Függetlenség, 1965 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1965-05-13 / 19. szám

I

* OLDAU

FnnnFTTlüVS»«'

Thursday, May 13, 1965.

Dr. Divényi Albin meg az amnesztia

ROMAI LAKODALOM

Amikor a fiatalok és a szü-rekeknek, annak jeléül, hogy

lemond a gyermekkorról.

A New York Herald Tribune meg a Népszava hasábjain Béla fivérem világgá harsogta a tragikus hirt, hogy az április 4.-re remélt amnesztiáról ezúttal is megfeledkezett Kádár János.

Vártuk a mérgeshangu cáfolatot. Ámde mélységesen hallgat a kommunista kormány.

Nincs kegyelem a magyar börtönökben meg a szibériai szörnyűségben sinylődő politikai foglyok részére.

Nincs amnesztia!

Mit jelent ez?

Csak az tudja igazán, csak az érzi teljes szívvel, aki önmaga is várta a cellában hoszszu esztendőkön át keserves nagysilokon és végetérni sose akaró, sivár éjszakákon az amnesztiát. Családunk tagjainak eseményeit nem tartottuk úgy nyilván, mint Sztálin, Rákosi születés napirta: DR. FÁBIÁN SÁNDOR

ját meg a “felszabadulás” évfordulóját.

Én két évet töltöttem politikai fogolyként a szombathelyi börtönben, a pálmajori és mezőtúri kényszermunkatáborokban, további két év és tizenhét napot a kistarcsai internáló táborban.

Négy év és tizenhét nap. Én is meg a többi politikai fogoly is a saját bőrünkön éreztük, mit jelent az: várni az amnesztiát és aztán reményt vesztetten, visszaesni megint a letargiába és a napokat számolva, várni az újabb dátumot.

Újabb születésnap, újabb évforduló . . .

Megint nincs kegyelem. Megint nincs irgalom.

Tizennégy évvel ezelőtt — amikor én is raboskodtam — közlemény jelent meg a magyar hivatalos lapban, mely komoly hangon világgá közölte:

“A magyar népi demokrácia annyira megerősödött, hogy a legszélesebb körű közkegyelmet gyakorolja.”

Ilyen bevezető dobpergetés után a rendelet felsorolta azokat a pontozatokat, melyek mellett a rab közkegyelem alá esik.

Összeültek a szombathelyi börtön vezetői, hogy megállapítsák, kik azok, akikre a rendelet vonatkozik.

Megszületett a döntés.

Dr. Divényi Albin orvos megfelel az összes követelményeknek.

Ez a megállapítás azt mutatta, hogy a szombathelyi börtönben egyesegyedül Dr. Divényi Albin felel meg a feltételeknek.

Lehivatták a cellából Dr. Divényit és közölték vele az eseményt. A szabadulás, a szabadság leheletének érintésére szivgyengeségtől esett össze a hatalmas termetű Divényi Albin.

Másnap reggel átkisérték az ÁVO-ra. Politikai fogoly ugyanis csak akkor szabadulhatott, ha az ÁVO nem emelt vétót.

Mi történt? No! mi?

Az ÁVO kegyetlen paragrafus magyarázói kielemezték, hogy az egyetlen Divényi se felel meg a rendeletben megkövetelt pontozatoknak.

Pár óra múlva fegyőr kisérte vissza az összeroppant Dr. Divényi Albint.

Tizennégy esztendő múlt el eme részemre feledhetetlen “legszélesebb körű közkegyelem” kihirdetése óta.

A politikai foglyok még tovább szenvednek, tovább sínylődnek. Istenem! Jó Istenem! Milyen borzalom még a visszaemlékezés is.

