Független Magyar Hírszolgálat, 1981. március-1982. február (5. évfolyam, 1-12. szám)
1981-07-15 / 5. szám
(uf V. évfolyam 5» szám - 1981. .július 15» rM H Független Magyar Hírszolgálat Megjelenik minden hó 15*-e'n Szerkeszti: Stirling György 724-5 Parkwood Ct.^Falls Church, Virg. 22042 Magyarorszagi sajtószemle június 1.-től "A Magyar Népköztársaságban minden hatalom a dolgozó népé" - állítja első mondatával a népi demokratikus alkotmány, hogy aztán a későbbiekben részletesebben kifejtsei a dolgozó népen belül különleges kiváltságok illetik meg a múltban elnyomott munkásosztályt, mely elsősorban hivatott a vezetésre. Tudjuk azonban, hogy (mint annyi minden a szocialista wagyarországon) ez csak papíron igaz, mert a magyar munkásság talán még soha nem volt olyan mellőzött helyzetben, mint az új társadalmi rendben és - ha kereseti viszonyai némileg javultak is az utóbbi évek folyamán - soha ilyen kevés beleszólással nem rendelkezett az ország, meg saját sorsa intézésébe, mint manapság. A kapitalista országokban a munkásságnak saját pártjai, érdekképviseleti szervei vannak, amelyek révén véleményét nyilváníthatja, vagy nyomást gyakorolhat a kormányra. És élhet a sztrájk fegyverével. így volt ez Magyarországon, még a sokat gyalázott "Horthy-fasizmusban" is. Ha valaki belelapoz például az tizenkilences kommün utáni konszolidáció első éveinek magyarországi sajtójába, saját szemével olvashatja, milyen nyiltan, milyen kemény szavakkal bírálták az ellenzéki munkáslapok a kormányt. 1925-ben - tehát csupán .hat évvel a proletárdiktatúra garázdálkodása után - a Népszava és a Magyarországi Szocialista Munkáspárt központi közlönye,a Szocialista Munkás olyan hangon támadják a fennálló társadalmi rendet, hogy az ember csodálja merészségüket (És a Horthy-rendszer liberalizmusát, szinte korlátlan sajtószabadságátI) Próbált volna valaki hat évvel a háború befejezése után - 195ú-ben - jobboldali lapot kiadni és abban kritizálni a kormányt! Nem is börtönbebolondokházába csukták volna. De a munkásság sérelmeit szóvátenni, kiszolgáltatottságáról az igazat megírni még ma, a rendszer fennállásának negyedik évtizedében sem lehet. Legalábbis nem ajánlatos. Egy-két igen "jólfeKvő" írónak - mint pld. Moldova Györgynek - elnézik, hogy időnként nagyon szőrmentén bíráljon és beleszőjjön regényeibe néhány őszinte mondatot a munkásság sanyarú sorsáról, de a fiatal Haraszti Miklósnak már meggyűlt a baja a. hatóságokkal a "Darabbér" cáfolhatatlan társadalomkritikája miatt. Az újságok és folyóiratok szerkeszőinek belső cenzúrája következtében a munkások helyzetéről szóló írások ma alig jelenhetnek meg máshol,_mint az írógéppel sokszorosított földalatti szamizdat-irodalom kiadványaiban, De azok közt egyre nő az- ilyen témájú írások száma. Nagy meglepetést jelentett hát, amikor egy nemrég kezembe került hazai irodalmi folyóirat, az Alföld februári számában a fiatal magyar írónemzedék egyik tagjának, Csalog Zsoltnak "Melós vagyok, erős vagyok" címú írását olvashattam. Az író egy munkással mondatja el - egyesszám első személyben és annak "hétköznapi", nem mindig szalonképes, de annál életszerűbb és hitelesebb stílusában - mindazt, amit ma a magyar munkások gondolnak, éreznek és fájlalnak. Ha CSalog mindezt egy szociológiai tanulmányban foglalja össze, kizárt, hogy talált volna újságot, mely azt megjelenteti. De mondanivalóját humoros formába öltöztette s így az írás átcsúszott a szerkesztői rostán. És Csalog csak utólag, az írás megjelenése után kapott szigorúhangú leckéztetést a Népszabadságtól. S még örülhet, ha az ügyészség nem emel ellene vádat. Hiszen Csalog Zsoltnak már úgyis sok van a rovásán* 1979* októberében egyike volt azoknak, akik aláírták a Charta 77 szervezőinek prágai pere elleni petíciót és neve ott szerepel a százhuszonhét közt, akik nyilt levélben tiltakoztak Kádár Jánosnál a csehszlovákiai "máskéntgondolkodók" ügyében hozott jogsértő ítéletek ellen. S most hadd idézzünk néhány mondatot Dani monológjából - ez a neve az írás
