Veszprémi Független Hirlap, 1893 (12. évfolyam, 1-54. szám)

1893-08-19 / 35. szám

Veszprém, 1893.

Az iskolai év küszöbéo.

Veszpréni, aug. 18.

H« mostanában sétáink. .£iSxb“n betekintfln'i egy-egy iiskol.iépU'etb«, aít 1 tapasztaljuk, hogy már nem honol ott a szünidei mély csend ; vendégeket várnak iskoláink," azért yan mindenütt nagy takarítás, megélés, tisztítás, javitá«. Még egykét hét s az iskolák környéke ismét megélénkül.

Sok, nagyon sok gondot okoz a közelgő szeptember. Á papák és mamák váltig hangozhatják ; „ Minő életpályára adjam fiamat ?“ S nem ok*'nélkül. Mert ugyan ki tagad- Tfgtírá, hogy e kérdés helyes meg- JldááátŐl iügg az ifjúság nagy résiének'jövő boldogsága. Nem találkozunk-e lépten-nyomon pálya- tévesztett szerencsétlenekkel. Jól gondoljuk meg tehát, midőn gyermekeinknek életpályát választunk.

A 'inai társadalomnak sok a betegsége. Egyike ezeknek az; hogy a gyakórláti ^eftibereket: gazdákat, iparosokat, kereskedőket nem részesíti ama becsülésben, mely őket jogosan megilleti. Mintha az iparés kereskedelmi üzlet vezetéséhez nem is kivántatnék szellemi képesség! Vegyünk csak kérem egy igazságos mérleget, tegyük az egyik serpenyőbe amaz ügyességet és szellemi képességet, mely szükséges pl. egy alsóbbrangu hivatalnoknak, a másikba azt,'mely szükséges egy jó iparos vagy kereskedónek üzlete okszerű vezetésére; vájjon mindig a hivatalnok serpenyője fog-e alá- szállani? Nem hisszük. .%?.£(

S mégis az alsóbbrangu tisztviselő — tisztelet a kivételnek — mily megkülönböztetést tesz önmaga s< a gyakorlati emberek között. — Természetes aztán, hogy a hivatal- nokszüló nem akarj», úgy szólván restel1 i fiát iparos vagy kereskedelmi, szóval gyakorla'i *• pályára adni. Más szóval az „űr“ fiát csak „rír“-nak szánj».

„Becsüljük meg az <mb-rbet) az embert, becsüljük meg jellem és képesség szerint, tekintet nélkül arra, hogy a mezei gazdaság, ipar, kereskedelem avagy a hivatalok és a tudomány terén felel-e meg hivatásának, becsüljük meg továbbá lelkiismeretessége és kötelességtudása szerint, melylyel bármely téren kiváló szolgálatokat tehet a hazának.“

Adjuk gyermekeinket habozás nélkül oly pályára, melyre a testi alkalmasság mellett legtöbb tehetsége és kedve van.

Ismételve kiemeljük tehát: ne erőszakolják a szülők gyermekeiket tudományos pályára, ha ahhoz sem

kedvük,sem tehetségük nincsen. Ama szülők, kik gazdasággal, iparral vagy kereskedéssel foglalkoznak, ne vonják el fiaikat, eme foglalkozásoktól.

SpVi k i sein tagadhatja, hogy épagy az okszérü, gazdálkodásra, , mint a^ ipar és krreskt delem vezetésére is csak értelmes ember képes. Ma már oly iparos, ki nagy.nehezrn megtanult ros/ul írni és olvasni és ezzel — mint 'Hiszi — fe'jutott az iparhoz megkiváotató tudomány legfelsőbb fokába, elmarad a versenyr téren.

Ep azért akármilyen gyakoilati pályára adják a szülök gyermekeiket, főtörekvésök legyen, hogy az legalább a polgári iskola -négy osztályát végezze. Amennyiben a szülök tehetségében áll, beadhatják azonfelül gyermekeiket! gazdasági, ipari vagy kereskedelmi szakiskolába.

Neveljünk értelmes gazdákar, iparosokat- és kereskedőket, akkor a polgári osztály anyagi és érkötési jóléte uj lendületet nyerend.

Adja Isten, hogy úgy legyen!

A balatonparti szóllókultura.

