Veszprémi Független Hirlap, 1888 (8. évfolyam, 1-54. szám)
1888-01-21 / 3. szám
— A „Balaton-egylei“ válsága. A „Bala- ton-egylet“ Fény vessy Ferencz orsz. képviselő elnöklete alatt vasárnap tartotta Bpesten évi rendes közgyűlését. Mindenekelőtt Sziklay János titkár tett jelentést az egylet múlt évi működéséről, fölemlítvén többek között, hogy a balatonfüredi gazdasági kiállításon 03 kiállító 530 tárgygyal vett részt s összesen 21 díszéé 31 elismerő oklevelet adtak ki. — A közgyűlés Szalay Imrének a kiállítás rendezése körül tanúsított buzgóságáért jegyzőkönyvileg is köszönetét szavazott, A Kállai Gyula által előterjesztett pénztári jelentés szerint az egylet vagyoni állapota nem a legfényesebb, mert a tagsági-dijakat nem fizetik be rendesen. A gyűlés az elhalt Csepely Károly ügyész helyébe Ziegler Armin dr. főv. ügyvédet választotta meg. Uj igazgatósági tagoknak megválasztattak : Ecsy József, Schwarcz Armin, Dolinay Gyula és Kacskovics Géza, — Végül Fenyvessy Ferencz kijelentette, hogy lemond az elnöki tisztről, mert nem lát magában elegendő erőt, hogy a tihany i apátságnak a B.-F fi red és egy- általán a Balatonvidék iránt tanúsított bűnös közönyével szemben az egylet czéljait — úgy mint ő akarná — elérhetővé tegye. A közgyűlés nem fogadta el lemondását és elhatározta, hogy a tihanyi apátságot egy erélyes hangon irt átiratban fogja értesíteni, hogyha továbbra is megmarad bűnös közönye mellett, a Balaton- egylet — melynek eddigi közhasznú üdvös működését mindenki ismeri, székhelyét Keszthelyre teszi át és megszűnik Füred érdekében működni. — Mi itt csak sajnálatunknak adunk kifejezést, hogy épen az egyletnek eddig éveken keresztül legbuzgóbb vezetői kénytelenek e lépést megtenni. A Balaton-egylet szép és nemes hivatást teljesített; országszerte ismertté tette a magyar tengerpartot, kirándulásokat, hangversenyeket, felolvasásokat, majd gazdasági kiállításokat rendezett stb. s íme a leguemesebb működés dugába dől, mert a vezetők elkedvetlenítve lettek azon bűnös lethargia által, melylyel épen a Balaton vidéke az egylettel szemben viseltetik. Az almádi 5-ös bizottságot s intelligens ifjaink egy részét holnaputánra, hétfő estére hívta meg magához értekezletre, a bizottság elnöke Véghely Dezső alispán, hogy az al- raádii közvacsora napját kitűzzék. Ez lesz bizounyára a farsang legnépszerűbb vigalma! Bővebbet jövő hírlapunkban közlendőnk. — Theaestély. „A polgári társaskör“ negyedik theaestély e folyó hó 28-án, azaz jövő szombaton lesz. A rendezőség ez utón tudatja, hogy külön meghívók újólag nem adatnak ki, de a kik eddig meg voltak hiva, ezúttal is szívesen láttatnak. Mi pedig szívesen beajánljuk e mindenek felett sikerülni szokott estélyt a mulatni vágyók jóindulatába. Különben jó bornak nem kell czégér. — Táncsics-íinnepóly. A nagy népiró Ács- Teszér vészprémmegyei községben levő szobra és síremlék gondozási költségei fedezésére, mint lapunkban már említettük, a „Központi Táncsics-bizottság“ ez év márczius hó 18-án Bpesten a Vigadó termeiben hangversenynyel és tánczczal egybekötött orsz - gos ünnepélyt rendez, melynek rendezésére már a 100-as bizottság is alakult. Elnökké lett Visontai