Független Magyar Hírszolgálat, 1984. március-1985. február (8. évfolyam, 1-12. szám)
1984-06-15 / 4. szám
r*r\^ y5***tj\c^ - ^ 3. OL 0 ^ L ° ÜL Igen, arról a bizonyos barrikádról és a barrikád két oldalán állók elkötelezettségéről már én is írtam volt egyszer-másszor (megint a plágium árnyéka!...) s akkor sokan fölhördültek. Az emigráció naív álmodozói, politikai délibábkergetók kórusban óbégattak a tizenhat milliós egységes magyarságról, az oszthatatlan nemzetről. S lám, Márai Sándor sem a hídelmélet híve, hanem a barrikád létezését vallja! De alighanem 5 sem téveszti össze a hazát a rendszerrel, a nemzetet a kommmunista uralkodóréteggel s annak kiszolgálóival. És tudja kiket soroljon a barrikád mögött (néha annak tetején) handabandázók osztagaiba és miként tekintsen a népre, annak amelynek nevét legtöbbször nagybetűvel írja le könyvében, s melyről jól tudja, hogy a kommunista csahosok kiszolgáltatottja. De túlélt mar tatárdúlást, török hódoltságot, Világost és Bach-korszakot.Rákosi terrort és '56 november 4.-ét. Ezt is túl kell élnie, ami ma van otthon. Márai ezért a tisztelet hangján ír a Népről} csak azokat a szellemi embereket tűzi irgalom^nélkül tolla hegyére, akik a rendszer szolgálatába állnak és árúbabocsátják képességeiket (szándékosan nem írtam tehetséget...). Imigyen szól ez a rész a NAPLü-ban» A Nép.. tudja, hogy a kommunizmus nem kell senki másnak, csak annak a kis létszámú értelmiségi érdekszövetségnek, amely a Szovjet karhatalmi segítségével, erőszakkal és mesterkedéssel, birtokba veszi a hatalmi apparátust és aztán uralkodik a „nép” felett. És a kommunisták — az igaziak, a Moszkvából küldött elvtársak, a sztálinizmus idomító telepein és azt követő éppen olyan hazug, kegyetlen korszakban edzett szakemberek — tudják, hogy egy nép elkábításához szükség van a haladó értelmiségiekre, költőkre és írókra. Megengedik nekik, hogy időnként sóhajtsanak egyet a zsarnokságról, de megkövetelik, hogy soha, egyetlen rossz szót ne szóljanak a kommunizmusról, amelyet zsarnokság nélkül nem lehet megvalósítani, mert a vállalkozás nem emberszabású. Cserébe megkapják ezek az írók és költők a vigaszdíjat: a szereplehetőséget, amit szellemi erejükkel soha nem tudtak megszerezni. De a „nép” tudja azt is, hogy az író, amikor otthon marad a zsarnokságban, olyan, mint a felvágott nyelvű, kondicionált kajdács, az időszerű kommunista irodalmi taktika betanított hasbeszélője. Tudja, hogy a zsarnokságban a szavaknak örökké ellenértékűk is van: a fordítottja is A parancsuralmak elismerése hosszú távra megsemmisítőbb egy művész, író számára, mint a tehetség időszerű elnémítása. Válságos korokban elkövetkezik egy pillanat az író számára, amikor dönteni kell: nyelvi értelemben talán rozsdásodó szavakkal, de szabadon mondja el, amit mondani akar, — vagy asztmatikus köntörfalazással, törzsökös anyanyelven hazudjon? Ez csikorgó, kemény pillanat. De nem lehet megkerülni. Vannak, akik nem kommunisták, de cinikusan eladják magukat a kommunistáknak! Ezek rokonszenvesebbek — „üzlet az üzlet” — mint akik eltűrik, hogy megvegyék igaz, a háború: béke és a béke: háború, a zsarnokság: szabadság és a szabadság: zsarnokság. és dicsérjék őket a kommunisták. Miközben eltűrik a kényeztetést, szemlesütve selypegnek egy-egy zokszót . . . Ezek hát a NAPLÓ azon részletei, melyek politikai megnyilatkozásokat, Márai Sándor politikai véleményét tartalmaznák. Mindehhez sem hozzátenni, sem ebből elvenni nem lehet, de nem is szabad. így kerek egész: persze csak sűrítmény,kivonat, a legfontosabb gondolatok csokra e témakörből. S természetesen nem ad - nem adhat és nem is kíván adni - teljes képet a NAPLÓ-ról. ízelítőt csupán egy szektorából nyújt, a kötet különböző helyein szétszórtan található politikai vo natkozású mondatok összegyűjtése, nem is titkoltan célzatos csoportosítása által. Akinek füle van a hallásra, érthet az olvasottakból, melyeknek Márai Sándo írói tekintélye és megalkuvásra nem kapható emberi nagysága ad aranyfedezetet. Mindez tálán gondolkodásra késztet némelyeket. Hogy megértsék a sorok közé rej^ tett írói hitvallást: Szép az.ami Igaz. És igazat csak a szabadságban lehet írni Ha az iro kitüntetéseket fogad ei a nép ellenségeitől, kénytelen tapasztalni, hogy az archimedesi törvény az irodalom térfogatában is érvényes, mert minden író annyit veszít irodalmi súlyából, amennyi az általa kiszorított kitüntetések súlya. Végezetül hadd idézzem azt a jellemzést, amit Márai azokról az írókról ad, akik "kiábrándulták" a marxizmusból és "megtértek". Hogy otthoni ügyködésükkel fölnagyva Nyugatra surranjanak és ott úgy viselkedjenek, mintha semmi nem lenne a fülük mögött (de sok szabad világban ágálóra ráillik ez a jellemzés!...)» A kommunista, filokommunista magyar írók, amikor szemforgatva nyöszörögni kezdettek a zsarnokságról . . . Olyanok voltak, mint a gyújtogató, aki megijed a tűzvésztől, amely kigyulladt a házban és rémületében kiugrik az ablakon, — vallalja a veszélyt, hogy az ugrást követően eltörik keze vagy Iába, de úgy véli, ez is jobb, mint megsülni a lángok között, melyeket ő, a gyújtogató, elébb meglocsolt egy kupára való ideológiai gazolinnel.
