Függetlenség, 1960 (47. évfolyam, 1-51. szám)

1960-03-31 / 13. szám

In Its 47th Year of Publication, This Weekly Is the Oldest Hungarian Newspaper Edited, Printed and Published in Trenton, N. J. Ed Sullivan, a televízió hírneves művésze nagyfontosságu bejelentést tett a new yorki magyar március 15-iki ünnepély alkalmával. Azt mondta: David McDonald, az acélmunkások országos elnöke megígérte neki, hogy ezután nemcsak több figyelmet szentel a magyar ügynek, de minden lehető alkalmat megragad an­nak ébrentartása érdekében. McDonald azt Ígérte, hogy a magyar ügy érdekében meg­mozgatja az egész amerikai munkás közvéleményt. Ha McDonald beváltja Ígére­tét, úgy fontos állomáshoz ér­keztünk. Az amerikai munkás társadalom, az élen George Meanyvel és Walter Reutherrel eddig is derekasan küzdött, va­lahányszor erre alkalma nyílt. Sem az egyik, sem a másik mun­kásvezér igazságérzetében, ne­mes felfogásában nem kételke­dünk, hiszen erről oly sokszor tanúbizonyságot tettek. Talán csak annyi volt a hiba, hogy a munkástársadalom veze­tői nem tartják állandóan a va­sat a tűzben, ami érthető, hi­szen ezernyi más problémával vannak elfoglalva. Ha most a­­kad valaki, aki életcéljának te­kinti a munkástársadalom fel­sorakoztatását a magyar ügy­ben s ennek az ügynek szaka­datlan ébrentartását, valóban azt mondhatjuk, hogy uj távla­tok, lehetőségek nyilnak meg. Bárcsak ne maradna puszta Ígéret, amely egy lelkesült pil­lanatban hangzik el. A genfi utopia nagy szinjátéka a drámai fejle­mények felé halad; általános leszeerlés, az atomrobbantások megtiltása, nemzetközi rendőr­ség és más eféle “lyók” adják a drámai magot, amelynek ki­keléséhez nem sok reményt fü­zünk,—akármennyire is bekö­szöntött a tavasz. Arról volna szó, hogy a Szov­jetunió és az Egyesült Államok is leszerel s mindössze egy belső rend fenntartására alkalmas karhatalmat hagy meg, viszont az egész világon a rendet az E­ÉRTESÍTÉS Ezennel tisztelettel értesítjük az Amerikai Magyar Reformá­tus Egyesület 266 számú osztá­lyának tagjait, hogy tisztújító és delegátus-választó közgyűlé­sünket 1960. április 2-án, szom­baton este fél 8 órai kezdettel tatrjuk meg. A gyűlés hely a Roebling-i Magyar Református Templom alatti Iskolaterem. Minden tag hivatalos. Tisztelettel: Ft. Béky Zoltán, elnök Varga István, iigykezlő ÉRTESÍTÉS gyesült Nemzetek hadserege biztosítaná. Álom, utopia. Egyelőre még a nyugati hatalmak nem ábrán­­dultak ki, a tárgyalásokat foly­tatják, sőt “sokat ígérőnek” mondják. Azt állítják, hogy a Nyugat és Kelet még sohasem volt “ilyen közel egymáshoz.” A Szovjetunió enged, — mond­ják nyugati diplomáciai körök­ben, — de Hruscsov nem tudja magát elszánni a teljes leszere­lésre, mert nem bízik, gyanak­szik és igy tovább. Lehet, lehet. Nem ülünk a genfi tárgyaló asztalnál, tehát jónéhány mozzanatot nem is­merhetünk. De valamit tudunk. A kommunista keselyű szár­nyak nélkül csak földön járkáló undok madár. Nem félelmetes, nem imponál már. A kommunis­ta keselyű szárnyait nem Marx és Lenin tanai adják, hanem a Vörös Hadsereg. A Vörös Hadsereg nélkül a Szovjetuniónak nincs többé vonzása sem Ázsiában, sem másutt. Láttuk már elég sokszor, hogy a kommunista ta­nok terjesztése csak tűzzel-vas­sal történhetik. Vájjon lemon­dana Hruscsov a kommunizmus terjesztésének erről az egyetlen módjáról és lehetőségéről. Nem tudjuk, miről beszélget­nek Genf ben a zárt ajtók mö­gött. De azt tudj uk, hogy a kom­munista vezetők nem tagadják meg önmagukat. Hogy beszél­getnek mindenről? Istenem, miért ne beszélgetnének? En­gednek is néha egy-egy