Függetlenség, 1965 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1965-06-10 / 23. szám

6-IK OLDAL PüGGETLENSSfi Thursday, June 10, 1965 Kinek van ócska automobilja? 60,000 dollárt is kaphat érte! A londoni Sotheby and Co. képtár látogatói a U. S. Early Bird közlő-csatlós közvetítésében figyelnek egy kép árverést New Yorkban. Riikii a Mária Tfiráia-tairtnl NEW YORK. — Egyszer volt, nem is olyan régen volt, hogy automobilista urak és hölgyek csak hétköznapokon hajtották vadonatúj, szép, tiszta kocsijukat, Chevrolet­től Cadillacig, Mercedestől Rolls-Royce-ig, a hétvégeken inkább egy ócska tragaccsal bajlódtak s addig reparálgat­­ták az autótörténelmi neveze­­teségü Benz Velőt vagy Mo­­del-T Fordot, amíg az han­gos örömkiáltások kíséreté­ben megindult. Régi autók gyűjtése urasági hobby volt. De csak volt. Ma már az ócs­ka autó üzlet big business, széditően merész és eredmé­nyes spekuláció. Akinek si­került egy jó márkájú traga­csot olcsó áron megkaparinta­ni, kevesebbet kockáztat, de sokszorosan többet nyerhet, mint a Wall Street értéktőzs­déjének legsikeresebb speku­lánsa. Nem úgy van az, mint volt még nemrég, hogy ócska­autó raktárból ki lehetett emelni, potom 100 dollár áron, holmi 1930-as Cadillacot. Ma az ócskaautó-piacon a száza­sok kergetőznek az ezresek­kel. Itt egy példa: Egy ipse — nevezzük Mr. Öcskakocsibarátnak — 1950- ben vett egy ócskástól egy 1908-as Renault kocsit 420 dollárért. A következő tiz év­ben történt a nagy változás, a hobbytól a spekulációig. En­nek folytán Mr. Ócskakocsi­­barát felcsapott óoskakocsi­­spekulánsnak s eladta Rena­­ultját 100 -százalék haszon­nal, 840 dollárért. A vevő (Pontiac, Mich, lakója) nem­rég közhírré tette, hogy a ko­csi eladó — ára 2240. A sze­rénységet mostanság úgy ve­tik le magukról az ócskako­csisok, ahogy korábban ócska kocsijukat dobták el maguk­tól. 1980-ban egy versenydij­­ryertes 1930-as Bentleyért 2240 dollárt fizetett egy sze­rencsés vevő és ez most sze­rencséjét azzal szeretné tetéz­ni, hogy eladja 5600 dollá­rért; ennyit kér érte. Ezek az adatok New Eng­land egyik ócskaautó-gyüjtő­­jétől származik, aki érdeklő­dőknek megsúgja, hogy tud­na ő még cifrább adásvételek­ről is mesélni, de úgy véli, jobb hallgatni, mert már ma is fantasztikusak az árak az ócskapiacon és szenzációs hí­rek még magasabbra röpíte­nék a tragacsprémiumokat. Az uraságok hobbyja meg­­széditette a mezők kérgeske­­zü népét. Régebben farmerek boldogok voltak, ha kiszolgált kocsijukért 10 dollárt tudtak kapni az ócskástól. Ma? Ár­verésre viszik a kocsit, amely használhatatlanná vált- Senki többet ? Aki legtöbbet igér, az kapja a tragacsot! * * * • Az ócskakocsi láz nem ame­rikai betegség, túl a tengeren is ázsiója van a vén kocsinak. Ayrshire skóciai városban nemrég az elhunyt John Sword marhatenyésztő ha­gyatékát árverésre bocsátot­ták és az ócska autókat, 59-et amelyeket az öreg a negyve­nes évek óta gyűjtögetett, potom áron összevásárolt, most összesen 046,540 dollá­rért adták el a legtöbbet-igé­­rőknek. Volt az ócskaságok közt 1898-as Benz, 1908-as Silver Ghost Rolls-Royce, 1915-ös Model-T. William Sword, az örökös, nevetett a markába. “A papa — mond­ta — egyikért se fizetett so­ha pár száz fontnál többet. És most egyedül az ócska Silver Ghostért 20,160 dollárt fize­tett Mr. Denis de Ferranti, egy angliai elektronikus gyár igazgatója. De nemcsak a nevető örö­kös nevetett jókedvében, a legtöbbet-igérők arca is mo­solyra derült. William Milli­gan, norwicki gentlamen-far­mer, aki a hagyatékból hét