Függetlenség, 1965 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1965-10-21 / 42. szám

2-IK OLDAL FÜGCETLENSÉG Thursday, October 21, 1965 NEW BRUNSWICK N. J. ÉS KÖRNYÉKE MI ÚJSÁG BRUNSWICKON? ; PÉNTEKEN, október 22-én este £ Polgár-féle Teremben, a- Hamilton St. sarkán nagy politikai Rally lesz, az 5-ik és 6-ik Ward szavazói számára. A demokrata párt jelöltjei személyesen jelennek meg ezen a politikai nép gyűlésen, amelyre lapunk utján is meg­hívnak minden magyar-szár­mazású szavazópoigárt. Hűsí­tők és harapnivalók lesznek felszolgálva, a nők részére pe­dig mintegy 30 “door prize''’ lesz kiosztva. Kezdete ponto­san 7 órakor lesz. A jelszó pe­­dik ugyanaz, mint volt min­dig: “Előre a demokratákkal! Szavazzon végig a “B” soron kedden, november 2-án”. LATABÁR KÁLMÁN, a hi­­i;es magyar komikus-színész amerikai útja során novem­ber 27-én, szombaton New Brunswickra látogat el, ahol KÖLTÖZTETÉST helyben és Amerika bármely részében szakértelemmel végez GALLEN ISTVÁN Bútorát 100%-os garanciával szállitjuk! WAREHOUSE Telefon: 848-3695 New Brunswick, N. J. UTAZÁSI ÜGYEKÉT. PÉNZKÜLDÉST, IEK& CSOMAG és orvosság küldést, bevándorlási ügyeket Ingatlan adás-vételt Mindenfajta biztosítási Iratok elkészítését évtizedek óta pontosan, lelkiismrelesen , intéz BÍRÓ PÉTER és FIAI irodája 98 French Street, New Brunswick, N. J. Tel.: VI 6-1000 NEW BRUNSWICKI irodavezetőnk Osváth Lászlóné (Mrs. Anna Osvath) 216 Somerset St., New Brunswick, N. J. VI 6-9707 az Atléta Klub dísztermének színpadán“ Nevess velünk” cí­mű énekes, táncos, zenés bo­hózatában lép fel. Ez az elő­adás este 8-kor fog kezdődni. Másnap, vasárnap, november 28-án délután 5 órai kezdet­tel egy második előadás is lesz, ugyanazzal a műsorral és szereplőkkel, mert New Brunswick és környéke ma­gyarsága egyetlen estén nem tudja végigkacagni, végigél­vezni Latabár Kálmán műso­rát, mert ennyien nem férünk be egy terembe egy este . . . A műsoron szerepelnek Lata­­bárral a következők: Petri Marika, Földessy Lilla, Apa­tini Gyula, Bán Tamás. A zongoránál Zorándy Zoltán ül. Konferál: Bán Tamás. Helyárak: első hely (számo­zott) $3.50, 2-ik hely $2.50, diákjegy $1.50. Jegyek elő­vételben kaphatók a követke­ző helyeken: a Magyar Hír­nök Irodájában, 216 Somer set Street, Kára Péternénél (OH 9-3951), a Magyar Étte­remben (Somerset St.), a Ma­gyar Hentesboltban (205 So­merset St.), a Gellért Étterem­ben (73 French St.), a Bargain Store-ban- (132 French St.) Farkas Ferenc órásboltjábar (83 French St.), Pentze antik üzletében (77 French St.) é:. az Atléta Klubban. Más vá rosokban a szokott helyeken Telefon előjegyzést elfogad és felvilágosításokat megad* az előadással kapcsolatban Somody Pál, 141 Somerset St., New Brunswick, telefon: KI 5-7464 — naponta délután 3—8 óra között. AZ ATLÉTA KLUB Női Osztálya október 30-án, szom baton este 8:30 kezdettel nagy Halloween Tnácestélyt ren­dez a klub dísztermében. A Balaton zenekar fog muzsi­kálni, értékes door prize-ok Imporiáli magyar, né­met. francia, spanyol és más BOROK legfinomabb bel- és külföldi italok — pálinkák, sörök be­szerzési központja a ............................& LAWKS Vi LIQUORS W feiliií.ftttfl— (ezelőtt Felko’s italüzlet) 96 French Street New Brunswick, N. J. Tel.: KI 5-4757 WILLIAM FERCHO és NEJE tulajdonosok Ingyen házhoz szállítási Magyarul beszélünk! BENEDIKOILCO. 