Reggel várják, hogy este legyen és este várják, hogy reggel legyen. És éjjel is, meg nappal is várják az amnesztiát.

lök megegyeztek a házasságban, megtartották az eljegyzést; a vőlegény pénzt vagy jegygyűrűt adott a lánynak, szavatartásának zálogául. A menyegzőkor — a császárkorban — a meghívott vendégek előtt kiállították a házassági szerződést. Majd Junó istennőnek malacot áldoztak, amelynek —, hogy a házasság ne legyen keserű — kivették az epéjét. Ezután a menyasszony fehér tunikába öltözött, övét kötött derekára és fejét tűzpiros fátyollal takarta be. A menyegzői lakoma és a lány kiadása után fáklyák világánál a vőlegény házába kisérték a menyasszonyt, aki mögött rokkát és orsót vittek a szolgálók. A vendégek fuvolaszóval és nem mindég épületes dalokat énekelve vették körül. A vőlegény útközben diót osztott szét a gye-Amikor a virágokkal ékesitett házhoz ért a menet, az ifjú férj megkérdezte feleségétől, hogy kicsoda? “Ahol te ur, ott én az úrnő”, válaszolt az uj asszony, majd gyapjúszövetekkel körülkötözte, és megrontás ellen sertés vagy farkashájjal megkente az ajtófélfát. Ezután a küszöbnél vizet és tüzet nyújtottak át neki, és igy megtisztultan emelte át férje a küszöbön. Másnap a menyecske bemutatta isteneinek az első áldozatot és már mint római matróna áldomásra fogadta a rokonokat.

Római polgár idegennel, rabszolgával vagy felszabadult rabszolgával érvényes házasságot nem köthetett (445- ig a patríciusok és a plebejusok közt is tilos volt a házasodási A nőt háromféle házasság juttatta teljesen a férje hatalmába: 1. ha a főpap és meghatalmazott tanuk előtt az ifjú pár rozsból készült kalácsolt Ízlelt; 2. képletes eladással ; 3. ha az asszony egy évig három napnál hosszabb időre nem hagyta el férje házát.

Volt nem törvényes módon kötött házasság is. Ilyenkor az asszonyt nem matrónának, hanem csupán feleségnek nevezték. A házasság legalsóbb megengedett korhatára a fiú számára a 14, a lány számára a 12 év volt.

A különféle házasságokat, különféle feltételek mellett fel is bonthatták. Az agglegényekre viszont adót vetettek ki, és amikor a nőtlenség terjedni kezdett, Augustus császár törvény utján birsággal sújtotta őket, mig a többgyermekes apákat kiváltságokkal jutalmazta.

SZERELEM

KITFÁRJAI

Irta: KERTÉSZ MIKLÓS

A néma lány az orosz parasztoknál szokásos alázatossággal térdre borult előtte és valóságos áhítattal tekintett fel hozzá, majd ruhája szegélyét csókolta és jelekkel mutatta, hogy a legmélyebb hódolatot érzi iránta és szivében végtelenül boldog, hogy szolgálatot tehetett neki.

— Mikor megláttalak, — mondta a maga nyelvén, — azt hittem, hogy egy mennybéli angyal lép hajlékunkba. A templomban van egy Mária-kép, az éppen olyan, mint amilyen te vagy. Az Isten veled lesz.

Natalka áz ajtóhoz osont és hamar eltűnt, s*

Midőn az ajtó megnyilt, Rózsika egy pillantást vetett oda és látta Szlatkin herceget, amint a székben hátradőlve, cigarettájából füstfelhőket fújt a levegőbe. Tehát nagyban virraszt. f-tt — Most tehát lássunk munkához! — biztatta Rózsika önmagát. — Nem riadok vissza semmi nehézségtől, vagy veszélytől. Isten nevében neki a nagy feladatnak.

Rózsika a nagy kemencéhez közelitett és látta, hogy utolsó oldalán jókora nyilás van. Ezen tehát keresztül kell bújnia.

Magához vette a kötelet, keresztet vetett magára és bebújt. A kemence belseje egészen tiszta volt, tűz már nagyon régen nem éghetett benne, mintha ritkán vetődött erre olyan vendég, akinek különszobára lenne szüksége.

Az óriási kemence csakhamar magába fogadta őt. A külső nyilást is csakhamar megtalálta. Ugyan is Natalka volt olyan okos, hogy lámpát állított fel a folyosóban, melynek világosságától valami kevés a kemence száját is megvilágitotta.

