Veszprémi Független Hirlap, 1891 (11. évfolyam, 1-55. szám)
1891-03-28 / 16. szám
Veszprém 1891. XL óvfoyam. 16. szám. Szombat, márcz. 28. minden ezombalon. A lap ára : egész évre 6 irt ; negyedévre 1 írt 50 kr,; egyes szám. ára 15 kr. — Hirdetések petitsora ö kr ; nyilttér petit-tere 20 kr.. 30 kr., kincstár illeték. A liirlap irodája : „Potóii -intézet Veszpr ém (városház tér Eőlfizetési felhivás a „Veszprémi Független Hírlap“ 1891. (XI.) év II. évnegyedére. A jövő hirlapszámmal a második évnegyedet nyitjuk meg. Arra kérjük hírlapunk ama barátait, kik azt nem csak a kaszinókban, éttermekben s vendéglőkben, — hauem otthon szokták, nem az egyesületek vagy a regáleizzadók -- hanem a saját pénzükön olvasni, hogy az érte járó ujságdijat irodánkhoz mielőbb beküldeni szíveskedjenek. A csekély dijjak beki vénását részünkről, nagy összegekben fizetendő kötelezettségek teszik szükségszerűvé s a pontos prenumeratió ellenében viszont ígérjük, hogy hírlapunk — mint 10 éven át — ép oly pontosan fog megjelenni s csak ép olyan jó lesz, mint eddig volt. Ha rendkívüli események teszik sürgőssé, nyomban, azonnal külön lapokat adunk ki s amint e hirlap minden életéve tanúsítja, erre nem sajnálunk száz forintokra menő költségeket sem. Ezt ígérjük be a jövőre is. Hogy ezt az irányt, irályt, kötelességtudást s újságírói lelkiismeretességet betartjuk. Veszprém, 1891. márcz. 27. A hirlap irodája. Előfizetési árak: Egész évre . . . 6 írt — kr. Fél évre . . . . 3 frt — kr. Negyedévre ... 1 frt 50 kr. Veszprém, márcz. 27. (K. T.) Jövel, boldog Husvét, leg- feuségesebb ünnepe a kereszténységnek, jövel ! Borítsd szemeink fölé az örök Remény szivárványszin fátyolát és ringasd el, az életharczban annyi sebtől vérző sziveinket — a jobb jövő mámorába. Jövel, boldog Husvét, jövel ! íme, uj élet serked mindenütt. Virányos lesz a téli fagytól elalélt tarlóit mező ; rügybe fakadnak a fák, s a piczinke virágok egymásután ki- csatfantják bimbaikat. A hegyek viz- erei duzzadók, az erdők repkénye már uj lombbal fut az anyafákra ; az orgona-csalitok bokrain mindenszinü tarka pilleraj zümmög s a délvidékről visz- szaszált énekes madárkák egymásután ■légyottra jönnek körénk. Tavasz van! Tavasz! A tetszhalál feltámadása. A meghalt, természet Husvét-ünnepe. Uj életre ébred, uj életnek örvend fü, fa, virág, az erdők vTadja s a légnek szárnyas urai, a szegényke madarak — kiket meg nem ölt az elmúlt tél borzalmas éjeinek halálos fagya. Hát hogyan ne örülne az újjászületésnek a föld annyi milliónyi szegény embere ? Hiszen az ember százszorta érzi a természet nyomorát, borzalmát, téli enyészetét! Hiszen nem csak a teste, de a szive is, lelke is átszenvedi annak minden kínjait. De elmúlt a tél. Már nem a hóle rgeteg orkánai bömbölnek végig házsoraink között, hanem langyos, édes szellőfuvalom leng be nyitott ablakainkon a szobába, hol a Remény fenséges ünnepére jött össze a család annyi messze tájról . . . Uh bizvást enyhül már a szegény emberek végtelen nyomoi’a is most; miinkásszerszánnnal kezében kevesbül az éhezők nagy serege és halkabb lesz a szenvedők siráma ! I nnep van ' A legfenségesebb ünnep ! Az örök Remény magasztos ünnepe! * Legyen nekünk a legdrágább, a legemlékezetesebb ez az ünnep. Nekünk, a szegény Bakony s a semmivé pusztult Balaton vidék lakóinak ! Ha a föld kerekségén mindenütt áliitatos lélekkel ünnepük azt : ünnepeljük azt mi százszoros áhítatával az Istenbe vetett bizalomnak, a halhatatlan Reménynek erős erényével. Mert ha igy nem — akkor a kétségbeesés setétlelkü, setétszárnyu daemon angyala szétviszi, szétragadja népünket a szélrózsa minden irányába s letaszítja