Független Magyar Hírszolgálat, 1982. március-1983. február (6. évfolyam, 1-12. szám)
1983-02-15 / 12. szám
Országos agitációs, propaganda és művelődéspolitikai tanácskozást rendezett a part Központi Bizottsága Budapesten, az ideológiai munka korszerűsítéséről. A pártközpontot Óvári Miklós KB titkár képviselte a tanácskozáson, kifejtve felszólalásában, hogy aktívabb eszmei-ideológiai munkára van szükség a szocializmus fejlesztéséhez. A vitában szót kértek többek közt Boldizsár Iván, Fekete Gyula, Hubay Miklós és Bognár József. Az összefoglalót Aczél György^tartotta, aki egyebek közt ezt mondotta: "A marxizmus nagy ereje, hogy a burzsoá nézetektől eltérően tudományos igaz választ tud adni az emberiség nagy kérdéseire.” - Nyert! Földmozgást észleltek január 12-én hajnalban Berettyóújfalu környékén - jelenti az MTI. Anyagi kár nem keletkezett és senki sem sérült meg. Belgrádból jelenti az MTI, hogy a szkopjei kerületi bíróság ítéletet hirdetett a "Felhívás a szabadságra" elnevezésű illegális csoport perében, az elsőrendű vádlott - aki letartóztatásakor rálőtt egy rendőrre - 15 évet kapott, a többi négyre pedig 10-13 évi börtönbüntetést szabott ki a bíróság. A Varsói Szerződés tagállamainak egyesített fegyveres ereje január végén harcászati gyakorlatot hajt végre a Magyar Népköztársaság területén. A gyakorlaton - a kiképzési tervnek megfelelően - csehszlovák, magyar és szovjet csapatok vesznek részt. "Mi újság odaát?" címmel fut a vidám Színpad legújabb műsora. Odaát: a Szovjetuniót jelenti és a műsort a moszkvai humor termékeiből állították össze. A műsorról szóló lelkendező kritika írója szerint "a látottak azt bizonyítják, hogy Moszkva és Budapest humorban sem esik távol egymástól." - Megtisztelő. Eltűnt a tartóstej az üzletekből - írja a Magyar Nemzet, majd a lap munkatársa érdeklődik a Tejipari Vállalatnál: mi az oka a dobozos tej hiányának? A válasz: nem gondoskodtak előre megfelelő mennyiségű csomagolóanyagról. A tartóstejet külföldről importált speciális papírdobozokban hozzák forgalomba - mondja a Tejipari Vállalat "illetékese" - és valaki késve rendelte meg az utánpótlást. ^De most már megérkeztek a dobozok - nyugtatja meg a tejipari szakember az újságírót - és két héten belül ismét lesz a boltokban dobozos tej! - Megnyugtató! Amerikai képviselőházi küldöttség járt január 12-1A között Magyarországon. A delegációt Thomas Lantos kongresszusi képviselő vezette. Az amerikai vendégeket fogadta Apró Antal, Péter Janos és Púja Frigyes. - Meglepetéssel olvastuk a Magyar Távirati Iroda fenti hírét, mert Lantos Tamás ötvenhatos menekültből lett magyarszármazású amerikai honatya legutóbb a magyar emigránsok segítségét is kérte (és igénybevette), hogy megválasszák. A mellette korteskedő önkéntesek pedig váltig bizonygatták, hogy megválasztása esetén a mi érdekeinket fogja képviselni az amerikai törvényhozásban. A fenti hír olvastán komoly kétségeink támadnak etekintetben. Mint amerikai képviselőnek természetesen joga van Magyarországra látogatni Lantos Tamásnak. De a magyarszármazású választópolgároknak is joguk van efölött elgondolkozni - a következő választásig. Jugoszláviában február elsejétől jegyre árusítják az étolajat és a mosóport. A hírek szerint rövidesen a harmadik állandó hiánycikkre - a kávéra - is bevezetik a jegyrendszert. Az áruellátás - a jelek szerint - Jugoszláviában is romlik, pedig Bécs után Belgrád volt az a város, ahová a magyar túristák néhány évvel ezelőtt még "átugrottak" anyagbeszerzésre, nyugati árúk vásárlására. A szocializmus Jugoszláviában is megteszi a magáét és kitermeli a hiánycikkeket... Romániában kiosztották az írószövetségi irodalmi díjakat. A romániai magyar írók közül Győrffy Kálmán, Kádár János, Katona Lajos, Polacsek Lengyel József, Sütő András és Pongrácz Mária részesültek kitüntetésben. A helyes megszólításról sok vita folyik manapság odahaza» elvtárs, úr, uram, maga, vagy esetleg ön? Elvtársnő, kartársnő, hölgyem, vagy asszonyom? A vitára nagyonis szükség van, mert az ifjabb korosztályok köreiben teljes a bizonytalanság ezen a téren. íme néhány jellemző példa a Magyar Nemzet legutóbbi ilyentárgyú cikkéből: milyen megszólításokat hallhat az ember jártában-keltében a fiataloktól? Húszévkörüli fiatalember a villamoson így fordul az idősebb kalauznőhöz:- Mondja nyanya, hogy jutok el a Móricz körtérre?^ Ugyancsak a villa.moson ,egy tizennégy éves gyerek ezt kérdi a nagyapakorú úrtól: - Maga is leszáll? Újabban