Függetlenség, 1967 (54. évfolyam, 1-52. szám)

1967-10-26 / 43. szám

KÁRPÁTI JÓZSEF MONDJA:

"SZÜKSÉGES A BARÁTI SZÁLAK MEGERŐSÍTÉSE”

AZ MSZTI JELENTI:

Szabadságharcos emlékünnep New Yorkban

8 OLDAL

A közelmúltban megirtuk, hogy a Magyarok Világszövetsége Kárpáti József személyében uj főtitkárt választott

Kárpáti József

a saját kérelmére felmentett Beöthy Otto helyére.

A Budapesten székelő Vi-. lágszövetség mindig készséggel szolgált felvilágosítással és útbaigazítással az amerikai magyaroknak az óhazával kapcsolatos ügyesbajos dolgaikban. Miután az uj főtitkár a Világszövetség eddigi kapcsolatait az amerikai magyarsággal még jobban ki akarja szélesíteni, úgy hisszük, hogy olvasóinkat érdekli Kárpáti József személye és munkaterve.

Kárpáti József, a Szövetség újonnan megválasztott főtit-I kára hosszabb ideig diplomáciai szolgálatot teljesített. Többek között dolgozott a belgrádi, a berni, a brüsszeli magyar követségeken, és legutóbb Berlinben Magyarország nagykövete volt. Néhány éven át a Magyar Vöröskereszt főtitkáraként tevékenykedett, és mint nagy nemzetközi tapasztalattal rendelkező közéleti ember, értékes munkát végzett a Magyarok Világszövetsége elnökségének tagjaként is.

A főtitkár megválasztása után a következő nyilatkozatot adta a sajtónak:

— A világ magyarságának problémái régóta foglalkoznak, a főtitkári tiszttel járó feladatok tehát nem ismeretlenek előttem. A magyar kormány politikája a külföldi magyarságra vonatkozóan világos, és ez a politika nagy lehetőségeket teremt arra, hogy a világ különböző országaiban élő magyarsággal bővítsük kapcsolatainkat. Számos ország magyar szervezeteivel, egyesületeivel vagyunk jó viszonyban és úgy érzem, kölcsönös szükségünk van a bennünket összekötő baráti szálak további erősítésére.

— Tapasztalhatjuk, hogy a külföldön élő magyarok nagy része ragaszkodik egykori hazájához, érdeklődéssel fordul

felé, keresi velünk a kapcsolatot. Mi ezeket a törekvéseket eddig is, s ezután is a legmesszebbmenőkig támogatjuk.

— A Magyarország iránti egyre növekvő érdeklődést tanúsítja, hogy évről évre több külföldön élő magyar látogat haza és számuk idén már mintegy 70,000 volt. Úgy érezzük, az a tény, hogy bármikor meglátogathatják rokonaikat, barátaikat, megnyugtatóan hat rájuk. Politikánk gyakorlata bizonyítja, hogy mindazokat a külföldön élő magyarokat, akik egykori hazájuk iránt becsülettel éreznek, magyarságukhoz ragaszkodnak, mi szívesen látjuk, barátsággal fogadjuk őket, sőt keressük a további formákat, módokat annak érdekében, hogy a nálunk eltöltött rövidebb-hosszabb idejüket minél érdekesebbé, élményekben gazdagabbá tegyük.

— A hazalátogató magyarokkal szeretnők még jobban megismertetni országunk fejlődését, változásait, mert azt tapasztaljuk, hogy ők is büszkék azokra a sikerekre, eredményekre, amelyeket elérünk. Egyszóval a világ bármely tájáról minden becsületes magyart örömmel várunk és szívesen fogadunk az óhazában. Uj tisztségemben ezzel a gondolattal és szándékkal fogok munkához — fejezte be nyilatkozatát Kárpáti József, a Magyarok Világszövetségének főtitkára.

