Veszprémi Független Hirlap, 1890 (10. évfolyam, 1-54. szám)
1890-08-02 / 32. szám
Veszprém, 1890. X. évfoyam. 32. szám. Szombat, aug. 2. Megjelen minden szombaton. — A lap ára : gesz évre 6 írt; negyedévre 1 frt 50 kr.; egyes szám ára 15 kr. — Hirdetések petitsora 6 kr ; nyilttér petit-tere 20 kr.. 30 kr.. kincstár illeték.—A hírlap irodája : „Petíífl“-intÓEet Veszprém (városház-tér. Pusztulunk, veszünk. Veszprém, augusztus 1, Már eljutott a Dunántúl előkelőségeihez a duüántulikulturegye- sülét ügyében kiadott telhivás. Akiknek alkalmuk van szemlélhetni a dunántúli népség szomorú helyzetét, az örömmel üdvözli a létesülendő egyesületet, mely első teendőjéül a dunántúli népség Amerikába való kivándorlását iparkodik megakadályozni. Nem mese, hanem bebizonyitott tény, hogy Veszprémmegyét erősen fenyegeti a kivándorlási betegség. Sokszor volt már alkalmunk felemelni szavunkat e helyen népünk érdekében, hogy megakadályozzuk a Bakonyban divatszerüleg fellépett Amerikába való kivándorlást. Szavainkat nem akarták meghallani az illetékes körök. Pedig a veszély egyre nő. „Pusztulunk, veszünk, mint oldott kéve, széthull nemzetünk!“ Nem múlik el hét, hogy egy-egy nagyobb veszprémmegyei kivándorló csapat ne indulna el Amerikába. Egyeseket letartóztatnak, de a többségnek a községekbe becsempészett furfangos utbaigazitások alapján sikerül örökre elhagyni a szép magyar földet. A Bakony községei egymásután veszítik el a munkakereső férfiakat. Megdöbbenve veszünk egy levelet, mely Bakony-Nána község pusztulásáról beszél. A község jóravaló, munkás és magyar érzelmű német ajkú népét elfogta a kivándorlási vágy. Felülnek a szédelgő ügynökök csábos Ígéreteinek, aztán eladják csekély ingatlan vagyonukat és elhagyva a családi tűzhelyt, szeretteiket és az édes anyaföldet — utrakelnek Amerikába, melyet valódi Eldorádónak hívnak, A tél folyamáu tizenegy családfő hagyta el a községet s ma ismét egy nagy tömeg áll útra készen s ha egy félesztendeig még összetett karokkal nézik a sajnos állapotokat azok, akiknek hivatásuk a baj tovaterjedését megakadályozni, akkor megérjük az a csúfos dolgot, hogy lesz megyénkben egy falu, melyben csak gyerekek és asszony-népség lesz — az is koldusboton. A kormány 100.000 pengőt ad ki egyszerre egy ménlóért, mert szaporítani akarják a nemes lovakat. Jóravaló népünkkel meg nem törődik senki sem. Mert az Amerikába való kivándorlást nem miniszteri rendeletekkel és csendőrpuskával kell megakadályozni, hanem a jólétet előmozdító alkotásokkal. A valamire való megélhetést kell csak biztosítani annak a jóravaló népnek. Nem pedig elvenni tőle adóban azt is, amije van s venni érte egy 100.000 frtos mén lovat. A csábitó ügynököket pedig fogják el, büntessék érdeme szerint, a postahivatalok pedig ne kézbesítsék a csábos ígéretekkel telt prospektusokat. A héten is a Ked-Star Liue ügynökség egy kocsira való prospektust szórt szét a bakonyi népség között. És ez a munka foly szabadon, nem jut eszébe senkinek sem komolyan segíteni a bajon, pedig a veszély tizenkettedik órájában vagyunk. Mi bízunk a dunántúli knlturegye- sületben. Bezerédj Viktor dr, aki immár a kormány tevékeny emberei közt van, mint a kulturmozgalora megindítója, meg fogja menteni népét. Ilyen értelemben várva-várjuk az egyesület alakuló közgyűlését, amikor a missió programmját fogják megállapítani. Kéméivé hisszük, hogy megyénk ügye meleg felkarolásban fog részesülni. Az Isten is adja, hogy úgy legyen! Nyílt levél Svastits Benöhöz.Zalavármegye főispánjához. Méltóstgos főispán ur ! Igen