az erkölcsi s nemzeti bukás lejtőin Amerika modern munkás rab- szolga-aklaiba. Hiszen igaz az és Isten, ember előtt megbizonyitható, hogy az ország leg- sujtottabb, legnyomorultabb vármegyéje ma Veszprémvármegye. Az alkotmány viaszaá litása örömének láza óriás-alkotásokra ragadta a nemzetet. Ezernyi milliók árán világvárossá emeltük Budapestet, világkikötővé Fiúmét; vannak csodás szépségű sugárutaink, tündéri mólóink Budapesten és Fiúméban; roegvevők az államvasutakat s a zóna vakmerő rendszere csodás eredményével bámulatra, tiszteletre kényszerítők a?, egész nagy világot. Honvédségünk harczképes, tao- iigyünk magyaros fejlődésü — csak a kereskedelem és az ipar, e nagy élettényezők sinylenek még a közös vámterület gyilkos lánczain. Az alkotmány visszaállítása fényes eredményeit ezernyi fényes pengő milliók árán szerzők meg rövid 24 év alatt. Azt a rengeteg terhet egyaránt viselők mi is, veszprémbeliek, a többi nemzettestvérekkel. És viseljük ma is. He virágzott a Balaton borvidéke s holdankint is évi 300 frt jövedelmet izzadott ki a gazdának. Ma örökárban nem adnak érte 100 frtot. f : Es versenytárs nélkül állt a bakonyi fa-szerszám ipar. Ma tilosak a Bakony összes erdei s a háziipar piaczon Románia, Horvátország, Erdély s a felvidék uraluak. Az alkotmány-láz terhei megmaradtak, de a megélhetés lehetősége mind a Bakonyban, mind a Balatonvidéken megszűnt. Az adóterhet pedig ennek a megyének a sakál-ja, a távozó Hara- basevszky adóinspektor úgy felcsigázta, hogy ez az ősvármegye csak elször- nyedt, tűrte s bukott gazdaságilag, ipar s kereskedelmileg végkép. És csak most, mikor ennek a Heródesnek vége lett; említik föl panaszkép, hogy a szomszéd vasvármegyei 400—500 frtos hold földek feléuyi adót sem fizetnek, mint a veszprémin egy ei 50 frt értékű holdak. Gazdasági, megélhetési válság az egyedüli kulcsa, kútfeje ami népünk kétségbeesésének. Ez viszi számos községünk népét arra, hogy tönkremennek erkölcsileg, lelkileg is s a képviselőválasztásokkor darabszámra veheti őket jobbpárt, balpárt egyaránt 10—16—25 forintjával úgy, hogy a jelölt nevét sem tudják s bizony megválasztják Hoszter Fülöp urat D, ltahogy vagy tízezer forinttal szabadul majd haza Illaváról. Aki pedig már megunta, vagy nem tudja már eladni a lelkét se: az kivándorol Amerikába! Ezen a héten is történt, hogy 17 bánd-herendi ember akart felülni a herendi állomáson a vonatra, szabad amerikai utijegyeikkel. A jól el kü, hazafias jegyző Tamás Károly’ fegyveres csendőrökkel akarta őket a nemzetnek visszatartani. Ellentálltak a csendőröknek erőszakkal — s mégis elutaztak. A kétségbeesés erőszaka volt a vég- bucsujok az anyaföldtőL * És nap nap után sötétebb képeit, sötétebb alakjait látjuk itt az élet- nyomorúság küzdelmeinek. És minél szegényebb és minél mun- kátlanabb lesz a mi népünk — annál inkább feltámad benne az élet ösztöne. A becsületes verseny, az ipari kereskedelmi konkurrenczia utálatos kenyéririgységgé fajul, mely kirágalmazza a szomszéd, a jóbarát, sőt még a rokon szájából is a becsülettel megkeresett falatot. Ez a mi képünk ma. Az igazi fotográfiája ősi Veszprém vármegyének. * Mint a mi többi magyar véreink; a mi bakooysági-veszprémi népünk is keleti nép és fatalista. Hisz és megnyugszik a változhatlan végzetben. Hisz és megnyugszik abban, hogy ennek a vármegyének el kell pusztulnia; rósz vasúti politákáját jobb vasúti politika nem változtathatja meg. rosz- lelkü adéinspektor után nem jöhet jó- lelkü; Bakony vidéke s a Balaton kincses hegvoldalai kenyeret nem adnak többé néki. Én nem vagyok fatalista. Én nem hiszek a vak végzetben; hanerü"t>izok a mindenható Isten