FÜGGETLENSÉG

• - Október 22-én, vasárnap este a new-yorki Hunter College disztermében, a Magyar Szabadságharcos Szövetség newyorki Szervezete a newyorki magyar egyházak és egyletek közreműködésével és támogatásával rendezte meg a magyar szabadságharc tizenegyedik évfordulójának emlékünnepélyét.

A több, mint 2000 személyt befogadó nagytermet teljesen megtöltötte az ünneplőközönség. Az amerikai magyarság képviselőin kívül Dr. A. Korn vezetésével a Rab Nemzetek Szervezetének több képviselője is részt vett, igy többek között az ukránok, lettek, szlovákok, horvátok és doni kozákok képviselői, akik nemzeti zászlaik alatt bonultak fel és hódoltak a magyar szabadságharc emlékének. A műsort Nt. Csordás Gábor ref. esperes imája nyitotta meg. Őt Dr. Iváni Zoltán, a New York város Magyar Szabadságharcos Szövetsége elnökének rövid megnyitó beszéde követte. A magyar ifjúság nevében Tóth Csaba, a Diákszövetség országos elnöke beszélt és angol és magyar nyelven egyaránt köszöntötte az ünneplőközönséget. Az ünnepi szónok P. Végvári Vazul

O.F.M. volt, a budavári szabadságiharcos erők egykori parancsnoka és a Magyar Szabadlságharcos Szövetség volt országos elnöke. “A közös célt” — mondotta többek között — ‘‘nagyon könnyű megtalálni: közös célunk a nemzet szabadsága. A célhoz vezető utak azonban sokfelé irányoznak és nem mindig értünk egyet abban, hogy melyiket kövessük. Mint a vízcsepp nek, mely a sziklatömb legtitkoltabb repedésébe is beszivárog és lassan-lassan szétrepeszti azt, ugyanaz a szerep jut számunkra is, tizenegy évvel 1956 után, ha a diktatúra és elnyomás kősziklájának felületén repedés mutatkozik.”

A nagy tetszéssel fogadott költői szépségű megemlékezést viharos taps köszönte meg. Következő müsorszámként Lovas György, a newyorki szervezet főtitkára olvasta fel a Magyar Szabadságharcos Szövetség 1967-es ottawai világkongresszusának zárónyilatkozatát.

A művészi műsor gazdagságából ki kell emelni a kubai kórus magasnivóju számait, John Lawrence színművész, Mollináryné, Kovács Teri és Czinkota Mihály színművészek szavalatait, Dr. Csürösné Benicky Éva Földi Julia, operáén ekesnők, Juhász Imre és Osztroviczky Tibor operaénekesek számait, a Dr. Fekete Lukács, P. Simor János OFM, Tatár Klára és Tatár Péter vonósnégyesének előadását. A gazdag műsort a Hungária táncegyüttes bemu-Soronkövetkező két bajnoki mérkőzését hazai pályán játssza a Hungária labdarugó csapata a most következő Itt), vasárnapon d. u. 2.30 órai kezdettel a következő sorsolás szerint:

Október 29-én: HUNGÁRIA - BLUE STAR.

November 5-én: HUNGÁRIA - GERMAN HUNGARIANS.

Az előmérkőzések délben kezdődnek. A Hungária pályája ebben az évben a bronxi Throgs Neck stadium, amely a Harding és Davis Avenue-k sarkán van. A sportszerető magyarság szives megjelenését ezúton is kéri az egyesület vezetősége.

Az edzések minden szerdán és pénteken este 6 órakor vannak Hruza József edző irányításával. Jóképességü, szabad magyar játékosokat mindig szívesen várnak gz edzésekre.

Taggyűlést és vezetőségi gyűlést tart a Hungária november 2.-án csütörtökön estatója zárta be ifj. Makay Árpád vezetésével.

Márer Gyrögy műsorvezető, valamint Mikó István, aki a rendezés nehéz munkáját végezte, minden dicséretet megérdemel ezért a jólsikerült, szines és mégis méltóságteljes emlékünnepélyért.

te 7.30 órakor a new yorki református egyház emeleti gyüléstermében: 229 East

8:2nd Street, New York. Az egyesület tagjainak és barátainak megjelenését kérik.