827 Ridgewood Avenue, North Brunswick, N. J. FŰTŐBERENDEZÉSEK OLAJÉGŐK Javitása — Karbantartása és eladása Kilmer 5-6310 Legfinomabb magyar készitésü KOLBÁSZ, SONKA, FÜSTÖLT HÚSOK és Mrs. Szabó befagyasztott készítményeinek beszerzési helye: SZABO’S MARKET (SZABÓ MENYHÉRT ÉS FIAI) 142 French St., New Brunswick, N.J. — KI 5-3393 SZINTÉN SZEGÉNYEK A mostanában időről időre kitörő néger zavargások és a szüntelen néger tüntetések és egyéb akciók közepette az em­ber könnyen megfeledkezhet arról, hogy nemcsak a nége­reknek, mint kisebbségi cso­portnak vannak panaszaik — jogosak és alaptalanok —, nemcsak a négerek szegények, hanem vannak az országban más csoportok is, amelyekben nagy a szegénység, Ezek nem mind színesek, vannak köz­tük fehérek is, sokan, nagyon sokan. És ezek mind a nége­rektől egyebek közt abban is különböznek, hogy nem pana­szolnak “megkülönböztetést”, no meg abban is, hogy nem rendeznek sem tüntetéseket, sem rombolásokat, gyújtoga­tást, fosztogatást. A népszámlálási hivatal ada­tai szerint Amerikában több mint kétszerannyi szegénynek minősülő fehér ember van, mint szinesbőrü. 1963-ban, ab­ban az évben, amikor a So­cial Security hivatal jelenté seiben szerepelt a bőr színe, 23,9 millió fehér ember volt szegény, 10,7 millió volt a nem-fehérek száma. A nem­fehérek túlnyomó többsége, 92 százaléka, néger. A többi­ek: amerikai indiánok (2 és fél százalék), japánok, kínai­ak, filipinók és más nem-fe­­férek (5 és fél százalék’. “Sze­gények” — ez a hivatalos Tieghatározás és jelent négy ;agból álló családnál 3100 dol­­árnál kevesebb évi jövedel­met, egyedülállóknál 1540 dol­­árnál kevesebbet. * * * Minthogy csak ritkán hal­lunk vagy olvasunk az ameri­kai indiánokról, az ország ős­­'akóiről, vegyük szemügyre elsőnek ezek életviszonyait. Számuk ma kb. 550,000. Ezek közül 380,000-en indián-rezer­vátumokban vagy azok szom­szédságában élnek. Átlagos családi jövedelmük évi 1500 Miár — feleannyi, mint a né­gereké és negyedannyi, mint az országos á;lag. A rezervá­tumok lakóiník csaknem a fe­le, 40—50 százaléka, munka nélkül van. Érnek oka kézen­fekvő; csekéjy iskolázottság, szakképzettség hiánya. 'Csak egy kivétel Aan: a Mohawk indiánok nagA keresők, az in­dián nép financiális arisztok­ráciáját képeik. A Mohawk indiánokat az jellemzi, hogy a magasságban olyan biztosan mozognak, rrint a madarak, nem szédülnek; ezért magas­­épitkezésekntl, az acélvázak felállításánál, hídépítésnél al­kalmazzák őket. Az indiánokteljes jogú ame­rikai állampdgárok, nem — mint némelyek hiszik — a kor­mány eltarto.tjai. Szabadon mozoghatnak bárhová költöz­hetnek. A hatóságok kísérle­tei, hogy városokba költözé­süket előmozdítsák, kevés eredménnyel járt, mindössze 170,000-en hagyták el a re­zervátumot és költöztek vá­rosba. És ezek, a mai időknek megfelelő képzettség hiányá­ban, alig tudnak boldogulni. Ellentétben a négerekkel, az indiánok nem panaszkod­nak “gettókba” zárásról, el­lenkezőleg, alól csak tehetik, csoportosan élnek, egymás­közt érzik magukat legjobban s ennek az önkéntes elkülönü­lésnek lélektani alapja az, hogy büszkéi származásukra, hős elődeikre. Minthogy általában elmara­dottak, primitívek, a kormány­zat mindent megtesz helyze­tük javítására. Az indiánokat támogató programok közül