jottá­nyit? Miért ne engednének, hi­szen valósziniisiteniök kell jó­indulatukat. Hovatovább kez­dik használni a nyugati diplo­máciai eszközöket? Miért ne, el­végre a kobra is a terephez al­kalmazkodik, a röghöz, amely árnyékából ugrásra készül. William Penn hirek A Wm. Penn Egyesült ez év­ben május 28-án fogja megtar­tani Detroit, Mich.,-ben a szo­kásos évi kuglizó versenyét. A versenyben résztvesz a trento­­ni 13-ik fiók négy kuglizó csa­pata is, három férfi és egy női csapat. Indulás Trentonból má­jus 27-én lesz és ha a csapatok tagjain kívül Trentonból má­soknak is kedvük lenne a kugli­­zókkal Detroitba utazni, az úti­költség Detroitba és vissza 49 dollár és 50 centbe kerül. Az utasoknakk maguknak kell gondoskodni élelmezésükről és szállodai költségeikről. Azok, a­­kik kisérő utasként kívánnak résztvenni az utazáson, szán­dék jukat jelentsék be Révész Lajos szerzőnek, a Wm. Penn szervezői irodában a S. Broad St. 1030 szám alatt. Tisztelettel: Ezennel tisztelettel értesítem az Amerikai Magyar Reformá­tus Egyesület trentoni 208. szá­mú osztályának tagjait, hogy tisztújító és delgátus-választó közgyűlésünket 1960. április 2- án, szombaton este fél 8 órai kezdettel tartjuk meg. A gyűlés helye a Független Magyar Re­formátus Egyház iskolaterme. Minden tag hivatalos. Tisztelettel: MOLNÁR JÓZSEF, ügykezelő Hegedűs János, jegyző Mayer János, elnök Pontosan kapja-e a lapot? Kérjük olvasóinkat, hogy ak valamilyen okból nem kapja pontosan lapnukat, jelentse tele­fonon vagy postakártyán és mi azonnal intézkedünk a postaha­­hatóságnál. Báchkai Béla központi titkárt újraválasz­totta az Amerikai Magyar Szövetség igazgatósága Az Ameriáai Magyar Szö­vetség igazgatósága kedden, március 15-én tartotta szokásos tavaszi gyűlését New Yorkban. A gyűlés első és legfontosabb tárgya a központi titkári állás betöltéses volt a múlt ősszel BÁCHKAIBÉLA megtartott közgyűlés határo­zata értelmében, miután az el­nökség az állást alapszabály­­rendelkezes szerint meghirdet­te. A gyűlésen a központi veze­tőség és igazgatóság tüntető szép számban volt képviselve; valóban az amerikai magyar­ság: magyar egyházaink, or­szágos egyleteink és szerves magyar életünk reprezentáció­ja alkotta ezt a gyűlést és igy, amikor Báchkai Bélát csaknem teljes egyhangúsággal újravá­lasztották központi titkári ál­lásába, egyszersmind az ame­rikai magyarság legteljesebb bizalmáról kapott ezzel bizto­sítást. (Mindössze egy igazga­tó szavazott ellene; Gombos Zoltán, a napilapok kiadója, aki néhány héttel ezelőtt vezér-MI ÚJSÁG TRENTONBAN? TITKA ANDRÁSNÉ, sz. Sza­bó Anna, 404 Grant St.-i közis­mert honfitársunk csütörtkön, március 17-én meghalt. Szomba­ton, március 19-én ment végbe temetése nagy részvét mellett. Főt. Béky Zoltán ref. püspök vé­gezte a szertartást. Bánatos fér­je, valamint leánya Erzsébet, férjezett Hvizdock Miklósné, egy unokája, testvérei és a rokonság gyászolják. Béke hamvaira! cikkben támadta lapjaiban a titkárt és a titkári állásra a ve­zetőség által közzétett pályá­zati hirdetményt, ezzel mint­egy azok sorába állva be, akik minden igyekezetükkel gán­csolni próbálják munkájában a titkárt, illetve a Magyar Szö­vetséget; persze eredményte­lenül, mert az óriási többség mögötte áll! Az igazgatóság foglalkozott ezen a gyűlésen azokkal a tit­kárt, valamint az igazgatósá­got és annak egyes tagjait név­­szerint is ért lesipuskás sajtó­­támadásokkal is, amelyek a legcsunyább “fúró munka” jel­legével bírnak és minden jóér­­zésü magyar által elitélendő alantos indulatokból erednek. Az ezzel kapcsolatban kia­dandó