Őszi bált rendez a Hungária november 11.-én, szombaton este 8 órakor a new yorki református egyház 229 East 82- ik utcai disztermében. Közreműködik a SZIVÁRVÁNY zenekar. Belépőjegy 3 dolláros áron már kapható a Hungária irodájában. Telefon: RE 4-8144.

MAOISTÁK TÖMEGHALÁLA ’

TAIPEI, Formosa — Nemzeti Kina kémelháritó-szolgá'ata jelentette: Kommunista Kina Shensi nevű tartományának fővárosában, Sianban, agy kialakult utcai harc alkalmával, a Mao-ellenesek 800 maoista katonát lemészároltak.

A New York Hungária Sport Klub

hírei

Az átkozott Katinszki

végrendelet

Irta: GONDOS SÁNDOR

Ez a magyarázat kapóra jött az élettel annyira ismerőé újságírónak. Saját talaján volt, amelyet biztonsággal szántott, A foltozó varga is ékesszóló lesz, ha a saruk javításáról kell beszéljen.

— Etelka, kérem ... — kezdte a szót.

A fiatal lány meglepve rezzent össze:

— Tudja a nevemet?

Bartos Endre elmosolyodott:

— Persze, hogy tudom. Újságírónak tudni kell mindent. Ezért gúnyolódnak velünk, hogy Isten mindent tud, de az újságíró mindent jobban tud. Egyébként Bartos Endre a nevem. Az enyém is “e” betűvel kezdődik, de akik szeretnek csak Bandi néven szólítanak. Maga is megtehetné, Etelka.

A leány elpirult, mig az öreg orvos kissé bosszúsan dörmögte:

— Lassan a testtel, széltoló. Első rohamra akarod bevenni

a várat?

Az újságírónak már a nyelvén volt a visszavágás, hogy bátraké a szerencse, de még kellő időben elnyelte a gondolatot. Inkább másról beszélt:

— Újságíró van sok, de iró nagyon kevés. Jó, ha száz évre kettő esik belőlük. A baj ott van, hogy a legtöbb fiatal ember úgy érzi, mintha mozogna benne valami . . .

Az öreg orvos csendes hangon szólt közbe:

— Giliszta.

Bartos Endre mintha nem is hallotta volna a gúnyos

megjegyzést, folytatta:

A legtöbb kezdő azt hiszi, hogy az írói siker felé az újságíráson keresztül vezet az ut. Azzal kezdi, amig apránként felébred, hogy irás és újságírás között ég és föld a különbség.

Ravasz ügyességgel tette hozzá:

Én mélyen alvó ember vagyok. Nehezen ébredek. Ezért dolgozom most a harmadik könyvemen, pedig talán jobb lenne ...

De ennyi talán már több volt, mint amennyit az öreg doktor gyomra elbírt. Sarkon fordult, visszatért az asztal körül ülő barátaihoz és fejét rázva mondta:

— Meg van kenve ez a széltoló minden hájjal. Ha nekem csapná a szelet, talán még engem is megszéditene. Lebeszélné ez talán még Krisztus urunkat is a keresztfáról. Adjatok egy pohár bort, hogy mérgemet lenyeljem. Átkozom a . . . átkozom a percet, mikor ostoba fejjel Bartos Endrét . . .

A zamatos magyar nyelv mestere és örökös kutatója, a vágott közbe:

— Endre . . . Endre . . . Olyan magyar név nincs. Ezt valami meggárgyult fejű pesti ur faragta. Ujjából szopta. A magyar csak Andrást ismer. Azt se! Andorás az igazi szó.

Az apát ur is megszólalt erre:

— Úgy van! András vagy Andorás, a latin Andreas névből vettük át.

A tréfásan kötekedni szerető táblabiró szította a tüzet:

— Hát ha a latin Andreasból csinálhattunk Andrást, akkor kovácsolhatunk abból Endre szót is. Semmise állhat egy helyben. A nyelvnek is fejlődnie kell.

