Független Magyar Hírszolgálat, 1987. március-1988. február (11. évfolyam, 1-12. szám)
1987-03-15 / 1. szám
7 A SZABADFÖLDI M-.GYAR5AG ELZT^BoL A "’»’agyar szólások és közmondások" című kitűnő kötet 89. oldalán olvashatjuk a következő régi ,magyar szólásmondást: "Másról beszél, mint Bodóné, mikor a bor árát kérdik." És ott áll mellette a népi szólás magyarázata is: "Akkor mondják, ha valaki el akarja terelni a beszédet a számára kellemetlen tárgyról." - Bodónéról és a mellébeszélésről az a hónapok óta húzódó meddő vita jut eszünkbe, amely a tavaly ősszel készült budavári emlékérmek körül folyik. Mint ismeretes, az érmeket Bodó Sándor készítette Budavár visszafoglalásának 300. évfordulója alkalmából. Eddig minden rendben is lenne, mert az érmek valóban művészi kivitelűek és méltóak a történelmi jubileumhoz. A baj ott van, hogy az érmeket Bodó művész úr nem az emigráció számára készítette - legalábbis nem elsősorban az emigránsok számára hanem azzal a céllal (hátsó gondolattal), hogy Magyarországon szerez vele művészi babérokat. Haza is ment, részt is vett az ünnepségen és kapott is érte szép elismerő sorokat a kommunista rendezőktől. - Ezt többen kifogásolták az emigrációs sajtóban, mire Bodó úr felfortyant és valóságos levélakcióba kezdett vélt igaza védelmében. Összehord ezekben a levelekben hetet-havat, csak egyről nem beszél: arról, hogy az emigrációs sajtó nem az érmekben talált kifogásolnivalót, még csak nem is a jubileumról való megemlékezésben, hanem abban, hogy Bodó úr Magyarországon tündöklött az érmekkel. Ő sértődötten védi álláspontját, csak éppen arról felejt el szólni, hogy miért járt otthon és miért nem egy emigrációs- megmozduláson mutatta be érmeit? Egyszóval mellébeszél, mint Bodóné, amikor a bor árát kérdik tőle..... - Bonyolítja a helyzetet, hogy az egész balulsikerült éremakcióhoz az alaphangot egy egyébként tiszteletreméltó, de politikailag tájékozatlan idős papi személy adta meg a budavári évforduló előtt fűnek-fának^szétküldött szerencsétlenül fogalmazott körlevelével. Ebben az arrogánshangú irományban alaposan odamondogat a nemzeti emigrációnak és olvasható benne tucatnyi sértés, lekicsinylés, úgyhogy azt akár Magyarországon is fogalmazhatták volna. Van benne sokminden,csak éppen egy hiányzik: hogy a háromszáz esztendős budavári évfordulóval majdnem egybeesik az 56-os magyar forradalom harmincéves évfordulója. Erről mélyen és szemérmesen hallgat a körlevél írója, nyilván azért, hogy ne bántsa meg a hazai hatalmasokat és kaphasson vízumot az éremátadási ünnepségre. (Kapott is.) Ez a levél alaposan felkavarta az indulatokat, de írója azóta is úgy tesz,mintha nem tudná, miről is van szó? felelőtlen vádaskodásról panaszkodik, csak arra nincs egy szava sem, hogy miért járt otthon és miért nem jutott eszébe tavaly ősszel 1956 évfordulója _is. - 0 is mellébeszél, mint Bodóné, amikor a bor áráról kérdik... (A kép teljességéhez tartozik, hogy azóta úgy látszik, gondolkozott a dolgok fölött és a kanadai baloldali lap januári számában megeresztett egy cikket "Gondolatok két történelmi évforduló után" címmel. Nos, a fejlődés tagadhatatlan és azt lehetne mondani: jobb későn, mint soha (miért nem gondolt már ősszel is a másik, számunkra sokkal fontosabb évfordulóra?), de a vita azóta annyira elmérgesedett, hogy az okozott kárt már aligha lehet helyrehozni. A felelősség a levél írójáé és azé, akinek agyában az érmek hazavitele megszületett. Ezen nem változtat az sem, hogy a fent említett cikkben az idős papi személy durván személyeskedik és célozgat az éremakció kifogásolóira. Nem változtat, inkább olaj lehetne a tűzre - de az ilyen alpári hang választ sem érdemel...) Időközben beleszólt a vitába az emigráció öreg írója is, aki évek óta már csak önmagát tudja ismételgetni - de ezúttal új oldalát mutatja be olvasóinak, amikor a védelmébe vesz egy olyan hazafelé irányított akciót, amilyenhez hasonlókat azelőtt mélységesen elítélt. Hiába, változnak az idők!.. Hírlik, hogy állást kíván foglalni a vitában az a nagypipájú kevésdohányú ifjú emigrációs "laptulajdonos" is (akit az isten is szerkesztőnek teremtett) s aki minden nap két bolsevistát fogyaszt el reggelire, de ebben a kérdésben mégis a érmeket hazaajánlgatók szekerét tolja. Hiába, az elvekből nem lehet megélni s az okos ember mindig oda húz, ahonnét leesik valami... - Egy szó, mint száz, ez az éremakció is a kommunisták malmára hajtotta a vizet: mert megosztotta az emigrációt, mert ellentéteket szított. A vitát elindító tavaly^őszi levél meggondolatlan írója talán nem is sejtette, hogy Pandorra szelencéjét nyitja ki fölényes leckéztetésével és olyan vihart kavart, mely sokat ártott ügyünknek Jó lenne, ha ezek a mellébeszélő "Bodónék" megtanulnák: a nemzeti emigráció sohasem fog tolerálni olyan akciókat, melyek - akárcsak közvetve is - a hazai hivatalosak felé irányulnak. Ez olyan elv, amitől nem tágítunk!
