Veszprémi Független Hirlap, 1886 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1886-02-20 / 9. szám
Veszprém, 1886. Hatodik évfolyam. 9. sz. Szombat, február 20. MEGYEI- S HELYI ÉRDEKŰ, VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre ....................■. 6 frt — kr. Fé lévre...............................3 frt — kr. Negyedévre.........................1 frt 50 kr. Eg yes példányok ára 15 kr., s kaphatók a sétatéri kioszkban, Ney Mór, Herczeg Lajos üzletében s a kiadóhivatalban. Meg jelen minden szombaton. Szerkesztőség: Előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Veszprém, Korona-utcza, Hartmann-ház, küldendők. HIRDETÉSEK és NYILTTEREK kiadóhivatalban fogadtatnak el. —- Egyhasábos petitsor (tere) 6 kr; nyilttér petitsora 20 kr s a bélyeg. Veszprém, Babóchay-tér, Kovács-ház, .a' „Petőfi“-könyvnyomdában; hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. A szerkesztővel értekezhetni, vasárnap kivételével, naponta d. e. 8—12, d. u. 2—7 óra között. Kéziratok vissza nem adatnak. A mi egyházi zenénk. Veszprém, febr. 20. Megelégedéssel s örömmel vettük hírül, hogy Mátray László ur, a magyar zeneszerzők egyik kiváló ifjú erője, a veszprémi székesegyház regenschori-jává kineveztetett. S velünk együtt az egész közönség, mely Mátray ur zenészeti genialitását s ügybuzgalmát mindenha becsülni s méltányolni tudta — örömmel veszi hírül e tényt, mely egyházi zenénk jobb jövőjének képezi zálogát. Eltekintve attól a számtalan botránytól, melyet a chorus egyes tagjainak alattomos intriguái minduntalan provokáltak — egy iránt tisztában kelle lennünk s ez az, hogy az utóbbi években a mi egyházi zenénk minden kritikán alól hanyatlott. Egyrészt a felületes vezetés, másrészt ama sajátos irányzat a tagok szerződtetése körül, mely csak a protectió utján töltötte be az egyes állásokat : sülyeszték annyira alá a művészi niveaut, melyen ma az egész intézmény vajúdik. Sokan azt vetik ellen, hogy mert a fizetés csekély, jóravaló zenei erőket nem is lehet ide szerződtetni. igaz. Nem valami fényes ez a dotatió, de a végzett dologért épen elég. Hetenként csak néhány órán át van a ehoruson elfoglalva a zenekar, azontúl élhet szabadon a művészetének s ha van benne ügybuzgalom s szorgalom, privatim megkétszerezheti jövedelmét — a városi polgárság között. Egy jó zenésznek, ki a művészi niveau-t csak megközelíti is, akad a mi városunkban elég privát oktatásórája. Akad annyi, hogy gondok nélkül élbet. sőt szerény tőkét is gyűjthet — úti figuráé docent. A baj eddig az volt, hogy az érdemes tagok mellé oda protegáltak olyanokat is, kik sem képességgel, sem hazafiassággal nem bírtak; kik ingyen ették itt a kenyeret s amellett alattomos besugásokkal, intriguákkal támadtak a jóravaló erők ellen, megbontva igy az amúgy is laza egyetértést s az okvetlenül szükséges fegyelmet. Hisszük, hogy ennek a nyomorúságos regime-nek most vége szakad. A nemes szivü megyés püspök s a ftdő nemes káptalan nem azért áldoznak évről- évre oly tetemes összegeket, egyházi choru- sunk fentartására, hogy annak fejében néhány intrikus zenész botrányok inscenirozása által posványositsa el a polgárság áhítatát, hanem azért — hogy az egyház magasztosságát emeljék, áhítatát növeljék s katholikus ünnepeink főnségét méginkább glorificálják. S mert mi is igy fogjuk föl, a mi katholikus egyházunk chorusainak hivatását, óva-örködve figyelünk ez intézményünkre, ! mert vallás- s hitbeli törekvéseinknek kiegé- I szitő s segítő faktorát látjuk abban. S az uj vezetés alatt majdan úgy lehet, hogy a mi egyházi zenénk a helyi iskolákban is meghonosul. Evek óta hangsúlyozzuk ennek a szükségességét. Mert mi sem képes a gyermek- ifjú szivet fogékonyabbá, érzőbbé tenni a vallás s egyháza iránt, mint a hite szerint való templomének, melylyel az ártatlan szív akkoron az égiekhez száll. A magyar felvidék, mely tudvalevőleg vallásos áhitat tekintetében példányképe lehet az ország többi népeinek, századok óta melegen kultiválja az egyházi zenét minden iskolájában. Nemcsak az elemi-, de a középtanodákban is. S ki tagadná, hogy a felvidékről több vallásos áhitat sugárzik szét az országra, mint más vidékeinkről 1 . . . íme a többi vallásfelekezeteink itt-a mi megyei székvárosunk minden iskolájában, rendes