el­sősorban említendők: Teljes egészségvédő gondoskodás a rezervátumokbán és azok szomszédságában. A gyerme­kek iskoláztatása egészén vagy részben az országos kor­mány költségén. A kormány látja el az indián tulajdonban levő erdőségek és a földjeik­ből kitermelt ércek, olaj, gáz, stb. kezelését. Ezek a földek hatezer millió dollár értéket képviselnek és egyes törzsek, például a navajo indiánok, ki­adós profitra tesznek szert olajmezőik, uránium lelőhe­lyeik, erdőségeik értékesíté­se révén. Mesterségekben ki­képzést nyernek. Az utolsó másfél évtized­ben a korjnány több mint két billió dollárt költött az indiá­nok megsegítésére. És mégis, mindezek ellenére, legtöbbjük szegény marad. * * * Puerto Ricóból megélhetés reményében ezrével jönnek egyesek és családok a nagy városokba, elsősorban New Yorkba, ahol jelenleg 750,000 a számuk. Legtöbbjük csak tanulatlan munkára alkalmas, a munkanélküliség nagyfokú, nyomortanyákban laknak, sze­gények. Mégsem tekintik ma­gukat elnyomott kisebbség­nek. És annak, hogy nem tün­tetnek, nem szerveznek meg tömegakciókat, a magyaráza­tát abban lehet találni, hogy a puertoricóiak természetük­nél és hagyományaiknál fog­va tárgyalásra hajlamosak, helyzetük javulását a körül­mények alakulásában remé­lik, nem pedig harci aktivi­tásból. xas, Arizona, Colorado) él. Iskolázottságuk sokhelyütt még a négerek színvonalát sem éri el, lakásviszonyaik sem jobbak. Nem érzik magu­kat idegen nemzeti kisebbség­nek, hiszen olyan vidékeken élnek, amelynek első hóditói spanyolok voltak s ők ezeknek a mesebeli hősöknek a nyel­vét beszélik. Az angolul be­szélő amerikaiakkal jól meg­férnek, összeházasodnak, sem­mi okuk sincsen arra, hogy tnegkülönböztetés, elnyoma­tás ellen kellene tiltakozniuk,_ tüntetniük. Többségük sze­gény, de sokan közülük érvé­nyesülnek a gazdasági és a po litikai életben. * * * Általában ezt lehet monda­ni: 1. A négereken kívül egyik nem-fehér szegény népcsoport tagjai sem érzik magukat el­nyomottaknak, megvetettek­­nek. 2. Egyik csoport sincsen, mint csoport megszervezve, egyik sem tüntet vagy tilta­kozik megkülönböztetés ellen. Egyiknek sincsenek országos szervezetei, mint pl. a Natio­nal Association for the Ad­vancement of Colored People, CARE, vagy Urban League. 3. A fehér amerikaiak egyé­nileg és társadalmi viszony­latban egyik nem-fehér cso­port tagjait sem tekintik any­­nyira idegennek, annyira kü-I. EDGAR HOOVER ÖRÖKSÉGE WASHINGTON. — J, Ed­gar Hoover, az FBI igazgató­ja egyik örököse Mrs. Rose Milligan, West Paterson, N. J. -i takarítónőnek, aki szep­tember 2-án meghalt. A vég­rendelet szerint az FBI igaz­gató kapja mindazt, ami az örökhagyó bankszekrényében van. A safe deposit boxban 50 dollárt találtak. J. Edgár Hoover a hagyatéki bíróság­nak bejelentette, hogy az örökségről lemond az elhunyt testvérének javára, akinek neve Mrs. Mary Truman. RINGÓ! ALBANY, N. Y. - New Yorká llamban 1959 óta tör­vény engedélyezi bingó sze­rencsejáték rendezését — csakis közhasznú intézmé­nyeknek, fenntartásuk javá­ra. Ezeknek az egyházi, jóté­konysági, testvérsegitő és más, nem haszonra dolgozó in­tézményeknek a bingóból nagy jövedelmük származik. Az állami bingó ellenőrző bi­zottság most kiadott jelenté­se szerint a március 31-én végződött félévben a bingó­­rendező intézmények haszna több mint 10 