Itt vagyok a pusztaságon: a hajdani balatoni virágzó szőlődombok

közé'tíl; ', .

Tegnap a csopak-paloznaki, ma <an nrács füredi temetőt barangoltam b«x; mind pusz aság, elhagyatott régi-tanyák, csak itt-ott van feltámadás hol a tehetősebbek uj szőllövel próbálják a szerencsét, egy-egy kis zöld oáz a sivatagon.

Fent a köves ormokon minden! lakatlan; hová a szántó vas nem értf ott vagy csepéíe, bokrok, vagy sás ütötte fel tanyáját. A hegység közepétől le a régi gyepükig burgonya, rozs, kukoricza, melyekből kiáltó jelként emelkednek ki a gyümölcsfák. A pinezék zárva, gaztól benőve, míg a szebbek csak nyáron népesednek, meg, mikor a-fürdő vendégek lakásul kive-zik.

Itt megint egy kisebb uj sző.ő, küzdve a vész és akadályokkal; aztán megint pusztaság, nyomor, kétségbeesés. Kenésétől le egészen Fü- löpig mintha Afrika pusztaságain járnál, hol egykor olyan gazdaság, vig élet volt; oly gazdag szüret, mozsár, durrogás, lakod ilora!...

— Hol van ennek a szőlőnek gazdája? kérdeztem egy kapás embert: az elment Slavoniába: a felső szomszéd napsxámoskodik savauyuvizen (Füred.) Ott az a kettős pincze is el van hagyva, annak a gazdája kiment a bakonyi vándorlókkal Amerikába, — szólt a kérdeze't.-■ Hát ott, az a másik kopasz szinte munkálattal!)

— Azokból a régi gazdákból töb- i ben lementek az alsó partra szőlőt mivejÜ!'.':',(Azt hisszük, gróf Széchenyi j Imre kormánybiztos kezei alá,) s I csalk:néha jönnek haza látogatóba; j a többi szőlősgazda, isten tudja mérce I jár vándorbottal.

Szomorú volt e válasz, mely egy j egész múltat sirt el néhány szóban!!

Akaii fölött a dőrgicsei nagy szőlő ma is áll és zöldéi, a piaristák tulajdona, melyről tavai Írtam; Itt megbirkóztak a vészszel nagy erő és sok- pénzzel; bora messze földön ismeretes és drága áron kel, kezelése mintaszerű és d'cséretea!

Ezentúl megint egy nagy — semmi; kidőlt tőkék helye; tulajdonosaik szive fáj; látva a dőrgicsei viruló zöld szigetet. Egy része magára kiált; úgy kell nekünk, miért nem kő vettük a példát! . . A többi búsan sóhajt: mi tettük volna, de miből? szegények voltunk ?

Fülöp hegyalja még zö’d“l; itt a vész még csak a föld alatt-vaü nagy részben; de ggyes pontokon már halni kezd az élet s a szüret meg van számitva.

így áll a dolog Badacsonyban is, a fővárosiak e kedvencz kiránduló helyén; vannak egyes részek épen zölden, más részen már be van jelentve a veszedelem, sót egyes pontok túl is estek rajta.

De kár érte! aranyszinü láng'bora országos hirü nagy becsben áll és drága pénzen fizették. Egykor a Ita- nolder püspök, Ramazetter, Bogyai stb. pinezék kü'földi kereskedők által is látogatva voltak; az első nagy telep ma már csak emléke a múltnak ; á többi küzd lehetőleg a vészszel; és több ponton, nagy szorgalommal- ügetnek, oltatnak, próbálkoznak. Egyik felöl döntik ki a tőkéket; másik részen lynkgatnak az aj vesszőnek; adja Isten, hogy bora o'yan legyen mint a régi! . . .

Valóban lelkiismeretlenség volua e nevezetes borhegye“,a kincsek forrását, Kisfaludy egykori tanyáját védtelenül hagyni; a köves talaj nagy nehézségeket támaszt; a költség nagy, de a legt öbb szőlő erős kezekben s nem lehet sajnálni az uj befektetést a nagy remény s f ;nyes jövőért. Cs.ik egy Badacsony van a zalai liegy- lánczon; ba ezt is temetővé tenné a góndatlanság és könnyelműség; óh ez a magas, nagy sir messze ellátszanék és sokan megkönyeznék!...