órákon át tanítják az egyházi éneket; a zsidóiskolában rendes zenetanár van s az imaházukba most szereztek be orgonát, hogy a tanulók énekkarának kellő kísérete legyen. Belátják mindenütt, hogy a zenekultus mily hatalmas faktora a vallásos érzületnek. Hát be kell látnunk nekünk is. A mi vallásunk vezérszerepet visz az országban; hát szükség, hogy kultusa is zászlóvivőkint szerepeljen. Ehhez pedig vajmi csekély áldozat de annál több önzetlen ügybuzgalom s meleg vallásos érzület szükséges. Mátray urban a múltban örömmel ismerők fel e két lelki tulajdont s most, hogy a kellő hatáskört ftdő egyháznagyaink biztosi- ták neki: bizton hisszük, hogy e nemes feladatot sikeresen meg is oldja. Fenkölt törekvéseiben bízvást a város összes polgárságának meleg rokonszenve támogatna dj a ! A székesfejérvári ügyvédi kamara felirata. Ügyvédi kamránk tudvalevőleg szintén állást foglalt ama törvényjavaslattal szemben, mely a „köztörvényhatóságok“-at illető törvény hiányait kívánja pótolni, valójában pedig a bírói függetlenséget akarja megrendszabá- lyozni. Érdekesnek tartjuk e nagyfontosságu feliratot teljes szövegében bemutatni, s örvendünk, hogy ügyvédi karunk ily erélyes vetőt vetett latba a magyar igazságszolgáltatás ügyében. Íme a felirat: Mélyen tisztelt képviselőház! A múlt év végén a magas kormány törvényjavaslatot tett le Magyarország képviselőházának asztalára, melynek czime: „Tövényjavaslat a köztörvényhatóságokról“, 8 czélja: a köztörvényhatóságokról szóló 1870. 42. t. czikk hiányainak pótlása, javítása. Különösen azzal indokoltatik a beterjesztett javaslat törvény erejére emelésének szükségessége, hogy habár az 1871. évi 42. t. czikk a közigazgatás terén üdvös eredményeket idézett is elő, mégis a tapasztalat annak sokoldalú hiányait derítette fel, de még főkép a főispánnak, mint a törvény- hatósági közigazgatás fejének közjogi és hivatalos állása, az 1885. évi 7. t. czikk folytán lényeges módosítást szenvedett s igy az összes állami közigazgatásnak egyöntetű — annak minden részét és ágát felölelő — szabályozása elodázliatat- lanul szükségessé vált. Az ügyvédi kamarák hatáskörébe, az 1874. évi 34. t. czikk 19. §-a értelmében, egyedül a jogszolgáltatás és ügyvédség terén mutatkozó hiányok orvoslása iránti vélemény- adás és javaslattétel tartozván, sem jogunk, sem kötelességünk a beterjesztett és most tárgyalás alatt levő törvény- javaslat ellen vagy mellett állást foglalnunk, annak a köz- igazgatási viszonyok rendezését ezélzó intézkedéseit birálat alá vennünk, ez irányban javaslatokkal fellépnünk. De igenis kötelességünknek tartjuk, hogy ezen törvény- javaslatnak a törvénykezést és igazságszolgáltatást sérelme- mesen érintő része ellen törvény adta jogunknál fogva állást foglaljunk, s tiltakozó szót emeljünk. Ilyen része e törvényjavaslatnak e főispáni jog és hatáskörről intézkedő 54-ik §., mely általánosságban, kivétel nélkül, minden a törvényhatóság területén működő állami közeget, a főispáni parancsszónak feltétlenül alárendel s törvény erejére emelkedés esetén bíróságainknak eddig megőrzött függetlenségét egyszere és egy csapással megsemmisíti. A hármas t. könyv II, rész 3. czim 2. §. értelmében hazánkban a bíróságok feletti legfőbb felügyeleti jog egyedül a koronás királyt illeti meg. százados épületét tetőzné be a magas kormány, ha ezen elv és fejlődési iránynak megfelelőleg újabban is törvényileg biztosittatni akarná, a bíróságoknak, a királyt megillető legfőbb felügyeleti jogon kívüli, minden irányban való függetlenségét. Ezt remélte, ezt várta Magyarország bírói kara és jogkereső közönsége a magas kormánytól, nem pedig ennek ellenkezőjét. Fájdalommal győződtünk meg feltevésünk és jogos reményeink alaptalanságáról, fájdalommal kell tapasztalnunk, hogy a magas kormány a helyett, hogy hazai bíróságaink és jogszolgáltatásunk függetlenségét újabb törvénnnyel biztosítaná, azt törvényhozás utján szándékozik megsemmisíteni. A törvényjavaslat 54. §-a értelmében a főispán nem a királynak, nem a király nevében a legfőbb felügyeleti jogot gyakorló igazságügyminiszternek. hanem a központi kormánynak bizalmi férfia, félj ogosittatik, hogy a törvény- hatóság területén működő minden állami közegtől, t ehát a bírótól is, felvilágosítást kérhessen, azok felett