Függetlenség, 1967 (54. évfolyam, 1-52. szám)
1967-06-08 / 23. szám
8. OLDAL ¥ 5 GG ETLEN SÉG Thursday, June 8, 1967 Lakiak a “bűnösök”, kiknek nem sikerült a (elforgatás HONG KONG, Angol Koronagyarmat — A United Press nevű amerikai hírszolgálati iroda jelentette, hogy Vörös Kina pártvezetői, azonnali hatállyal visszarendelték, a kommunista vezetőket Hong Kongból, hogy megmagyarázzák, miért maradtak sikertelennek az angolellenes tüntetések, az elmúlt héten. Ugyanez a forrás elmondotta, hogy a kínai kommunista vezetők Hong Kongban a New China hírszolgálati iroda és a Bank of China vezetői voltak. 'Más források, melyek közeli kapcsolatban állnak a hong kongi kommunistákkal, elmondották, hogy Mao Tsetung-al közeli kapcsolatban álló körök egy magasrangu képviselőt küldtek Cantonból Hong Kongba s ez élesen | bírálta a hong kongi kínai kommunista vezetőket, hogy nem sikerült elegendő mértékben fellázitaniok a hong kongi 4 millió kínait, illetőleg nem gondoskodtak elegendő támogatásról, mikor a rendőrség közbelépett. A Cantonból érkezett jelentések szerint a Vörös Gárda abban a délkinai városban kiaggatott plakátokon élesen követelte, hogy a hong kongi vezetőket tegyék felelőssé fogyatékos eljárásuk miatt és gondoskodjanak ezek “méltó” megbüntetéséről. Peking a jelentések szerint, azzal vádolja hong kongi vezetőket, hogy a 11 napig tartott angol-ellenes tüntetések elején azt jelentették Vörös Kínába, hogy bírják a hong kongi kínaiak legtöbbjének támogatását. Ennek a jelentések a birtokában, Peking hirtelen egy 5 pontból álló követelési listát állított fel és azt a hong kongi brit hatóságok tudomására hozta. Mikor azonban az angol rendőrség látta, hogy a kommunista vezetőknek nem sikerül a kínaiak többségét megnyerni ügyüknek, teljes eréllyel elnyomta a zavargásokat, a pekingi kommunista kormány megdöbbenésére. A becslések szerint, csak 1000 kommunista vett részt, a több ezer diák és csavargó hangos, de általában hatástalan tüntetéseiben. A kommunisták még május 29-én fenntartották sztrájkkampányukat, de ez csak kellemetlenség-számba ment, nagyobb károkat az iparban nem okozott. így például baloldali munkás-uniók 68 gőzkomp működését leállították Hong Kong és a kommunista szárazföldön levő Kowlon között, ez vissza is tartott körülbelül M0,000 utast, azonkívül 800 textilmunkás sztrájkba lépett, két gyárban. Azonban a munkások más, nem sztrájkoló gyárak kompjait és csónakjait használták s igy a munkában csupán késedelem állott be. Nagy lábuk van az amerikai nőknek WASHINGTON — A Census Bureau a közelmúltban újabb érdekes és ismeretlen statisztikai adatokat hozott nyilvánosságra. A legérdekesbbek és alighanem, a legismeretlenebbek, a következők: Az amerikai nő lába a világon a legnagyobb női láb és állandóan nagyobb lesz. Hatvan évvel ezelőtt egy amerikai nő lábának átlagos mérete 4B volt, jelenleg pedig 7.5A. Az American Kennel Club nemrégiben a következőket jelentette: a kutyát tartó városlakók között a legnépszerűbb és legkedveltebb a francia poodle, sorrendben ezután a farkaskutya, majd a vizsla következik. A Korea közelében levő Cheju Szigeten még mindig arany-életük van a férfiaknak, akárcsak ősidőkkel ezelőtt volt. Az ősi szokások nem változtak. A nők látják el a kenyérkereső szerepét, a férfiak pedig otthon maradnak, takarítanak, főznek és ügyelnek a gyerekekre. Ennek a szigetnek az asszonyai elsőrendű halászok és egyébként a világ legügyesebb gyöngy-halászai. A férfiak viszont, semmiféle kenyérkereső munkára nem képesek, mert ősidők óta nem kellett kenyérkereső munkát végezniük. KI TUD RÓLA Kronfeld ékszerész fiával, Teodorral szeretné a húsz év előtt megszakadt kapcsolatot felvenni Ságy Tibor. Címe: Tibor Sagy-Schvarcz, Edif. Bello