Független Magyar Hírszolgálat, 1981. március-1982. február (5. évfolyam, 1-12. szám)

1981-12-15 / 10. szám

- 2 -Ezekben az években mélypontra jutott a magyar irodalom. Azokon az Írókon kívül, akiket a párt már a múltjuk alapján kezdetkor jobboldalinak és fasisztának bélyegzett, a többiek - egészen kevés kivétellel - behódoltak és egymást túllihegve igyekeztek az új urak kedvére tenni, megalkuvásra és elvtelenségre csábító korszak volt ez és nagyon sokan nem tudtak ellenállni a kísértésnek: gyávaságból vagy egyszerűen opportunizmusból a párt és a rendszer dícséretét zengték, aprópénzre váltva tehetségüket. Már amelyiknek volt tehetsége: mert a part révén olyan fűzfapoéták és vonalas fércmüveket gyártó kontárok koptak Kossuth-díjat, sőt Sztálin-díjat, akiknek ma már a nevére sem emlékezünk. Ezek közt tán még akadt néhány,^ aki meggyőződésből dicsérte a kommunizmust és "a magyar nép nagy vezérét, Rákosi Mátyást", de a tehetségesek között aligha volt olyan, aki hitt is abban, amit írt. ás ez sokkal elítélendöbb!

Hogy egy-két példával mutassuk be, milyen mélyre süllyedt az ötvenes évek elején a magyar irodalom, hadd idézzünk valamit azokból az írásokból, melyekkel 1952 februárjában ünnepelték a magyar írók Rákosi hatvanadik születésnapját. A "Csillag", a párt hivatalos irodalmi folyóirata (felelős szerkesztő: Méray Tibor) például így zeng a vezércikkben: "0 a legközelebbi, a legkedvesebb, akivel megosztjuk örömünket, bánatunkat, aki együttérez velünk, szeret bennünket... Vájjon lehet-e irodalmunknak különb példaképe Rákosi elvtársnál? Mint ahogy egész népünket tanítja, megmutatja újjászülető irodalmunknak is a helyes utat! Irodalmunkon a sor, hogy többet merítsen müveinek tárházából és hogy ábrázolja a nagyszerű hőst, akiről írni az alkotó legszebb feladata: Rákosi elvtársat magát! Érzéseink morzsája lehet csak az ajándék, amit adhatunk, drága Rákosi e ivtárs1"

Benjámin László ezzel a költeménnyel hódolt a diktátor előtt: "A semmiből formált világot / és eget} nagylélekzetű / költőknek tárgyát, dalra hangot, / erőt a hangra ő adott / Legelső a költők sorában, / köztük is a legnagyobb!" Képes Géza igy zengte Rákosi dicsőségét: "Lélekzetüket visszafojtva / nézik a szép szál jegenyék / Erzsi nénit, amint a porba / rajzolja Rákosi nevét... / Elsodorhatja szél és zápor / Erzsi néni ujja nyomát, / de a délceg jegenyetábor / azt a nevet zúgja tovább!"

E két versrészlet egy kötetből való: egy antológiából, melyet az írószövetség állított össze Rákosi születésnapjára, 33 költő és író őt ünneplő verseiből. A kötetben közreműködők neveit érdemes felsorolni: Aczél György, Asztalos Sándor, Eenjamin László, Gseres Tibor, Darázs Endre, Darvas József, Devecseri Gabor, Déry Tibor, Gergely Sándor, Gyárfás Miklós, Háy Gyula, Illés Endre, Illyés Gyula, Képes Géza, Kónya Lajos, Máté György, Mesterházy Lajos, Nagy László, Nagy Sándor, Örkény 1stvan, Örvös Lajos, Rákos Sándor, Rideg Sándor, Sőtér István, Szabó Pál, Szüdi György, Urbán ^rnő, Veres Péter, Zelk Zoltán és még néhány, azóta elfeledett nevű pártdalnok. A kötet szerkesztési munkáját Vas István végezte, nagy gonddal válogatva össze a Rákosi nagyságát legszoigaibb alázattal magasztaló írásokat.

Jellemző azoknak az időknek a szellemére, hogy a moszkoviták még ezekkel az émelyítően hízelgő hűségnyilatkozatokkal sem voltak megelégedve. Illés Béla, aki a Vörös Hadsereggel érkezett Magyarországra és szovjet őrnagyi egyenruhában játszotta Budapesten a főiróbizalmi szerepét, például ilyen szavakkal keveselte az ömlengéseket az Irodalmi Újság 1952 március I3.-Í számában« "Sikerült egyeseknek sejtetni a téma végtelenbe nyúló nagyságát... Gergely pontosan leírja annak a kommunistának a lelkiállapotát, akinek megadatott szemtől szembe állani Rákosival... Veres ^éter, Rideg Sándor és ^zabó Pál is mutat valamit abból, hogyan lett Rákosi a magyar nép világítótornya... De a magyar íróknak még sokat kell tanulniok, hogy ne csak egyedülálló, virágzó fákat adjunk, hanem végtelen rengeteget, amelyben benne zúg Rákosi korának harca, ereje, győzelme, hite, életöröme! A nagy mű még nem született meg!..."

Csak két évvel kell visszamennünk az időben, hogy felidézhessük, amikor a másik bálványhoz, Sztálinhoz Írtak dicshimnuszokat a magyar költők. A vörös cár 19^9 december 21.-re eső hetvenedik születésnapja alkalmából a rendszer szolgálatába állt írók egymással versengve jelentkeztek ho'doló írásaikkal. A pálmát Zelk Zoltán vitte el, az 195^ elején megjelent "A hűség és hála^éneke" című kötetével, melyből hadd álljanak itt a kezdősorok« "Sztálin. - az Ő neve legyen első szavam^ hogy versem kezdem én!" Nem akart elmaradni Devecseri Gábor sem, aki szintén egy teljes kötetrevaló ódat izzadt össze a grúz posta-