A szomszéd nagyhegyek: Szigliget, Szt.-György, Tomaj stb. tele vészszel, vagymár részben el is pusztultak, de itt is uagy erővel újra ültetnek, Hkonstruálnak a lehetőségig. — Paradicsom volt bőségre, szépségre ez

a táj; bámulni jöttek a hazából, a külföldi utazók a „Lillák“ és „trillák* § clasicus-földjét megaranyozva I a szerelem nagy dalnokának lantjával; ma köDnyes szemekkel járod a laVáköves romokat, tetőket és álma- dozol régi dicsőségről;.. A nagyobb birtokosök, sót tehetősebb polgárok is újra ültetnek s pedig meglehetős eredmény nyel.

finnét aztán Keszthelyig megint siralom; hiszen itt ütött ki először a fillöxera-vész (Meszes-Györök) 12 éyv.el ezelőtt; akkor még nevették, nfem hittek neki; azóta már országokat dúlt fel.

Tehát Kenésétől Keszthelyig — ke- vós'mpgszafeitással — igy néz ki a ho szu hegyláncz 12—14 mér- fö'd hosszúságban, a mely alatt létező községek polgársága nagyrészben a szőlómivelésból élt. Kevés földje volt ugyan, de sok bor termett, tehát megélt "bétólp; most az a kevés föld tálrészben begy ‘és kő, tehát gabonát nem mindenütt Vethet bele és csak távolról nézi tulajdonát.

Tehát ez a hegyláncz speciálisan a bortermelésé, fekvése, talaja, klímájánál fogva.

így ismét Csak szőlővel kell elültetni.

De hát, hogy ez megtörténhessék sok erőt, befolyást, jóakaratot kell igénybe venni.

Mindenekelőtt maguk a birtokosok küzdjenek meg lehetőségig a vész- S'el; de mivel vannak szegények is, ezeknél szükséges a kormány jóltevő keze; adóleszálitás, ültetni való vészükét ingyen adni; más utón is segélyre, lenni.

A szomszéd gazdasági egvletek cs náljanak nagyobb szőlőtelepeket, hogy a polgárság olcsó vészmentes vesszőhöz juthasson.

A vándor tanárok kétszeres erével mint eddig, járják a vidékeket- és oktassák be a népet az ültetés és ojtásba.

Ezek mind csak részben vannak meg eddig; anyagi érő elég nincs; vesszőt eleget nem kapnak, ha kérnek is: ezért sok volt szőlősgazda szedi sátorfáját és tovább áll Slavonia vagy Aiberika felé koldusbottal!

Vissza" kell őket tartani és segélyezni.

Minden magyar ember egy zöl- delő levél a nagy törzsön; ha a levelek igy hulladoznak lassaa-lassan, utóbb elsatnyul vagy kivész maga a törzs is i

Magából Tolna megyéből több mint ezerkétszáz lélek vándorolt ki.

Mennyi halló lomb? ! ! .

Roboz István.

Hogy óvakodjunk

a tiidővésztól?

(A m kir. belügyminiszter megbízásából közli;

D r. Os v át h Albert.)

(Vége.)

Hogy tehát a tüdővészre való hajlandóság testünkben ki ne fejlődjék, mindent meg kell tennünk arra, hogy egészségünket ápoljuk, testünk erejét fentartsuk. Ezt pedig úgy érjük el, h» tiszta, jó levegőben, jó lakásban, kellő élelemmel jó vízzel, nem túlságos sok munkával, de nem | is henyélve, testünket tisztán tartva, s az alvásnak, pihenésnek szentelt időt korhelykedéssel meg nem rövidítve, éljük életünket.