tisztelt barátom ! A philloxera rohamos pusztitása a dunántúli megyékben számtalan családot fosztván meg vagyonától s olyan helyeken is, mint a veszprém-zalai Balatonpart vidéke hol a koldusbotra jutottak még a kenyérkereset forrásától is jó részben meg vannak fosztva, önként merült fel a telepítés kérdése, hogy első sorban a vagyontalanokat megtartsuk a Hazának s ne kellesék kivándorolniok; másodsorban, hogy munkájuk után kenyérhez jussanak! Somogyvármegye területén is rohamosan terjed a vész; kiszámithatlanok már is a károk ; s habár a rozs, kukoricza stb. nem pótolhatják a szőlők jövedelmét, még is több vidékünk van olyan, hol a szőllőföl- dek nagy részét szántani, mivelni lehet. De Veszprém-Zala vármegyék balatonparti hegylánczán a kipusztulj} tőkék földjét legalább */3 részben még szántani sem lehet részint a meredek hegyoldalak, részint a sziklatömeg miatt; igy tehát a szőllejében jövödelmét vesztett lakosság leszorult a parti csekély területi lapságra, mely — számarányát tekintve — elég kenyeret nem nyerhet. Ez az egyik baj! A másik meg az, hogy épen ezen vidéken nagy birtoktestek nincsenek, melyek munkát, foglalkozást adnának a népnek; ily szigorú körülmények közt a vagyonban pusztuló családok sorsa valóban siralmas, mert Liter, Kenésétől fogva egészen le Akaiiig az egész hegyláncz ma már csak kopár terület; egy végtelen temető, melyben a hernyóktól pusztított lombtalan fák közt úgy néznek ki a müizléssel épült szép villák, mint a temető keresztfái közt a mauzóleumok! . . Megdöbbentő látvány ez! Egy kiaknázott kincsbánya, honnét a kincsásók még verejtékük árán sem meríthetnek egy aranyszemet. B.-Füred még az idény alatt csak ad tenyeret a közelében levő nehány község lakosságának : de miből él meg a többi? azok a kitűnő szőllőmivelők, kik ma a gyepükön kívül siránkoznak, látva elpusztult területeiket, mint Lóth felesége, mikor visszanézett az égő városra ! . . . Valóban szivszaggató látvány! A dunántúli megyék ily sorsra jutott lakosságát megmenteni; itthon marasztani, munkához juttatni, Beksits Gusztáv képviselő nemcsak tollát emelte fel már töbször, irt erős érveléssel hatalmas czikkeket; csinál propagandát az ügynek; de kormány körökben is hinti az eszmét, fárad, kér ; hogy a balatonmenti homokterületeknek csak egy részét is telepítse be és adjon kenyeret az elszegényedett népnek, melylyel nemzeti missiót teljesít! Alig pár hónapja, hogy Somogymegye felkent gondolkozásu, nagy tevékenységű főispánja, Taílián Béla azon hatalmas és napjainkban nagy fontosságú indítvánnyal lépett fel a somogymegyei gazdasági egyesület gyűlésén ; hogy Írjon fel az a m. kir. föld- mivelésügyi miniszterhez, mikóp a balatonparti homokterületek, igy a megye dráva- parti s más homokterületeinek azon részét, melyek a philloxera pusztításban ellenálló képességgel bírnak, telepítse be a szőlejükből kipusztult vagyontalan lakossággal. Az indítvány egyhangúlag elfogadtatott s ily értelemben fel is irt illető helyre a gazdasági egyesület. Hatalmas, befolyásos tényezők iparkodnak tehát a nagy eszmének életet adui s nem kívánnak mást, minthogy a kormány felkarolja az ügyet; a társadalom pedig tegye meg kötelességét. Ettől függ a kérdés megoldása. Ma még nem késő! mig a mulasztás beláthatatlan katasztrófákat idézne elő a társadalom azon osztályában, melynek megmentése életszükség, nemzeti kérdés! Rövid idővel ezelőtt szerencsés voltam a Balatonparton e fontos kérdésben veled eszmét cserélni, s bizonyos missiót is bíztál reám, melynek megoldására csekélységem alig lesz