Függetlenség, 1968 (55. évfolyam, 24-52. szám)
1968-10-31 / 44. szám
Thursday, October 31, 1968 FÜGGETLENSÉG d. OLDAL MIDDLESEX MEGYE DEMOKRATA JELÖLTJEI Az idei, rendkívül fontos | és jelentőségteljes választások alkalmával — amikor elnököt választ Amerika népe és amikor legtöbben és általában mindenütt, főleg az elnökválasztásról beszélnek — nem érdektelen néhány szót szólni Middlesex megye választóihoz azokról a férfiakról sem, akik itt, a közelünkben vannak, a mi embereink és újraválasztásra pályáznak. Hubert H. Humphrey alelnök, aki most az elnöki pozícióra pályázik és akit a demokrata jelölő konvenció óriási szótöbbséggel állított jelöltnek, valamint Edmund iS. Muskie alelnökj elölt neve szerepel a szavazólistán legelői. S ahogy elkezdjük lehúzni a szavazágép fogantyúját végig a soron, amelyben az ő nevük van, ott találjuk Edward J. Patten U.S. kongreszszusi képviselőnk nevét (15th Distr.), aki hosszú évek óta képviselőnk Washingtonban, a törvényhozásban és akinek beszédei, felszólalásai a magyar ügyben, magyar kérdésekben mindig jelentősek voltak. Nyugodt és tiszta lelkiismerettel szavazhat őrá minden magyar szavazópolgár. Érdemes arra, hogy támogassuk szavazatunkkal. Frank Schatzman megyei jegyző (County Clerk) szintén újraválasztásra pályázik, mint ahogyan Robert H. Jamison megyei sheriff is, kéri a magyar szavazópolgároktól újraválasztását. A megyei vezetőség, a Board of Chosen Freeholders 3 tagja kerül ezidén választásra s a demokrata listán, ugyanabban a sorban van az ő nevük is: John Philips. Stephen Capestro és Thomas Molineux freeholrerek neve, kikre szintén nyugodtan adhatják szavazatukat polgártásaink. November 5-én, kedden menjen el minden polgár szavazni s adja szavazatát a demokrata jelöltekre! “Előre a demokratákkal!” — ez volt a jelszavunk mindig s ez most is, mert ennek a megyének a lakói nagyon jól tudjjak és láthatják sok-sok jelből azt, hogy valóban előre és nem hátra haladunk, rend, tisztaság építkezés gyarapodás van megyénkben s ezt a jólétet és biztonságot kár volna felcserélni bizonytalan jövőt ígérő uj emberekkel! * * * NAGY MAGYAR POLITIKAI NEPGYULES NEW BRUNSWICKON Mint launk mai számában egy külön hirdetés is elmondja, vasárnap, november 3-án délután 4 órai kezdettel New Brunswickon, a Magyar Amerikai Atléta Klub dísztermében nagy műsoros politikai népgyülés lesz, Richard M. Nixon elnökké választása érdekében. A New Jerseyben elindult Magyarok Nixonért mozgalom rendezi ezt a népgyűlést, amelyre politikai pártállásra tekintet nélkül meghív minden magyarszármazásu amerikai szavazópolgárt. A népgyülés műsora a kö-A kilencedik évi Magyar Protestáns Bál előkészítő bizottsága szeretettel meghívja New York és a környező államok magyarságát a MAGYAR PROTESTÁNS BALRA november 15-én, pénteken este 9 órára a Hotel Síatler Hilton "Georgian" báltermében (Seventh Ave. és 33-ik utca sarkán, New Yorkban) — MEGJELENÉS ESTÉLYI RUHÁBAN — A BÁL TISZTA JÖVEDELMÉT DIÁK-ÖSZTÖNDiJALAP létesítésére fordítjuk (Adományok a jövedelemadó bevallásakor levonhatók) NAGY G. FERENC és zenekara muzsikál (A volt Révay zenekar) A műsor keretében fellépnek a HUNGÁRIA és RAPSZÓDIA NÉPI TÁNCEGYÜTTESEK. ADOMÁNY: $8.00 SZEMÉLYENKINT (vacsora nélkül). Jegyrendelés és asztalfoglalás a rendezőség irodájában: 229 E. 82nd St., New York 28, N.Y. — Telefon: RE 4-8144 ‘ MEGHÍVÓ A '‘Maiivarok Nixonért Morálom" 1968 OKTÓBER 3-ÁN, VASÁRNAP DÉLUTÁN 4 ÓRAI KEZDETTEL ELNÖKKÉ VÁLASZTÁSÁÉRT NAGY Politikai Népgyülést RENDEZ NEW IIIU .