millió dollár volt — 23,000 dollárral több, mint az előző félévben. Kezdettől mostanig a rendező intézmé­nyek bingó jövedelme 83 mil­lió 700 ezer dollár volt. Két oldalról támadnak az amerikai F-100 Super sabre gépek a Mekong folyó két partja fölött. lesznek, hangulatos, mókás, amerikai “jelmezes táncmu­latság” lesz ez, amelyre érde­mes elmenni. Belépődíj mind­össze $1.25. FOZMAN ISTVÁNT, az Upton Hotel szalonüzlet tulaj­donosát és feleségét ünnepl­­ték szombaton, október 9-én este az Atléta Klub díszter­mében rendezett fényes ezüst­­lakodalmi díszvacsorán, há­zasságuk 25-ik évfordulója al­kalmából. Mintegy 500 főnyi Koszorúk, csokrok, vágóit és cserepes virágok minden alkalomra FRANKLIN FLOWER SHOP magyar világüzlet 93 DOUGLAS AVENUE New Brunswick, N. J Tel.: KI 5-4234 A. SIMKO and SONS vendégsereg gyűlt egybe, ro­konok, jóbarátok és tisztelők, akik meglepetésnek szánták a Fozman házaspárnak ezt a szép estét, amely a legtelje­sebb siker jegyében folyt le. A Kára-Németh zenekar nagy­szerű muzsikája mellett a ké­ső éjszakai órákig nagyszerü-KÖLTÖZTETÉS, SZÁLLÍTÁS helyben és 4 államban bárhová (N.J., N.Y., Conn., Pa.) Pinter Moving Co. LOCAL & LONG DISTANCE WAREHOUSE 167 NEILSON ST. New Brunswick, N. J. Tel.: KI 5-8807 vagy 8808 (Ha nem kap választ, hivja este 8 óra után.) en mulatozott a hatalmas ven­dégsereg. Fozman Istvánt és feleségét sok szép virággal, ajándékkal és jókívánsággal halmozták el a barátok és tisztelők, amiért hálás szív­vel mondottak köszönetét. ABLAKÜVEGEK TÜKRÖK Üveglapok bútor tetejé­re. Viharablakokat bete­szünk, javítunk! Ablak­hálókat javitunk! Tükröket ujraezüstözünk Rosenthal Glass Co. 5 Harvey Street New Brunswick. — KI 5-2976 Televíziókat a CENTRAL TELEVISION AND APPLIANCES 81 FRENCH STREET cégnél szerezhet be igen jutányosán Tel.: KI 5-7700 ZAVETZ IMRE tulajdonos JAVÍTÁSOK JÓTÁLLÁSSAL Vigye orvosság receptjei! megcsináltatni a RUTGERS PHARMACY gyógyszertárába New Brunswickon 429 Livingston Avenue Tel.: 249-6666 SOMERSETBEN: 912 Easton Avenue Tel.: 247-6666 KUTYA ELEDELEK ÉTEL APRÓLÉK ŐRÖLT ÉTEL SUHSH PÚP CSIRKE MARHAHÚS LÓHUS ADAGOLT ÉTEL "Chain Link" kerítéseket felszerelünk DÍJTALAN ÁRAJÁNLAT VÁSÁROLJON OTT, HOL A FARMEREK IS VÁSÁROLNAK! PÁZSIT ÉS KERT-MÜVELÉSI KÖZPONT . Farmers Cooperative Association HOW LANE and LINCOLN HIGHWAY (No. 27) NORTH BRUNSWICK, N. J.........Tel: KI 5-2470 NYITVA NAPONTA REGGEL 8-TÓL ESTE 5-IG SZOMBATONKÉNT REGGEL 8-TÓL DÉLUTÁN 4:30-IG GYÁSZ ESETÉN hívjon minket . . , ÉJJEL-NAPPALI SZOLGÁLAT! GOWEN FUNERAL HOME 233 Somerset Street, New Brunswick, N. J. Joseph J. Staudt, Manager — Tel.: KI 5-1344 ROY MORRIS, Propr. SWIFT CLEANERS, INC. TISZTÍTÓ és SZABÓ ÜZEM 101 Paterson St., New Brunswick, N.J. Telefon: KI 5-1020 JOSEPH MAROSITS üzletvezető Szabás — Varrás — Átalakítás MEG AZNAP ELVÉGEZZÜK A RÁNKBIZOTT MUNKÁKAT! KITŰNŐ FŰTŐ OLAJAT rendelésre pontosan házhoz szállít ■ Varga Oil Co. FRANKLIN PARK, N. J. Tel.: 297-2200 vagy AX 7-2202 ^ /^"alacsony / KÖLTSÉGŰ / JELZALOG-i / KÖLCSÖNÖK A MT [ SPECIALITÁSUNK I Keresse fel á Magyar Savings-et , \ italádi házkölcsönök |-\ ügyében; kis il» \ költséggel, \ körülményeihez i \ mért feltételekkel \ adjuk. Gyors * \ kivizsgálás és ik jóváhagyás. ■ i Bővebb és teljes j információkért * jöjjön be

Next

/
Oldalképek
Tartalom