Ebből aztán olyan gyönyörű vita kerekedett, hogy a pesti újságíróról egészen megfeledkezhettek. A hangadó öreg urak miátt csaphatta a szelet a leány körül, táncolhatott akár reggelig is a városi gazdasági tanácsos leányával. Észre, se vették, mikor a nagyasszonyt, meg. az unokáját a hires fasoron keresztül hazakisérte (és fel se tűnt volna, hogy visszatérve közéjük ül, ha az esperes rá nem ugrik:

1 ' • ’ 5 ' ' ' '■ Y '' ' 1 '

.. ' ... ' •' • . f ] j: ym.

Hallod-e firkász, annak idejében mi- névre kereszteltek?

A pesti újságíró, akinek sejtelme se volt a, nagy nyelvészeti vitáról, ’ őszinte könnyedséggel felelte:

’ — A keresztlevélben Andrásnak vagyok beírva.

— Aktán mikor faragtad ezt át Endrére?

Az újságíró hangosan felkacagott, de nagy készséggel magyarázta:

— Annak bizony kettős oka van. Az első: áldott lelkű édesapám, aki mikor megtudta, hogy mérnök helyett újságíró lettem, haragjában kiátkozott a családból. Azt irta, hogy örökös szégyent hoztam az ősi családfára. De újságíró? Ekkora gyalázat sohse borult tisztes nevünkre. Ne merjem azt többé használni. És éppen amikor ezt a haragos levelet kaptam, előfogott a szerkesztőm, akinél jobb emberem kevés a föld hátán és oktatott:

— Bandi öcsém, ez a kis elbeszélés, amelyet adtál, ném éppen rossz. No, el ne bizd magad, jobbat is dobtam már a szemétkosárba. De biztatás gyanánt becsusztatom a hétfői számba. Azt olvassák a legkeveseben. A híreken felül nemvárnak a hétfői számtól semmi érdemeset. Hanem van ám ennek a kis vacaknak más, sokkal nagyobb bibije.

— Bibije?

— Az ám, Bandi öcsém, súlyos nehézsége. Mit gondolsz, hogy fest majd nyomtatásban az előfizetőnek, ha azt olvassa, hogy Bartos András? Meghidd nekem, hogy András névvel lehet valaki urasági öreg béres, talán még vármegyei pandúr is, de magyar iró soha. Ezentúl ennélfogva Bartos Endre a neved.

Kacagott egyet ismét az újságíró és hozzátette:

— így aztán a kecske is jóllakott, a káposzta is megmaradt. Édesapám letagadhatta, hogy Endre nevű fia lenne és a szerkesztőm is megvédhette az olvasókat a durva hangzású névtől. Ennyi az egész! Nekem se ártott. Akik személyesen nem ismernek, Endrének tartanak, akik pedig ismernek, úgyis csak Bandinak szólítanak. Bandi maradok és már holtom napjáig, mert hiszen újságíró soha nem öregszik meg.

Amire a táblabiró nem állhatta meg a csípős oda vágást:

— Nem ám, nem öregszik meg, mert hamarább agyonverik.

így, ilyen hangon, ilyen módon szórakozott a magyar vidék a régi, békés időkben. Nemcsak a nadrágos osztálya a városokban, hanem az iparosság és a falu népe is. Természetesen mindig bor mellett. Ha cigány került elő a száraz fával, az csak emelte a hangulatot. Kilencven éves aggastyánok is topogták a nótára, az asztal alatt lábukat, egyenesitgették derekukat. Akadt köztük még olyan vérü is, aki utoljára oda tipegett az öreg anyókák sorához, akik a fal mentén üldögéltek és hetykén szólt az egyikre:

— Gyere rózsám, járjuk el a ropogósát. Hadd tanulják meg tőlünk az ugribugri fiatalok, milyen az igazi magyar tánc.

