Veszprémi Független Hirlap, 1887 (7. évfolyam, 1-60. szám)

1887-05-28 / 26. szám

köreteitek, és orruk elé tartotta Kovácsnak kétsze­res nyugtáját, azt hazudva, hogy Kovács sikkasz­totta el pénzüket. Acta demonstrate: Kovácsot kidobták s a szegény ember ma sem kap helyet, mert sikkasztónak bélyegeztetett. Két hét múlva a szedők újra dühöngtek. Nem fizették őket. Rájöt­tek, hogy nem Kovács a gazember, hanem Czegléd- nek nagyszájú képviselője. Röpiratot adtak ki mérgükben, de pénzt még sem láthattak. íme a nép embere! akarám mondani: csalója! Ugod választói! Ti hozzátok intézem soraimat. Tudjátok meg, Yerhovay a sötétség baglya, ki saját lapjában nem merte közölni nálatok volt szereplését e szereplés ideje alatt. Ő meglépéssel akart hódítani: ne hagy­játok elámitani magatokat. Ismerjétek meg e becs­telen férgét a közéletnek, kinek bukása ma sajnála­tot sem fog ébreszteni! Jusson eszetekbe, hogy legfontosabb alkotmányos kötelességeteket, legkitű­nőbb jogotokat gyakoroljátok a választással! Ne feledjétek, hogy hazátoknak tartoztok azzal, hogy ne szenynyezzétek be a képviselőházat Yerhovay odakfildésével, mert a gyalázat a ti fejetekre fog szállni! Vessétek meg a férfiút, kinek nyelve erkölcs­ről beszél, tolla becsületről ir; mig keze lop, csal, rabol! Forduljatok el a becsület kalózától! Mezei Sándor. Rendkívüli megyei-közgyűlés. — Veszprém vármegye alispánjától. — Az 1SS7—1892-iki országgyűlésnek egybe- hivása tárgyában kibocsájtott legkegyelmesebb kir. meghívó levélnek megérkezte alkalmából tisztelettel fölkérem a t. törvényhatósági bizottság t, tagjait, hogy ezen kir. meghívó levélnek kihirdetése és az alább megjelölt egyébb ügyek elintézése czéljából folyó évi junius hó 6-án d. e. 9 órakor Veszprémben a megyei székházban tartandó rendkívüli közgyűlésen megjeleni szíveskedjenek. Veszprém, 1887. évi május hó 28-án. Véghely Dezső, kir. tan. alispán. Az ülés tárgyai. 1. ) A legkegyelmesebb kir. meghívó levél kihirdetése. 2. ) Intézkedés a m. székház belső fölszere­lésének megrendelése iránt. 3. ) A közvágóbidakra vonatkozó m. szabály- rendelet megalkotása. 4. ) Gróf Draskovich testvérek kérvénye az enyingi urodalomhoz tartozó pusztáknak önálló pusztákká nyilvánítása iránt. 5. ) Enying, Ajka és P.-Ivovácsi községek 1887. évi költségvetési előirányzatai. 6. ) Ferenczy Mátyás dabronyi molnár kér­vénye a tulajdonát képező malom árkán álló hid újjá építésének a törvényhatóság részéről közmunkával leendő segélyezése tárgyában. Felhívás Veszprém vármegye gazdaközönsé­géhez. Azon körülmény, melyszerint hazánkban, igy me­gyénkben is a jövedelmi s keresetforrások között a mezőgazdaság irány és terjedtség tekintetében minden egyéb más foglalkozást felülmúl s valamennyinek alapját a közvagyonosság és adóképességnek legbő­vebb és fontosabb forrását képezi; elutasithatlanul követeli, hogy fejlesztésére, különösen a gazdasági egyesületek áltál a többi érdekek felett kiváló gond fordittassék. Ma, midőn a kedvezőtlen pénz viszonyok és aggasztó közgazdasági helyzet miatt nemcsak az »gyesek, de minden egyesület tevékenysége szerfelett megnehe­zítve