Veszprémi Független Hirlap, 1891 (11. évfolyam, 1-55. szám)
1891-04-11 / 18. szám
Veszprém 1891 XL évfoyam. 18. szám. Szombat, ápr. 11. 15 Ur. __ Hirdet >sek petitsora 6 kr ; nyilttér petit-tere 20 kr.. 30 kr., kincstár illeték.—A hírlap Irodája : „Pet6fi“-lnté»et Vp< p.'em (raroahaa-ter El őfizetési felhivás a „Veszprémi Független Hírlap“ 1891. (XI.) év II. évnegyedére. A múlt birlapszámmal a második évnegyedet nyitottuk meg. Arra kérjük hírlapunk ama barátait, kik azt nem csak a kaszinókban, éttermekben s vendéglőkben, — hanem otthon szokták, nem az egyesületek vagy a regáleizzadók -- hanem a saját pénzükön olvasni, hogy az érte járó ujságdijat irodánkhoz mielőbb beküldeni szi veskedjenek. A csekély dijjak bekivánását részünkről, nagy összegekben fizetendő kötelezettségek teszik szükségszerűvé s a pontos prenumeratió ellenében viszont Ígérjük, hogy hírlapunk — mint 10 éven át — ép oly pontosan fog megjelenni s csak ép olyan jó lesz, mint eddig volt. Ha rendkívüli események teszik sürgőssé, nyomban, azonnal külön lapokat adunk ki s amint e hírlap minden életéve tanúsítja, erre nem sajnálunk száz forintokra menő költségeket sem. Ezt ígérjük be a jövőre is. Hogy ezt az irányt, irályt, kötelességtudást s újságírói lelkiismeretességet betartjuk. Veszprém, 1891. márcz. 27. A hírlap irodája. Előfizetési árak: Egész évre ... 6 írt — kr. Fél évre . . . . 3 írt — kr. Negyedévre ... 1 írt 50 kr. Kaszárnya-ügyünk. Veszprém, ápril 10. ügy látszik, a városi polgárság ösz- szesége megegyez abban, hogy a kaszárnya-ügy7 másként csakugyan meg nem oldható, mintha a mostani szegényház e czélra átalakittatik — a szegényház pedig alkalmas helyre áttétetik. így a város nagyobbmérvü megter- lieltetésnek nem lesz kitéve s a kaszárnya-ügy nem ejtetik el. Uj kaszárnyát építeni, vagy 10 — 50 ezer forintnyi beruházó átalakításokba a város nem mehet bele. Mert városi adósságainkat, a polgárok újabb megterhelése nélkül nem szaporíthatjuk; a pótadó pedig már oly magaslaton ! áll, hogy az becsületére válnék egy virágzó s nem egy sülyedő városnak, minő Veszprém is. Van azonban itt a városban egy láthatlaD klikk, mely mindenáron azon van — hogy építeni kell uj kaszárnyát. Azt hozzák fel érvül, hogy a szegényház kaszárnyának nem alkalmas, mert a város végén fekszik — messze volna a tiszteknek odajárni. Hát ez nagyszerű argumentum! A világon mindenütt a kaszárnyákat a városok végén helyezik el, lehető közelébe az állandó gyakorlótérnek — és sehol se kérdik a tiszturakat, hogy nem-e lesz messze az odavaló sétájuk. Mert hiszen kérem, a kaszárnyát nem a tiszturak, de a legénység végett építik s inkább 20 tiszt sétáljon oda hosszabbat, mint naponta ezer vagy másfélezer ember. Aztán bárhol lenne elhelyezve a kaszárnya, gyakorló-tér csak egy van a városon, s ez a szegényház melletti T áborállás. Ide kellene, mint eddig, úgy ezután is, naponta elballagni a legénységnek, esetleg végig a szűk hosszu-utczán, mely esős időben feneketlen sártenger, bőséges nyárban pedig porfészek, de szörnyű. A táborállás- s a temetőhegynek tiszta kőtalaju utczái pedig örökké sármeütesek; a Péntek-kut ivóvize a város legjobb