Campo, Apt. 72, Principal de Bello Campo, Caracas, Venezuela. Teodor számára levél van a szerkesztőségben. Egynapos sztrájk után, melyben az utcaseprők is résztvettek Párisban, igy festett a hires párisi nyílt piac. CSAVOSSY LEÓ: HIRDESSÉTEK HARANGOK TÖRTÉNELMI REGÉNY A pokoli kánikulában rekkenő volt a hőség. A lápos cserjékben, borókafenyös bozótokban, aszályos iszapban megközelithetetlenül maradt teteme fertőzték a levegőt. Csakhamar felütötte fejét a félelmetes fekete halál. Vészesén szedte áldozatait a pestis. Orvosság nem volt ellene. Akibe a kór beférkőzte magát, az menthetetlenül elpusztult. És körülsimogatta őket a leszálló alkonyati csend. Hunyadi, Kapisztrán és Szilágyi tanácskozásra gyűltek össze. , Hogy is volt? Öröm is, keserűség is volt abban, ahogyan megvívott harcuk eseményeiről szóltak. — Meg kell állapitanom — mondta Hunyadi János fővezér, — hogy a fényes diadalt nem vivhattuk ki, a bennünket megsegítő Gondviselés különös kegyelme nélkül. — Ha Jézus nem áll mellénk — bólogatott az elmúlt napok válságos eseményeit magaelé idézően, Kapisztrán János — akkor bizony a szultán győzelmi lakomájától lenne most hangos ez a vár. — Alázatosan bevallom, hogy a feladat, • amelyre fővezéri megbízatásomban vállalkoztam, messze felülmúlta képességeimet és az Ur Jézus segítsége nélkül elvesztem volna veletek együtt. > I — Széjjelmarcangoltak volna minket a pogány csikaszok! — nézett maga elé Szilágyi Mihály, Kapisztrán szájához emelte a gyűrött, vérfoltos kámzsájára kötött feszületet: — Velünk voltál Jézusom, Szűz Anyám és velünk har-' coltak láthatatlanul a magyari szent királyok. — De hol maradt az élő király? — kapta fel a fejét Szilágyi. — Az imént vettem a pápai követ futárüzenetét arról — válaszolta Kapisztrán, — hogy a király még az ostrom megkezdése előtt, Ciliéivel együtt megszökött Budáról, hogy Ausztriában vadászgasson és azóta sem tért vissza. — Ha élne nagyatyja, Zsigmond király, megtagadná, kitagadná! — horkant fel a várkapitány. — Nem lepne meg — mondta elgondolkodóan Kapisztrán, — ha a Szentatya kitaszítaná az egyházból bűnös magatartásáért. — És mit szól a nép — lázongott Szilágyi, — ha megtudja, hogy ilyen gyáva és pipogya a királya? — És mit mond majd a történelem? — kérdezte az előbbi szavakra helyeslőén János atya. — A királyok legfőbb kötelessége, hogy a vész idején személyes bátorságukkal mutassanak példát a nemzet fiainak. — Meg kell fosztani ezt az ingatag nádszálat a trónjától! — A bíráskodást bízzuk a történelemre — mondta Hunyadi. — amely majd feljegyzi erről a szegény királyról, hogy nem önakaratából cselekedett. Ciliéit máglyára kell ültetni és elégetni! — háborgott tovább Szilágyi. — A hős magyar népnek nincs szüksége árulókra, gyász vitézekre. — Csillapodj Mihály! — csendesítette a lázadó hangot Hunyadi. — Nem a mi dolgunk, hanem az országyülésé a számonkérés. — Az országgyűlésé? — pattogott tovább a várkapitány. — Mit remélsz te egy országgyűléstől, amely telve van jöttmentekkel, önérdekhajszoló talpnyalókkal? Ezeknek a kezében játékkocka a mi hazánk. De most hatalmasan kiütötted kezükből János ur az ásót, amellyel nemzetünk sírját akarták ki váj ni. — Milyen boldog lehetne ez a nemzet — szólt meggyődéssel Kapisztrán, — ha az országyülés a te kegyelmed fejére tenné Szent István koronáját. — Nem lennék igaz ember, a hazámat szolgáló harcos,— csendült ellentmondást nem türően Hunyadi hangja, — ha efféle gondolatokat táplálnék magamban és nem győzném le az oktalan becsvágyat, ami annál is nagyobb kötelességem, mint megvívni a csatákat. Erről ne essék több szó közöttünk! Most azért jöttünk össze, hogy számot vessünk arról, mi történt és hogyan történt. — Hol maradtak a