van, s midőn az egyes gazda a több éven át ismétlődő alacsony gabna árak s kedvezőtlen ter- mési viszonyok következtében s a különféle adóne­mek gyakori szaporodása s felemelése folytán alig bírja, házi és megélhetési szükségleteit fedezni, igen kívánatos, de szükséges is, hogy ily kedvezőtlen viszonyok között a gazdasági egyesületek működése oly irányban is feltüntettessék, hogy abból a közön­ségre közvetve, vagy közvetlenül, de mindenkor tanul­ságos haszon háramoljon. Örömmel észlelheti a „Veszprémmegyei gazdasági egyesület“, hogy Veszprémmegye területén, az utóbbi évek kedvezőtlen közgazdasági viszonyai között is a mezőgazdaság, különösen azonban az_ állattenyésztés terén nevezetes haladás mutatkozik. Épen ezért me­gyénkben, a mezőgazdaság terén tapasztalható ezen örvendetes fejlődés még helyesebb és tüzetesebb felismerhetése végett gazdasági egyesületünk folyó évi május hó 1-ső napján tartott közgyűlésében elha­tározta, hogy ezen év október havában az uj megyei székház ünnepélyes megnyitásávas egyidejűleg Vesz­prémben egy »megyei mezőgazdasági ter­mény és tenyészállatki,állítást* rendez. A kiállítás rendezésével egyesületünk nem annyira látványosságot óhajt szerezni, mint inkább észlelt mezőgazdasági fejlődésünkről a gazdaközöuséget álta­lában meggyőzni, s a kiállítás eredményes tanulsá­gaiból a még helyesebb irányt feltüntetni, s az ez iránybani tevékenységet általánosabban s még nagyobb mértékben fokozni kívánja. A kiállítás rendezését ezért egyesületünk oly mó­don kívánta létesíteni, hogy abban megyénk összes mezőgazdasági termékei lehetőleg felmutatva és cso­portosítva legyenek nem csak, de tekintettel a ked­vezőtlen anyagi viszonyokra is, a gazdaközönséget s a kiállításban résztvevőket semmi, vagy csakis igen csekély költség terhelhesse. A kiállítás összes költségeit egyesületünk viseli. A várandó s reménylett sikert pedig csakis a gáz- daközönség biztosíthatja magának azzal, ha a ren­dezendő kiállításban mentül nagyobb számban részt veend, minek örvendetes elérhetésére tisztelettel fel­kérjük Veszprém vármegye gazdaközönségét kivétel nélkül: hogy rendezendő kiállításunkban, úgy külön­féle mezőgazdasági terményeik, mint tenyészállataik­kal nem csak a kiállítás sikere, de saját érdekükben is mentői tömegesebben részt venni szíveskedjenek. A kiállításra vonatkozőlag Veszprémben, az egye­sület titkári hivatala mindenkor egész készséggel s azonnal nyújt felvilágositást vagy útbaigazítást, vala­mint a még sztikséglendő bejelentési ivek is ugyan ott megszerezhetők s a jelentkezőknek azonnal meg- küldetni fognak. Huzafiui üdvözlettel Veszprémben, 1887. évi május hóban. A jVeszprómmegyei gazdasági egyesület“ nevében: Gróf Esterházy Móricz, elnök. ■ - .j «n _ Kcmenes Ferencz, Rec Jenő, alelnök. alelnük. Nagy Iván, titkár. Irodalom. Előfizetési felhívás Gallovich István „Antiphónák és „Táv­iratok“ czimü müveire. Az utóbbi 7—8 év lefolyása alatt gyakorta találkozott aj olvasó GALLOVICH ISTVÁN nevével, több tekintélyes fővárosi- és irodalmi színvonalon álló vidéki-lap hasábjain, egy-egy hangulatteljes s őszinte egyéni érzelmek