Rózsika csupa óvatosságból előbb kidugta fejét és szétnézett. A folyosóban egy lélek sem volt. A korcsmárost bizonyára Natalka foglalta le, a herceg nyugodtan cigarettázott az előszobában. Iván meg az ablak alatt állott hűségesen őrséget.

Csak most valahogy ki ne jöjjön a herceg, — fohászkodott Rózsika és az ablakhoz sietett, majd kinyitotta. Hűvös levegő csapott arcában és ez lehütötte forró homlokát. A kötelet az ablak keresztfájához erősitette és a külső oldalon leeresztette egészen a földig.

A feladat nehezebb része most következett. Le kellett ereszkednie a kötélen emeletnyi magasságból. Szerencséje volt, hogy ez a magasság nem volt több másfél ölnél.

Rózsika újból keresztet vetett magára, felállott az ablakpárkányra, belekapaszkodott a kötélbe és kezdett lassan leereszkedni. , ■ ■ r

— Istenem, atyám, — fohászkodott magában, — csak most ne érjen semmi baj.

Néhány perc alatt földet ért a lába. A nehéz feladat tehát sikerült. Most szabad. Mire megvirad, már jó messzire lesz a falutól. (_ • » *

Sietve elindult. Hogy hova visz az ut, arról fogalma sem volt, csak ment, azzal biztatván önmagát, hogy majd csak elér egy várost, ahol a rendőrség segítségét igénybe veheti.

Messziről erdőt látott. Abban az üldözők tekintete elől legkönnyebben elrejthetné magát, de eszébe jutottak a tegnapi farkasok, ettől minden kedve elment az erdőbe való menéstől. Ha csak egyetlen ilyen bestiával találkozna, vége lenne, mert bizbiztosan széttépné, mivel semmije se volt amivel védhetné magát. * * m>m

Az is nagyon kellemetlen volt, hogy minden pénz nélkül állt. Már pedig mi lesz belőle pénz nélkül ilyen vad országban? Meleg ruhája sem volt, pedig most már érezni kezdte a hideget. A mező köröskörül egészen fehér volt a hótól.

Az első izgalom elmúltával, mikor a félelem már nem nyomta el a többi érzékeket, egyre jobban érezte a reggeli szellő csípősségét.

Végre megvirradt. A keleti láthatáron pirosra festette a

párás felhőket a nap. Az éj ellensége az embernek, a nap azonban segítője és vigasztalója. A világosság elriasztja a sötétség szellemeit és a felkelő nap bizonyos jó érzést kelt az emberben és uj reményt fakaszt szivében.

Rózsika is örömmel üdvözölte a napot. A szorongás érzete elmúlt és biztosra vette, hogy a jó Isten útjába küld valakit, aki segíteni fog rajta.

A szél egyre erősebb lett, a keleti láthatárt egyszerre felhők borították el és szitálni kezdett a hó.

A szállongó hópelyehek arcába csapódtak, ami eleinte nem is volt kellemetlen. De minél tovább ment, annál jobban érezte tagjaiban a fáradtságot.

Ez a bágyadtság percről-percre nagyobb lett. Rózsika előtt úgy rémlett, mintha ereiben a vér ólommá változna át. Aggódva jártatta körül tekintetét, ámde emberi hajléknak, vagy ilyesminek nyoma sem látszott. Csupa erdő és mező mindenfelé, ameddig ellátott a szem.

— Úristen — mormogta maga elé. — Miért fáradtam él ilyen hamar? Volt idő, midőn ennél sokkal nagyobb utat tettem és nem yoltam olyan fáradt, mint most, holott még alig gyalogolok egy órát.

Önkénytelenül a lábára nézett. Csak egy egészen vékony és könnyű kis topánka voll; rajta, pedig úgy rémlett, mintha legalább is mázsányi csizma lenne rajta.

Úgy mászott, mint a csiga.

Mi ennek az oka? Talán a nagy hideg? Rózsika összerázkódott a hidegtől és összébb húzta magán a ruhácskát.