igazságosságában, a ki ideállitotta a földgömb legpredes- tináltabb része, Európa népeinek szellemi és lelki ostrom-védbástyaul a mi kicsiny, de erős nemzetünket. Közel ezer éve tölti im be küzdelemre hivatott kötelességét a mi nemzetünk, melynek első királya a kereszténység örökre dónbetlen erősségű sziklavárát épitette fel éppen itt — a veszprémvárosi t á b o r á 11 á- s o n vívott pogány verő h a r c z á b a n. Az első szent király emléke örökre légyen áldott. Az ő Isten vára, Magyarország — örökre Isten oltalmából áll. * Ez az én fatalizmusom. Az örökjó Istenben való hit. Ezt a végezetet látom végigvonulni, ezredéven át, apáink történelmén; ez vonul most is, szomorú napjaink krónikáján. S a hivatalokban, künn a földeken, gyárakban, a boltokban s a műhelyekben folyó kenyéririgy hajsza semmi több, mint egy, a nemzet által lázas abberátióban elkövetett túlbuzgóság ára, amelyet meg kell kese r ülnünk nekünk s a mi nemzetségünk ti a i u a k is. * De épen azért, mert az ebben való hit az én fatalizmusom, az én hazafias, és egyéni lelki erősségem: úgy vélem, hogy a Remény ünnepén, a halottaiból feltámadott Istenember világáldotta ünnepen ne hevítse a mi sziveinket más, mint csupán az az ihletteljes gondolat — hogy az Istenvára népe: magyarok vagya nk. * A bajból, gondból, fegyvertől vére- zésből, üldöztetésből, idegen nemzetek rablánczából, az egész ország felper- zseléséből, királyaink futásából, legjobbjaink börtönöztetéséből, keresztre- feszittetésébol kijutott, apáinknak s ősapáinknak, de mennyi, egy ezredéven át! Kijut neküuk is. Vájjuk meg k u 11 u r r a 1 a magunk baját — s ha kell, az ősöktől öröklött harczi daczczal a küiellensé- gek .tusait is. Hiszem az Istent. Velünk lesz most is, itthon. Velünk — a határokon is. & . Akiket a nyomor, kétségbeesés, pár forintnyi amerikai pénz, tudatlanság, csábítás elszakaszt innen rólunk, a magyar nemzet testéről: kisérje boldog Isten! Hanem ha idegen vidéken, segély- teleniil feküsznek dologba szakadt tagokkal a halálos kórágyon: jusson eszükbe az anyaföld, mely szülte őket s a melyet csupán időleges nyomor TÁBC1A. Raschi, a tudományáról hires rabbi a tizenegyedik és a tizenkettedik századból 1040- tol egész 1105-ig élt és Franczinországnak szép fekvésű Troyes városában született. A tudományos és Istenfélő rabbi neve még mai napig is a hires tudós Maimonides nevével együtt a legnagyobb tisztelettel említtetik. A 1 hóra*), a Thalmud**) és több próféta irataihoz magyarázatot irt, mely nélkül a Thalmud, ezen, a rabbik bölcseségét tartalmazó sötét könyv, az utókor előtt alighanem írtbet,etlen maradt volna. Midőn a tiszteletre méltó rabbi megöregedett, szerette volna tudni, hogy ki lesz az Eden kertjében élvezendő boldogságok osz- álytársa ; inert egy perczig sem kételkedett, hogy egy oly tudós, istenfélő s vallásának -örvényeit oly szigorúan megtartó férfiú, mint ö, ne üljön egykor a paradic-om kertiében, aranykoronával a fején, az arany- isztal mellett, honnan az Ur Isten dicsősé- Jet szinről-szinre láthatja s abban szünet leikül gyönyörködhetik. De ő azt szerette volna tudni, hogy ki esz az o ^asztal társa, mert a jó rabbi meg r° t győződve, hogy a mennyországban az gazak szép keitec.-kén üldögélnek az aruny- isztal mellett. Több napot és éjét töltött 1ar ,an_ és szigora böjtben, kérve óha- ana teljesítését, midőn Isten neki egy ál óra- laD. kinyilatkoztatta, hogy jövendőbeli isztaltarsa a Barcelonában lakó Abráham en eison lesz, kit még Zadik melléknevei is neveznek. íelvrtü ^rTf?/eket tartalmazó pergamen fitt1“ é! «nráyk»' 5 a rétri iri ?t!