képes, ki egyszerű napszámosként állok az ügy mellett. Tapasztaltam lelkesedésedet; a közügy terén mindig jó irányban működő szellemed tevékenységét s azon készséget, melyei megyéd ügyeit szolgálod. Azonban az irány, mit a telepítés kérdésében elfoglalsz, követni akarsz, egészen más mint a miénk ; más mint Beksics Gusztáv képviselőé. Te igen tisztelt Barátom lelked egész erejével, szived jóságával szinte megmenteni akarod Zalamegyének balatonparti vagyonpusztult lakosságát, de telepíteni nem akarsz. Somogyvármegye irányadó körei, Beksics Gusztáv képviselő pedig telepíteni akarnak. Tehát nagy a válaszfal köztünk. Mi azt akarjuk, hogy nemcsak a Balatonpart mentén, hanem más vidékén is a vármegyének, hol szöllőmivelésre alkalmas homokterületek vannak — mint már fentebb említők — bizonyos mennyiségig vásároltassanak meg az államtól. Vegye meg az állam e területekből a kívántaié mennyiséget — mint már máshol is tette e czélból — hogy úgy a Balatonpart mentén, mint más helyen is a vagyonpusztult s kivándorlás előtt álló családokat ide telepítse. Elérjük pedig a telepítés által azt: hogy a Slavonia és még távolabbi helyekrei kivándorlásoknak elejét vesszük, melyet eddig a leguagyobb szigor és ellenőrzés mellett sem gátolhattak meg, hogy a kenyerét vesztett nép munkához jut s nem lesz kénytelen a proletárok közé menekülni, mely — fájdalom — egész tömegekben ácsorog, henyél s ebédel a napnál nemcsak Budapesten, hanem ma már a pro- vincziális városokban is, hogy az állam polgára legyen nemcsak szeretettel, de a »földdel“ is a Hazához kötve, mert hát a hol az élni való föld van, ott van a Haza is, hogy a Balatonpart déli partjai, melyek ma még jó részt csak legelők, nádasok, pusztaságok, cultura alá jussanak s hasznot és kenyeret adjanak ! Igaz, hogy ma már e térségeken sok helyen az eke szánt, rétek luczernások vannak, f — Petőfi halálának (jul. 31.) évfordulójára. — Segesvári csatatéren, Ott esett él szent hevében. Egy kezében, mint a villám, Kardját villogtatta, A másikban szabadságról Zengedezett lantja. Segesvári csatatéren, Mi sir ott a völgy ölében? Sírva zokog a Küküllő Minden kicsi habja, Sírva zokog a Küküllő: Petőfit siratja. Segesvári csatatéren, Bózsabokor halmon, réten. Ha arra jársz, magyar honfi, Szakíts egyet róla: Hős Petőfi vércsöppjétől Piros ott a rózsa. Segesvári csatatéren, Vándor, áll; meg csöndes éjen ! Fülemile ha megszólal, Kalapodat vedd le: Siratja a szabadságot A nagy költő lelke. Pósa Lajos. Balaton partján.- 1890. — Itt állok a parton . . . borongó az éjjel.. . A lehajló nád-szál bokrétás fejével Habjai a tónak, Mint szerelmes párok, zsongva esókolódnak. Hallgatom, hallgatom a babok zsongását . . . És telkemet édes' érzések hatják át: Az elmúlt időnek Kedves emlékei mind, mind elém jönek. S mig igy elmerengek, kiderül fönn az ég, Fejem felett ezer kis csillag lámpa ég — Ezer kis szövétnek . . , S az égi világnál magam körül nézek. . . . Ki bántotta Bachus bor-ágas bérezeit!? Vagy tán eltévedtem, idegen hely ez itt'? Nem, nem, hisz’ jól látom : Vén diófánkat, amott a dombháton. Az öreg diőfák ép’ olyanok mint rég'. .. De hol a lúgos és a kedv-termő tőkék ? Puszta oldal s tető; Ezt eke hasitja, ott árvalány-haj nő. Lelkem elborul ... és fájdalmas jajára Megzendül „Tihanynak riadó leánya . . Olyan bús az ének : „Sújtó keze jár itt ég s föld Istenének“ ! Balatoni. „Vótunk a bajba!