Független Magyar Hírszolgálat, 1986. március-1987. február (10. évfolyam, 1-12. szám)

1986-08-15 / 6. szám

- 2 -nőtt." Az okokra térve a pénzügyminiszter így folytatta: "Külső körülmények'is szerepet játszottak abban, hogy így állunk, de az okokat elsősorban gazdálkodásunk gyengeségeiben kell keresnünk. Nem szükségszerű az, hogy az ipar kilenc ágazata közül csak négy tudta növelni a termelését, ötnél csökkenés következett be. Az állattenyésztés visszaesésének mértéke ugyancsak meghaladta az indokolhatót."

Az állam részére óriási megterhelést jelentenek a veszteséges, életképtelen vállalatok, melyek folyamatos támogatásra szorulnak. A pénzügyminiszter elmondta,hogy harminc olyan nagyvállalat van az országban, melyeknek az állami költségvetésből kellett segítséget adni s ez.mintegy 3 milliárd forintot tett ki. (A veszteséges vállalatok teljes pénzügyi hiánya összesen 6 és fél milliárd forintra rúgott.) Ez a kommunista gazdálkodási rend óriási tehertétele: míg a kapitalizmusban az élet törvényei végzik el a szelekciót és kényszerítik felszámolásra a nem rentábilis vállalatokat, addig az irányított tervgazdálkodásban - ahol minden vállalat központi vezetés alatt áll - az államnak kell kisegítenie a bajbajutott cégeket. A gépezet csavarjaiként létezniök kell, de hogy tevékenységük inkább kárt okoz az államnak, mint hasznot, azzal már senki sem törődik. Munkát adnak - ha nem is produktívat - sokezer embernek s ez mar Xfidojxox ja x enn uarta^uka u. uxncs c* hoinmum*jíiiU3bun nunkanclkulxscg.

"A veszteséges tevékenység tartós támogatása egyre nyomasztóbb teherré válik" - ismerte be a pénzügyminiszter, majd hozzátette, hogy a kormány fontolóra veszi az ilyen üzemek bezárását. "Fontos döntéseket tervezünk a vaskohászat és a húsipar tartós nehézségeinek megoldására,és hasonló lépésekre készülünk a szénbányászatban is" - fejezte be expozéját Hetényi István pénzügyminiszter, aki után Marjai József miniszterelnök-helyettes emelkedett szólásra.

Marjai elsősorban az export csökkenésének okait firtatta s többek közt ezeket mondotta: "Külgazdasági kapcsolatainkban elsőrendű követelmény, hogy növeljük a versenyképes áruink mennyiségét, javítsuk a minőséget és pontosan szállítsunk. Ezt itthon kell megoldani,a mainál intelligensebb, találékonyabb, fegyelmezettebb és jobban szervezett munkával, felelős gazdálkodással." Hadd idézzük itt közbevetőleg a Magyar Hírlap egy e témával foglalkozó cikkének pár sorát: "A székesfehérvári műszaki-tudományos konferencia megállapította, hogy a hatodik ötéves tervben messze elmaradtunk a termelési szerkezet átalakításában. Nem gyorsult fel a termékek korszerűsítésének üteme, a tőkés országokba jutó termékeinknek mintegy fele húsz év óta változatlan."

Aligha csodálkozhatunk ezekután, hogy a nyugati piacokon egyre nehezebben lehet eladni magyar árút. Egy központosított, tervek korlátái közé szorított és számtalan adminisztratív megkötöttséggel szabályozott állami ipar soha nem versenyezhet rugalmasság és az igényekhez való alkalmazkodás tekintetében a tőkés világ szabad termelőegységeivel. Ezen a tényen semmiféle ráolvasással, miniszterelnök-helyettesi intelmekkel nem lehet változtatni. A szocialista ipar már így is évek óta kétféle terméket gyárt: egy silányabbat belső fogyasztásra és egy "minőségit" exportra. De még ez utóbbi sem versenyképes nyugaton, ahol szinte havonta jelennek meg a piacon új árúk, hogy kielégitsék a legkülönbözőbb igényeket is.

Marjai József többször is hangsúlyozta, hogy jobb szervezettségre és nagyobb fegyelemre van szükség ahhoz, hogy a magyar ipar eredményesen termelhessen. S közben tett egy nagyon figyelemreméltó észrevételt, amivel az egész szocialista gazdaságirányítási rendszer egyik alapvető hibájára tapintott rá: "Az elmúlt évben rendre olyan optimista prognózisokat fogadtunk el, amelyeket az élet nem igazolt." A kapitalizmus egyik erőssége, hogy ott a gazdasági tevékenységet nem felülről sugalmazott prognózisok, hanem a piac törvényei irányítják. Itt is vannak természetesen előrejelzések, de azokat seníi sem fogadja úgy, ahogyan az a szocializmusban szokás. E rendszer természetéből következik, hogy állandóan derülátó jóslatokra és ígéretekre van van szüksége ahhoz, hogy fenn tudja tartani a reményt egy biztatóbb jövőben. Aztán időről-időre kiderül,hogy mindez alaptalan volt. Ezt önkritikusan megállapítják, aztán minden kezdődik^ élőiről. Most is ennek vagyunk tanúi: a gazdasági reform bűvöletében az elmúlt évek során majd’ mindenki nagy terveket szőtt a jövőről s aztán jött a hideg zuhany. Kiderült, hogy már régen nincs fejlődés: a prognózis hazudott. Most is.

Ezt a csalódást fogalmazza meg a Magyar Nemzet egy,a reformot elemző cikké-