gazdag­ságát visszatükröző költemény, egy-egy megható történetet élethűen, tős-gyökeres magyar zamattal tárgyaló rajz, elbeszélés s humoreszk alaft. Midőn ezen müvek szine-javának összegyűjtését s kiadását elvállaltuk, nemcsak az lebegett sze­meink előtt, hogy azok irodalmi becsértéke azt jogosan megilleti, hanem legfőképen azon átél, melyet szerző, évek során át kifejtett munkássá­gával most elérni óhajt. EPERJES, NAGY-KÁRÓLY, TOROCZKÖ lángjaitól a fiatal szerző lelkesedése is tüzet fogott. S mig a vészes elem emésztő lángja, a virágzó városokat elhamvasztotta, addig szerző lelkesedése, tőle telhetőleg a szellem fegyverével: tollával akarja megszerezni a balzsamot, mely a sajgó sebek kínját némileg enyhítheti, midőn első önállóan megjelenő köteteivel, helyet kér az irodalom munkásai között. Ilyen kezdet, ily czél elérése, megérdemli a támo­gatást nemcsak a mi részünkről, hanem az irodalom­kedvelő művelt közönség részéről is! „ ANT1PHÖNÁK“ szerződlek az időszaki sajtóban elszórtan megjelent költeményeit, a „TÁVIRATOK“ pedig rajzait, elbeszéléseit, humoreszkjeit külön-külön, mintegy 8—10 ívnyi terjedelemmel, finom chamois (velin) papíron, színes borítékkal, díszesen kiállított kötetekben fogja tartalmazni. Mindkét mű 1887. évi augusztus hó 20-án Szent-István ünnepén, egyszerre jelenik meg. Ára úgy az „ANTIPHÓNÁK“ mint a „TÁV-* IRATOK“ czimü műnek külön-külön 1—1 forint; diszkötésben pedig együttesen 3 forint. A befolyandó tiszta jövedelem az EPERJES-, NAGY-KÁROLY-, TOROCZKÖI tüzkárosultak javára fog egyenlő részben fordittatni. Tiszteletteljes bizalommal fordulunk a müveit olvasóközönséghez, szíveskedjenek ezen irodalmi vállalatot megrendeléseikkel és megrendelők gyűj­tésével támogatni, hogy ezúton is a szerencsétlen tüzkárosultak részére minél nagyobb anyagi siker legyen elérhető. A megrendelések a „PETŐFI“ irodalmi in­tézethez Veszprémbe (Babócliay-tér) intézendők s 1887. évi junius hó 30-ik napjáig küldendők be. A művek megjelenésükkor a megrendelőknek, a pénz dóleges beküldése mellett bérmentesen, ellenben pedig utánvétellel posta utján pontosan fognak szétküldetni. Veszprém, 1887. május havában. Tisztelettel a Petőfl-könyvnyomda s irodalmi intézet, mint kiadó nevében : KOMPOLTHY T. ÚJDONSÁGOK. Veszprém, május 27. — A gazdák iparosok ált. hitelszövet­kezete múlt vasarnap tartotta Budapesten első rendes közgyűlését. Az ország minden részéből 42 város fióktelepe volt képviselve; V eszprémből Czolle üstéin elnök és Kompolthy Tivadar titkár vettek abban részt. A jelentésből konstatáljuk, hogy a szövetkezet eddigi tőkéje a félmillió forintot meghaladja; hogy a központi árucsarnokot a szövetkezet Budapesten már megnyitotta s hogy az előlegárucsarnokok immár a vidé­ken is szerveztetnek. Hogy az ország összes fióktelepei állandó összeköttetésben legyenek: Kompolthy ur indítványára határozatba ment egy szövetkezeti havi értesítőnek kiadása. Megválasztatott ezután az igazgatóság. E 1- n ö k lett dr. Balogh Sándor, a szent Györgyrend lovagja; — főigaz­gató: Tömösváry László. Igazgatók: dr. Hoitsy Pál, Éles Gusztáv, Füredy Ferencz és Beinstingl