s az igazgatóság tagjai által személyesen aláirt nyilat­kozatot mihelyt a központi iro­dától megkapjuk; közölni fog­juk lapjainkban. Február 24-én a Sj;. Francis kórházban súlyos természetű o­­peráción estem át. Néhány hete idehaza lábbadozom s habár még elég gyengének érzem magamat, nem mulaszthatom el, hogy né­hány sorban meg ne köszönjem sok-sok jóbarátomnak és isme­rőseimnek jóságát és kedvessé­gét, hogy kórházban létem alatt meglátogattak, virágot, gyógyu­lást kívánó kártyát küldtek s el­halmoztak szivük jóságának megannyi megnyilvánulásával. Köszönöm és szivem minden me­legével kérem érte valameny­­nyiökre a jó Isten-áldását! Há­lásan köszönöm a véradóknak, hogy vérükkel siettek segítsé­gemre; a legszebb ajándékok kö­zé tartozik ez is! Kérem e helyről egyben e lap olvasóit, hogy legyenek türelem­mel, mert mihelyt egészségem helyreáll, felkeresem hátraléko­sainkat, a Roeblingiakat is és rendbehozzuk a cimszalagot. Előfizetéseket lakásomon is le­het rendezni (37 Cummings Ave. Trenton). Ismételten köszönöm mind­nyájuknak a jóságát! SZAMOSSZEGI JENŐ ügyv. szerkesztő Hírek Rabmagyar­országból MIT OLVAS AZ ORSZÁG? (FEC) Az Élet és Irodalom egyik munkatársa számos ma­gyart megkérdezett, hogy meg­tudja mit olvasnak. Az első kér­dés az volt, hogy kik a legked­vesebb irói, a másik, hogy kik a kedvenc költői, mig a harmadik, a jelenlegi magyar irók müvei­re vonatkozott. A válaszokat az alábbiakban közölték: “. .. Bár a válaszok rendkívül változatosak, tanulságos lesz mégis megmutatni a favoritok névsorát: Mikszáth, Jókai, He­mingway, Balzac, Shaw, Priest­ley, Maupassant, Gárdonyi. E- zekre a nevekre több személyől érkezett szavazat. A többiek— Madách, Maugham, Zweig, Krú­dy, Kosztolányi, Karinthy, Mó­ricz, Twain, Jack London, Shakespeare, Dickens, Zola, Cocteau, Camus, Solonov, Wil­der, Dürrenmatt, Osborn, Du Card, France, Stendhal, Marga­ret Mitchel (!), és Passuth László — egy-egy szavazatot kaptak. A megkérdezettek kö­zül hárman adtak választ a kér­désre, ezzel szemben egyikük igy foglalta össze a véleményét: a klasszikusok. Kik a legkedvesebb költők? Itt a magyar irodalom vezet: Adyt tözből négyen említik, Vö­rösmartyt és Aranyt hárman­­hárman; Petőfi, József Attila, Kosztolányi és Várnai Zseni két-két vesszerető mérnökem­ber kedves költője. Tóth Ár­pád, Szabó Lőrinc és Heltai egynek-egynek. A külföldiek közül Puskin, Rumbaud, Bau­delaire, Shakespeare, Villon és Goethe szerepeltek. Akadnak akiknek nincs kifejezetten ked­ves költőjük. Mindent szeret­nek, ami szép. S a megkérdezet­tek között olyan is akad, aki végigolvassa a heti- és napila­pokban megjelenő verseket is. Amig az első két kérdéssel kapcsolatban gördülékenyen folytak a válaszok, a harmadik kérdésnél rendszerint elakad­tunk. Milyen ma élő magyar szerzők müveire emlékszik visz­­sza szívesen? — kérdeztem, s a rendszerint kialakuló töpren­gést elismertebb idős Íróinkra való rákérdezéssel kellett meg­törnöm olykor.” UGY-E, IGEN? Jártál-e postán visszakérni elhamarkodott levelet? Tettél-e fel már kérdést úgy, hogy tudtad: nincsen rá felelet? Jáirtál-e szirten félve s úgy, mint rossz emberek közt: kényesen? Kértél kölcsönt olyantól, kiről tudtad: úgysem ad szívesen? Jártál-e úgy, hogy azt mondtad meg, amit titkolni volt okod? Vettél-e olyasmit, hogy tudtad: használni sohasem fogod? Láttál-e embert úgy hazudni, hogy tudta: tudod, hazudik? Észrevetted: a tömeg mindig vezéréhez igazodik? Ha bántottak, ha megsebeztek, hamis vád ért, igaztalan, Érezted: a gonosszal szemben minden ellen-érv hasztalan? Tudódé-, hogy