Soma dr., másodelnök Szabó János, titkár Rech József és K. Kapa Géza, jegyző Geiszt Samu és Nagy Imre, pénztáros Malaki Miklós és Kiss Antal, ellenőr Bodolló Géza és Stempl Antal. A százas bizottság tagjai febr. 2-án az ősz-utcza 4. sz. helyiségben összejövetelt tartanak. — A „Népkör“ tisztujitása. A veszprémi „Népkör“ vasárnap délután több mint száz polgár részvéte mellett tisztújító közgyűlést tartott, mely alkalommal a kör tisztviselőiül közfelkiáltással a következők választattak meg: Elnök Husvéth János, alelnök Völgyi Lajos, titkár Farkas Lajos, jegyző Sűle János, pénztárnok Eszterliay Ignátz, ellenőr Molnár István, háznagy s egyszersmind könyvtárnok Eszterhay Ferdinand. A 30 s többnyire ujtagokból álló választmányi tisztviselő, a felolvasott előterjesztés folytán, szintén egyhangúlag lett megválasztva. Ennek megtörténtével a pénztár mikénti állása, és a könyvtár kezelésének tüzetes megvizsgálására nézve három tagú bizottság választatott, melynek feladata leend, eljárásáról egy hó elforgása alatt jelentést tenni. Helyesléssel elfogadtatott. Végül határozatba ment, hogy a „Népkor“ helyiségében folyó évi február hó 11-ik napján zártkörű tánczvigalom rendeztessék; Sáner Jáuos egyhangúlag megválasztott tagtárs elnöklete alatt, 12 tagból álló bál-bizottság alakult, melynek feladatává tétetett, a bálnak minél Ízlésesebb és a czélnak megfelelő berendezése.-— Nagy disznólopás. Említettük 'annak idején, hogy Bezerédj berhidai birtokáról több disznót ismeretlen tettesek elhajtottak. A balatonfüredi csendőröknek sikerült kinyomozni a tolvajokat Straub József és Szabó János berhidai juhászok személyében, akiket le is tartóztattak. A bfüredi jbiróság tegnap adta át őket a veszprémi kir. törtörvény széknek. — A jégről. A korcsolya-egyleti jégpályát a bét fotyamán már szépen látogatták, mert az idő is kedvezett a korcsolyázóknak, nem olvasztva fel a jeget. Az egylet titkársága gondoskodott, hogy a közönség minden alkalommal tudja, hogy nyitva van a jégpálya. E czélra Steiner 1. Jenő és Weisz L. Móricz kereskedése előtt jelző tábla van felállítva. — A korcsolya-egylet, mint értesülünk, bált is tervez február közepére. — Eljegyzés. E hó 11-én jeg}rezte el Kertész József városi tisztviselő Pápán Salk Anna kisasszonyt, Salk Ferencz kedves leányát Devecserből. — Mikor a vendéglősök mulatnak, a pápai vendéglősök, kávésok, mészárosok és pinczérek saját betegsegélyző és temetkezési egylete alapja javára 1888. február hó 4-én az „Arany Griff“ termében Szál óki Marczi zenekara közreműködésével zártkörű házias , táuczestélyt rendeznek. Beléptidij : Személyjegy 1 írt. Családjegy 2 írt. Kezdete 8 órakor. — A pálinka. Lapunknak Írják Pápa vidékéről, hogy bizonyos Németh János nevezetű h.