Független Magyar Hírszolgálat, 1987. március-1988. február (11. évfolyam, 1-12. szám)
1987-05-15 / 3. szám
- 3 -Ilyen előzmények után indult el 19^6. augusztus elején a Gyöngyösi János vezette magyar delegáció a párizsi békekonferenciára. A magyar küldöttek előtt két cél lebegett. Az egyik, hogy nemzetközi garanciákat kapjanak a szomszéd országokban élő magyar kisebbségek állampolgári jogai tekintetében s a másik, hogy megpróbálják a lehetetlent és kiharcolják a magyar-román határ kisebb módosítását. Tervezték fölemelni szavukat a csehszlovák kitelepítési akciók ellen is és a jóvátételi terhek csökkentését ugyancsak el akarták érni. Mindebből semmi sem lett. A magyar álláspontot - akárcsak három évtizeddel előbb Trianonban - meg sem hallgatták. Auer Pál követ csak egyetlen egyszer, augusztus 31-én kapott lehetőséget arra, hogy ismertesse az Erdélyre vonatkozó magyar elképzeléseket - akkor már mindössze 4 ezer négyzetkilométeres sávra tartott igényt és Székelyföld részére kért önkormányzatot -,de Tatarescu román külügyminiszter fölszólalásában mindezt elvetette. A magyar-román határ kérdését tárgyaló tizenkét tagú bizottság végül 10 szavazattal két tartózkodás ellenében jóváhagyta a Külügyminiszterek Tanácsa május 7-i előzetes döntését és egész Erdélyt Romániának ítélte. A békekonferencia plenáris ülésén Molotov kifejtette: "A békeszerződés megkötése Romániával nagyjelentőségű: Románia most demokratikus állam és lényeges, hogy Erdély kérdése a román nép megelégedésére oldódott meg." Csehszlovákiával szemben sem ért el semmit a magyar delegáció. Sőt. A két ország közti határ megállapításakor a csehek öt magyar községre jelentették be idényüket, Pozsonnyal szemben, a Duna jobb partján. A "pozsonyi hídfő" kiszélesítését célzó követelést a Szovjetunió támogatta, az Egyesült Államok és Anglia ellenezte. A magyar küldöttség tiltakozása eredménytelen volt s csak annyit tudott elérni, hogy két falu - Rajka és Berenye - maradt, de Horvátjárfalut, Oroszvárt és Dunacsunt Csehszlovákiához csatolták. A magyar békeszerződést 19^7* február 10-én írták alá Párizsban,a huszonegy nemzet küldötteiből álló békekonferencia keretében. A magyar nemzetgyűlés június 2^-én iktatta törvénybe és szeptember 15-én lépett életbe.A magyar társadalom apatikusan fogadta a hírt és vigaszt csupán az nyújtott, hogy a békeszerződésnek^volt egy pontja, melynek értelmében az orosz csapatoknak az aláírástól számított három hónapon belül el kell hagyniok Magyarországot. De ezek a remények is hamar szertefoszlottak. Csak később derült ki, hogy külön megállapodásban a nyugati hatalmak elismerték a Szovjetuniónak azt a jogát, miszerint az ausztriai megszálló övezethez vezető utak biztosítására csapatokat tarthasson Magyarországon. Minden maradt a régiben: a megszállók a békekötés után sem takarodtak ki hazánkból, sőt az osztrák államszerződés megkötése és ausztriai megszálló feladatuk befejezése után maradtak. A HISTÓRIA "A magyar békeszerződés területi kérdései" cínjű tanulmánya logikusan világítja meg azt a folyamatot, mely idáig vezetett. írója, Vida István rámutat arra is, hogy a nyugati hatalmak azért siettették a békekötést, mert ettől remélték a Szovjetunió kel^teurópai befolyásának csökkenését, az orosz haderők kivonását e térségből.^ Ok is csalódtak. űe abban, hogy a keletközépeurópai helyzet így alakult, súlyos felelősség is terheli őket. Az amerikaiak - mint láthattuk - kezdetben megpróbáltak az igazság oldalára állni és a béketárgyalásokon érvényre akarták juttatni az etnikai elvet. Végül a jóviszony érdekében meghátráltak a szovjet követelések előtt és elfogadták a sztálini koncepciót: Magyarországnak bűnhődnie kell. És a büntetés súlyos volt. Súlyosabb, mint a náci Németország volt szövetségesei közül bármelyik ország esetében. A könyörtelen feltételeket a Szovjetuniónak köszönhettük. Annak a nagyhatalomnak, mely barbár hordáit "felszabadítókként" küldte hazánk meghódítására. Es hogy a magyar békeelőkészítés nem lehetett elég hatásos és nem támogathatta elegendő dokumentummal álláspontunkat, az - mint a HISTÓRIA cikkében is olvashatjuk - a kommunisták lelkén szárad. Akárcsak hazánk egész mostani nyomorúsága. "A békeszerződések tartalmát - olvassuk befejezésképp a HISTÓRIA cikkében - a nagyhatalmak érdekei határozták meg. A nyugatiak fő célja az volt,hogy Olaszország számára érjenek el kedvező békét s ezért hajlandók voltak engedményeket tenni a Szovjetunió javára Közép-Európában." - És ennek a politikának lett áldozata hazánk... „