autót vásárolt 45,724 dollá­rért, azt mondta az aukció után: “Sokat fizettem, de még sokkal többet fogok kapni ezekért a régi automobilokért. A régi autók piacán már áru­hiány jelei mutatkoznak. Azt hiszem, nincs messze az idő, amikor az emberek megtaka­rított pénzüket nemcsak rész­vényekbe fogják befektetni, hanem ócska autókba is. Egy régi Rolls-Royce vagy Merce­des-Benz éppen olyan biztos befektetés* mint egy Rem­brandt festmény, mely ugyan­csak régi...” * * * Vannak ilyen ócskaautó­­gyüjtők és vannak olyanok: spekulánsok és nem-spekuláló gyűjtők. Ők öreg autókat gyűjtenek, mint mások bélye­geket vagy gyufaskatulya­­cimkéket. Például: Bemard J. Pollard detroiti kövezési vál­lalkozó valóságos öregautó­­muzeumot vásárolt össze. 1938 óta vásárol és már több mint 1000 tragaccsal dicse­kedhet, A detroiti autófőut­cán, a hires Livernois Avenun levő raktárában (múzeumá­ban már nincs elég hely a sok autó számára, ezért egy­más hegyén-hátán sorakoznak ott a vének. Hogyan tett szert több mint 1000 autóra, amelyeknek mindegyike valami okból, mo­del, márka vagy ritkaság oká­ból, hires tulajdonos vagy ver­senygyőzelem okából, Rem­brandt nevet érdemel? Azt mondja ő: “Utazgattam, min­den városban, minden falu­ban érdeklődtem a legöregebb autóelárusitó és a legöregebb lakó után. És amikor felke­restem a legöregebbeket, ezek nagyot néztek, nem is tudták, hogy ilyesmi is létezik: ócska autó gyűjtés! És pár perc alatt létrejött az üzlet ,az öre­gek örültek, hogy túladhattak egy ócskaságon, amelynek semmi hasznát nem vették...” Mr. Pollard igy végigutaz­ta az egész országot, naponta 400 mérföldet hajtott. Nagy ócskás ez a Mr. Pol­lard, de nem a legnagyobb. A legnagyobb William Harrah, akinek játékbarlangja (par­don, kaszinója) van Reno hi­res városában, ő ellentétben Mr. Pollarddal, nemcsak az Egyesült Államokat utazta be, hanem az egész világon gyűjtött és ma már 1025 már­kás ócskaságnak boldog tulaj­donosa. Ezek közül 32i5-öt ki­állított a kaszinója közelében levő léghűtéses áruházában. Az ilyen pénzes emberek, mint Harrah, a fő bűnösök abban, hogy már a felhőket karcolják a béna tragacsok — panaszolja Edgar L. Roy, a Boston egyik külvárosában le­vő Larz Anderson Antique Auto Museum elnöke ; az ilye­nek miatt ma már majdnem lehetetlenség valahol, valami­revaló régi autót felfedezni! * * * Most hozzászól az ócskako­csi vásárhoz egy mindnyá­junknak nagyon ismerős gyűjtő; a tax collector, az adógyüjtő. Az országos adó­hivatal elmélete és gyakor­lata igy hangzik: Akinek hob­byja, szenvedélye az ócska­kocsi, fizessen azért, ameny­­nyit akar, amennyit tud, a vé­­felárakat nem vonhatja le a jövedelmi adójából, mert a törvény szerint csak üzleti ki­adások vonhatók le. Csak az öregautó-spekuláns hivatkoz­hat üzleti költségre, amely le­vonásba hozható. Ez baj, mindta Mills B. Lane, az atlantai Citizens & Southern National Bank el­nöke. Hát, hogy mégis tud­jon az adójából levonni, meg­nyitott egy ócskaautó-muzeu­­mot, beléptidijat szedett, igy hát volt kiadás és bevétel — üzlet. És levonta a kiadásokat a jövedelmi adójából. No, Sir, mondta az adószedő, ez csak látszat-üzlet! Ennélfogva kö­teles utólag megfizetni az adót, amitől levonások utján a helyi adóhivatal mentesí­tette. Az utólagos adóbefize­tések ügye az adóbíróság előtt még folyamatban van, a per kimenetele bizonytalan, miértis a bankár jónak látta “lefedezni magát” — eladott három tucat autót, hogy, ha muszáj, kielégíthesse a pénz­­éhes adószedőt. Szegény gaz­dag bankárnak fáj, nagyon fáj a