-bödögei lakos Pápán elcserélte tinaját egy lóval s utána csináltak nagy áldomást. Úgy este felé jól bepálinkázva indult fiával együtt hazafelé, útközben azonban annyira erőt vett rajta a részegség, hogy fia megunván a sok bajmolódást, ott hagyta apját a faképnél s egyedül ment haza. Másnap aztán megtalálták a szerencsétlen apát Tapolczafő község közelében megfagyva. — Megszűnt posta. Mint sajnálattal értesülünk. a Vörösberénybeu eddig létesített posta-állomás a forgalom csekélysége miatt beszüntettetett, azonban a literi posta ismét életbe lép, mivel itt a forgalom is jóval éléukebb s körötte több község csoportosul; miáltal nagyobb terepü a posta működési határa. :— Bankett. A polgári társaskör heljű- ségeiben holnapra bankettot terveznek izr. polgártársaink az ujonan megválasztott hitközségi tisztikar tiszteletére. — Száz éves nő. Neu weit Armin ismert fővárosi nagykereskedőt a napokban kisérték örök nyugalomra Bpesten. Nyolcz- van két évet élt, ami magában véve szép idő. Az elhunyt nagykereskedő anyja azonban ! daczára, hogy a száz évet is felül haladta, még mindig jó egészségnek örvend Várpalotán. — Az első áldozat. A korcsolyázás már megkívánta az első áldozatot. Vasárnap délután többen korcsolyáztak az úgynevezett „Balogh-tón.“ Bei der Béla gymnasiumi 3-ik osztályú tanuló szintén a korcsolyázók között volt s daczára, hogy elsőizben ment a jégre i korcsolyázni, — a tovasikamló gyakorlott korcsolyázók közé ment; de csakhamar jónak : látta a tömegből menekülni. Azonban mielőtt ezt tehette volna, megbottlott és elterült a jégen; a korcsolyázók közül többen ráestek s igv történt, hogy a szerencsétlen ifjúnak lábszárcsontja megrepedt, ami sokkal veszélyesebb a törésnél. Csakhamar orvosi gyógykezelés alá vették. Gondolhatni a Nagy- vázsonyban lakó szülék ijedségét, mikor a szerencsétlen fiú balesetét hírül vették! — Gyilkos fagy. A tél egyre követeli az áldozatokat. Már régen nem történt annyi szerencsétlenség a gyilkos fagy miatt, mint a télen, pedig miként a kép mutatja, kilátásaink vannak, hogy újabb és újabb megfagyásokról adnak hirt megyei tudósitóink. Múlt szombat virradóra Surányi József liI téri 51 éves gazdaembert találták megfagyva a literi [ határban. A szerencsétlen pénteken este felé indult haza városunkból. Fáradságát kipihenendő, leült a a literi határban, hol csakhamar elnyomta az álom. Reggelre ott találták megfagyva a szerencsétlent, kinek neje és családja is van. — Nyilvános nyugtázás. A veszprémi ev. ref. templom tornyára készítendő óra felálli- tási költségeire újabban dr. T h a 1 y László 5 frtot, Szentkuthy Géza 1 frtot volt szives adakozni, melyért köszönetét mond Katona Sándor. — A pápai nőegylet tánczmulatsága. A pápai jótékony nőegylet e hónap 14-én tombolajátékkal egybekötött házias tánczmulat- ságot rendezett. A négyeseket liarmincz pár tánczolta. A hölgyek közt voltak: Antal Gá- borné, Bermüller Alajosné, Galamb Józsefné, Kleinig Ferenczné, Koller Jánosné, Könczöl Jánosné, Kövi Józsefné, Kun Aladárné, özv. Lázár Lajosné, Mikovinyi Ödönné, Neuhauser Imréné, özv. Pakrócz Károlyné, Piacsek Ká- rolyné, Piacsek Gyuláné, Seliramek Gyuláné (Dáka), Steinberger Lipótné, Steiner Ignáczné, Tarczy Dezsőné, Teuffel Mihály né, Voyta Adolfné, Vörös Gyuláné, Wajdits Károlyné, özv. Zimmermann Antalué úrnők; Antal Esztike, Brenner Berta, Frank Zelma, Horváth Bella, Koller Ilona, Kun Gizella, Iglauer Mi- like, Schramek nővérek, Tarczy nővérek, Tima Honor, ITjváry Gizella, Voyta Ilona, Vörös Ilona kisasszonyok. — „Rátóti furulya.