Különösen nagy gonddal kell őrködnünk e tekintetben gyermekeink felett. Ha ezeknek táplálása hiányos vagy nem czélszerü, ha lakásunkban nem elég jé a levegő, kiváltképen, ha a gyermekek lakóhelye nedves, dohos, (a milyenek nagy városokban I főként a pincze-lakások, falukon pedig a földbe ásott putrik, vagy az olyan kis ablaku sárházak, melyekben az ágy alatt penész terem), ha testók, ruházatok tisztítása el van hanyagolva, akkor nagyon gyakran kifejlődik bennök az úgynevezett görvély. Az ilyen görvélyes gyermek rendesen sápadt, vézna, bőre átlátszó, vékony, nyaka vastag mi a mirigyek megduzzadásának következése, szeme csipás, (a kötőhártya s a szemhéjszélének gyűl adása miatt), ajkai duzzadtak, néha csont-, máskor bőrbetegségek gyötrik, igen sokszor fekélyesedéssel. Ez a beteges állapot, ez a senyvesség igen gyakran a később kifejlődő tüdő vész előpostája, minden esetre pedig ha nem ugyanaz, de a gUmőkór- ral felette rokon természetű nyavalya. Sokszor szomorú örökség a szülőkről, ha azok gyenge testüek, betegesek, nagyon öregek vagy iszákosak, de még gyakrabban annak a következménye, hogy jó levegő, jó és helyes, tápláló koszt vagy jó lakás nem jut a gyermeknek osztályrészül.

Fő dolog a tüdő/ész kikerülésére természetesen az, hogy vigyázzunk magunkra, ha tüdóvészes emberekkel kell érintkeznünk. Ha közelről beszél velünk, mindig arezunkra, ruhánkra fajhat egy picziny cseppnyi köpöt, s azt később megszáradtán, por alakban tüdőnkbe szívhatjuk. 11a vele csóko'ódzunk, ránk tapadhat mérgező söpjéból valami. Ha kezet fogunk vele, csak úgy lehetünk biztosak arról, hogy nem tapasztott ránk Vóranyagot, ha éppen akkor mosta meg a kezét.

Hogy az ilyen, minden vigyázat nélkül való közeli érintkezés veszedelemmel jár, azt az élet számos példával bizonyítja. Ki ne tudna esetet arra, hogy ha egy családban valaki tüdővészben megbetegszik, azt nem sokára a család egy másik tagja követte. A férj után sorvadt el az asszony, az asszony után az ura. Ezt a közeli érintkezés, 8 a beteg vigyázatlan ápolása okozza.

Távol legyen, hogy valaki azt vegye ki beszédemből, hogy a tü- dővészben szenvedők ápolása elhanyagolandó. Egyáltalában nem. Az, a ki betegének gondozásában nem elég serény, Isten és ember előtt bűnt követ el, mert meglehet, hogy épen az ő hanyagsága következtében áll be a beteg korai halálS!

De az ápolónak vigyázni jkell tudni a maga egészségére is, különös gon- dal kell lennie arra, hogy a betegről véletlenül testére vagy ruhájára tapadt szeny, nyálka, vagy a beteg bármely váladéka letisztittassék s megsemmisittessék.

És ueyanily balbit az, hogy csak az szereti és ápolja igazán betegét, ki azt folyvást nyalja, falja ée a vele való érintkezésben nem követi a tudománynak azokat a tanácsait, melyeket az ilyen alkalmakra megszab.

Mint az eddig mondottakból kitűnik, a tüdővész mérgének kutfor- rása maga a beteg, különösen pedig a beteg köpje, mely midőn megszáradva, por alakúvá válik, a levegőben elterjeszti a betegség fer- tőztető csiráit.

Tudóvészes beteget ennél fogva figyelmeztetni kell baja ragadós voltára.

Sokan azt hiszik, hogy ez lelket- lenség. De mikor az ember ezt gyöngéden megmondja a betegnek, egyszersmind hozzá kell tennie azt is, — a mi szent igaz, hiszen sok példa igazolja, — hogy az o nagy bajából ki lehet gyógyulni.

A figyelmeztetés arra való, hogy a betegek ne köpködjenek szerteszét, ne köpjenek a padlóra, a falra, valamely bútordarabra vagy egyéb tárgyra, hanem használjanak a köpésre valamely edényt.

Legjobb erre egy üvegcsésze, melybe, hogy a benne összegyűlő nyálka ki ne száradjon, mindig vizet kell tartani, még pedig, a ki teheti egy kis pálinkát, vagy egy kis eczetet is töltsön a vízbe.

Az ilyen edényt napjában három- szor-négyszer ki kell üríteni az árnyé kszékbe, vagy valamely — a háztól távol eső — gödörbe, s ott földdel kell betakarni. Az edényt a kiürítés alkalmával mindig erősen ki kell mosni carbolos vizzel, (100 rész vizbe 5 rész karbolsavat veOh szép Bala'on! a magyar hazának ' Egyik legdrágább ékes gyöngye te I Beád az ég hol busán, hol vidáman Née a magasból hozzánk ide le;

De légyen arcza bár nyájas, vagy zordon, Még is dicső vagy, mindig, mondhatom:

A nagy természet felruházó téged Minden szépséggel, bájjal gazdagon.

