Független Magyar Hírszolgálat, 1981. március-1982. február (5. évfolyam, 1-12. szám)

1981-07-15 / 5. szám

réven érvényesülni. Ahhoz nemcsak kedv, de gyomor is kell. Aki viszont a szocializmusban finnyás és válogatós, az elégedjék meg azzal a kevéssel, amit mint melós, vagy mint értelmiségi foglalkozású keres. Dani szerint ezeknek sem fenékig tejföl - sót! Tanultak, képezték magukat és minek? "Ki akar miniszter lenni? - dohog tovább Dani - Hülyeség! Mondjuk csak tanár» tanulok, hogy tanár .lehessek.

De minek? Hogy kevesebb pénzem legyen, mintha a fenekemen maradnék?! Mer az a helyzet! Hát ott van például a feleségem. Érettségizett, titkárnő egy kutatóintézetbe, tud gépelni, helyesírása kitűnő, levelez németül is, gépel oroszul - ezernyócszáz az alapfizetése. És akkor a másik meg« az analfabéta cigányasszony itt szembe. Még én találtam meg neki a kiírást, mer óvasni nem tud, én mondtam neki, hogy takarítónőt keresnek. - Jól van Danikám, elmék, megpróbálom! - és kettőezerhatér fölvették! Takarít, egy akkor műhelyt, mint egy köpés, összesöpri azt a kis fémforgácsot, ezt-azt - és megkapja a kétezerhatszázat: Ugye van egy kis versike a markszizmusban-meg a pártunk-kormányunk szövegibe, hogy ’ki hogy dogozik, úgy kell bérezni’ - hát ez messze van, nagyon messze. És milyen célja legyen itt az embernek? Hogy még értékesebb munkát végezzen - még kevesebb pénzér?"

Egy kicsit a munkások italozásáról is elmélkedik még Dani - "... ott van persze a pia isi hogy iszik, mer nincs mit csináljon} és nem tud semmit csinálni,mer iszik: és akkor csak rombolja tovább az állandó pia..." . aztán pár mondatban

a gazdasági helyzetet jellemzi, a hétköznapok gyakorlatiasságával: "... megint nagyon romlik az élet. A pénz nagyon rossz, és a munkabér az árakkal nincs párhuzamba. Egy csomó dolog hiánycikk - nem értem mér} mer először köllene a hazai keresletet megtömni mindenből, aztán a fölösset exportálni. Amiből meg árúbőség van, annak se megy le az ára - és ezt se értem: hát ha egyszer annyi krumplink, annyi almánk termett, hogy nem bírjuk hová rakni, akkor mér nem adják olcsón? Kisétáltam szombaton egy ötszázassal a piacra, vettem kolbászt, szalonnát,krumplit, savanyúságot, egy darab marhalábszárt, meg tojást és vége vót az ötszáz forintnak. És akkor még hol van a ruházat! Hihetetlen drágák ezek a dógok is. Ha nem vóna fusi, mit csinálnék? De most már evvel együtt se bírom! Mer mindig rosszabb! Igen tudom: el van adósodva az ország. A lényeg az hogy - hát szarba vagyunk."

Mindez a következő szavakra indítja Dani, aki - talán anélkül, hogy akarná - olyan tömören összefogott társadalomkritikát mond, amit akadémiai szinten se lehetne jobban megfogalmazni: "Szóval én irtózatos társadalmi hibákat látok. Hogy senki előtt nincs jövő, hogy a fiataloknak nincs ütjük, és pont a legjobbaknak nincs remény. Hogy nem tudunk tervet csinálni. Mer jó: éhen nem hal senki, rendben! Meg annyiszor elmondják azt is* van munkalehetőség! Igen, van, ha belépek egy munkahelyre, nade viszont akkor már nem bírok keresni. A melós a bériből él. És akik bérből élnek, mindig azoknak a legnehezebb a helyzetük a társadalomban. Mer ebből a láthatatlan bilincsből kitörni nagyon nehéz. Aki ebbe benne van, az mindig csak alkalmazkodhat a fönnálló társadalmi rendhpz, és nem mer kezdeményezni semmit. Úgyhogy kilátástalan a jövője. Igénytelen, nem mer lépni, csak alkalmazkodik, mint a kaméleon - hát ez a proletár,na!”

Dani kedélyeskedve, kicsit nyeglén, kicsit cinikusan mondja el mindazt, ami ma otthon foglalkoztatja az állampolgárokat. Tréfálkozik, de a hangja keserű és szavai mögött ott a szomorú valóság. És hogy ez a valóság, azt abból ideges ingerültségből, visszafojtott dühből mérhetjük le, amivel a párt lapja, a Népszabadság vitatkozik a cikkel és támadja íróját. Ha nem lenne minden igaz, amit Csalog Zsolt írt, aligha törődtek volna az elvtársak Dani monológjával, de mivel abból milliók és milliók ismerhetnek rá otthon a saját életükre, egy teljes oldalt szántak arra, hogy cáfolják. Dehát lehet-e cáfolni azt, amit egy egész ország tud és érez?

Talán nem lesz érdektelen, ha pár mondatot idézünk a Népszabadság február 22.-i számából, ahol Földes istván vitába szállt Csalog Zsolt írásával. A cáfolatnak szánt újságcikk a következőkkel fejeződik be: "Amit kapunk, az egy kispolgári gondolkozású, hiányosan vagy rosszul értesült munkás véleménye, a felszabadulás előtti évek hazug beállítása, s a munkáshatalom vívmányainak megkérdőjelezése. Illúziókeltés, nosztalgia egyfelől, befeketítés, a kilátástalanság terjesztése

másfelől. Dani, úgy látszik alaposan a tyúkszemére lépett az elvtársaknak, de a cáfolat nem érveket sorakoztat fel - mert olyanokat nem tud -, hanem pártszemináriumi közhelyeket állít szembe a tényekkel. Amiktől azok még tények maradnak.