szive, valahányszor meg kell válnia egy-egy prima da­rabtól. A 53 éves nagyur őszintén bevallja, hogy ke­serves könnyeket ontott, ami­kor kivitték a múzeumából, például, az 1932-es Pierce- Ar­row V-12 coupét. Vagy az 1927 évi Bugatti Royale-t. Ezt a Bugatti Royale-t annak­idején II. Carol román király számára gyártották. Lane, az atlantai bankár, három évvel ezelőtt 8500 dollárért vásárol­ta és, miután alaposan kire­­paráltatta, átfestette, eladta a fentebb nevezett William Harah renói kaszinótulajdo­nosnak 50,000 dollárért. (Sze­gény gazdag bankár, sírva fa­kadt, amikor hatszoros áron túl kellett adnia a királyi au­tón! .. . (És Mr. William Har­rah ? Ő nem sir, ő nevet, mert neki már felajánlottak 60,000 dollárt azért a fejedelmi Bu­­gattiért. Egyre kevesebb országban és pénzpiacon hallatszik a vi­lághírű ezüst tallérnak — a dollár ükapjának csengése. Legutóbb Jemen közölte, hogy letér a tallér alapról és saját pénzt veret. Át kell cserélni a Mária Terézia-tallérokat “rial”-ra, a Jemeni Köztársa­ság uj pénznemére. A Mária Terézia-tallér két évszázadig Volt a Vörös-ten­ger térségének legkedveltebb pénze. Az ezüst érmék zömét Ausztriában verték. Minden tallér súlya 28,07 gramm, az­az valamivel több, mint az amerikai ezüstdolláré. Mind­két érme ezüst tartalma azon­ban azonos: 83,3 százalék. A tallér nem szűnik meg fi­zetési eszköz lenni Kelet-Af­­rikában. A Mária Terézia-tal­­lérnak nincs hivatalos árfo­lyama és noha az ausztriai pénzverde évente kétmillió da­rabot készít, mégsem törvé­nyes fizetési eszköz osztrák területen. A tallérok csupán ezüst öntvények, bevésett súly- és finomsági számokkal. Beiruti bankárok szívesen ad­nak egy tallérért 92 amerikai centet. Több évszázadot kell vissza­mennünk a történelemben, egészen 1518-ig, amikor is Schlick német gróf uralkodói engedélyt kapott, hogy saját pénzt verjen, mégpedig abból az ezüstből, amelyet Csehor­szágban bányászott. A gróf ezüst pénze hamarosan igen népszerű lett: az egyik olda­lon Szent Joachim képmása volt, a másik oldalon Cseh­ország kétfarku oroszlánja. Az ezüst érméket a köznyelv “Joachimstmaler”-nek nevez­te, majd később “Thaler”­­nek. I. Ferdinand császár vissza­vonta a pénzverés! engedélyt és a 15-ik század közepén el­rendelte, hogy birodalmának hivatalos pénze a Thaler. Mária Terézia alatt a tal­lér megkapta ma is ismert formáját. S minden talléron, amelyet azóta is vertek, rajta van az 1780-as évszám. Ausztriának nem volt gyar­mata Afrikában, de a konti­nens egyetlen keresztény or­szágával, Etiópiával kapcsola­tokat ápolt. Ennek tudható be, hogy a tallér meghonoso­dott Etiópiában. A német birodalmi császár­ság hamarosan rájött arra, hogy á tallér kitűnő szolgála­tot tesz afrikai gyarmatain, Tanganyikában és Kamerun­ban. S a brit kereskedők is megkedvelték az ezüstpénzt, ha számlákat kellett kiegyen­líteni Afrikában. Szudán a 18-ik század ele­jén kapcsolódott a nemzetkö­zi kereskedelembe és ez az or­szág is váltópénznek fogadta el az osztrák tallért és annak roKonát, a spanyol “pillér-tal­lért”. A spanyolok nemcsak oda­haza, hanem újvilági gyarma­taikon is “pillér-tallért” kezd­tek verni, miután a Habsbur­gok a 16-ik században elfog­lalták a spanyol trónt. Az amerikai gyarmatokon a “Thaler”-t “dollar”-nak ejtet­ték s általában hivatalos pénzként használták. Az ér­mét ezért nevezték “pillér­­tallérnak”, mert egyik olda­lon két pillér volt látható, jel­képezve “Herkules“ oszlopa­it”, azaz a Gibraltári szorost. Az amerikai kereskedők per­sze lerövidítették a spanyol