£!torveilyeit' lianem a ha 8 lr*studók szent mondásaikat tar Az istenfélő rabbi ezen kinyilatkoztatásra igen megörült, de most még nagy vágyat érzett egykori társát szinről-szinre látni és megismerni. Végre, a kebelében honoló vágy- j nak nem bírván tovább ellenállani, egy szép I napon Barcelona felé útra kelt. Gondolataiban maga elé varázsolta paradicsomi barátjának arczvonásait; halvány, sovány arczot, mélyeD fekvő szemeket, hosszú, bozontos szakáit, meggörbült hátat, reszkető térdeket, végre egy férfiú kiaszott alakját, ki éjjel-nappal az Isten törvényeinek buvár- latába merülve, bőjtölt, imádkozott és vezek- lett, — mert csak igy magyarázhatta meg magának a Zadik — az Igaz jelzőt. De ki írja le Raschi rabbi bámulatát, midőn Barcelonába érkezvén, Zadik Abrahamot sehol sem talált, végre több napi keresgélés után Abráham lien Gerson. azaz Abráhim Gerson fia után tudakozódott. — Hogyan, tiszteletreméltó rabbi, te Dom Ahráhamot, a „gazdagot“ keresed? —kiáltottak fel többen; — de hogy kereshet egv oly szent életű férfiú, minő te vagy, egy oly pogányt, ki Isten törvényei ellen cselekszik, egész éven át nem jön a Zsinagógába s még a tisztátalan eledeleket is élvezi ’ — Ha ez mind igaz, akkor nekem ugyan a paradicsomban gyönyörű asztaltársam lesz, gondola magában a rabbi; de sok- löpren- kedés után mégis csak elindult felkeresésére. Végre a város legszebb terére jött s alig tudta hova legyen bámulatában, midőn az építkezés legszigorúbb szabályai szerint épült gyönyörű palota előtt megállt. — A mi népünk fiához illik-e ily nagyszerű lakás? — mormogá a rabbi, fejét csóválva. De tovább haladva, csodálkozása, sőt felháborodása nőt,tön nőtt. Aranynyal hímzett bérruhás inasok sürög- tek-forogtak ide s tova, előkelő urak és hölgyek jöttek-mentek, ragyogó fogatok robogtak a főbejárat elé. Igen valószínű, hogy a mi jó rabbink visszavonul, ha azon titkos reményt nem táplálja kebelében, hogy úgy sem eresztik a ház ura elé s igy egykor a Mindenható előtt le.-z neki tervének meghiúsultán kellő mentsége. De egy. elébe siető szolga a legnagyobb udvariassággal jöttének oka után tudakozódott, s miután hallá, hogy a ház urához kíván vezettetni, széles márványlépcsőkön egy tágas s minden kényelemmel bútorozott terembe kisérte, s egy pillanatnyi türelemre kérve őt, jöttét Dom Abrakomnak si tett bejei enteni. Furcsa dolgokat tapasztalunk ebben a világban ! — füze gondolatait tovább a rabbi. — Itt egy, a vallásának törvéuyeit megtagadó és megvető zsidó, csaknem királyi fényben éli le napjait, mig ellenben sok istenfélő és jámbor férfiú a legsanyarubb sorssal küzdve csaknem leroskad az élet terhe alatt. Mire való a gazdagnak a menynyi i paradicsom, ha már itt e földön minden gyönyört élvez. Ha a tékozló is a mennyországba jut, szeretném ludni, hogy miért gyakorolja akkor a jámbor életű a foly'o- nos önmegl agadást ? Ezen pillanatban az ajtó feltárult s egy magas alakú, szép férfiú jelent meg az ajtónyitásban. — A hires Raschi rabbi látogatása által végtelen megtisztelve érzem magam, — mondá vendége elé lépve, — remélem, boldogságomat tetőzöd azzal, hogy több időn át tisztelhetlek házamnál. A rabbi ezen szives fogadtatás által oly zavarba jött, hogy alig birt szót a feleletre ajkaira csalni. A barátságos házigazda az idegen elfogultságát észreve vén, folytatá : — Úgy látszik, hogy te egy zsidó lakában uralkodó pompán és gazdagságon bámulsz, tiszteletre méltó rabbi! — Nem a pompán és gazdagságon bámulok, — kiáltott fel végre a jövevény, — hanem azon, hogy te, föld szülöttje, e/.en I fény és jólét adójára épen nem gondolsz, | nem vagy hálás iránta — nem — — — Ah, tudom hova czélzasz, jó rabbi, —r I vága közbe Dom