bandériumok, a zászlósurak? — kérdezte Szilágyi mélyről feltörő keserűséggel és alig leplezett gúnnyal. — Azok is a nagy királyi vadászatra mentek? Nyulat, őzet, vaddisznót kergetni a hazábarontó török helyett? Ki tartotta vissza őket? Miért nem jött harcolni Garai nádor, Ciliéi, Újlaki, Hédervári, Perényi, Bebek, Czudar, Rozgonyi, Marőti, Tamási, Szentmiklósi, de még Gyertyánffy sem, akitől mást reméltem? «g — A bandériumok teljesen magamra hagytak — borongott el Hunyadi. — A famíliák és vármegyék egyaránt távollétükkel tüntettek. A zászlósurak közül egyedül Korogyi János macsói bán, régi hűséges fegyvertársam jelent meg a csatatéren. A grófok, bárók nem ébredtek fel könnyelmű álmukból. De zsoldos hadseregünk minden reményt és képzeletet túlszárnyalt! Átütő ereje felülmúlta minden korábbi hadseregünkét. Akik a keresztes toborzásra zászlónk alá sereglettek, a nép fiai voltak valamennyien! Szegény emberek, parasztok, földmivesek, szántóvetők, kapások, falusi papok, diákok, kolduló barátok. Sajnos, nem tudtunk elegendő fegyvert adni a kezükbe, legtöbbjük karddal, fütykössel, parittyával harcolt. Akadtak nálunk szálas puskák, ólomgolyók, vascsáklyák, szerszámszijak, nyilak, kopják, dárkák, de legijjazibb harci eszközük a kapa, kasza és vasvilla volt, amelyeket elszántságuk tett félelmetes fegyverekké. Ez a kaszás, kapás, vasvillával rohamozó paraszti erő taszította vissza a várunkat ostromló és félelmetesen felfegyverzett hadsereget. — Nándorfehérvár után Róma következett volna! — jegyezte meg nyomatékosan és sokatmondóan Szilágyi. Kapisztrán félig lehunyt szeme felnyílt és keze remegő bozdulattal, védelmetkérően simult a keresztre: —így történt volna. Hunyadi meleg tekintettel nézett rá: — A keresztesek toborzásának érdeme a ferenceseké és elsősorban a tiéd, Kapisztrán János, aki korod nyűgét legyőzve, emberfeletti erővel ráztad fel a reménytvesztett magyar népet. Te művelted azt a csodát, hogy a végső győzelem kivívásában döntő része volt annak a seregnek, amely a te magasratartott keresztedet követve, Nándorfehérvár védőinek megsegítésére érkezett. Örök részed van abban, ami a legnagyobb büszkeségünk és örömünk, hogy a nándorfehérvári diadalt kivívó hadsereg óriási többségét a magyar nép adta. — A külföldi keresztesek zöme a csata eldőlte után érkezett meg a vár alá — dörmögte Szilágyi Mihály megrovóan. — így a háromszáz lengyel, kétszáz német. A cseh zsoldos különítmény azoknál is később kullogott be. Jobb is, mert úgysem vettük volna sok hasznukat, de a dicsőségből és hadizsákmányból első helyen kérték volna a részüket. — Az erdélyi szászokban is csalódtam — folytatta a fővezér. — Junius közepén, a már előbb nekik küldött királyi rendelet értelmében, megsürgettem őket, keljenek fel fejenként és indítsák el lovas- meg gyalogbandériumukat. Tiz nap múlva újólag üzentem nekik azzal a figyelmeztetéssel, hogy elmaradásuk hűtlenség lenne. Julius harmadikén, amikor követeiktől tudták, hogy szemben állok már az ellenséggel, futárt menesztettem hozzájuk: jöjjetek tüstént! A fülük botját sem mozdították. Elmaradtak! Végleg elmaradtak! — De a székelyekben nem csalódott tekegyelmed? — vetette közbe Szilágyi Mihály. — Róluk a legnagyobb dicsérettel kell megemlékeznem. Párját ritkító tanú jelét adták önfeláldozó hazaszeretetüknek- Lélekemelő jelenetnek voltam a tanúja, amikor Péter Pál napján, Felcsiki Balázs vezetésével megérkezett Zimonyba a kétezer főnyi székely különítmény. “Mik vagytok és honnan jöttetek?” kérdezte tőlük a kapitányom. “Mi székely nemes törzsből származunk, Csaba vezér az ősünk. Csikből, Háromszékből, Gyergyóból és Moldvából sereglettünk össze és aratni jöttünk. De nem ám a gabonát akarjuk kaszálni, hanem a beste