáltam az első férjemmel, ő arra jött a sportkocsijával és elütötte a férjemet . . . * * * A skót hazajött a városi parkból, ahol a legkisebb gyermekét levegőztette. Alig lép be a szobába, Kay, a felesége rémülten felkiált: — Az istenért, James, hiszen ez nem a mi gyermeautók megint; a buszmegállónál egy lány röpcédulákat osztogat. tiltakozás a vietnami háború ellen; egy angyali arcú diáklánytól egyetemi újságot veszünk, később látjuk csak, hogy a lap a szabad szerelmet követeli és tömény pornográfia: egy üzletből zene szól a rádió híreket mond: rablógyilkosság . , újabb csapatmozdulatok . . . repülünk a Holdba. . . És a forgatag kellős közepén, a villamossínek közt, a felszedett köveken bukdácsolva, imbolyogva egy szikár néger öregasszony éneklő, üvöltő hangon szórja bibliai átkait erre a világra, mely megérett a pusztulásra, a tüzhalálra, a tengerár ítéletére. Dülöngél, ordít, prófétai dühvei hirdeti a véget — és körülötte mindenki rohan, rá sem pillantanak. Örült? Részeg? Másnap, ugyanabban az esti órában megint arra jártunk. Ugyanaz a kavargás, de permetező esőben. S a néger asszony ugyanott imbolygóit akkor is, Ugyanúgy hirdette az utolsó ítéletet. Ez részeg nem lehet. Csak őrült. Őrült? 3. Delhiben meglátogattuk a fehér-vörös-arany fényben pompázó Birla templomot. A nyitott tornácon tükrök sora. Csodálkozva f o r d u ltunk hindu vezetőinkhöz. Tükrök, templomban? Még sose láttunk ilyet. Ő kissé meghajolt és úgy válaszolt: — A mi hitünk szerint az a helyes: ha másról ítélkezni akarsz, nézz a tükörbe előbb. Nemes László Jafes nyugtatja az aszszonyt: — Jó, jó, Kay, ne idegeskedj ! Nézd meg inkább ezt a remek gyerekkocsit! Hiszen sokkal kiválóbb, mint a mi régink volt . . . * * * A hires filmcsillag fáradtnak, levertnek érzi magát és felkeresi a iegismertebb New York-i orvosprofesszort. — Levetkőzzem, professzor ur? Mire a professzor felnéz jegyzeteiből: — Felesleges, művésznő. Tegnap moziban voltam és láttam önt a legújabb filmjében . . . künk! PÁRTOLJA HIRDETŐINKET GONDOLATOK A HARCOS TISZA FELETT A Tisza most nem kanyarog. Igazi medrét csak a parti fasorok fáinak vízből kiálló koronái jelzik, s a Szegedparti vikiandházak haragos-' sárga víziben pirosló tetői. Haragos a Tisza ... Az öreg uszályt is — amelyet pedig valamilyen parti cövekhez láncoltak — körülöleli most a víz, s mintha tenger közepén állva várná jó sorsát. Haragos a Tisza, s ezenyi ember, gép nyüzsög partjain, fékezni a folyam pusztító szándékát. Homckzsáksorck a gátak tetején, fénylő fóliacsikok a viz felöli oldalon, s innen a kétszáz méternyi repülőgépzugáscs magasból lekörözzük és lessük az egyik lefolytott buzgárt. Valamiféle római erődítményhez hasonló geometrikus kő- és földópitkezéssel öleltek körül a gát innenső odalán orvul feltörő, alattomos vizet. Érdekes és szép látvány lenne — ha nem tudnánk, milyen keserves munkával hárították el a vizet. Pilótánk — Újvári György, a vízügyi repülőszolgálat alkalmazottja kitűnő kalauz is, magyarázza, hogy Nagyterek és Szeged között 580 ezer homokzsákot kellett eddig felállítani partvédelemre. De hol van a part? A Tisza vonala most nem “vonal” terebélyes hatalmas tavak sorozata. S a tavak szélén községek állnak, a víz mosta szélső házak tövében mindenütt emberek, embersorck láncban adogatják egymásnak a nagy kődarabokat, tömött zsákokat, amelyeket a gát menti utakon egymást követő katonai autók hoznak. Majdhogynem a templomtornyot érintjük a magasból négyszemélyes gépünk szárnyával, madarak röppennek a zúgástól, s a község teljesen kihalt. A vegyesbolt, a cukrászda rolója lehúzva a főtéren, vakon néznek az utcákra a kis házak csukott ablakai. Csak egy kerékpárost látni, ahogy igyekszik a gát felé. Kerekei vizet spritcelnek. Tán élelmet visz hatalmas hátizsákjában. Magyarcsaládnál a hidroglóbus fénye villan szemünkbe, vízből ágaskodó facsoport mellett halászcsónak lebeg. Fölé széliünk — ember is van benne. Varsáját veti éppen a zavarossárga lébe és a pilóta azt mondja: az élet azért nem állhat meg itt sem ... A távolban a földgázmező tartályai, csövei mellett ég a sck méteres földgázfáklya, érezni szinte melegét a magasban is. Tűz | és viz igy egymás mellett, fúrj csa látvány. Lám, a természet mélyebben rejtező tüzét le- I győzte az ember, de mi lesz a j vízzel? Nem tudjuk — mondja Újvári György, a pilóta.— Fura dolog ez a természet. Nézzék csak, ott Jászberény felé meg öntözik a földet a kiszí- I radás ellen . . . Repülünk Tiszafüred felé, ahol most tetőzik az ár. De előbb még az alpári síkság tengerét kerülgetjük, birják-a | majd a gátak, hogy csak ekkora maradjon ez a tenger? Vezseny község is üres, emberek a gáton. Faluszéli házak a. vízben. Szolnok parti házsorai mintha védenék a várost, itt helyére szorítva a meder, Szolnok után azonban fénylő erdei ut felette repülünk, a két fasor helyett vizből kinövő bokorser csak a sok frkcrona. — Az ott Kisköre — mutat a pilóta a bal parti óriás mélyedésre, amelyből szivattvucsősorck ágaskodnak a viz felé a félig kész üzemépületek közül. — Gyönyörű étterem és i és ABC-áruház lesz a nagy modem építmény. Nem adok rá tiz évet, város lesz a vizlép\ cső mentén . . . Honnan tudja innen fentj ről — kérdezem a pilótát —, hogy mi lesz az a modern épület. — Lentről tudom, — mond" ja. — Jártam ott. De nézzék csak, az ott az Eger patak . . . Nézzük, de nem látunk csak egy hidat vizből kiállva, eleje-vége is vizben. S a karcagi vasútvonalnál már csaknem a fénylő sínekig ér a sárga viz. Poroszló felé fordulunk — valódi hadsereg van alattunk. Katonák, jármüvek, gépek, vaslemezek. Itt tetőzik most a Tisza, drága acéllemezekkel, technikával szállnak szembe vele. Ha csendesül itt a vész, ez a hadsereg lejjebb vonul majd Szeged felé: hiszen olyan, ez a folyó most végig, mintha kiemelkedne a nagy Alföldből. — Nemcsak “mintha” — mondja a pilóta. Tényleg magasabban folyik a gátak között a viz, mint a földek szintje. Valóban jóval magasabbban, nem optikai csalódás ez — s beáll a kis repülőgép a Tisza vonalába, hogy jobban lássuk, mire képes a természet és mi, re képes az ember . . . Igaz, ez a csata még nem dőlt el . . . Gépünk lassan elfordul a Tiszától Budapest felé. Csendes és szép zöIdelő alföldi táj. Ott a folyónál 40 ezren védik a földjét . . . Horváth Mihály j