György. A közgyűlés után ban­kett volt, melyen mintegy 150-en vettek részt. A számos felköszöntőkből felemlítjük a főigazgató toasztját, ki az összes fióktele­pek három legvirágzóbbját, az esztergomit, veszprémit s az ó-becseit köszöntötte föl. — Az almádi Balatonfűrdó, választmányi határozat szerint junius hó első vasárnapján fog megnyittatni, mit egyébként a szokásos falragaszok fognak jelezni. A fürdővendégek egy része már megérkezett s több budapesti család lakik már Almádiban. A vendégek zöme természetesen csak junius bú folyamán fog megérkezni! — Választási mozgalmak. A megyei ellen­zéki párt szeretett vezére Eötvös Károly urnák eddigelé 10 választókerület ajánlotta föl képviselete jelöltségét. A bizaloi» és ragaszkodás ilymérvü nyilatkozása amily meg- tisztelőleg hatott a kitűnő pártvezérre, ép oly zavarba hozta öt is, a pártot is, mert az illető kerületek nem akartak semmikép elál- lani Eötvös ur jelöltségétől. Elvégre a köz­ponti végrehajtóbizottság döntött a dologban s Eötvös Károly ur öt választókerület­ben volt kénytelen jelöltséget vállalni, igy az óbudai, ókanizsai, nagyváradiban (Tisza Kálmán ellen,) továbbá a nagykőrösi s a kézdi- vásárhelyiben. Ezek közt 3 kerületben részint egyhangúlag, részint nagy többséggel biztosítva van megválasztatása. — A megyebeli párt­mozgalmak képe ez: A veszprémi kerületben az ellenzék még nem nevezte meg jelöltjét; Zirczen Ányos Tivadar függetlenségi ellen­jelölt nélkül áll. Somlóvásárhelyen a kormány párt s függetlenségi párt megegyeztek abban, hogy az eddigi képviselő Beöthy Ákos mér­sékelt ellenzéki ellen nem állitnak ellenje­löltet, a vázsonvkerületi Gyórffy-párt erélyesen szervezkedik s biztos győzelemre számit, Ugodban pedig Biró Vincze antiszemitáskodik Verhovay-val, kit múlt vasárnap körülhor­dozott a kerületben. Enyingen Matkovich Tivadar függetlenségi ellenjelölt nélkül áll, mig a pápavárosi ellenzék a jövő héten tartja kijelölő gyűlését. Hiszik, hogy a pápai gróf ezúttal nem avatkozik a pártoskodásba. — Rendkívüli megyegyülésünkre, melyre a hivatalos meghívót hírlapunk máshelyón közöl­jük, felhívjuk a megyebizottsági tagok figyelmét. Ezen gyűlésen fog a képviselőválasztás napja is (junius 16—26-ika közt) kitüzetni. — Uj Operette. Liedl Ferencz a m. k. opera hegedűművésze s városunk szülötte, mint a budapesti lapok jelzik, uj vig-operettet feje­zett be, mely a jövő hóban a népszínházban színre kerül. — Időjárásunk egész héten borús, esős volt. Tegnap kissé kiderült, de ma ismét komor az ég. — Az uj megyeház építkezési munkálatai a befejezéshez közelednek. Ma már a külső faldiszitési munkálatokat is befejezik, mely után a járdaaszfaltirozás következend. — Balaton-Füred megnyitása. Hazánk kies fürdőhelyének, Balaton-Fürednek megnyitása múlt vasárnap délelőtt ment végbe a szokott ünnepélyességgel. Reggel 9 órakor a szent- egyházban ünnepélyes „Veni Sancte “ volt, a mely után E c s y László fürdőigazgató ügy­buzgó öcscsével és még két hivatalos ur társa­ságában a savanyuviz forráshoz mentek és mindannyian megizlelték a gyógyvizet s kon­statálták, hogy a gyógyforrás kitűnő