“ — Távirati karczolat. — Még Pharaoról sem jegyzi fel a krónika, hogy annyi viszontagságon ment. volna keresztül, mint a veszprémi czigányzenészek Amerikába való utazások alatt. A szegény Orsolya Guszti czimbalmos elkeseredve panaszolja ezt multhéten hiri- lapunkban is közölt levelében, fájó hangon kiáltva fel: »Vótunk a bajba“ Hát bizony voltak is a bajba. Mert nagy pocsétát kellett átuszmiok, mig Buenos-Ay- resbe érkeztek. Az öreg nagybőgős Horváth Ferencz sem emlékszik olyan kólikás állapotra, mint ott a hajó fedélzeten volt, Kis Jancsi bandája között, pedig Horváth Ferencz már 90 esztendős és szerencsésen átlábolt egypár kolerás nyavalát. El lehet képzelni azt a megható jelenetet, mikor szép nyári holdvilágos éjjelen ez a sovány Orsolya gyerek, aki annyi vervvel tud játszani a czimbalmán — görcsösen kapaszkodik a fedélzet korlátához, fohászkodik aDevlához, majd azt hinné az ember, hogy művészi csevegést folytat a csendes habokkal, pedig akkor volt épen a bajba. De hát csak a halál ellen nincs orvosság s nincs olyan róka, melyet előbb-utóbb sarokba ne lehetne szorítani. így aztán egy kissé megrongált gyomorral, de egy szebb jövőbe vetett hittel érkeztek meg Buenos-Ayresbe s julius 22-én meg is kezdették a hangversenyüket. A jó buenos-ayresi polgárok tapsoltak a veszprémi gyerekeknek, akik mellükön a Fekete Izidortól vásált kitüntető kokárdákkal — híztak a dicsőségtől s már azt is elfelejtették, hogy voltak a bajban! Hanem a dicsőség csak pünkösdi királyság volt. Hiába, régi igaz közmondás az, bogy a szerencsétlenség soha sem jár egyedül, alig kerültek ki a vödörből, belekerültek a csöbörbe. Erről a csöbörbe jutásról Orsolya Guszti a következő távirati tudósítást küldhette volna: Buenos-Ayres, jul. 29. Ismét vótunk a bajba.! amilyenre a bőgőtemetéskor halálraítélt legöregebb malaczok sem emlékeznek. Úgy éjfél után kerültünk haza az Éden- Muse-ból a Par favor del Consuládó de Ausztria hatalmas épületében levő lakásunkra. Eleinte nem bírtunk elaludni, de leakasztottuk az ágyról a legújabb Edison találmányt: az altató gépet, amit magyarul horkofonnak hivnak. Ez az ördöngös masina zeneszó mellett valódi Zacherliuport hint az ágyneműre, minek következtében könnyebben el lehet aludni. Mi is elaludtunk, de úgy hajnal felé meglök engem Horváth Antal brátyás. — Mit akar? — kérdém tőle. 0 nem válaszolt csak a fogait vicsorgatta, a keze pedig úgy remegett, mintha fortis- simót csapkodna a brátyán. Az arcza pedig halovány volt, mint az emmenthali sajt. Kinézek az ablakon, hát látom, hogy óriási embertömeg áll a palota előtt és ökleikkel fenyegetik az osztrák konsulatusi épületet. Nem tudtam, hogy mi az Istencsodája készült itt, hát felkeltettem az öreg Horváth nagybőgőst, aki igen okos ember s egyszer már volt Amerikában. Az öreg kidörgülte a szemeiből az álmot, s kinézett az ablakon s rémülten kiáltott fel : — Fiuk, vagyunk a bajba! kiütött a for- rodalom. Mindjárt a levegőben leszünk, most ássák alánk a bombát. Szavaira felébredt az egész banda. Az első pillanatban mindenki arra gondolt, hogy megmentse értékes holmiját. A Jancsi prímás ijedten kapta hóna alá a saját szerzeményű vármegye polkát, Orsolya Károly, a legfiatalabbik kon- trás forró czvikipuszit nyomott Guszti bátyja ajkára, a sipos pedig mellénye alá rejtette a klarinétot. Csak Horvát Feri, a kisbögös nem jött zavarba. tehát jobban állunk a múltnál; de mennyivel értékesebb lenne szőllőmivelés alatt, hogy legalább részben is pótolják azt a bormennyiséget, melyet eddig már elvesztettünk. És még ezeken kívül kiszámithatlan sok előny nemzet gazdászati, culturális haladásban, melyet irányadó köreink czélul tűztek ki a fontos kérdés megoldásánál. Mert