Abráham mosolygó ajkak- I kai, — kérlek, kímélj meg szemrehányásaid i árjával Én életmódomat egyszer s mindenkorra előírtam magamnak s csak arra kérlek. maradj itt egy ideig s méltasd azt figyelmedre. Holnap leányom nászünnepélyét üljük. szerencséltess bennünket jelenléteddel. — Leányod lakodalmát tartjátok holnap? Bizonyosan gazdag előkelő vöre esett választásod ? I — Épen nem. Szorgalmas, törekedő fiatal ember, kit fiam gyanánt szeretek. A rabbi felháborodása kissé csillapult; de mindamellett szigorú hangon folytatá: — Nem; én rólad mit sem akarok tudni, mig jobbulást nem Ígérsz s lelki üdvösségedre nem gondolsz! — Biztos reményem, hogy én is ép úgy, mint te tudós és istenfélő rabbi, elnyerem egykor a mennyei boldogságot, — volt a házigazda nyugodt, méltóságteljes felelete. — „Mily szemtelen bizodulommal merészel J e-feen férfiú reményleni! — gondolá a rabbi, j A párbeszéd egy belépő szolga által lön I félbeszakítva, ki jelenté, bogy egy szegény asszony óhajt Dom Abráhammal pár szót váltani. — Rögtön szolgálatára állok, — mondá a ház gazdája. — Egy szegény asszony akar veled beszélni! — kezdé ujult haraggal a rabbi. — Holnap leányod nászünnepét ünnepelitek s te a szegényekre nem is gondoltál, hanem ide lehozzad kell nekik alamizsnáért fáradni. — Kedves rabbim, hogy ne táplálj felőlem rossz véleményt, s hogy ne Ítélj oly szigorúan, intézz magad kérdéseket ezen nőhöz. Ekkor vendégét karjára fűzve, azon terembe vezette őt, melyben a szegény asszony a ház urára várakozott. A nő a hozzá in- i tézett kérdésekre következőképen felelt: — A szegények közt elég adomány osztatott ki. Én nem segély miatt jövök. A rabbi örömet érzett, hogy jövendőbeli asztaltársa legalább a szegények iránt jó szivet tanúsított. — Doni Abráham ekkor a szegény asszony felé fordulva, kérd*, hogy mivel szolgalliat neki. — Egy tanácsosai, — volt a szegény asz- ! szony válasza. — Beszélj, s légy meggyőződve, hogy tehetségem szerint segíteni fogok bajodon ; — mondá szelíd hangon Dom Abráham — Halld tehat történetemet. Szegény özvegy vagyok s négy gyermekemet keserves keresetemmel neveltem fel, — mondá a nő, a bánat redőitől át zántott arczát a ház urához felemelve. Egyedüli reményem leányom jegyese volt, de ezt a szegény leánytól egy gazdag ara felajánlásával eltántoirótták s most leányom elhagyatva és megcsalva búslakodik. — Asszony, miért fordulsz épen hozzám leányod ügyében tőlem tanácsot kérni ? — kérdé megiiletődve Dom Abráham —Azt hiszed tán, hogy nekem van hatalmam, melyet ezen fiatal emberre gyakorolhatok? —- Igen uram. Neked van erre hatalmad, mert az ifjú a te leendő vöd. Doni Abráham vonásai elhalványultak s csakis hosszú mély csend után rebegték halvány ajkai. — Az ügy szigorúan meg lesz vizsgálva s ha állításod bebizonyul, úgy elégtétel lesz szolgáltatva. Térj most megnyugodva otthonodba. — Kellemetlen egy ügy ez! — jegyzé meg a rabbi a nő távozta utáni komor csendet megtörve, —- neked az anyával és a leánynyal ki kell egyezkednek. — Légy kegyes holnap leányom lakodalmán jelen lenni. Ott majd ezen kényes ügy megoldásánál jelen lehetsz. Raschi rabbi az egész éjét Csaknem álmatlanul töltötte, annyira fel volt kiváncsisága ezen ügy által izgatva. Alig várta kimenetelét megtudni. Másnap, mihelyt az illem engedte, sietett is Dom Abraham palotája felé. Itt már mindenkit talpon * a legnagyobb sürgés-forgásban talált. Minden rangú és állású vendég sereglett itt már össze s a rabbi csak nagy nehezen birt magának a ház gazdájához utat törni, ki a legtekintélyesebb uraktól környezve, halvány, de nyugodt arczczal s a legmélyebb tisztelet jeleivel fogadta a tudós rabbit. /