És az anyókát nem kellett sokáig kérlelni, bár fogak hijján csak szopogatta, nem rágta a kenyeret és a hamut is mamunak mondta. Nagy igaz magyar mondás:

— Könnyű Katót táncra vinni.

A két öreg azután úgy ropta a csárdást, olyan tűzzel forogtak, hogy bámulta és tapsolta azt mindenki, csak a doktor zúgta látszólagos hosszússággal, de el nem fojtható mosolygással az apát ur felé:

— Meglásd papom, hogy én fizetem ennek az árát holnap. Nekem jajgatnak majd, hogy megszakadtak az inak lábaikban. Az ebadtái! Sohase gondolnak arra,,.hogy a mai jókedvnek a holnapi fejfájás az ára.

Nagyot sóhajtott és busán tette hozzá:

—- De hát ilyenek vagyunk mi magyarok. Te, meg az esperes, csak azért nem táncoltok, mert papok vágytok. Annak hijján nótáztok vagy legalább is dudorásztok. Neknek is örökké az forog fejetekben, hogy csak egyszer élünk, hát azalatt legalább vígan éljünk.

Öklével az asztalra csapott és hangosan mondta:

— Oszolj község, nincs vendégség. Elmúlt éjfél, menjünk haza, mert még megesik rajtam is az a szégyen, hogy őszre szürkült fejemmel táncra perdülök.

Amint a pesti újságíró, meg az öreg doktor mélázva mendegéltek a fasor alatt, váratlanul megszólalt a helyi betegek istápolója:

— Bandi öcsém, meddig maradsz vendégünk?

Az újságíró megtorpant. Egy ideig gondolkodott, majd akadozva felelte:

— Mit tudom én? Engem ez az átkozott Katinszki végrendelet nagyon érdekel. Ilyen különös, csodát még nem ettem. Ennek végére járok, ha addig élek is.

Az öreg doktoron volt a sor, hogy gondolkozzék. Lassan kérdezte: , o .

— Hallod-e te, fiú, más okod nincs, hogy itt vesztegesd köztünk a drága időt? Nem tetszik nekem az, hogy olyan hoszszan forgolódtál a mi nagyasszonyunk unokája körül. Gyerekleány még az, félig nyílt bimbó, te pedig nagy selyma vagy. Sok mindenféle hájjal kentek meg. Jobb lenne, ha holnap elvitorláznál közülünk.

Az újságíró mogorván szakította félbe:

— Az nem lehet. Holnap estére már meghívtak vacsorára.

Az öreg orvos megfenyegette az ujjával:

— Ahá, te léhüto! Hát már meghívtak vacsorára. Tudtam előre, hogy valami gazságon töröd fejedet, miáor anynyira kelletted magadat. De annyit mondok neked . . .

Bartos Endre türelmetlenül szakította félbe:

— Ne mondj te nekem semmit, bátyám. Inkább én mondok valamit.

Magasra egyenesedett és fojtott, de szilárd hangon suttogta:

— Bátyám, én egészen fiatal korom óta a magam gazdája vagyok. Anyám tizenkét éves koromban heghalt, apám megtagadott akkor, amikor megtudta, hogy újságíró lettem. így csak hányódtam-vetődtem az életben, bérelt szobáról bérelt szobára, vendéglőről vendéglőre, kávéházról kávéházra. Nem volt eddig soha olyan tanyám, amelyre azt mondhattam volna, hogy ez az enyém, itt én otthon vagyok. Sokáig jó volt ez nekem igy, de egyszer erős hüléssel ágyba kerültem, pár hónap előtt. Nem volt senkim, aki egy pohár vizet adott volna, arcom verejtékét letörölje, jó szót szóljon hozzám. Akkor éreztem először, hogy kivert kutya vagyok, az élet senkije. Ha elpusztulok, talán a sintér visza temető árkába. Ez az érzés azóta egyre gyakrabban kínoz. Nem tudok miatta nyugodtan aludni. A poklok gyötrelmese lehet rosszabb.

(Folytatjuk)

Thursday» October 26, 1987