Független Magyar Hírszolgálat, 1984. március-1985. február (8. évfolyam, 1-12. szám)
1984-06-15 / 4. szám
. - Folytatás a 7. oldalról» hogy bezzeg az én időmbení Valamit kéne tenni, de mit? Ésjci? Alapvető hiba csúszott ennek a generációnak a nevelésébe.“ - Eddig a keseruhangű olvasói levél az újságban és mintha egy kicsit más lenne, mint a szokásos öreges kárálás a "mai fiatalokról". Aminek emlegetése valóban évszázadok óta az ifjúság réme.De mintha ennek az elcsépelt szólamnak manapság több alapja lenne a kommunista világban. Az a bizonyos alapvető hiba, amire a levélíró gyanakszik, valófcan alapvetői az a tény, hogy kommunizmus van. És ennek nyomai látszanak meg a lakótelepi gyerekeken. De nemcsak azokont a most felnövő generációk majd’ minden tagján. Akik sem az iskolában, sem a családban, sem a társadalom más régióiban nem kapnak nevelést, nem tanulják meg a közösségi együttélés szabályait. "Nem utaznak Los Angelesbe a szovjet sportolók" - olvassuk a május 9»-i hazai újságokban, melyek szószerint közük a Szovjetunió Olimpiai Bizottságának jelentését, amivel ez a nemes testület indokolja az olimpia bojkottját. A lépéshez csak másnap fűz kommentárt a magyar sajtó, természetesen helyeselve azti a hazai "szakértők" szolgaian ismétlik a szovjet vádakat, külön kiemelve, hogy az amerikai kormány az olimpia idejére időzítette az "úgynevezett rabnemzetek hetét", hogy ezzel is fokozza a szovjetellenes hisztériát. Aminek egyik okozóját abban látja a hazai kommentátor, hogy "az amerikai kormány nem hajlandó betiltani a szélsőséges politikai és vallási csoportok tevékenységét." Ez vérkép nem fér a kommunista firkászok fejábe«hogyan lehetséges az, hogy egy kormány el- túri a számukra ellenszenves csoportok működését?' Es a kommunistáknak rendkívül ellenszenvesek a "szélsőséges" csoportok. Legszívesebben valamennyit betiltanák, az egész világon. Kivéve persze a saját mozgalmukat. A Magyar Izraeliták Országos Képviselete és a Budapesti Izraelita Hitközség megemlekezest tartott a magyar zsidóság deportálásának 40. évfordulóján. Az ünnepséget Héber Imre, a MIOK elnöke nyitotta meg, majd dr. Salgó'László főrabbi, és dr, Scheiber Sándor főrabbi mondott beszédet. Kállai Gyula a Hazafias Népfront nevében, dr. Lékai László bíboros pedig a magyar római katolikus püspöki kar részéről szólt a gyászülés résztvevőihez és beszámolt egyháza lépéseiről, melyeket a zsidóság megkímélése érdekében annakidején tett. Végül hangsúlyozta Lékai biboros, hogy az igazságosság gyakorlata megóvhatja az embereket a 40 évvel ezelőttihez hasonló csapásoktól. - Humanista gondolkodású ember csakis mély részvétet érezhet a zsidók negyven év előtti meghurcoltatása miatt, de ez a májusi gyászülés óhatatlanul egy másik, harminchárom év előtti májust juttathat az eszünkbe« 1951. májusában kezdődtek Budapesten a deportálások, melyek során a fővárosból és más városokból többszázezer ártalan középosztálybeli keresztény embert hurcoltak el Rákosi terrorlegényei. Párkilós csomaggal kidobták őket az otthonaikból és éveken át embertelen körülmények közt kellett dolgozniok, úgyhogy nagyon sokan elpusztultak közülük. Mi volt a bűnük? Semmi, csak az, hogy a régi rendben voltak valakik - tisztességben megőszült köztisztviselők, katonatisztek, kereskedők - és nem álltak be a kommunista csahosok közé. Ezért kellett szenvedniük, búnhődniök. - Nem tudok arról, hogy Lékai bíboros, vagy akárki más emlékezett volna ezekre a szörnyűségekre, kegyelettel beszélt volna a kitelepítések áldozatairól valaha is az utolsó időkben. Pedig három esztendővel ezelőtt ezeknek az eseményeknek is kerek évfordulója volt« 30 évvel múlt 1981-ben, hogy azokon a hideglelős májusi hajnalokon először dübörögtek végig az ávósok ponyvás teherautói Budapest utcáin és megkezdték a keresztény magyar középosztály összeszedését. Különös, hogy Lékai bíboros és még sokan mások jobban emlékeznek egy hét évvel régebbi tragédiára, mint a közelebbire« a 40 éves évforduló fontosabb számukra, mint a 30 éves... Vajon mi lehet ennek az oka?... - Az emigráció hídépítő hasznos idiótái, a Kádár kegyeit kereső hazakacsingatók nem győzik ismételgetni - és továbbsugározni »- a Budapestről szájukbarágott propagandaszólamot, hogy ez a mostani rendszer már nem azonos a Rákosi-féle kommunizmussal, nem is folytatása annak s azzal közösséget sem vállal. Nos ha így van, miért nem lehet, miért nem szabad megemlékezni a harminchárom év előtti deportálásokról, amikor a negyven év előttiekről olyan szívhezszólóan tud szónokolni Lékai bíboros, meg a többi? Mit? Hogy azt a nácik hajtották végre, ezt meg Lenin-fiúk? És hogy akkor, 1951-ben Kádár János volt a magyar belügyminiszter?... ártatlanok kiirtása mindig bún s ahogy az egyikre nem ismer bocsánatot a világ, a másikra sem fogadhatunk el mentséget. Lékai "igazságosságot" emleget« és kétféle mértékkel mér...- y -