A hó ezalatt egyre sűrűbben esett. A fölötte csüngő szürke felhőkből lassan, csendesen, de szakadatlanul hullottak a finom hópelyhek, melyek közül némelyik akkora volt, mint egy veréb.

Heves szellőkések söpörtek végig az országúton, összekavarták a hópelyheket és arcába csapták. Eleinte kézzel veregette le magáról a havat, ez azonban csakhamar hiábavaló törekvésnek bizonyult. A hó rövid idő alatt vastagon állott rajta, olyan volt, mint egy halotti lepel.

Halotti lepel. Hogyan is jutott eszébe ilyen hasonlat? Visszagondolt a halott Edithre, annak is fehér lepel borította gyenge testét. Ez a lepel vászonból volt, az övé hóból van.

Végre megállóit, mert már nem birt tovább menni. Mintha már nagyon nehéz lenne rajta a hó, mely fejét, vállait és egész testét takarta. Szivéhez nyomta kezét és felnyögött:

— Jaj nekem, nem bírom tovább! Néhány percig pihennem kell és csak úgy folytathatom tovább Utamat!

Egy magasabban fekvő helyen le akart ülni a hóba. Ekkor eszébe jutott, amit egyszer hallott, hogy nagyon veszedelmes fayos időben lepihenni. Aki ilyen nagy hidegben elalszik, az többé fel nem ébred, már pedig a hideg ellenállhatatlan álmosságot okozott. Szemei lecsukódtak, a hó egyre esett rája és halotti szemfedő gyanánt egészen befödte.

Rózsika ettől elrémült és legvédső erejét is összeszedve, tovább vonszolta magát.

— Csak előre, előre! — biztatta magát.

Minden harmadik lépésnél megállt és szétnézett, hogy nem az olvasztott ólom, olyan szürke volt a levegő tele millió és millió hópelyhekkel, melyek a kavargó szél által kergetve, boszorkány táncot jártak a levegőben.

Ugyanígy kavarogtak Rózsika gondolatai is. Úgy meg volt zavarodva, hogy már nem tudta, hol van, a földön-e, vagy a levegőben, vagy pedig egy iszonyú örvény fölött lebeg, mely minden pillanatban elnyelheti őt.

Érzékei ekkor már annyira el voltak tompulva a nagy hidegtől, hogy nem tudta, ébren van-e még? Jár-e még, vagy már fekszik?

Valóban úgy volt, hogy feküdt, mert lábai már megtagadták a szolgálatot. És most mintha egyszerre megváltozott volna a tájék, melynek színe a fehérből rózsaszínbe ment át. Eleinte úgy látta, mintha a hónak vörös színe lenne, mintha piros vérrel lenne végig öntve.

Rózsika látni akarta, vájjon csakugyan úgy van-e és egyre erőltette szemét, hogy kinyithassa, de nem bírta álmosságától. Valami csodálatos bizsergést érzett egész testében, melyet a halál előérzetének gondolt.

A boldogtalan leány legalább annak gondolta és minden erejéből küzdeni akart ellene. Még egyszer felránditotta szemét és széttekintett.

— Oh, Istenem, tehát végkép el vagyok hagyatva? Nincs sehol emberi hajlék, vagy akármi más búvóhely, ahol megvonhatnám magam? Az állatnak barlangja, a madárnak fészke, az egérnek üregje van, ahol az idő viszontagságai ellen meghúzhatja magát, csak nekem, nekem nincs hová lehajtanám fáradt fejemet? Istenem, mivel érdemeltem meg ezt?

Futni akart, de lábai megtagadták a szolgálatot és ő újra elterült a földön.

— Végem van, — gondolta magában összezavarodó elmével. — Aladár, Isten veled! Ebben az életben többé nem látjuk egymást. Neked a börtönben kell elveszned, nekem ebben a vadonban, mindenkitől elhagyatva. Mivel érdemeltük meg ezt? Azért voltunk jók, tiszták és becsületesek, hogy igy elvesszünk? De inkább meghalni, mint azé lenni, akit utálok!

