Független Magyar Hírszolgálat, 1981. március-1982. február (5. évfolyam, 1-12. szám)
1981-08-15 / 6. szám
megállíthatatlanul elkezdődött Lengyelországban. És a Szovjetunió nem tehet mást, mint tétlenül - noha minden pillanatban ugrásra készen - figyeli a fejleményeket. A pártkongresszusra Brezsnyev elküldte Grisint, akit a lengyelek udvariasan meghallgattak, aztán úgy tettek, ahogy jónak látták. Kania hitet tett a szovjet-lengyel barátság mellett,de egy ujjal se bántja a Szolidaritás "ellenforradalmárait". Moszkva kénytelen beérni azzal,hogy állandóan me legentartja az invázió lehetőségét s ezzel a szüntelen fenyegetéssel próbál nyomást gyakorolni a lengyelekre. De az egész világ tudja - Brezsnyev is -, hogy a beavatkozásról már lekéstek, annak az ideje már visszahozhatatlanul elmúlt. Hacsak egy újabb Szuez nem támad valahol a földgolyón, mely - mint 1956-ban a magyar forradalomról - Lengyelországról is elvonja a világ figyelmét. A közvetlen katonai beavatkozástól még nyilvánvalóan az is visszatartja az oroszokat, hogy saját gazdasági problémáik mellé nem vehetik nyakukba a lengyel csődtömeget. Egy szovjet megszállás esetén a már eddig is csak tessék-lássék döcögő lengyel termelés teljesen leállna s a lakosság ellátása a Szovjetunió gondja lenne, amivel nem tudna megbirkózni. A lengyeleknek nagy gyakorlatuk van a termelés lelassításában, elszabotálásában: különben mivel mással lehetne megmagyarázni, hogy a sokbillió dolláros nyugati kölcsönök ellenére ez az aránylagosan fejlett, nyersanyagokban és termőterületben gazdag ipari és mezőgazdasági ország gazdaságilag a tönk szélére jutott? Brezsnyevék mindezen nem képesek változtatni - tankokkal legkevésbé! -, tehát figyelnek és kivárási politikát folytatnak. Vállalva még annak a kockázatát is, hogy a lengyel események a láncreakció törvényei szerint továbbgyűrűznek a többi szocialista országba. S ebből a folyamatból valószinüleg a Szovjetunió sem maradhat ki. A szovjet kommunista pártvezetők előtt két lehetőség áll« vagy ők is rátérnek a reformok útjára - gazdaságilag magyar módra, politikailag a lengyel példa nyomán - vagy vé^ső szorultságukban belemennek egy igencsak bizonytalan kimenetelű totális háborúba.Mindkét alternativa a lenin-sztálini vörös gyarmatbirodalom felbomlását, végét jelentheti. A A lengyelországi események közelről érintenek bennünket, magyarokat. 25 évvel ezelőtt Budapestnél szenvedte a világkommunizmus az első vereséget, melynek hatását mindmáig sem heverte ki. A belső bomlás kezdetét 1956-tól számíthatjuk. Ma, negyedszázaddal később a lengyel munkások folytatják a harcot és tágítják a rést, amit a magyar munkások ütöttek a börtönfalon. S a rés egyre nagyobb lesz...-x-A hazai rendszer rendkívül ügyesen irányított suttogó propagandája már évek óta eredményesen fáradozik Kádár népszerűsítésén és azt igyekszik elhitetni - nem kevés sikerrel - a magyar közvéleménnyel, hogy Kádárnál rátermettebb vezető nem állhatna ma az ország élén. Ez a propaganda legújabban már odáig merészkedett, hogy azt állítja« Kádár annyira megszerettette magát a magyar néppel, hogy ha ma szabad választásra kerülne sor Magyarországon, akkor is ő kapná a szavazatok elsöprő többségét. - Tudjuk, hogy ez csak ügyes propagandatrükk és elmélet, mert a közeljövőben aligha kerülhet sor Magyarországon olyan választásra, ahol nemcsak egyetlen pártra lehet szavazni, hanem valóban több párt, több világnézet között lehet válogatni. így arra sem lesz egyhamar alkalom, hogy Kádár a sok közül egyik induló párt élén állhasson a választók elé és versengjen bizalmukért. A kérdés tehát semmikép sem dönthető el gyakorlati módon. - Ellenben ha Kádár annyira biztos a népszerűségében, egy kísérletet azért tehet, amivel valami keveset bizonyíthatna. A legközelebbi vezetőségválasztó pártkongresszuson legyen bátorsága a plénum elé állni és bejelenteni, hogy követi a lengyel elvtársak példáját és javasolja a küldötteknek« válasszák me«* a párt főtitkárát titkos szavazással! így elválna, hogy - ha nem is a magyar nép összesége - de legalább a párttagság delegátusai helyeslik-e a politikáját, vagy sem? Ez persze még nagyon messze lenne egy többpártrendszerű szabad választástól, de valami reményt mégis nyújtana arra, hogy egyszer talán még a magyar nép mai vezetői (tegyük hozzá« soha, senki által meg nem választott öncsinálta - szovjetcsinálta - vezetői) is kíváncsiak lesznek a nép akaratára. Legkevesebb a látszat kedvéért meg kellene tennie Kádárnak ezt a gesztust, a látszat kedvéért* hogy érdekli a köz véleménye. Es ha legalább a párttagok szavazattöbbségét elnyerné - mint elnyerte Kania - kicsit több joggal mondhatná, hogy bírja a nép bizalmát. Vájjon lesz-e valaha bátorsága ehhez?...- 3 -