vize s e két érv első sorban szól a mellett, hogy a kaszárnya ide helyezendő, közvetlen a gyakorlótérhez. l)e szól végül az is, hogy kevés költséggel átrestauralható e czélra, a mostani szegényház. S ha igy a város újabb megterhelése nélkül, a gyakorló-térhez közel, alkalmas, kitűnő száraz épületben eltudjuk helyezni a kaszárnyát — az illető honvédségi körök s a mindenáron épiteni akarók sem tehetnek ez ellen kifogást. Reméljük, hogy e nézet, mely általános e városon, győzni fog s a még vajúdó kérdés megoldást nyer. Kívánjuk ezt a város jól felfogott érdekében ! A veszprémmegyei közs. s körjegyzők egylete. Meghívó. A veszprémmegyei községi ts körjegyzők egylete 1891. évi április hó 12-én délelőtt 9 órakor Pápán a városhoz nagytermében RENDKÍVÜLI GyÜLÉST tart, melyre Kartárs ur mint egyleti tag tisztelettel megjelenni kéretik. \ Tárgyak: 1. Elnöki évi jelentés. . 2. A közigazgatás.államositása tárgyában beadott törvényjavaslat 265 és 273 §§-ainah agályos volta ellen, a szükséges lépések, illetve kérvényezésék megtétele. 3. Nagyságos Véghelyi Dezső kir. tanácsos alispán urnák 9866. és 27269 1890 számok alatt kelt megkeresése kapcsán, a jegyzői szigorló bizottságba 2 rendes és egy póttagnak leendő beválasztása. 4. A zirczi járás jegyzői egyletének 2/890. szám alatt kelt átirata mellé zárt kérvénye segédjegyző, illetve irnolci állomások rendszeresítése tárgyában. 5. A nagy és kisközségek szervezési szabály- rendeletében körülirt magánmunkálatok sérelmes díjazása ellen való kérvény ezése. 6. Boldog emlékű Vágó Ferenci központi volt főjegyző síremlékének közadakozás utján leendő felállítása. 7. Vágó Ferenci központi egyleti volt főjegyző neve alatti alapítványnak megteremtése tárgyában, a központi e'nökség által tett átirata. 8. A megyei jegyzőe-gylet felügyelete alatt lévő árvaházi alapnak, aj országos jegyzői árvaház alaphoz leendő beutalása. 9. Indítványok tétele. Kelt Padragon, 1891 ápril 4 én. Schill János m. e. elnök. Életbiztosítás és - a nép. Veszprém, ápril 10. Szegénység — gazdagság, mily kívánatos az utóbbi és mily félelmes az első 1 Ép azért a vagyonért és jólétért való küzdelem ép oly régi, mint maga az emberi nem. Az ut erre sokféle, de fáradságos. Kevesek lesznek egyszerre milliomosok, nyerik meg a nagy7 lutrit s kevésnek hal meg „amerikai nagybácsija/ Rendesen egész életén át verejtékkel dolgozik némely családatya, családja a legegyszerűbben él és az utódokra még sem marad semmi. Ennek oka az optimistikus felfogásban rejlik, mely a magyarnak veleszületett gyengesége. „Elek, ahogy élek, s ha halálom után marad valami, akkor marad, ha nem, akkor sem törődöm vele.* Ez a rendes felelet, ha figyelmeztetik az életbiztositás előnyeire. Pedig nemzetgazdasági tekintetben is az életbiztositás nemcsak privát érdekeket szolgál, hanem a nép összérdekeit, növeli az egyéni és növeli a nerazetvagyont. Hogy ezen igazság már átment a nemzet intelligensebb részeinek tudatába, annak bizonysága a sok biztosított egyén. De mégis vannak, kik azt járatlanság, vagy indolentia folytán félreismerik. Társadalmi propaganda szükséges tehát, hogy általánosabbá legyen annak