Elhallgatott. Szemeire ólomsullyal nehezedett az álom, melyből talán nem lesz többé ébredése.

Ekkor úgy volt, mintha harangok csendülnének meg a, távolban és templomba hívták a híveket. Látta is, hogy sietnek ünneplő ruhában a templomba asszonyok és férfiak vegyesen. És a tájék már nem fehér vagy vörös, hanem zöld. Tavaszi szellő fuj dogált és a kikelet szétterítette pázsitszönyegét a mezőkre és a rétekre. A nap enyhe sugarai rügyet és virágot fakasztottak, madarak énekétől visszhangzott az erdő. Mindez gyöngyörteljes érzést keltett benne.

Ekkor egyszerre úgy volt, mintha Aladár állana előtte .és nyájasan föléje hajolva, igy szólt hozzá:

— Kelj fel, Rózsika, ma van az esküvőnk. A harangok ezüst nyelve már hiv bennünket templomba az Isten oltárhoz, ahol örök hűséget esküszünk egymásnak. Ma végre egymásé leszünk. Jöjj, jöjj, ma nagy örömünnek van, az egész természet a mi tiszteletünkre öltött díszt magára.

És Rózsika ment volna, de nem birt. Szólni akart, d hang nem jött ajkára. Szeme előtt összefolyt minden, gondolatai éppen úgy összekavarodtak, mint ahogy a hó által kergetett hópelyhek kavarogtak fölötte. A halál már kinyújtotta feléje csontos, szikár kezét.

Fölötte repült egy varjú és tompán károgott: kár, kár.

Itt feküdt tehetetlenül, a rnegfagyás veszélyének kitéve egy ártatlan leány, aki olyan tiszta, mint az angyal. A hely, ahol haldokolt, szentnek látszott, nyilván angyalok őrködtek fölötte, mert minden gonosz vadállatot távolt tartottak tőle.

Itt fekszik elhagyatva Szentiványi Géza grófnak igazi leánya, igazság szerint ő lett volna hivatva arra, hogy kényelemben és pompában éljen és fényeskedjék azon a polcon, melyet egy másik, egy kalandornő tartott elfoglalva. Ő éhen hal, amig a másik bőségben úszik. A szabad ég alatt, fagyos hó az ágya, mig ellenben a kalandornő jó meleg szobában, selyem párnákon nyugszik. Aki teljes életében jó volt, ártatlan volt, nem tett semmi rosszat és minden bűntől tisztán megőrizte lelkét: az itt fekszik a vadonban elhagyatva, a kalandornőt pedig hódolat veszi körül, szolgasereg lesi parancsait és egy nemesszivp ember napról-napra nem ismer már vágyat, mint hogy őt boldognak lássa és minden vágyát teljesítse.

Igazság ez? De nem zúgolódjatok, ti, akikből még nem hált ki az igazságérzet, akik felháborodva nézitek a sorsnak ezt a különös működését. Fontoljátok meg. hogy az Isten malma lassan őröl, de biztosan. Az Isten mindenkinek megfizet a maga érdeme szerint. Előbb, vagy utóbb mindenki elveszi a maga jutalmát. A gonoszok eleinte diadalmaskodni látszanak az igazak fölött; sokszor úgy látszik, mintha az erénynek el kellene vesznie, az ég beborult fölöttünk, de egyszerre csak kisüt a nap, a felhők szétfoszlanak és következik a nagy leszámolás. Ekkor a jók, akik a szenvedésben kitartanak, akiket a gonoszok ltászólagos sikerei nem tudtak megingatni a jóban, megkapják a jutalmat, a gonoszok pedig elveszik megérdemelt büntetésüket.

Valami megcsendült a távolban. Talán harangszó? Nem Valami egész más hang az, amely egyre jobban közelitett.

Egy szán csöngése volt az .melyet most már egész közelről lehetett hallani. Ébredj, Rózsika, ébredj, közeledik, sőt már itt is van a segítség.

^ k (Folytatjuk) _J