Független Magyar Hírszolgálat, 1982. március-1983. február (6. évfolyam, 1-12. szám)

1982-05-15 / 3. szám

alkalomból. Shawcross következőképen ír az ünnepeltről* "Kádár jól szórakozott a születésnapi banketten. A koránál idősebbnek látszó férfi arca még talán soha nem hasonlított ennyire a leeresztett futball-labdához, bőre sápadtabb a megszokottnál, bizonytalan a hangja és bizonytalanul áll a lábán, de nem az italtól, hanem inkább a legutóbb elszenvedett szívrohamtól. Olcsó műanyagkeretű szemüvege ferdén az orrára tolva, rosszulszabott öltönyében,ahogy a villájával babrál, sóher kereskedősegédre vagy sikertelen ügynökre emlékeztet.M No dehát ezek csak külsőségek - igaz* sokat eláruló külsőségek -.melyeknél fontosabbak a megnyilatkozások, Kádár szavai. Ezek pedig egy befolyásolható,határozatlan és kiegyensúlyozatlan embert mutatnak, aki valahogy nem érzi jól magát a szerepében, amit nem rá szabtak, akár a ruhát. A szó hétköznapi, emberi értelmében pedig egyáltalán nem mondható boldognak. Inkább meghasonlottnak.

Ez a gondolat - meglátás - William Shawcross egész könyvén végighúzódik,mint valami vörös vonal. A "Crime and Compromise" lényegében a törvénytelen gyerekként született és hányatott évek után a Párt szárnyai alatt igazi oltalmat lelt Czermanik-Barna-Kádár János életéről szól s nem választhatott volna ehhez találóbb címet az író, mint "bún és megalkuvás”. Kádár egész élete bűnök és megalkuvások sorozata, bűnöké, melyeket mások sugallatára követett el^és megalkuvásoké, melyekre a kényszer vitte rá. A kényszer, mely természetéből következett* könnyebb a problémákat elkenni, megkerülni, mint szembemenni velük és kompromisszumok révén sok nehéz helyzetet át lehet vészelni. Nyilt, egyenes színvallás nélkül, hazugsággal, képmutatással, árulással.

Amikor a Fordulat Éve után, a Rákosi terror csúcspontján, aránylag fiatalon, harminchét esztendős korában a párt bizalmából belügyminiszter lesz," irányítja a Mindszenty-per nyomozását, megkezdi a kitelepítés előkészítését (melynek végrehajtását később taktikai okokból egy évvel elhalasztották), majd kész segédkezet nyújtani jóbarátja, Rajk kivégzéséhez és hitvány agent Provokateur módjára rábeszeli a börtönben, hogy - a párt érdekében - vállalja a bűnöket.

De hiába igyekszik Rákosi kedvében járni, az AVH őt is lakat alá teszi, soktucatnyi elvtársával együtt. Pár év múlva már nemcsak harcostársát, barátját és keresztkomáját árulja el, hanem népét, az egész magyar népet. Elárulja a forradalmat, amit néhány napja még felmagasztalt, még hűségéről biztosított. S alig múlik el két rövid év, minden fogadkozása ellenére elárulja volt minisztertársát, Nagy Imrét is, újabb kompromisszumot kötve a körülményekkel és tétlenül végigasszisztálva a gyalázatos pert, majd a kivégzést. És végül 1968 augusztusában elárulja az emberarcú szocializmusról álmodozó Dubceket* négy nappal az invázió előtt - olvassuk Shawcross könyvében - Komáromban találkozott vele. és (jóllehet akkor már egészen biztosan ismerte az invázió tervét) rokonszenvéről és támogatásáról biztosította cseh kollégáját. 31.-én pedig a Magyar Néphadsereg katonái is ott masíroztak a békés országra törő inváziós csapatok közt.

Az 1956-ot követően lassan megindult u.n. konszolidálódás után a magyar nép és Kádár‘rendszere közt létrejött egy alapjaiban hazugságra épülő hamis kiegyezés, mely azt jelenti - olvassuk a legújabb otthoni szamizdat-kiadvány sorait - hogy "az ország a tökéletes passzivitás állapotában van, legfeljebb fél tőle, hogy helyzete rosszabbodhat, de el sem tudja képzelni, hogy ebbe neki is lehetne beleszólása. Tudomásul vette, hogy az egészhez semmi köze, amihez köze lehet és köze is van, az az ő személyes privát gyarapodása." Vajda Mihály Magyarországról érkezett tanulmánya megerősíti azt, amit már annyiszor leírtunk* a társadalmi kompromisszum lényege, hogy Kádár elnézi, ha a magyar nép szorgalmaiméval és ügyességével kicsit jobb, emberibb életet teremt magának a saját portáján, de ennek fejében a népnek le kellett mondania arról a jogáról, hogy beleszólhasson saját jövőjének, országa sorsának intézésébe.

A magyar társadalom, mely 56 után még reménykedett valamiféle lassú átalakulásban, a Prágai Tavasz reformtörekvéseit követő szovjet beavatkozásból megértette, hogy sorsában nem várhat változást és megpróbált megalkudni a helyzettel. Ekkor kezdtek feledésbe menni Kádár árulásainak gyászos állomásai, ötvenhatos köpönyegforgatása. És a rendszer propagandistái mindent megtettek annak érdekében, hogy feledtessék a múltat, illetve Kádár javára, népszerűsítésére fordítsák azt. Egyre többet emlegették, hogy Kádár is megjárta Rákosi börtöneit és előhozakodtak a körömkitépés meséjével is. Eszem ágában sincs szépíteni az AVH verőlegényeinek módszereit, mert saját tapasztalatból ismerem azokat, de válogatott kínzásokra gondolni éppen Kádár Jánossal kapcsolatosan, merő kép