“ Mint Rátétről írják, a gondos gyógykezelés következtében már javuló félben van az a rátóti atyafi, aki vigyázatlanság következtében sutyosan meglövetett. Mint kezelő orvosa dr. Réthi tudatja, : a veszélyen már túl van. —• Időjárásunk a legszebben télies. Mosolygó napsugarak és csípős hideg váltakoznak. Az éjjelek azonban állandóan hidegek s a fagy nem enged. A jóképű Karneval azért keveset csavarog éjjelenként az utczákou, mert jobban érzi magát a meleg szobában, ahol a jó mulatógyerekekkel a fedett okoskodik, mi jobb : a gallér bunda nélkül, vagy a bunda gallér nélkül ? — Hetivásárunk tegnap a szokottnál sokkal élénkebb volt. Különösen szép számmal jöttek vidékről, ami amellett bizonyít, hogy az országutak is javulnak. Hanem azért gazdaasszonyaink egyre panaszkodnak, hogy a vaj, tojás nagyon drága. — Tolvaj czimbora. Szabó Sándor József soólyi lakos könnyen hozathatta a liter borokat, mert akinek tudomása van arról, hogy több rendbéli pénz van a zsebében, annak nem esik nehezére egy-két forintos kontót kifizetni. Szabó uramnak is volt a zsebében 346 frt, ami magába véve sem bolondság, hát még ha e fölött egy kis hitel is van. Hozatta is a bort szaporán. Mivel pedig magánosán inni esett nehezére, felkérte Vei égi Imre régi czimboráját, hogy ne res- telne vele pityizálni. Velegi nem is restéit s versenyt itta Szabóval az enyhítő körülményt, melyre, mint az olvasó könnyen kitalálhatja, Veleginek szüksége van. A bor úgy hozta magával, hogy Szabó előbb lett kapaczitálva, amit Yelegi igen ügyesen fel is használt s elemelte annak 346 írtját. Másnap ezért Szabó „alapos gyanuokok alapján“ feljelentette czimboráját, kinek almádii lakásán a csendőrség házmotozást tartott, mely alkalommal az almárjom tetején egy czipőben meg is találták a pénzt, sőt még többet is az eltol vajolt összegnél. Velegi kikérdezteté- sekor nem tudta okát adni a pénzuek, amiért őt a csendőrök letartóztatták. — A népkör tánczvigalma. A veszprémi „Népkör“ folyó 1888. évi február hé 11-ik napján saját egyleti helyiségeiben (Hindler-vendéglö épülete), könyvtári alapja gyarapítására zártkörű táuczvigal- mat rendez. Belépti-dij személyenkint 50 kr., családjegy 1 fr. Szives felíilfizetések köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. Kezdete esti 8 órakor. — Színészet. Mint lapunknak írják, Sár- bogárd községe ez év farsangján is oly élvezetnek néz elébe, minővel ritka község dicsekedhetik. Ugyanis Balogh Árpád színtársulatával a tavalyihoz hasonlókép ez évben is pár előadásra Szegszárdról átrándul Sárbogárdiba néhány operette s népszínmű előadásra. A sárbogárdiak a múlt évben is rendkívüli nagy pártfogásban részesiték ugyancsak Balogh jól szervezett társulatát. — Elfogott pinczetörök. Bizonyosan nem tudui, hogy szomjúság vitte-e Hurka Sándor bfüredi földművest a pinczetörésre, de az bizonyos, hogy Kiss János társával a csopaki szőlőhegyben több pinezét feltörtek. Azonban nem sokáig élvezhették a jogtalan módon eltulajdonított „disznóságokat“ és „enyhítő körülményeket,“ mert Hurka urat hurka.nélkül hurokra kerítette a balatonfüredi csendőrség és őt Kiss János kuszi-kollegájával együtt Veszprémbe kisérték, hol a kir. törvényszék börtönében elmélkednek a jövő