hát a nagy nemzeti czélt tekintve, azt hisszük; bogy a Balatonparti nagy birtokosok hajlandók volnának bizonyos meghatározott árért hemokterületeket eladni. Te igen tisztelt Barátom egészen más irányban dolgozol. Te ezt mondod: Zalamegyének Balatonparti lakossága any- nyira a földhöz van nőve, tapadva, hogy a szőllőhegy helyett legyen bár kopár pusztaság, de legyen egy nagy temetőhely, akkor sem hagyja el; »itt élni és halni akar“ . . Szerinted : Somogymegye Balatonparti birtokosai úgy tesznek jól saját s a haza érdekében, ha nagyobb homokterületeket maguk ültetnek be szőlővel; Te munkást egész tömegekben bocsátasz a zalai vízpartokról rendelkezésük alá, kiváló szőllőmivelők, jó munkások s ma félig koldusok. A nép lejárna kompokon, ladikokon szöllőt mivelni, mint lejár már évtizedeken át Somogyba aratni. A nép tehát munkát kapna, de zala- megyei lakos maradna. Jó példával fog az esetben előre menni — mint mondád — a panonhalmi főapát a nagy és nemes szivü főpap Vaszary Kolozs, — ki a szántódi területekből 150 holdat bocsátana szölőmivelés alá. Szerinted a Balatonparti alsó terület nem is alkalmas szölőmivelés alá: W /> mert a viz — a nagy szárazságok daczára — még mindig oly magasan van, bogy a mélyx-e nyúló tőkék gyökerei benne elpusztulnának, mert habár ma a Balaton vize nagyon leszállt szokott magasságáról s még a zalai partokon is igen érezhető az apadás, — még is ki állhat ellent a természet törvényeinek ? Ki biztosit arról, hogy nedves évek jővén, a nagy tó ismét bi nem árad s elfoglal ismét minden tért, melyet eddig birt a vasúti töltésig, sőt még azon is túl! Ez esetben mi lenne a beültetett szőllők- kel ? a sok beruházással ? De mi lenne a munkás néppel, mely dolgozott, befektetett, darab ideig megpihent ? Ismét vándorbotot vehetne kezébe, hogy még nagyobb koldus legyen, mint Zalame- gyében volt ! ! . , Ezek a nagy kérdésben igen tisztelt Barátom nézeteid, álláspontod. Kritikád — melyet a szakférfiak — hiszem eloszlatnak nagy részben —• kissé erős, de figyelemre méltó. Egyetlen kérdésre ; a talajnedvességet illetőleg most csak annyit mondok: hogy Sza- lay Imre képviselő lellei balatonparti birtokán már 12 évvel ültetett próbára szőllőt különféle fajokból, melyek soha trágyázva — Okosan gyerekek avval a kevés ész szel! —- kiáltott. — El vagyunk veszvel ! — szól az egyik. — Nem oda Buda. Nyissuk ki az ablakot, aztán huzzuk muszáj konczertból a „Grosswardein t.“ A sok buenos-ayresi yenki eszeveszetten futott amerre csak látott. És igy hála Isten kikerültünk a bajból. Internationale. (Amerikai naplómból.) Irta: Kompolthy Tivadar. (Folyt.) A nagy termet már telve találtuk inter- nationalistákkal és közönséges .emberekkel.“ Ez utóbbiak többnyire gyártulajdonosok voltak; képezvén egy küldöttséget valamely iparágból. A gyűlés már végéhez közeledett. A gyár- tulajdonosok egyenkint léptek az állványre s eskü és becsületszó mellett ígérték a 2, órai munkaidő elengedését s a °/0 dijfeleme- lést . . . Az elnök felállt az állványra s kihirdeté a hírre kapott s most már a világon isme retes „nyolcz órai system-et, mely szerint a munkás, bármily nemzetbeli legyen is, csak nyolcz ór dolgozzék naponkint. Dördületes „hurrah“ hangzott el a te- i remben. A lelépett elnök helyét az állványon most az öreg Noire O’Connor foglalta el. — Béküljiink, uraim! Nyújtsanak kezet a megbántott testvéreknek. Csend állott be. Most egy férfi jött elő s az állványra! lépett. Az első elnök volt. — Megbocsátunk! szólt. A két elnök kezet fogott. oj (#1 mi tjé' at ■