elismerése, miszerint az életbiztositó társaságok nem egyebek, mint közös takarékoskodók egylete, nemzeti takarékegyletek, melyeket magas állású s az országban általánosan ismert személyiségek ellenőriznek, melyek megbízhatók s melyeknél az egyszer befizetett tőke folyósítása iránt nagyobb igényeket kell támasztania, mint a takarékpénztárnál, hol a betéteket bármikor kiveheti s egy nyári fürdőzésre vagy kis kéjutazásra akár el is köpheti; — rnig itt előbb a meghalás kellemetlen munkájának kell alávetni magát, de mig az illető életben van, ami mégis csak kellemesebb, szívesen fizetheti az évi vagy félévi, akár a szép jövőnek elébe néző mun- kásbiztositásnál a heti dijakat, akár öt krajezárt is, mert családja számára a jövőt biztosítva látja. Egy biztosítatlan ember rendes ellenvetése a takarékbetétekre való hivatkozás. „Mit, hátha én 90 esztendeig élek, hát én minden évben fizessem 1000 frt után azt a 17 frt 49 krt, akkor inkább takarékpénztárba teszem.* Minden gondolkodó fő belátja ezen okoskodás tarthatatlan badarságát s egyszersmind tudja, hogy takarékoskodni és biztosítani, két különböző dolog, mert semmiféle betét sem közelítheti meg végérvényében még távolról sem a biztosítást. Különösen az, aki keze munkája után él, van utalva az életbiztosításra. Az egyén nem tudhatja halálozási napját, de a Halley, Süssmilch, Deparcieux, Fényes, Fáy András stb. által concrét adatokból összeállított halandósági táblázatok megmondják a közép éle'kort, s mióta e téren a tudomány a mathé- zis a gyakorlat segítségére jött, azóta az erre fektetett éleíbiztosisás a legszebb humánus institutiok egyike. Igaz ugyan, hogy a befizetés eleinte bizonyos kényszer, de annak, aki néhányszor már lerótta e tekintetben övéi iránti kötelmét, e kényszer kedves békókká válik s ezért az életbiztositás tökéletesbitett módja a takarékosságnak, mert ez által mindenki bizton oly tókét szerezhet meg, amit saját koronként jelentkező hajlamából nem szerezhet meg. Ki tesz takarékpénztárba 3—4 forintot, ha fölöslegese van? Már pedig ez a fölösleg is nagyon ritkán van, „százféle helye van a pénznek.“ Mig ellenben ha életbiztosítási diját fizeti vele, fel sem veszi a kiadást és önmaga, családja iránti kötelességet teljesít. Felesleges volna az életbiztositás előnyeit tovább magyaráznom, de legyen szabad felhívnom a t. olvasó közönség figyelmét az u. n. munkás- biztositásra, mely a kormánynak is legnagyobb érdeklődését birja. Még a legszegényebb napszámos is képes hetenkint 5—10 — 15 krt félretenni s evvel 300, 400 vagy 500 frtra biztosíthatja magát. Kap egy, a postatakarékpénztáréhoz hasonló könyvecskét, abba beragasztja a tetszése szerinti időben megvett bélyeget az illető bizt. társulat c/.imével és senkivel sem érintkezve és semmit sem vesződve észrevétlen tőkét gyűjt. Jutási Ödön. A Ripáriák jövője a magyar szólő-kulturában. (A szerzőnek „Az amerikai szőlők a phylloxera j elleni védekezésnél“ czimü, legközelebb megjelenő müvéből.) I. A mint ezelőtt tizennégy évvel Franczia- országban az amerikai szőlők között a Ripá- ria volt a .chevalier sans peur et sans reproche“, úgy van ez ma nálunk Magyarországon, a