Egyik felől a kies Z tla bérezi Köríti hosszan nádas partodat,

Mélyen a boldog pásztor vadvirág közt Terel naponta tarka nyájakat;

Másik felől Somogy aranykalásza,

Miként egy tenger, hullámzásra kél. Miként a bérczen általiramodoa Északról rája ront a durva szél. ,

S a hosszú, erdő-koszorus hegyláncz közt Ott áll Csobáncé, Szigliget, Badacsony, Melyekről a nagy Kisfa'udi Sándor Dalolt a múltban bűvös hangokon;

S a part felett magas rideg kopáran A hegy — szól róla szint’ a szép rege: — Kicsi kápolna áll a tetejében És Szent-Mihályhegy annak a neve.

Partod virányain pedig a füzek közt Hosszú lábú gém rakja fészkeit,

S vadászatával megriasztja gyakran A lomha békák hangos sergeil....

De korán reggel hajnal bíborában És este is zeng csalogány dala —

As érző szív és élmélázó lélék Mintegy bűvölve lészen általa.

Mig kebleden a szép csendes időben Gyakorta szállnak halász-csónakok,

S bujármadár is el-elhimbáltaíva Magát egész nap — szófián andalog, Pagy ezüslszin sirályod fenn a légben Kavargva repül s onnan les halat,

Midőn egyet lát, mint a nyit a'.áront S hasítja c-őrrcl szét a habokat.

És nincs szebb látvány a széles világon, Midőn a déli fénges napsugár A lágyan ringó_ vagy csendes habokra A tiszta égről csókot hintni jár;

Mint drága gyémánt a távolba messze Mindenik csepp úgy tündököl, ragyog.

— Talán fényben most megszégyeníteni

Akarja fenn a jó öreg napot ?! : Hé pedig az idő alkonyra hajlik. Pihenni szállnak vándor fellegek: Bucsusugára ömlik szél a napnak A parthoz lejtő játszi hab fe'ett; Aranylepellel gyönyörűn bevonva,

Lesz szép vized és a parti vidék,

Irigy szemekkel néz a'á a menybolt, lrigyli a szép kéklő messzeség.

Midőn letűnt végkép a nap fugára,

A fö'dre az est gyásefátyolt terít,

Aztán reá az égnek éji fénye Köszönti tized kék hullámait!

— Velencze S az ős Nápoly éjszakája Mind kettő messze, messze elmarad: Bűvös tükör lesz képed, s látni benne A holdat, eget és csillagokat.

Szépséged mellett néha-közben aztán Haragossá is válik kebeled:

Féltődül az; és nő hullám hullámra Akit mely tájról kapjad a szelet....

De ekkor is csak fenséges a képed És szebb , mint a mélységes tengeré, — Az borzadállyal tölti el a keblet, —

Mig nálad a szív ábrándot belé...

Óh szép Balatoni átérezve mindezt. Szememben egy szent öröm könnye ül: Somogyi parton láttam napvilágot Először s életem boldog gyermekül....

A kis major szülőhelyemnek képe Tehát azt súgja mostan epedőn:

Ha bűnös lelkem majd Isten elé száll, Partodon légyen ts a temetőm.

Pintér György.

Ba.la/ton.-'vilábg'.

(Adassák levolem Almádi coll agámnak)

Kedves öregem!

R ítészem a jobbomat a szivemre, ko-? moly arezot vágok és a legünnepibb ban-'" gon konstatálom, hogy pompis gyerek vagy. Nem csak, hogy agyonetettél ott nálatok, Almádib in, hanem még most is legkedvesebb érdeklődéssel vagy a budapesti ifjoncz z-urnaliszta kollegák irányában, s leveleddel kegyesen fölkeressz az én redjikcziómban s élénken tudakozódod bogy mint vagyok, bogy esett a ba la to nmei léki tartózkodás etc. etc.