van ember, aki igaz szót hamissal kever S mig amazt fújja, megtévesztő célját emezzel éri el? (A felületes, átlag-ember megtévesztésre hajlamos; Váltható sin az életútja . s megy rajta, mint a villamos) Tudod-e, hogy a rossz embernek egyetlen boldog perce sincs, Mert a boldogság tiszta érzésből fakadó áldás, lelki kincs. Láttál-e embert álnok szívvel, hazug szóval jönni feléd, Bár tudtad: lelke mélyén gyűlölt s leste, hogyan kössön beléd? Láttál-e napot elhalványodni? Holdat ragyogni napszerün? Vagy géniuszt, csodált nagyságot meghalni csendben, egyszerűen? Hiszed-e, hogy a hitetlennek e földön sincsen hitele? S hogy az imádkozónak lelke Tiszta örömmel van tele? Tudod-e, hogy e kérdésekre, ha hűn és igazul felelsz: “Igen,” vagy “Nem” válaszaidban mindenkép rám s magadra lelsz. BESZÁMOLÓ A FLORIDAI KIRÁNDULÁSRÓL Csütörtökön, március 10-én reggel 7 órakor New Bruns­­wickről indult autóbuszunk a Ra ritan Valley Bus Service egyik 40-személyes uj gépe, amely 11 nap alatt mintegy 3,000 mérföl­­des utat tett meg télből a nyárba s aztán megint vissza a havas télbe ... Az idei kirándulás résztvevői a következők voltak: New Brunswickról: Kára Pé­­terné, a kirándulás vezetője és férje, mindnyájunk jóembere, kedves barátja, a mi nótás-szivü Kára Péterünk, valamint: Bugy Demeterné, Perduk Györgyné, Géczy Pálné, Mészár György és felsége, Mrs. Lukács Erzsé­bet, Iván Istvánná, Pásztor Jó­zsef né, Bessenyei (Bessinger) Béllálné, Szegecsky György és fe­lesége, Edly Sebestyénné. (No. Brunswick), valamint: Söme­­nek Istvánná (H. Park), Eg­­ressy Mária (H. Park) és Géczy Jánosné (Nixon). South River­­ről: Smutko Antal és felesége, Mrs. Füzesi Zsuzsanna, Mrs. Czeglédi Zsuzsanna, Mrs. Tóth Margit, Thomas Jánosné, Mol­nár Jánosné, Tóbiás Andrásné. Fordsról: Beck Péterné. Wood­­bridgeről: Varga Albert. Tren­tonból: Alby István és felesége, K. Szüch Jánosné és Bodnár Jó­zsef né, Mrs. Yelen Barbara, Mrs. Ley Mary és Wargo János és felesége (Titusville). Esséx­­ville, Michigan-ből jött erre a kirándulásra Özv. Germán Mi­­hályné, Mineapolis, Minn.-ból pedig Gaal Margit asszony s hogy el ne felejtsük megemlíte­ni: Diénes László, lapunk szer­kesztője és felesége egészítették ki a kirándulók listáját. A 40- ik ülést hazafelé egy utas töl­tötte be, aki Biró Péterékkel fog Magyarországra utazni s akiről még e cikkben Írni fogunk. (Minthogy e lap szerkesztője személyesen vett részt a kirán­duláson, a 11 nap leírása köny­­nyü lesz, — gondolja most az olvasó — a valóság pedig az, hogy sokkal nehezebb, mert any­­nyi mindent láttunk, annyi min­dent csináltunk ezen a hosszú utón, hogy ha mindent meg a­­karnláhk írni, folytatásos re­gény lenne ebből . . . így is a jövőheti számban kell folytas­suk beszámolónkat, ezt már e­­lőre tudjuk, annál is inkább, mert néhány sikerült fényképet is szeretnénk közölni, amikről nemhogy cut-unk nincs még, de a fényképelőhivótól még vissza sem kaptuk a rengeteg képet, a­­mit az utón készítettünk). Ezektuán pedig hadd térjünk rá a kirándulás leírásához. Ne­hogy unalmas sztori jöjjön ki belőle, a leírást nem napról­­napra és “lépésről-lépésre” csi­náljuk, hanem ahogy eszünkbe jutnak az egyes mozzanatok. Trentonban miár vártak a megbeszélt helyen ottani utitár­­saink s miután Mrs. Kára a hangszórón névszerint is bemu­tatta őket és minket is nekik, csakhamar közvetlen, barátsá­gos hangulat uralkodott az autó­busz utasai között s amikor New Castle, Delaware-ben ki­szálltunk reggelizni, már vala­mennyien ismertük egymást. Érdekes, hogy ebben az autó­buszban ez a 39 