midőn minden bortermelő a Ripá- ria nevét hallja emlegetni, s igy ebben a szőlőfajban véli találni a magyar szőlő-kul- tura jövő megmentőjét! Ily körülmények között nem lesz talán felesleges, ha a Ripáriákkal egy kissé behatóbban foglalkozunk — nem ugyan szőlő- szeti szempontból, — hanem a phylloxera elleni védekezés szempontjából. Mindenekelőtt előre bucsátjuk olvasóinknak, hogy nincsen hátunk mögött semmiféle amerikai szölővesszőtelep, amelyből mi amerikai szőlővesszőket eladni szándékoznánk, hanem a több alkalommal Francziaországban szerzett saját tapasztalatainkat, s a Francziaországban elért erndményeket, a legelső szakemberek nyomán a maguk valóságában akarjuk feltárni, hogy igy a magyar bortermelők tisztában legyenek azzal, hogy a phylloxera által kipusztitott területeken a Ripáriákra mily sokban számíthatnak a szőlők rekonstrukcziójánál. r— —---------TÁ RCIA. STRIKE. KOMPOLTHY GUSZTÁV-tól. íróasztalomnál ülök. Előttem 6 vakító fehér kutyanyelv — sokkal fehérebbek mint az enyém, az unalmasan hosszú köteles banket után, melyről alaposan megrontott gyomorral s idült embergyillö- lettel éjfél után térek haza azzal a rettenetes szerkesztői kívánsággal, hogy a holnapi számra tárczát Írjak. Hat, kutanyelv — egy másfél ir irópapir hosszába négyfelé vágott darabja ott fekszik előttem üresen, mint a szakács előtt az üres tányér s most tessék a finyás, az elkényeztetett közönségnek tálalni. De mit? Izgult agyamban egymást kergeti a gondolat s én a fától nem látom az erdőt. A themák, miket egymás után felstenog- rafálok, ezelőtt húsz évvel a tárczaszük világban s az akkori hálás közönség mohón kapkodott olvasmányai lettek volna. Akkor és most . . . Nagyot változott az idő. Úgy vagyok, mint a szakács a vele együtt megvénülő gazdájával. Fiatal korában minden kotyvalékja jó volt az egészséges gyomornak. Most bezzeg szedje össze tudományát, hogy fejéhez ne vágják a tányért. Akkor egy makulányi inspiráczióval feldolgozhattam tetszés szerinti tárgyamat a „tarczá*-ba. •D volt. Szívesen vették. Gratuláltak érte. Most! Ma már nem irhatok előre. Tudha- °D k°Ky m‘ l««z holnap a sikk ? «ha ezer ördögöm volna is s idegeim arometer pontosságával éreznék meg a öze -jövő sikk-ét, akkor sem irhatok előre, ísz az irályon ott kisértene a pedantera * Ü? nyitott szemű baglya. Ma az olvasóközönség egy 100—200 soros tárczában egy dióhéjba szorított encyklo- pediát kíván a franczia coserie legfelső fokán. De mert ma már mindenki **ész **ász s mindent tudni vél, a tárczában poézist kíván prózában, és dalt pongyolában, mely a gonddal megválogatott ebéd után az emésztést nem gátló csöndes álomba ringassa. Az irodalom napszámosai, a hírlapírók, pályafutásukban botolhatnak a sárga földig, a közönség tudomásul veszi ugyan az esetet, de nem vesződik vele, napirendre tér. De jaj a tárczairónak, hacsak egyszer is vakmerő volt enyhe bírálatra számitani. Kér- lelhetlen biró minden olvasója. A papa és mama feketéjét szürcsölve szundikálnak a .tárcza* mellett, mely jó, ha megje!?7z®8 nélkül maradt és kitűnő, ha ő nagysága szigorú arczára mosoly lopta magát. Akkor aztán kézről-kézre jár a lap a ha végül