NcTbá , öreg, szí vesen kijelentem, hogy az átmadi-. koszt kitűnő. Hidd el, ez a legfontosabb az emberi életben : a koszt. A fényes tejfölös ételek, a codálatos bor-ital. a tálján harmat, ahogy ott nálatok hihetetlen lelkesedéssel nevezik.

Hat a koszt — mondom — pompás volt, még most is tele vagyok — a re«' miuiszczenczióimmal. Ahogy megérkeztem Siófokra, elkezdtem étkezni, s amikor a Baross-gőzös matróza nagy büsz- kélkedéssel mesélte, hogy az „ő vizükön* tengeri betegséget kapott 1878 ban egy őrnagy ; aki váltig azzal henczegett, hogy Amerikában jártában kutya-baja se esett az Oozeánon, — akkor, öreg, máris étvágy gerjedezett a keblemben, és zsebemből elöszedelőzködve az elemózsiával — ettem vala.

Azt’ megérkeztem Füredre, kiszálltam a bajóból és — változatosság kedvéért — beszaladtam a vendéglőbe egy falatra. Az egy falaiból lett kettő, meg tizenöt s az lett a vége a bájos lakomának, hogy lekéstem a hajóról, úgy álltam a ti Füiedtek esplanade-ján, mint egy kivert házi eb ^ nem tudtam, hova forduljak segítségért.

Végre akadt utamba egy uniformisos sapkájü férfiú, aze megszól 1 itottam :

— Elment már a bajó Almádi felé, ugy-e polgártárs ?

— Bizony,,, el.

— Hát mikor megy a legközelebbi

gőzöd ? Látom a sapkáján, hogy maga is valami hajós-ember, azért kérdem. j

— Rosszul tetszik latoi Ea csizmadiamesterember vagyok és tűzoltó. Nem horgony ez itt, la, ahogy gondolni mél- íóztatik, hanem kalapács.

Az a férfiú — épen evett akkor a jámbor — beprotezsált egy kocsiba. A kocsis kegyelmes urnák titulált, mire én szelíden levettem koponyámról gigerlis- kalaporoat és megezirógattam őt. Szelíden suttogtam neki:

í- — Öunek szól ez a titulus, kedves kalap, úgy segéljen, öunek.

A koC'is aztán egy költői pillanatában belenyúl a zsebébe és kivett onnan valamit. Szalonna volt az, én édes barátom. Evett a fiú, olyan pompás appeti- tussul, hogy én is megkívántam a zsíros eledelt-. Füredtől«— Almádi-ig tel*át e t- t e m, miközben á lovak busképü nó gat ója mindenképen azon iparkodott hogy valami beszélgetést kezdjen velem... Végre kibökkentette :

— Szép idő van.

Ez czivilizált ember. Úgy beszél, mint valami pesti gavallér, az ideáljával. No hát akkor majd én is úgy diskurálok vele, mint .az ideál szokott a pesti gavallérral. Összevontam a szemöldökömet, kék szemem a messze láthatáron merengett-, Es szóltam:

— De — úgy látszik — esni fog.

? — Épjn azJrt van szép idő, kérem alázattal, kegyelmes ur. Mert fog esni, és az bölct dolog a kukoriczára. Koplalni fognak, ha nem esik akkor, mikor illik.

Ez hát mégse pesti gavallér, hanem józan nemzetgazdász. Ebbe belenyugodtam, és tanulmányozni kezdtem a vidéket. Pro primo: a talajt. Megkérdeztem a józan nemzetgazdászt:

_ — Miféle kő ez itt, barátom ?

— Ez? Vörös kő.

• — Azt tudtam, mert láttam, faleltem én éles szatírával.

— Ne tessék nevetni azon. Mindenütt ngy hívják ezt, hogy vörös kő. Nem jás- pir vagy korall ez, hanem egyszerű, becsületes, magyar vörös kő. Nem is a nya*

kukra veszik a dámák, czifraságnak, mint a rubint: házakat építenek belőle. Úgy vau az, kegyelmes ur.

Újra levettem a kalapomat, de nem azért, hogy megezirógassam a tituláért, hanem, hogy megemeljem a derék magyar előtt. Qohó, barátom, ott nálatok pompás gyerekek vannak, az őseredeti típus: a bölcs magyar paraszt. Szinte sajnáltam, hogy meg kellett válnom tőle. Búcsúztatóul oda nyújtotta a kezét.