felett. — Karton-bál. Jeleztük már lapunkban, hogy a veszprémi iparos ifjak egylete zászlóalapjuk javára „Karton-bál“-t rendez február 11-én. A meghívók erre már szétküldettek; belépti-dij szeraélyenkint 1 frt, család-jegy 2 frt. Jegyek előre válthatók Fekete Izidor és N e u Mór és fiai kereskedésében. A rendezőség a meghívót az alábbi kommentárral küldi szét: Tisztelt közönség! A veszprémi iparos ifjak egylete ez évben egyedül fogja rendezni bálját. Tekintetbe véve a fényűzés mellőzését, oly módon határozta rendezni, hogy a tánezosnők csakis karton ruhában jelenhetnek meg, a melyre rézve szíveskedjenek ehhez alkalmazkodni. Kérjük a n. t. közönséget e jótékony czélt tekintetbe venni és tánczvigalmunkat pártfogolni, hogy e kísérletünk sikert arasson. A szives támogatást ismételten kérve, teljes tisztelettel — a rendezőség. — Tánczfűzérkék. Az Ellinger-féle „Pe- tőfi“-kávéházban ma zártkörű tán czfüzérk e tartatik. Belépti-dij személyenkint 50 kr. — Család-jegy 1 frt. — Mautner Adolf vendéglős 30 kr. belépti-dij mellett ma este tá- borállás-utczai vendéghelyiségében zártkörű tán ez mulatságot rendez. — Steiner József vendéglős holnap vasárnap saját helyiségében (Palotai-ut) Kiss Jaucsi zenekarának közreműködése mellett zártkörű táncz- mulatságot rendez 40 kros személy-jegy mellett. — Közös-Könyvtár Kenésén. Ebben a derék községben a polgárok napról-napra haladnak a műveltség magaslata felé. Van olvasókörük, mely a tél folyamán bő anyagot nyújt a polgárság művelésére és szórakoztatására. A jó kenesei független polgárok azonban ezzel nem érik be és azért igen helyesen elhatározták egy közös könyvtárnak rész-jegyek folytán való felállítását. Hiába volt egyesek ellenkezése, a könyvtár megalakult. Egyesek, kik nem akarnak haladjri a korral, feleslegesnek tartották az eszme megvalósítását. Mórocz Janos ref. lelkész erős szavakban ki is kelt azok ellen; akik a könyvtár felállításán buzgólkodtak. Azzal argumentált, hogy „becsületes ember nem olvas regényeket.“ Hát bizony nem szép dolog az, mikor a lelkészek az ilyen nemes vállalkozásokat ellenzik. Akkor az a budapesti könyvterjesztő egyesület elmehet Kukutyiuba zabot hegyezni. Igaz ugyan, bogy a könyvekben van erkölcsrontó is, és ha ezek beszerzését ellenzi a lelkész ur, becsüljük a jóakaratot. De mi úgy ismerjük a kenesei polgárságot, hogy azok elég tapintattal birnak a könyvek megválasztásában és' megtudják kölönböztetni az aljasat az erkölcsneme- sitőtől. Üdvözlet Kenese derék polgárainak!-- Szent gyónás és áldozás. A veszprémi főgjmnasium ifjúsága f. hó 16-án, azaz hétfőn délután végezték szokásos gyónásukat a kegyesrendieknél. Kedden reggel volt az áldozás. —■ Tánczvigalom Zirczen. A zirczi önkéntes tűzoltó-egylet segély-alapja javára f. hó 21-én a nagy vendéglő termeiben zártkörű tánczvigalmat rendez. Belépti-dij 50 kr. Melegen ajánljuk a közönség szives pártfogásába ! — Balatonparti vasút. A Keszthelytől Balaton-Szt.