pilléreket és számláikan csu-WASHINGTON. - A nép­számlálási hivatal elkészítet­te az 1964. évi jövedelmi ki­mutatást s ebből kiderül az az örvendetes tény, hogy a múlt év folyamán a hivatalos szegénylistáról törölni lehe­tett 450,000 családot, azért, mert évi jövedelmük az előző évivel szemben nőtt, elérte vagy meghaladta a 3000 dol­lárt — a hivatalos szegénysé­gi mércén felül emelkedett. Ez nemcsak azért örvendetes, mert jobb, ha kevesebb sze­gény család van ebben a gaz­dag országban, hanem azért is, mert 450,000 családnak a jobbmóduak sorába való élő­­lépésé ugyanakkar történt, amikor az amerikai családok | összes száma 400,000-el növe­kedett. Több családból keve­sebb szegény család, ezt je­lentik a statisztikai számok. De szegény családok, 3000 dollár évi jövedelem alatt, még mindig kelleténél na­gyobb számban vannak. 8.4 millió a számuk és ez a szám azt jelenti, hogy az amerikai családok 17.6 százalékának jö­vedelme nem kielégitő. Min­denesetre a helyzet a múlt év­ben kedvezőbb volt, mint 1963-ban, amikor a szegények arányszáma 18.5 százalék volt. Minek tudható be, minek köszönhető a helyzet kedvező alakulása a szegénységi fron­ton? Nem tudjuk, mondják a népszámlálási hivatal sttisz­­tik-usai. Minthogy ők hivatás­szerűen számjátékkal foglal­koznak, csak számokkal tud­ják kifejezni azt, amit a való­színű oknak vélnek. És ez az, hogy a múlt évben 300,000-el csökkent a tartósan (15 héten át vagy tovább) munka nél­kül volt férfiaknak és nőknek száma. Az amerikai gazdaság, ipari és üzleti fellendülés sok uj munkalehetőséget nyitott meg, számszerűit egy és fél milliót, ós igy a munkanélkü­liek közül sokan dolgozókká lettek. * * * A szegénység-gazdagság sta­tisztikája általában kedvező képet mutatott a múlt évben. A szegények és gazdagok ha­tárvonalán az évi jövedelem 6000 dollár volt. Ezt a vonalat a statisztika median income­­nek nevezi. Azt jelenti ez, hogy az amerikai családok egyik felének 6000 dollárnál kevesebb jövedelme volt, má­sik felének ennél több. Ez a median jövedelem is emelke­dést mutatott a múlt évben: 320 dollár volt több, mint 1963-ban. Ez a statisztika, mint min­pán egy nagy S betűt Írtak, amelyet két vonallal áthúz­tak. Ebből alakult ki a dollár $ jele. 1776-ban a dollár lett az Egyesült Államok hivatalos pénze, a “pillér“-tallérok” azonban még 1859-ig forga­lomban voltak. A Mária Terézia-tallér to­vábbra is szívesen vett fize­tési eszköz Etiópiában és Por­tugál Mocambique-ban, Nigé­ria ötvösművészeinek köz­pontjában is rendületlenül ke­resik az ezüst tallért, akár azért, hogy beolvasszák, ha ezüstre van szükségük, akár azért, hogy tallér-utánzatokat készítsenek.. .----------k HÁZI BALESET ... SHEFFIELD, Anglia. — Itt nemzetközi konferencia zaj­lott le a fogamzásgátló sze­rek alkalmazásáról. Albert Millington angol orvos az ér­tekezleten beszámolt arról, hogy egy 13 éves manches­teri iskoiáslány édesanyja éj­jeliszekrényéből néhány fo­gamzásgátló pirulát lopott el, mert úgy vélte, hogy idővel szüksége lesz rá; a pirulák helyébe az orvosságos fiolá­ba hasonló színű és nagyságú altató tablettákat csempé­szett. Hamarosan édesanyja esett teherbe. den statisztika, sokat mond, de nem mindent. Például: nem mondja meg, hogy Ame­rikában a fehér emberek job­ban élnek, mint a feketék. Kü­lönválasztották téhát a sta­tisztikusok a fehér és a néger családokat és kiigazították a 6000 dolláros median jövedel­mi átlagot igy: A fehér csa­ládok jövedelme az elválasz­tóvonalon 6900 dollár volt, a néger családoké 3800 dollár. Eszerint