— Meg ne feledkezzék az ur ott Budapesten — látom, hogy odavaló ^— a magyar emberről. A fővárosba’ úgyis kevés a magyar szivü legény. Hát meg ne feledkezzék rólam.

Rövid pillanatok malva éreztem, bogy a keblem elszorul, a szivem erősen ver, Akkor volt ez tudod: mikor a te karjaid fonódtak a derekam köré, ezis ölelésben. Meg voltam hatva, mikor észrevettem a szívásban megbámult tájt ék-pipádat, s mikor a közelben pihenő asztalon holmi üvegeket láttam ácsorogni. Te észrevetted sanda pillantásaimat: légy áldva érte. Rögtön bemutattál az üvegeknek.

— Ez — igy mondtad — tálján harmat. Ital. Pompás. Fényes. Óriás. Lehetetlen. Van jövője.

Az utóbbi becsületes kifejezést aztan még sokszor b&Mottam rózsás ajkaidról. Akkor is, mikor a vágyat keltő harapni- valók sunynyadoztak tányérodon, akkor is, mikor szent czélokról, nemzeti eszmékről, a haza függetlenségéről disku- ráltál, akkor is, mikor egy szilfid-szerü hajadon tűnt fel fizikai, vagy lelki szemeid előtt.

Almádiban valék tehát, ami más szóval annyit jelent, hogy ettem és ittam. Ami meg teljesen identikus fogalom azzal, hogy boldog voltam.

Hanem hát mégse illik teljesen a gyomornak szentelnem magamat. Úgy gondoltam, illő lesz, ha megnézem a ti fürdő-telepeteket. A vidéket, azt az édes- levegőjbt, a hegyeket, a fákkal benőtte- ket, szép kilátásuakat, a mélységes völgyeket, a frisseket, üdéket, kedveseket.

És mentünk, nagy kompániában, czipőt*

tépő köves utakon, gyalog-ösvényeken, mély-utakon. Meredek, lejtős hegyeken föl, nagy fáradsággal, de nagy gyönyörü- séggel, étkezve a levegőből, amely vastag, éles, illatos, mint a manna. És ahogy feljutottunk egy-egy dombra, a papiakéin, magasan fekvő nyaraló terasszára, egyszerre csak kicsillogott előttünk a ti tavatok, a jelzővel nem illethető B a- laton.

Hagyj békében, öreg. A tej fölös-túrós csuszáról írok szatírát, himnuszt, rapszódiát, regényt, mesét, dalt, melodrámát, de a Balatont csak érezni tudom! Almádi hegyeit, völgyeit látni és csodálni, népét szeretni, csöndességét imádni, a levegőjéért lelkesülni, de szólni ezekről az isteni dolgokról: ej, hagyj békében engem, jó öregem.

Nem írom meg neked, milyen vidék az, a melyen éltek, tudod azt magad is. Az elemek igaz hazája az: az auyaföldé, mely kegyes volt hozzátok, púpokat, mélyedéseket csinált a saját édes testén, hogy a ti szemetek a szeszélyes alakulatokban, — Vörös-hegyekben, és malom-völgyekben (gyönyörködjék. Kebléből kibugyog az édesvízül tiszta forrás: a Remete-patak. Szeret benneteket a föld. Nem az ő hibája az, barátom, hogy nem tud rajta megteremni a balatoni harmat: a bor. A fillokszera csinálta a galyibát. Ne haragudjatok hát az anyátokra, a földre.

Az elemek hazája a ti vidéketek. Istenalkotta földje magába zárja a jelzővel n.m illethető vizet, a ti tavatokat, a Balatont. A melynek vize színes, mint a tengeré, zöld, meg kék, meg szürke, meg biborszinü; vad, mint a tengeré: hullamain ha végigsöpör a szél, a víz megharagszik, megrázza hatalmasan a rajta ólálkodó hajókat, morog és ordít veszett dühében, bősz, veszedelmes, vészbhozó.

De ha szelíd: akkor jótékony. Hulláma lágyan, bársonyos in simul a fürdőhöz, ügy megsimogatja az embert, oly au kedvesen, áldásosán. A beteg emberből kiszívja nyavalyáját, s a mikor langyos vizével körülöleli az ö páczienseit, a habjai csendesen morogjak : meggyógyitlak,