Független Magyar Hírszolgálat, 1988. március-1989. február (12. évfolyam, 1-12. szám)
1988-06-15 / 4. szám
10 NYELVELED (A magyar nyelv, a magyar írás védelmében) Az írás megbecsülése = egymás megbecsülése: egyszer már erről is szólni kell! Ez nem magánügy. Nagyonis közügy. Nyelvünk ügye, mindannyiunk ügye, ami előbb- « utóbb tollhegyre kívánkozik. És tudom: sokakat foglalkoztat, csak tán azért nem teszik szóvá, mert nem akarnak senkit sem megbántani. Tőlem is távol áll ez a szándék, de rosszul értelmezett tapintat lenne, ha tovább is hallgatnék. Próbáljunk javítani, amíg még nem késő! De miről is van szó tulajdonképpen? Arról, hogy adjuk meg a tiszteletet az írásnak és egymásnak is. Munkám során sok levelet kapok, de számos kézirat is átmegy a kezemen. Ezek közül sokat olvasok örömmel, de legalább annyinál mérgelődöm, bosszankodom, legszívesebben rögtön szétt.épném egyiket-másikat. Miért? Mert rendetlenek, slendriánok, teli hibákkal, átütésekkel, betücserékkel, pontatlan fogalmazással. Öt-hatsoros levél, kusza sorközökkel, hosszabb-rövidebb sorokkal, majdnem olvashatatlan gépeléssel. Küldője "író''... Nem különb a neves költő levelének külalakja sem: ráadásul ő még a magyar helyesírással is hadilábon áll. Aztán az olvashatatlan kéziratok: ma már senki sem írja kézzel a cikkeit, mint hajdanában, de ennek ellenére sokan tudnak gépoel olyan kéziratot produkálni, ami nehezebben olvasható a legrosszabb kézírásnál is. Sorok közé beszűrt számtalan javítás, áthúzások, szórendet jelző számok légiója, vakarás, utólag betoldott betűk, festékezés... Ember legyen a talpán, aki ezeken kiokosodik! A szerkesztő vagy szedő vért izzadhat, amig egy ilyen kéziratból használható anyagot, értelmes cikket fabrikál. Vajon a szerző nem gondol arra, mennyi különmunkát ad azoknak, akiknek a kézirat a kezébe kerül, akiknek abból újságot kell csinálniok? t)e lebecsülése is ez mások munkájának! És lebecsülése az írásnak! Az írás szent ügy: azt áhítattal illik művelni, úgy, hogy megadjuk a szavaknak,mondatoknak, gondolatoknak, a magyar nyelvnek azt a tiszteletet, amit megérdemelnek, ami kijár nekik. Mert a hibáktól hemzsegő, összecsapott kézirat arról árulkodik, hogy papírra vetője nem sokra becsüli saját munkáját, az írást. Akkor minek ír? És ha képtelen elsőre jól fogalmazni, miért nem készít előbb "piszkozatot"? Aki piszkozatot ad ki a kezéből kész munkaként, felfed sokmindent a maga belső világáról. Es ugyanezt lehet mondani azokról, akik e kéziratokhoz hasonló levelekkel "tisztelik^meg" barátaikat, ismerőseiket. Magánlevél, minek rá sok idő pazarolni, hisz’ úgysem látja más, mint a címzett - mondhatja valaki és nyilván sokaknak is ez az álláspontja, akik nem fordítanal^jgondot leveleik stílusára, külalakjára. Tévedés! Ha nem is látja más, "csak" a címzett, akkor ez éppen annak lebecsülését jelenti. Mert ha valakit tisztelek, becsülök, ahhoz nem állítok be elhanyagolt külsővel, gyűrött ruhában, borotválatlanul, fésületlenül és piszkosan. Aki vasvillával összehányt magánlevéllel kopogtat valakinél, az körülbelül a fentihez hasonló modortalanságról tesz tanúbizonyságot. Persze a külalak, a forma nem minden: attól még senki sem válik íróvá, ha gyöngybetűkkel, hibamentesen rój ja sorait, űe^ha valaki magát "írástudónak" érzi, az kötelez, aminthogy kötelez az írás művelete maga is: a stílus, a tartalom összhangban kell legyen a formával és a külalakkal. Akinél ez nincs, annál hiányzik a belső harmónia is. Az írás fénykép: sokmindent elárul az illetőről. Ez majdnem olyan, mint a grafológia, amely a kézírás alapján következtet a jellemre. Egy rendetlen gépelt levél (vagy kézirat) ugyanígy leleplezi íróját, annak kiegyensúlyozatlanságát. S ezért: tiszteljük jobban egymást,de főleg az írást! INDEPENDENT HUNGARIAN NEWS SERVICE FÜGGETLEN MAGYAR HÍRSZOLGÁLAT c/o George Stirling 7245 Parkwood Ct.( Falls Church, VA 22042 X TO: I
