Független Magyar Hírszolgálat, 1981. március-1982. február (5. évfolyam, 1-12. szám)

1981-06-15 / 4. szám

köreiben s ezért - a cikkek megjelenése után - sokan kérdezték tőlem« mi fán te-'* rém ez a társadalmi közérzet, mit értek alatta és mitől vagy hogyan lesz az oly elviselhetetlenül rossz? Amikor - tették hozzá főleg olyanok, akik már jóval régebben, a háború után és 56 táján jöttek el Magyarországról - folyton azt hallják, sőt az én "élménybeszámolóimban’' is olvassák, hogy otthon jelentősen emelkedett az életszínvonal, javultak az emberek anyagi viszonyai. Itt ellentmondás látszik fennforogni! - csóválta a fejét egyik tízévelőtti beszélgetőpartnerem, egy volt miniszteriális úr, aki még 19^5-ben hagyta el az országot, de egyetértett vele társaságunk másik tagja, egy volt ötvenhatos is, akinek emlékei a Rákosi-korszak szörnyűségeihez kötődtek.

Megpróbáltam megmagyarázni - eleinte majdnem olyan kevés sikerrel, mint alig néhány hónappal előbb a traiskircheni osztrák rendőrnek -, hogy a jó közérzet nem feltétlenül függvénye az anyagi jólétnek és az, hogy a Váci-utcai kirakatok roskadoznak az árútól, a közértekben mindenféle élelmiszer, még narancs is kapható, a Vörösmarty téren elegánsan sétálnak az emberek és a balatoni országúton szombatonként egymást érik a Trabantok, még nem jelenti azt, hogy a társadalmi közérzet körül minden a legnagyobb rendben van. Egy társadalom közérzetét sokféle tényező alakítja, formálja, s aki csak a hűtőszekrények, a televíziós készülékek és az autók számával próbálná mérni az általános jóérzést, az valószínűleg hibás eredményt kapna. Sőt« egészen biztosan!

Amennyire ostobaság lenne tagadni, hogy a polgárok jó közérzetének egyik előfeltétele az anyagi biztonság, annyira nem áll az, hogy az átlagosnál jobb anyagi körülményekkel okvetlenül együttjár a kiegyensúlyozott közérzet. Gyakran éppen ennek az ellenkezőjét lehet megfigyelni« bizonyos esetekben a gazdasági felemelkedés útján lévő társadalmakban, melyekre az anyagias gondolkodás jellemző s ahol kizárólag a pénzzel megszerezhető javak gyűjtése a cél és az értékmérő, a közérzet meglepően rossz. A jó közérzethez nemcsak a pénzért megvásárolható státusszimbólumok szükségesek, hanem más, több is. Például az, hogy a társadalmat egészséges közszellem hassa át, a polgárok érdeklődjenek és érdeklődhessenek magasabbrendű eszmék iránt,ne legyenek előttük korlátok és tiltott területek,amelyek tudata arra szorítja őket, hogy ambícióikat egye segyedül az anyagiak hajszolásában éljék ki. (

Csoóri Sándor, a hazulról meghívott író mondotta néhány hónappal ezelőtt New York-ban, a március 15»-i ünnepségen« "Aki ... vizsgálja a lengyel, a kelet-német, a csehszlovák, a román, a magyar állapotokat, rögtön észreveszi, hogy valamelyik felére mindegyik sántít. Ahol aránylagos a jóiét, ott a közérzület, a kedély, a kultúratermelés, a közösségi gondolat küzd működési zavarokkal. Ahol viszont a nemzeti tudat formái alakítják a politikát, ott a gazdasági élet akadozik. A tétel eddig az volt» üres hassal nem lehet himnuszt énekelni. A tétel ifjabb módosulása ennek a fordítottja is« ha jóllaktál s van ég a fejed fölött, örülj a napnak, minek is énekelnél! Mintha az ember csak testileg volna organizmus, - lelkileg, szellemileg nem!"

Csoóri beszédéből sokmindennel lehet egyet nem érteni, de a közérzületre vonatkozó megállapításai pontosan fedik a valóságot. A Rákosi-korszak politikai és gazdasági elnyomorodottsága, az ötvenes évek marxi dogmákba merevedett kommunizmusának koldusszegénysége és a forradalom súlyos megrázkódtatása után az I968- ban bevezetett Új Mechanizmus lehetőségein mohón kapott a magyar nép és élt az alkalommal, hogy - kihasználva a kiskapukat és váratlan lazítást - anyagiakban pótolja az addig mulasztottakat. Annak a sietségével, aki attól fél«- ez az állapot bármikor megszűnhet és visszajön a régi. De átmeneti megtorpanás után a gazdasági reform még most is tart s a jelenlegi hazai gazdasági kettősségben a mai magyar társadalom valósággal fél-kapitalista társadalomnak tűnik. Mely magánviseli a kapitalizmus majd’ minden rossz vonását, anélkül, hogy a szabadpiaci gazdálkodás jó oldalaival valamennyire is dicsekedhetne.

A baj ott van, hogy a gazdasági engedményekkel nem jártak együtt ugyanolyan arányú politikai-engedmények. Továbbra is megmaradtak a tabu-témák és a Párt változatlanul keményen tartja a gyeplőt, nem túrve semmiféle beleszólást a vezetésbe. A cél, hogy a gazdasági lazításokkal eltereljék a figyelmet a politikáról. "Magyarországon - olvassuk Zsillé Zoltán hazai szociológus véleményét a Párizsban megjelenő Magyar Füzetek 6. számában - csak a gazdaságról esik szó. Újságjaink örökké csak a gazdaságról írnak, a közgondolkodás dontoen csak a gazdaság