hatásos vize az idén nem vesztett erejéből. Ezek után a fürdőhely megnyitottnak nyilváníttatott. A megnyitó-ünnepélyt nagyban emelték a „Sze- retetház“ növendékeiből álló dal- és zenekar az uj tanár vezetése alatt. A dalárda kor­rektül énekelte el a „Hymnust“ s a zenekar több magyar darabot játszott. — A képzőművészetért; Említettük, hogy megyénk annak emlékére, hogy az országos mag37ar képzőművészeti társulat Veszprémben rendezte első képkiállitását, 1000 irtot sza­vazott meg képvételre. E czélból egy bizott­ságot is választott, melynek tagjai többek közt Jánosi Ágoston, Fenyvessy Ferencz, a társaság vál. tagja, Szabó Imre, Purgly Sán­dor Takács Ádám, Laky Kristóf stb. — Bésán János báró a főrendiház tagja, f. hó 14-én reggel 7 órakor egy havi bete­geskedés után meghalt giczi kastélyaiban, Veszprémin egy ében. Az öreg báróval kihalt a B ésán-család, mely a mohácsi vész után betelepült nemzetségek egyik leg- kiválóbbja volt és helyet vívott ki magának a magvar történelemben is. Öl/ — A tüzkárosultak javára kibocsátott „Emléklap“ elárusitása még mindig folya­matban van s a teljes leszámolás csakis annak befejeztével eszközölhető. Az „Emléklap“-ból még sok példány maradt fen s igy aki még nem szerezte meg, alkalom van megszerez­hetni. Megrendelhető a „Petőfi“-könyvnyom­dában, ára 15 kr. — Beszámoló. Láng Lajos, Pápaváros orsz. képviselője pünkösdkor tartja meg beszámoló beszédjét. — Laky Kristóf, a veszprémi kir. törvény­szék elnöke, Keresztes Ferencz végzett jogászt a veszprémi kir. törvényszékhez díjtalan joggyakornokká nevezte ki. — „Tört szárnyakkal“ czimü, Molnár né Barcza Jozefa jeles fordításában és a „Pet,őfi“-könyvnyomda kiadásában megjelenő regény, jövő hó elején elhagyja a sajtót. Megrendelési ára 1 frt 50 kr., diszkötésben 2 frt. Melegen ajánljuk olvasóinknak. — A népfelkelők tiszti tanfolyama a héten ért befejezést Veszprémben. Bakos tábornok városunkban időzött és szemlét tartott a népfelkelő tisztek felett és megelégedésnek adott kifejezést nem csak azért, mivelhogy mint egy élezés ur monda — tarokkban elnyerte a népfelkelőtisztek pénzét, de mivel azok a tanfolyam alatt csakugyan nagy szor­galmat tanúsítottak és szép előmenetelt tettek. A népfelkelőtisztek első marsa vasár­nap lesz megtartva, amikor Balaton-Füredre rándulnak a tiszt urak perpedes Apostolorum, de csak czivilruhában. — Olvasókör. B.-Főkajárról írják lapunk­nak, hogy az olvasókör, mely egy darabig részvétlenség miatt pangott, ismét életbe lépett s a virágzás stádiumában van. Biz igy van az helyesen. — Kádárta csinosodik. A mióta Nagy Sán­dor Kádárta község bírója, elmondhatjuk, hogy e rövid idő alatt több történt ott a község csinosítása és jóállapotban tartása ügyében, mint azelőtt tiz esztendő alatt. Jelen­leg a több utcza csinosításán fáradozik a derék polgár. —- A kórház javára. Szelmájer Károly volt romándi esperes-plébános a veszprém- városi kórháznak 150 frtot hagyott alapítvá­nyul, azon czélból, hogy ezen összegnek kamatja betegápolási szükségletekre fordit­tassék. — Tavaszi közgyűlés. A cseszneki és b.