magyar annak ellenére, hogy különböző vidé­kéről, más-más városból jött össze erre a kirándulásra, és so­kan azelőtt nem is ismerték egymást, mégis: olyan példás e­­gyetértésben, Olyan igazán jó barátságos hangulatban töltötte együtt azt a 11 napot, nótaszó­val, viccelődéssel, közvetlen tár­salgással, hogy a visszaérkezés­kor mintha már régi-régi isme­rősök, barátok lettünk volna, úgy búcsúztunk el mindnyájan egymástól ... Ez is azt bizo­nyítja, hogy a magyar testvéri érzés, felebaráti szeretet egy­ségbe tud kovácsolni, ha akar­juk, ha nincs rosszindulat ben­nünk és közöttünk s ha a feles­leges kicsinyeskedést, oktalan marakodást, esztelen torzsalko­dást távol tudjuk tartani ma­gunktól ... Ez a helyes maga­tartás s igy kellene ennek len­nie minden téren, mindenütt a magyarság köreiben . . . akkor sokkal de sokkal többre men­nénk egyházi, egyleti és társa­dalmi életünk építésében is! Délre már Washingtonban voltunk s csakhamar felfedez­tük, hogy az italárak ott megle­hetősen alacsonyak a Jersey-i árakhoz képest . . . Nosza: vá­sárolt is ki-ki jónéhány üveggel mindenféle belső melegítőt az útra annál is inkább, mert az időjárlásjelentés nagy hóviha­rokkal ijesztgetett. Valaki ad­dig nézegette a számlát', amit az ital fizetésekor kapott, hogy visszapient az üzletbe, mond­ván, hogy nem jól adták össze a számokat ... A kereskedő vette erre a plajbászt s úgy összeadta, hogy az illetőnek még $1.04-et rá kellett fizetni. Ilyesmi se tör­tént, azt hiszem, ebben az üzlet­ben, hogy a vevő visszajön, mert keveset fizetett . . . Estére sze­rencsésen megérkeztünk Fay­­ettville, No. Carolinába, ahol szép szállodai szobákat kaptunk. Tekintve bizonyos fekte-kér­dést, az utcára nem volt taná­csos este kimenni s inkább szo­báinkban szórakoztunk, majd ki-ki korán nyugvóra ment, mert másnap reggel 7 órakor már indultunk tovább. Ez volt az a másnap, amire sokáig em­lékezni fogunk. Már a kora dél­előtti órákban elkezdett havaz­ni. Az auótbusz-vállalat kitűnő vezetője, Mr. Jelencsics két so­főrt is adott nekünk, számítva erre a lehetőségre s most bizo­­nyosodatt be, hogy mennyire o­­kosan előrelátó volt. Amig az egyikj hajtott, a másik a ködös­ödé ablakot törülgette belől s felváltva hajtották a hatalmas kocsit a behavazott, csúszós utón . . . South Caroliniáln ke­resztül végig sürü hóhullásban haladtunk, sokszor óvatosan las­sítva. Olyan időjárás volt itt, hogy 50 éve nem láttak ezek a déliek ilyent. Az egyik város­ban gyermekeket láttunk hólab­dázni, akik talán előszrö láttak havat az idén. Egy órával az­után, hogy elhaladtunk egy erő­sen behavazott utón, az utat a rendőrség lezárta, oly veszélyes­sé lett ... És amikor este meg­érkeztünk Jacksonville, Flori­dába, a Mayflower Hotel kényel­mes szobáiban bizony kinyitot­tuk a központi fűtőtestek csap­ját s jól esett a meleg . . . Még áldomást is ittunk arra, hogy a jó Isten szerencsésen átsegítet­te kocsinkat a bajokon. Ezen a második napon, bizony, a ki­rándulók legtöbbje folyton az u­­tat figyelte és a sofőr nagysze­rű munkáját. S hogy mégse le­gyen unalmas az ut s az idegek se legyenek túlfeszítve, a szer­kesztő nekifogott a viccek mon­dásához, az arcok felderítésé­hez ... s ez sikerült is. Aminek azután az lett a következmé­nye, hogy a további 9 napon át viccek, adomák garmadát on­­(Folyt, a 2-ik oldalon) American in Spirit — Hungarian in Language Hungarian News Amerikai szellemű magyar újság TRENTON, N. J., 1960. MÁRCIUS 31 Ten Cents per Copy—$3.00 per Year VOL. XLVIL ÉVFOLYAM — NO. 13. SZÁM_______ KÖSZÖNET

Next

/
Oldalképek
Tartalom