a kerek idomú dada is a jó Ízlés ellenére hangosan megknezagja, odaáll zsarnoka a bébé is és kiváncsi, türelmetlen a mesére, mely a dada ártatlan füllentése szerint „benne“ van. Mikor végighallgatta a mesét ő is beadja szavazatát. „Szép volt tedves dada, mondja el médegyszej/ A szerkesztő és laptulajdonos bűnbakja a tárczairó, a közönség tulcsigázott igényeivel szemben jogosan — strike-olhatna. A strike alatt az ifjú nemzedék szárnypróbálgatása és a kiérdemültek jeremiádjai megbecsiilhetlen szolgálatot tennének a tárczairónak. Egy idézetekkel spékelt tárcza, mely a föléje rakott .jeligét, mottót mint egy sonata theruáját, hasábokon keresztül minden hangfajban hosszú lére ereszti — egy valóságos merénylet a jó Ízlés ellen — a követelő közönséget rimánkodásra birhatná. A mai ideggyönge világ, mely a hírlapot 24 óráig sem nélkülözheti, kíméletet, nyugalmat esdekelne . . . Még czigarettám is zamatosabbnak tetszik e kéjes ábrándozás alatt — látom magam előtt Porzót, Sátánéitól, Sipulust, amint ragyogó arczczal az összeesküvés első részesei kívánnak lenni. Hallani vélem, amint egyhangúlag mondják : Csak bizalom, kitartás, a közönség s a szerkesztők engedni kénytslenek, elég vasár- naponkint egy tárcza . . . kéziratot . . . Brrr . . . ezt az utolsó szót valósággal hallom. Hátam mögött ott áll a suhancz. — Kéziratért jöttem, ingerkedik a kohold — várják . . . Hátam borsódzik, mit adjak oda a szedő- kukacznak ? Semmi . . . semmi sincs készen. Naplómból nehány lapot ? Csak nem gyónok ............. To p.............megvan. Ne sze, vidd el ezt, kezdjük — a striket. A sábessi gyász. Verőfényes őszi nap volt; pénteknek alkonya. Korgner Ignácz és családja künn állottak házuk előtt. Egy tenyérnyi sötét folt sem látszik az égen s a port, ami az országutról fölszállott, nyugaton színes sugarakkal szőtte át a búcsúzó nap fénye. Mikor majd a nap nyomába följön az esthajnalcsillag, akkor Korgner Ignácz nejével és három gyermekével bemegy a házba. Körülülik a fehér abrosz- szal bevont asztalt, imádság mellett dicsérve az Ur bölcs rendelkezéseit, melyek az ünnepre vonatkoznak és felvágják a szombati czipót. Azután békes8éges nyugalom lesz egy napon át. A legkisebb munkával sem foglalkoznak, tűzhöz, pénzhez nem nyúlnak, nem főznek, nem varrnak, sőt nem érintik azon tárgyakat, melyek a hétköznapi munkához szükségesek, nem a tűt, nem a pálinkamérő üvegeket, a szappanvágó kést, méter-mértéket. Borongással a régen-régen eltemetett idők fölött, hittel a jövendő élet dicsőséges országa iránt, ahol az Isten által megáldott, énekekben énekelt templom még áll, minden közönséges gondtól megtisztult szivvel áldják az ünnepet. S mig várják a fehér esthajnali csillagot, messziről a poros országutról egy fáradt szegény zsidófiu jön; félénken köszön és letelepszik eléjök a kapu küszöbére. * * * Egy szegény zsidó fiú, egy nyúlánk legényke, nem több tizenötévesnél. A szemöldökéről, vastag, széles ajkairól és kiálló arczcsontjairól rá lehetett ismerni, hogy zsidó. Kicsiny bőrönd volt mellette és egy bot. Zsebkendőjével törülgette arczát és szomorúan nézett a rózsapirban égő hegyek felé. A vén Korgner igy