Független Magyar Hírszolgálat, 1981. március-1982. február (5. évfolyam, 1-12. szám)

1981-07-15 / 5. szám

hősének - betűszerinti pontossággal, mert csak úgy hiteles! "Az én korosztályom­ban kevés szakképzett munkás van - kezdi önvallomását ez a bizonyos Dani -, 'mer­­tudnéllik abba az időbe, mikor én inasnak mentem, vót a háborús konjunktúra,ke­resték a segédmunkást, jól is fizették - és akkor nem mentek szakmára, hanem rög tön kerestek. És ez sajnos most is így van. Es énszerintem itt baszták el a do­got. Hogy egy segédmunkás többet keres, mint egy képzett iparos..." "Régen ez más vót - folytatja Dani - Régen egy iparos meg egy segédmunkás kö­zött azér valami különbség vót. Az én időmben egy iparos - hát egy esztergályos, az bonviván vót! És vót valami értelme a munkájának, mer húsz-huszonöt évig dó­­gozott, és vett rajta egy házat, jó kis házat - ez az utca végig ilyenekből áll! Sorba el tudom mondani: ezt vasutas építette,az lakatosé vót, amaz egy fuvarosé, kovácsé, kőművesé... De most már sokan mondják, ho^y nem érdemes szakmát tanul­ni. Mer ha elmegyek trógemak, többre jutok vele. Nagyon, nagyon le vannak zül­lés ztve a szakmák." Ezután azon kesereg Dani, hogy a kevés megmaradt szakmunkás lélektelenül, gé­piesen végzi munkáját. Nincs sok köszönet az építőmesterek, a kőművesek munkájá­ban. Összehasonlítja a régi Budapest épületeit a maiakkal: "Mer aszondják, rége el vótunk nyomva} de mégis az elnyomás száz éve alatt fölépült Budapest! És ol\ tartós épületekből építették föl azok a régi kőművesek, hogy a mostaniak a nyo­mukba se érnek! Mer az újpalotai lakótelepnek bizony nem kell háború. Dsak egy kisebb földrengés, és mint a kártya^ úgy fog széjjelmenni. Mint Lukarest. És úgy elgondolkoztam, hogypár évszázad múlva milyen stílusnak fogják^mondani ezt a mostanit? Annyit fognak rá mondani, hogy - hát ezek nagyon szegény emberek lehet tek. Lelkileg is nagyon szegények." Lesújtó véleménye van Daninak a szocialista munkaerkökcsről is és szavai nyo­mán könnyű megérteni, hogy a magyar ipar termelékenysége miért fele-harmada a kapitalista országok termelési eredményeinek: "... jobb nem széjjelnézni. Mer a magyar munkás, ami azelőtt fogalom vót - most nulla. Ma már a világon nem jelent semmit a magyar munkás. Régen érték vót, mer tudott dógozni - mostan meg a leg­rosszabb munkás a világon. Mer nem dogozik. Már a szemléletibe baj van: nem akar dógozni! Mer csak annyi van, hogy a törvény kötelezi, hogy munkahelye legyen - hát jó: akkor ott van. De akkor se dogozik. Ott van, azt a nyóc órát valahogyar áthülyüli - és közbe százból mondjuk tizenöt viszi a melót. Ez a helyzet!" "Aki meg összeszedi magát - olvassuk tovább Dani fejtegetéseit arról, hogy a munkának van-e értelme manapság - és dogozik, igényes a munkába, hát annak se va lami rózsás a helyzete. Mer jövője nincsen. Régen az vót a jó, hogy tudott céloz ni az ember. Például mint én, gyerekkoromban: tudtam, hogy autószerelő leszek, dógozok, keresek kábé ennyit, csinálom tíz évet, félreteszek ennyit meg ennyit, akkor keresek egy műhelyt, kibérelem, megnyitom, dógozok benne, félreteszek me­gint. ,Na ez máma nincsen. Nálunk most már ez ellenkezik a szocialista felfogás­sal. Úgyhogy ezt már nem lehet csinálni, ^anem nálunk az a szép, hogy kijárom az iskolát, megtanulom a szakmát és akkor dógozok benne a nyugdíjig. Mer más nincs. Csak azt nem tudom, ho^y így mi a célja az embernek?“ Dani a maga egyszerű, de józan módján sivár képet fest a pályakezdő fiatalok életéről: "Azt se tudom, hogy ha valaki most kezdi el a szakmát,az hogyan tud megállni a lábán. Már sok okosnak föltettem a kérdést, hogy ha egy tizennyócéves fiatalember vidékről följön, tisztességes, dógozni akar, a képességei megvannak hozzá,a szakmunkás-papírja is, de meghalt a fater, a mutter, nincs senki, aki segítse - na tessék: hogyan kezdi el, és hogyan alapít családot? Senki nem tud rá felelni. Mer nincs rá felelet. Ilyen távlata van ma egy fiatalnak. Dogozik: valahogy megél. ue több semmi. Hogy valahogyan előre is lépjen, lakást szerez­zen, családot alapítson - hát ha nem segítik otthonról, hogyan? És benősülni se akar sehová, mer nem a lakásér akar szerelmes lenni, hanem szabadon - na? mifé­le jövő vár az ilyenre?" , Ki lehet-e törni ebből a reménytelenségből? Ó hogyne, mondja Dani, de annak ugye ára van: "Esetleg ha annyira dübörög bennem az ész, akkor fogom magam, el­megyek magasabb iskolába, hogy mégis legyek valami. %r aszongyák, demokrácia van, máma egy munkás lehet miniszter is, énbelőlem lehet még miniszterelnök is! Persze, hogy lehetek. Ha ráállok egy bizonyos vonalra. Azon mehetek akármeddig. Ka kedvem van." Dehát nem mindenkinek van kedve ráállni arra a bizonyos "vonalra" és a párt

Next

/
Oldalképek
Tartalom