Független Magyar Hírszolgálat, 1984. március-1985. február (8. évfolyam, 1-12. szám)

1984-04-15 / 2. szám

Ez egyébként *ekete Gyula kedvenc vesszőparipája: a cikk során féltucadszor is lovagol rajta és különböző fogalmazásban megismétli tételét. Néhány példa: "A rendszerre lődöznek mérgezett nyilakkal, de rendre a hazát is eltalálják» a rendszert tagadják, ezzel nyugtatván lelkiismeretük bizonytalanságait amiatt, hogy legbelül már megtagadták szülő-nevelő hazájukat.nemzetüket is." Majd később: "Vannak, akik hamis csúsztatással oldják föl lelkiismereti nyomásukat: sérelmeiket lobogtatva azt a politikát, amelytől sebeiket kapták, azonosítják a maival, a rendszert a hazával.” S végül a legbántóbb, legvalótlanabb vád* "Azokban a családokban is, ahol a szülők féltéglával verik a mellüket,milyen nagy magyarok ok, de megvetéssel, ellenszenvvel, gyűlölettel beszélnek az óhazáról (értsd» a rendszerről) a gyerekek szinte törvényszerűen megtagadják, szégyellnivalónak érzett származásukat." Hogy ez mennyire nem igaz, arról meggyőződhetne az író akár e sorok írójának házában is,de másutt is, sokhelyen.

Véleményét ezekről az "elzárkózókról" Fekete Gyula nem is rejti véka alá, csupán - a forma kedvéért - annyit tesz, hogy más szájába adja szavait. "Ne törődj velük - mondja az illető -, ezek vagy ostobák, vagy tudatos hazaárulók. Akinek egy nemzet sorsánál fontosabb a saját politikai sérelme, óhaja, mániája, az őrült. A legjobb esetben." Hogy Fekete Gyula ezzel a bárdolatlan ítélettel azonosítja magát, nem kétséges, noha ő - csak - "politikai hisztériát" emleget (de ezt többször is) az "elzárkózókkal” kapcsolatosan. Akikkel - mondataiból érezhetően - kevesebb lelki közösséget erez, mint az asszimilálódásra törekvő, magyarságukat az "új haza" kedvéért mielőbb feledni akarókkal.Mert ezekkel is foglalkozik cikkében, de korántsem elítélően.

A politizáló emigráció igencsak a bögyében van Fekete Gyulának. Sehogyan se érti a politikai vitákat, mint ahogy értetlenül áll a demokráciával szemben is. Azon aggódik (?), hogy - idézem - "az amerikai magyarok körében az egymással ütköző, egymást keresztező politikai indulatok uralkodnak* világnézet, politikai szemlélet, osztályszemlélet zilálják szét az itteni magyarságot." A "Meditáció" szerzőjének az nem is fordul meg az otthoni kommunista fegyelemhez szokott agyában, hogy mindez a szabad szellemi élet megnyilvánulása, a demokrácia korlátlan szabadságából fakadó lehetőségek tükröződése is lehet. Számára az ilyesmi - érthetően - szokatlan és idegen.

De az azért már túlzás, hogy a légkört mérgező kölcsönös gyanakvásról meditálván a Rákosi-rendszerhez hasonlítja az emigrációt! "Van néha olyan érzésem - Írja -, hogy fordított Rakosi-rendszerbe kerültem itt." Aztán hozzáteszi: "Mert volt idő nálunk is Magyarországon, amikor a gyanakvások, gyanusitgatások és maszatolások légköre nyomasztott." (Es vajon manapság nincs-e ugyanígy?...)

Mondhatnám erre: nem tudom,milyen volt a Rákosi-korszak, mert annak teljes hét évét börtönben töltöttem. De nem mondom, mert "bentről" is ismertük e borzalmas terror-rendszert, hallottunk egy s mást a kint történő szörnyűségekről, együtt rettegtünk a "szabadon" élőkkel, mikor szólal meg éjszaka a csengő,mikor fékez teherautó a ház előtt, hogy egy kézikofferrel a Hortobágyra szállítsa a családot, a saját bőrünkön éreztük az ávós brigantik ütlegeit, a saját életünk tönkretételéből tudtunk következtetni, milyen az a rendszer, melynek terrorlegényei - az ávósok és a börtönőrök - kivonulásaik alkalmával a zárkaablakaink alatt énekelték torkukszakadtából, hogy "Minden ember érzi, hogy szabad!" ...

Nem tudom, Fekete Gyula hol volt ezekben az években és milyen funkciót viselt, tapsolt-e Rákosinak, vagy egyszerűen csak félt tőle és szélárnyékban vészelte át a nehéz időket, de egy biztos» nem sokat érzékelt a korszak lényegéből, semmikép sem érezte át szörnyűségét, embertelenségét, testet-lelket gyötrő és megkinzó kegyetlenségét, durvaságát és minden egyéniséget megölő, rabszolgaságba kényszerítő, vallást, hitet, erkölcsöt sárbatipró, az embert porig alázó aljasságát. Aki a kettőt - a Rákosi-terrort és az emigrációs türelmetlenséget - bármilyen vonatkozásban párhuzamba képes hozni, az súlyos fogalomzavarban szenved.

A demokrácia alapvető szabálya - üzenjük Fekete Gyulának -, hogy mindenki megmondhatja a véleményét és olyan politikai felfogást hirdethet - akár türelmetlenül, igen türelmetlenül, vagy akár megszállott hévvel is -, amiben hisz.

De - szemben a Rákosi-rendszerre1 és minden diktatúrával - senki sem akarja a meggyőződését erőszakkal - puskatussal, bikacsökkel, fizikai megfélemlítéssel, fenyegetéssel - másra rákényszeríteni. Az emigrációban lehet vitatkozni, le- 2 -