-szorabathelyi esp, kerületek róna. kath. tanitó-egylete tavaszi közgyűlését f. hó 26-án tartotta meg Csesznekben. Ezen tevékeny egyletnek a pápai járás számos tanítója tagja. — Díszes esküvő volt Somogy-Kilitiben. Fridrich Béla puszta-kapolyi számtartó vezette oltárhoz Tóth Erzsiké kisasszonyt, Tóth Ignácz kiüti kasznár hed- ves és szép leányát. Az esketést Gremsperger Ist­ván székesfejérvári apát-plebános, a menyasszony közeli rokona végezte. Tanuk voltak, Micheller János m. kir. honvéd százados, a menyasszony nagy­bátyja, Fridrich Károly kajári számtartó, a vőlegény bátyja. Koszoras lányok voltak: Tóth Gizella és Nina; vőfények: Cseh Béla és Fridrich Sándor. A díszes vendégkoszoruban ott láttuk még Hávranek Alojzia k. a. Csopakról. Fridrich Károlynó urbolgyet B.-Fő-Kajárról, főtiszt. Bors Mihályt a tihanyi apát­ság jószágkormányzóját Szántódról és Börzsönyi Antal kiüti plébános urat stb. — Uj menetrend. Junius hó elsejével a magyar nyugoti vasút vezérigazgatósága uj menetrendet léptet életbe, amely kiválólag kedvező a veszprémi közönségre nézve, mert alkalmunk lesz korareggel Budapestre utaz­hatni s ha dolgainkat végeztük, még az nap vissza is térhetünk. — Gyászhir. Vettük a kővetkező gyászje­lentést vettük: Peezek Gyula és Ida saját és a többi rokonok nevében is szomorú szív­vel tudatják szeretve tisztelt nagybátyjuk Peezek József kir. tanácsos f. 1887. évi május hó 20-án, életének 74-ik évében, hosz- szas szenvedés és a halotti végszentségek ájta- tos felvétele után Zágrábban történt elhuny­tat. A boldogult hűlt tetemei f. május hó 22-én, délelőtt 10 órakor fognak örök uyu- galomra elhetyeztetni. Az engesztelő szent misék pedig ugyan május hó 23-án a Min­denhatónak bemutattatni. Budapest, 1887. május 20-án. Áldás és béke poraira. — Hymen. Seefranz József takarékpénz­tári főkönyvvivő ur, e hó 14-én jegyezte el Márton Gyula helybeli iparos és városi kép­viselő kedves és szellemdus leányát Karola kisasszonyt. Őszinte üdvözletünket a szép frigyhez. — Kinevezés. Az igazságügyminiszter Plihál Dezső veszprémi törvényszéki irodatisztet irodaigazgatóvá, — Sándor Dezső írnokot pedig irodatisztté nevezte ki a veszprémi törvényszékhez. — Tanitógyülés. A „Pápa esperesi kerület róm. katb. tanitóegylete folyó évi junius hó 2-án Jákón a kath. tanoda helyiségében fogja délelőtt 9 órakor kezdődő tavaszi érte­kezletét tartani. — A Táncsics százas-bizottság által kikül­dött bizalmiférfiak e hó 28-án, Budapesten a Biró-féle vendéglőben (ősz-uteza 4. sz.) érte­kezletet tartottak. — Pályázat. A veszprémi kir. törvény­széknél egy joggyakornoki állás üresedésbe jővén, ezen állásra pályázat birdettetik. — Határidő 4 hét. — Rablások. Bakony-Szent-Lászióról Írják lapunknak, hogy ott a közbiztonság igen gyenge lábon áll. A minap éjjel is két rend­beli rablási kísérlet történt. Özvegy Sekmi- dek Farkasné boltját akarták feltörni, de a nők a zajt meghallottak, s a íablók elme­nekültek. Azután Weisz Zsigmond vegyes kereskedőt látogatták »eg; itt már behatol­tak a boltba s 500 frtnyi árut loptak el. Persze ez nem csoda, mikor sem bak tér, sem más őr nem létezik a faluban!

Next

/
Oldalképek
Tartalom