kontyos müszülmént, hogy az ördögök vigyék el ükét és taszajtsák pokolra valamennyiüket, ha még most is kögyetlenködni kívánnának Jézus Urunk igazhitű székely szógáival . . .” — Mennyi érdem, mennyi dicsőség, amelyeknek felsorolásánál — nézett megilletődötten Kapisztrán „Hunyadira, — emlitetlenül marad a legnagyobb tett. Isten sem általam, sem a magyar nép által nem ért volna célt, ha e válságos korszakban nem Hunyadi János a nemzet vezére. Én tudom, én láttam. — Ne tovább! — tette Hunyadi Kapisztrán vállára a kezét. — Fontosabb ügyek elintézése vár ránk, mint annak méltatása, amit kötelességem volt cselekedni és ha elmulasztom, hazám bizalmának lettem volna az árulója. — Am legyen, én erről nem szólok többet. Minek is? Amit mondanék, azt máris világgá kiáltotta maga a tett. Isztambul még sokáig borzong tőle, Róma ünnepli és örök emlékezetébe vésik a jövő nemzedékek. — Szivemből szóltál atyám! — csordult ki a kemény várkapitányból a meghatódás. — Engedjetek már arról szólnom, amiért összejöttünk — nézett kérlelően Hunyadi a két férfiúra s az asztalon előtte heverő Írásokra mutatott. — A királyhoz gyorsfutárt menesztettem az ostrom eseményeiről és a török eltakarodásáról szóló jelentésemmel. Futáraim hasonló híradást visznek a nádornak, az esztergomi érseknek meg a nyugati fejedelmeknek. — Akik mitsem tettek azért — szólt haraggal Szilágyi, —- hogy elmúljék tőlünk a vész. Páholyból nézték azt, amit valami theatrumban. Mi lett volna, ha e rommá lőtt falak alól továbbdübörög a török ármádia? Ha a páholyokból kiverten, nekik is ki kell állniok az arénán. — Szebb és hasznosabb nekünk, hogy a magunk erejéből tehettük azt, amit tettünk. A győzelem híre futótűzként járta be az országot. Templomokban hálaadó istentiszteleteket mutattak be, a nép körmenetekben zarándokolt a bucsujáró-helyekre. A baranyai Máriagyüdön, ahol Géza királyunk emelt kápolnát a Szent Szűz tiszteletére, tízezrek imája szállt az egek Urához. Az ünnepélyes istentiszteleten részt vett a nándorfehérvári győztes hadsereg zöme is. János atya tartotta a tábori misét. A fővezér és katonái térdre roskadva adtak hálát a Mindenhatónak és a nép, a sok szenvedést átélt nép, velük együtt esengett a tartós békéért. A kápolnából és a kápolna előtti térségről, meszsze távolig hangzott ezrek éneke: Ó, fenséges Atyánk, ki a csillagos égben örökké Tartó szent hatalommal uralkodsz, vesd ma e gyászos Földre királyi szemed, hol Mars dühe féktelenül dúl És hosszú pusztító háború irtja a népet. Adj nekünk most már, óh, legkegyelmesebb Atya, békét, Mely a nehéz bajokat s a halál rémét tovaüzi. Az egész országban napokig zúgtak a harangok. Hunyadi és Kapisztrán visszatért Nándorfehérvárra. A vár romhalmaz volt, védelmi erődítményeiből talán soha újjá nem építhető kőtörmelék lett. További sorsáról a királynak kell majd rendelkeznie, miután szakértői, hadimérnökei felülvizsgálták a pusztulást. A mérhetetlen hadizsákmány, meszszehordó ostromágyuk, tarackütegek, puskák, lőszer és az egész dunai török hajóhad, uszályok, kompok Budára való indítása Hunnyadi és Szilágyi feladata. Az élelmiszert, ruhaneműt szétosztották a nép között. Hunyadi Vajdahunyadra készült, a családjához. Kapisztrán is vele megy, hogy a kényelmet nyújtó, pompás várkastélyban együtt pihenjék ki emberfölötti fáradalmaikat. A terv azonban nem valósulhatott meg. Hunyadit rosszullét fogta el. A betegágyához hivott orvosok arca komor aggodalmat tükrözött. A nagy vezér, aki négy évtizedes harcaiban sorra legyőzte minden ellenfelét, a legyőzhetetlen pestis martaléki lett. A Fekete Halál ellen nincs orvosság. Ahitatos megnyugvással fogadta a Végzetet. Óhajára Zimonyba vitték. Hűséges, agg barátja mellette maradt. (Folytatjuk)