\MVI< kO\ a Magyar Amerikai Atléta Klub dísztermében _ 198 SOMERSET ST., NEW BRUNSWICK, N. J. melyre ezúton is meghívunk minden magyart, pártállásra való tekintet nélkül! Kitűnő szónokok! Nagyszerű műsor! MINDEN MAGYART HÍVUNK és VARUNK! A RENDEZŐSÉG (Ordered and paid for by the Hungarians for Nixon Committee, P.O. Box 1727, No. Brunswick, New Jersey \l\0\ vetkező lesz: Himnusz. — Üdvözlet és bemutatások. — Magyar Cserkészek táncszámai, Tóth Mária vezetésével. — Megnyitó beszéd (Schmidt Béla) — Angolnyelvü beszéd: (John E. Dimon, a United Citizens for Nixon nemzetiségi igazgatója) — Zongoraszám (Peleskei Erzsiké) — Magyarnyelvű beszéd (Ifj. Bessenyei Albert somerseti councilman) — Üdvözlő szavak (John Gallagher) Szavalat (Horváthné Kürthy Zsuzsa). — Beszéd (Dr. Eckhardt Tibor, Magyarország volt Népszövetségi fődelegátusa) — Tangóharmonika számok (Hajdú Péter, Nyugat-Európa legkiválóbb harmonikamüvésze, a bécsi rádió állandó sztárja) Záróbeszéd: (Dr. Pogány András, a Magyarok Nixon-Agnew bizottságának N. J.-i elnöke). Az amerikai magyarság “Grand Old Man”-je, a politikában rendkívül éleslátásu Eckhardt Tibor — akit annakidején Roosevelt elnök is személye barátságával tüntetett ki az alkalom egyik legjelentősebb szónoka lesz, akinek beszédét valóban érdemes meghallgatni. A másik nagy ‘attrakcviója” ennek a politikai népgyülésnek a műsoron szereplő Hajdú Péter lesz, aki csak nemrég járt itt közöttünk New Brnuswickon s akinek harmonika-játékát óriási tapsviharok sorozata hálálta meg . . . Ezt az istenáldotta tehetségű nagy magyar zeneművészt mindenkinek meg kell hallgatnia! Mindent egybevetve: a vasárnapi politikai népgyülés az Atléta Klubbon olyan jelentős eseménye New Jersey s közelebbről Middlesex megye magyarságának, milyen hosszú évek óta nem volt . . . Minden magyar szavazópc-1- gárnak tanácsos erre lemenj"J j! ^ ^ A NEW BRUNSWICKI UJ SENIOR HIGH SCHOOL SZÍNHÁZTERMÉBEN 1125 Livingsion Avenue, New Brunswick, N.J. NOVEMBER 2-ÁN. SZOMBATON ESTE RÍTOXH HÓDÉRT Budapest legnagyobb nevettetője és leánya RÁTONYI HAJNALKA gyermek TV-sztár NEW BRUNSWICKI VENDÉGJÁTÉKA JÓT NEVETÜNK! zenés-táncos-énekes jelenetek 2 részben Az elejétől végéig remekül összeállitoll műsor többi szereplői: PETRI MARIKA, FÖLDESSY LILLA, HONTVÁRY MIHÁLY. Konferál: HÉCZEY IVÁN. Zene: ZORÁNDY ZOLTÁN és zenekara FILU közreműködésével Helyárak: 1. hely $4.50, 2. hely $3.50, 3. hely $2.50 Jegyek elővételben kaphatók New Brunswickon: Somody Pál könyvesboltjában. 216 Somerset St., tel.: 846-9707 — Farkas Berenc órásboltjá- ÍoÍ’tt83 Ffen^h St., tel.: 545-6495 — Zoltán István Bargain Store-jában, 132 French St. — Telefon előjegyzéseket elfogad és felvilágosítást ad Somody Pal, a zelőadas megbízott szervezője, tel.: d.e. 9-12-ig 247-0222 d.u. l-tol 6-ig 846-9707, este: 545-7464. — Perth Amboyban: Sovány Zoltán Amboy Chevron Station, 345 New Brunswick Ave. és Mrs. Z Soványnál, tel.: 826-2035. Pontos kezdés. Jegyeket tanácsos előre biztosítani. — Ezt az élményszerü előadást egyetlen magyar sem mulaszthatja el!