a 6000 dolláros át­­leg könnyen megtévesztheti a statisztikusok számjátékának közönségét. És vannak még más válto­zatok is ebben a számjáték­ban. Ahol a családnak két ke­nyérkeresője van, a férj és a feleség, ott a családi median jövedelem nem 6000 dollár volt, harem 8100 dollár. Ahol a nő az egyedüli kenyérkere­ső, ott az átlag 3500 dollár. És igy tovább. Számokkal a végtelenségig lehet játszani, aminthogy a számok végtele­nek. Érdekes az a megállapítás, hogy a 10,000 dolláron felüli jövedelemmel rendelkező csa­ládok száma a múlt évben ép­pen úgy, mint az előző évek­ben — a gazdasági fellendülés eredményeképpen — növeke­dett, mégpedig a múlt évben elsőidben meghaladta az ösz­­szes családok számának 20 százalékát, pontosan 22.5 szá­zalékot tett ki. Ami azt jelen­ti, hogy minden 100 amerikai család közül 22 és fél csa­ládnak 10,000 dollár vagy több jövedelme volt 1964-ben. Csak alig több, mint a csalá­dok egy százaléka rendelke­zett 25,000 dollárnál nagyobb évi jövedelemmel. A népszámlálási hivatal a múlt évben 47,8 millió csalá­dot számlált Amerikában. * * * Az idei statisztika, amelyet a népszámlálási hivatal majd csak a jövő évben tud feldol­gozni, még egy érdekes uj adattal lesz gazdagabb: Az évi 3000 dollár jövedelmet, vagyis a szegénységi határt ebben az évben felül fogják haladni szép számban nem­csak dolgozó és kereső embe­rek, illetőleg családjuk, ha­nem a munkából visszavonuló, ló nyugdíjas munkások csa­ládjai is — amennyiben a ke­nyérkereső az automobilipari munkások uniójának tagja. Szeptember 1-én lép ugyan­is életbe az uj vállalati nyug­­dijrendszer, amelyet az unió a múlt év őszén folyt kollek­tiv alkudozás és részleges sztrájk utján harcolt ki az nagyjaitól; a General Motors, Ford és Chrysler vállalatok­tól. Ennek az uj nyugdíjrend­szernek lényege az, hogy a vállalatok veterán munkásai, ha 65 éves koruk elérésével vonulnak vissza a munkából, dupla nyugdijat kapnak: So­cial Security és vállalati nyug­dijat s a kettő együttvéve (például Fordnál, 30 évi szol­gálat után) 3060 dollárt tesz ki. Semmi kétség, szeptem­ber 1-től kezdve ennek az iparnak munkásai ezrével fog­nak nyugalomba vonulni s ezeknek a nem-dolgozó embe­reknek családjai oly jövede­lemmel fognak rendelkezni, amely a hivatalos szegénysé­gi határvonalon felül van. És persze, ha a feleség is elérte a nyugdijas kort és Social Se­curity nyugdijat kap, a csa­ládi jövedelem jóval megha­ladja a szegénysort. Az uj nyugdíjrendszernek ebben az iparban különös ér­dekessége az, hogy amely munkás már 60 éves korában tfcbahagyja a munkát, magas szenioritás esetében még na­gyobb nyugdijat kap a válla­lattól, egészen havi 400, te- I hát évi 4800 dollárig, és ezt a magas nyugdijat élvezi 65 éves kocáig. Ezt a különleges nyugdíj-rendszert az unió azért követelte és harcolta ki, hogy korábbi nyugalombavo­­nulásca késztessen minél több idős munkást és helyet bizto­sítson minél több fiatal mun­kásnak, köztük az iskolákból kikerülő fiatalságnak. A KISLÁNY ÉS A PÓNILÓ TELL CITY, Ind. — Egy Valentina Dickmond nevű, öt­éves kislány és pónilova, egy itteni, nyolc láb mélységű tó­ba fulladt. Mindkét holttestet megtalálták. Egy tengerésztiszt pihen Santo Domingoban, egy hangárban, mi­előtt visszatérnek egy hónap után az Egyesült Államokba. Philip herceg, az angol királynő férje beszélget a német elnökkel, Heinrich Luebkevel az Augustusburg palotában, Bonn közelében, miközben baloldalon áll a királynő és a német elnök felesége. SZÁMJÁTÉK A SZEGÉNYEKKEL

Next

/
Oldalképek
Tartalom