-Györgyig kiépítendő helyi érdekű vasút részvényesei folyó hó 15-én közgyűlést tartottak Keszhelyen, mely alkalommal miutálj bejelentetett, hogy a vasútra 236 aláíró, 1122 törzs-részvénynyel 112 ezer forintot jegyzett s ebből 40 % már tényleg be is fizettetett, a 769 részvénnyel jelenvolt 84 törzsrészvényes a vasúti részvénytársaságot megalakította, mely után elnöklő ids. Reischl Venczel városbiró, mint engedményes az engedélyt a részvénytársaságnak engedte át. A végrehajtó bizottság által készített, s ez ülésben felolvastatott alapszabálytervezet egész terjedelmében, minden változtatás nélkül elfogadtatván, megválasztatott egyszersmind az igaz-, gatóság is. • — 168. éjszaka „Polgárerény ezertiz éj-’ szakán“ czimü „Történelmi költemény füzetek“ 5-ik számát vettük, fényes tanúbizonyságát adva ama körülménynek, hogy a leányzó nem halt meg. A közönség áldozatkészségétől függ, hogy az megérje az ezertiz éjszakát is. Ezt pedig megérdemli a vállalat, de kü- lönössen R a s s y ur, ki fáradsággal tölt el 1000-nyi éjszakákat müve létézésén. — Az örökös gimnázisták. Nemcsak ősjogászok vannak nálunk, vannak örökös gimnázisták is. Minden gimnáziumnak akad egynéhány olyan tanulója, a ki megrekedt valamelyik osztályban s onnan aztán — megsza- kállasodva bár — nem megy se előre, se hátra. Ez eddig lehetséges volt, mert az ilyen tanulókat eddig harmadszor is befogadták abba az osztályba, melyben már kétszer megbuktak. Most azonban Trefort miniszter szigorúan elrendelte, hogy a főigazgatók utasítsák el őket, ha harmadszor ismételni akarják az osztályt, a hol megrekedtek. Tehát ezentúl akarva, nem akarva fel kell hagyni az örökös gimnázistáknak a tudományokkal és más, rájuk nézve is hasznosabb mesterségekre fordíthatják idejüket. — A bor ingere. Az almádii szőllőhegy- ben a napokban ismét pinczetörés volt. Pálfy nevű Szent-Gáll községi lakos hajié-.. kát törték fel s onnan több féle tárgyat eltovajoltak ismeretlenek, mintán már a pinezében jól felöntöttek a garatra. A tulajdonos még az esetről mit sem tud s igy a kár nincs határozottan konstatálva. — Eltűnt. Lehóczy János Veszprém- megye, mező-komáromi születésű, 56 éves, rom. kath. nős házmestei-, a fővárosi m. kir. állam-rendőrség által kihágás miatt pénzbírságra ítéltetett, de rajta az ítélet végrehajtható nem volt, mert Lehóczy ismeretlen helyre távozott és teljesen nyoma veszett. A m. kir. államrendőrség országszerte körözteti a szökevényt. — Kuruzslónő. Valami Eszes Zsuzsánua nevű berhidai lakos jár-kel már régebb idő óta városunkban és itt is kuruzslással tartja fenn magát. Az igaz, hogy megelégszik egykét kupicza pálinkából álló honoráriummal, de a beteg bizony nem köszöni meg, mert kevés kivétellel elvándorolnak kliensei a másvilágra. A városi orvosikar több tagja tudomással bir e kuruzslónő működéséről, de ez- ideig tudtunkkal feljelentést még nem tettek. Felhívjuk tehát a rendőrség figyelmét s szegény polgártársaink érdekében kérjük Eszes Zsuzsáiménak kiadni a diplomát — toloncz- levél alakjában. B\icsia-szó. Mindazon szives jóakaróimtól, barátaim- s ismerőseimtől, úgy volt tanítványaimtól, kiktől, a magyar államvasutakhoz történt gyors kinevezte- tésem — s elutazásom alkalmából búcsút nem vehettem: ez utón veszek szívből való búcsút s kérem őket, hogy mint én, tartsanak meg továbbra is becses jóindulatukban. Keresztes-Ngárád, (Borsodm.) 1888. jan. 17. Naup Mihály.