szól hozzá, mialatt a gyerekek csodálkozva nézik az idegent: — Honnan jösz és merre igyekszel? Nagyon fáradt vagy-e ? A gyermeklegény szeme megnedvesedik. Fölnéz, de mit sem felel. Azonban később magától kezd beszélni. — Az anyámhoz megyek, mert beteg szegény. Az anyáin szegény túl lakik egy napi járásra innen, Babákon. Nagyon beteg, azért hivott, hogy lásson még egyszer. Az anyám Spitzt.ommer Mártonné. Én Váradon vagyok kereskedésben három év óta. Azóta nem láttám anyámat. Most haldoklik szegény. Az Isten áldja meg ünnepi imádságtokat. Hogy pihentem egy perczig, ne haragudjatok érte. Két napja, hogy jövök gyalog. Megyek tovább. Vétek volt ez a pereznyi pihenés, mert ő haldoklik. Azt hiszitek-e, későn jutok el hozzá? . . . Béke veletek. Az ég adjon boldog ünneplést. Reszkető, gyönge kezeivel fölemelte a bőröndöt. Utszéli ákáczfa halott levelei hullottak a szegény fiúra; őszi szél sóhaja rebben át a levegőn. Korgner Ignácz azonban mélyen megnézte és megállította a gyermeklegényt. — Tudod-e te Spi'ztommer Mártonné fia, hogy ünnep vagyon? Tudod-e, hogy szombat napon a zsidóknak nem szabad útban lenniük? Az Isten ünneplést parancsolt péntek estétől egész szombat estéig. Büntetések büntetésével sújtja azt, aki megszegi a törvényt. Tiszteljed az ő rendeléseit. Mert ha nem tiszteled, a legégetőbb kínlódások között pusztulsz el és majd tüzes szekéren hordozzák meg az iszonyatos gyehenna utjain testedet halálod után. Gyermeked, unokáidnak unokái is bűnhődni fognak a te vétkeidért. Maradj itt szombatra az én házamnál s aztán majd hazamehetsz, ha elmúlik az ünnep. A napból egy vonalnyi sem látszott már. Valami fehérség a hegyek alól azonban megvilágította még a kis város utczáit, az alacsony deszkafedelü házat, a mezőről hazatérő munkásokat s itt egy szegény zsidófiut, kinek szive azt parancsolja, hogy az édes anyjához igyekezzék, emitt egy széles fejű zsidóember, aki a tatinud törvényeit veti ellen a szít törvényeinek. A fiú elindult. — Megyek, tisztelt emberem. Hadd szenvedjek a jövőben azért, hogy élve lássam még egyszer édes anyámat. Az ég fényes szeme, az esthajnali csillag, e perezben tűnt föl. Korgner Ignácz egy pillanatig gondolkozott. Lelkére vegye-e, hogy valaki az ő tudtával vétket kövessen el? Nem éri-e ily esetben őt is büntetés majd azért, egyenlő büntetés azzal, amit a sors a fiúra szab ? Mondja ezt a törvény, tanította volt neki ezt a mármarosi szent pap és az édes atyja, kit meggyászol minden érben egy napon és éjszakán át. A szegény siró gyermek anyja él-e, hal-e; mit tartozik ő reá ? Ő reá az tartozik, hogy itt szeme láttára követi el a vétket a fiú a szombati utazással és Jehova büntetése ezért rá is kiterjed. Fölnézett a fényes esthajnali csillagra, mely az ünnepet hirdette s aztán a fiúra, kinek szemében könycsillag fénylett, de halaványabb, mint amaz.' És ekkor odamegy a fiúhoz és szelíden a fejére teszi jobb kezét: — Édes fiam te nem mégysz. Csendes hangon folytatta aztán : — Amit az Isten tesz az jól van téve. Az ő cselekedeteit nem szabad bírálnunk, az ő akaratában nyugodjunk meg békével és áldjuk érette, ha jót ítél számunkra, ha rosszat. Légy