felügyeleti és ellenőrzési jogot gyakorolhasson, esetleges előléptetéseknél döntő szavát felemelhesse, szóval igazságügyünk és törvénykezésünk minden ágában a legelhatározóbb, iránytadó befolyást érvényesíthessen. A főispánnak, a kormány bizalmi férfiának ily kivételes, absolut jogkörrel felruházása által, az eddig független biró a központi kormány hatalmi szavának feltétlenül alárendeltetik, s ki eddig egyedül a törvénynek s lelkiismeretének volt felelős, ezután minden magasabb és nemesebb törekvés nélküli munkagéppé, a központi hatalom egyik mozgató kerekévé alacsonyittatik le, Korántsem oszlatja el aggodalmainkat az 54. §. szövegezésének bizottságilag történt megváltoztatása, mert mig a törvényszakasz alapszövegezésében legalább nyíltan nem méternyire partot láttunk s a füstölgő kráterekről fölismerők a mesebeli fűzfőidet, az emberevő maori- kannibálok rémes földét . . . Néhány pillanat múlva óriási habtorlat ragadta föl ismét a hajót s kidobta a parti zajlás sziklazátonyára . . . Dereglyére kaptunk. A legnagyobb rész elveszett ... Én s néhány társam partot értünk. S m.ost itt vagyok . . . Szabad még egy czigarette-t ? . . . — Tessék! S Delavigne készséggel nyujtá át Leboucher urnák a tárczát. — S azóta ön mindig itt volt a tüzföldön ? — Mindig, uram: bár ki kell jelentenem, bogy nem örömest. — Elhiszem. Egyáltalán csodálkozom, hogy életben maradt. Hisz az itteni maori-törzs a kanni- balismus hírében áll. — Jól van értesülve. De hát a körülményekkel meg kell alkudni. Én elhatároztam ezt a népet civilizálni . . . — Ne mondja! — Úgy van s mondhatom, rendkívüli sikereket értem el. — S a kannibalismus ? . . . — Csak módjával mehet minden. Annyit kivittem, s nem puszta dicsekvésképen mondom, hogy most már az emberevés nem nyersen, hanem saját szakácsrendszerem szerint, sülve s beaf-páczban . . . — Borzasztó! — Sőt ellenkezőleg, igen ízletes kiállításban történik. Delavigne idegesen kapott fejéhez s borzalom- • 1 lett kimondva, hogy a főispáni hatalmi jogkör a bíróságokra is kiterjesztetik, addig a módosított szöveg már határozottan körülírja- és részletezi azon nagymérvű és illetéktelen befolyást, melyet a bírói minősitvénynyel nem biró főispán bíróságainkra és bírói közegeinkre gyakorolni hivatva van. A politikai közigazgatásnak, nézetünk és meggyőződésünk szerint, semmi köze az igazságügyi kormányzat és a törvénykezéshez, közigazgatási parancsokkal igazságot szolgáltatni, a két egymástól teljesen különálló hatalmi jogkört egymással összevegyiteni, sőt egyiket a másiknak alárendelni — nem lehet, nem szabad. Nem igényli ezt sem a szükség, sem a nemzeti kőzszellem. A magyar biró közvetlen felebbvalója, az igazságügyi kormányzat terén a kormány bizalmi férfia, bírák és bírósági hivatalnokok felett a közvetlen felügyeleti jog gyakorlója a törvényszéki elnök, aki egyedül mint képzett biró, de egyszersmind a bíróságok beléletével szervi összeköttetésben álló hivatalnok, van és lehet hivatva arra, hogy gyakorolja a felügyeleti jogot, képviselje a kormányt az igazságügyi kormányzat terén, tegyen előterjesztéseket esetleg szükséges reformok életbeléptetése tárgyában, nyújtson he döntő véleményt az előléptetéseknél. Ha tehát van a kormánynak ellenőrző és felügyeletet gyakorló közege, nincs szükség e fölé még egy másikat helyezni, ki rendszerint bírói minősitvénynyel nem bírván, az ellenőrzést sem képes kellő módon gyakorolni. Rövid tizennégy esztendeje, hogy az 1871. évi 8., 9. és 31. törvényczikkek életbeléptetése óta hazánkban a közigazgatás és törvénykezésnek egy kézbeni egyesítése megszűnt, s ezen lefolyt időszak igazolja, hogy biróságaink, a jelenlegi szervezet mellett, helyüket minden tekintetben megállották, hivatásukat betöltötték s az egész nemzet osztatlan elismerését kiérdemelték. De más oldalról a nemzeti szellemmel, a nemzeti jogfejlődéssel sem lehet igazolni a bírói tekintélynek s a bírói függetlenségnek ilyetén megcsorbitási czélzat-át. Államalapító szent István királyunktól egész a legújabb időkig mindenkor törekedett a nemzet a bíróságokat minden illetéktelen befolyástól függetleníteni. Tanúsítják ezt az 1486. évi 21., az 1715. évi 28., az 1791. évi 12. s törvényhozásunk legújabb korszakában az 1869. évi 4., n az 1871. évi 8., 9. és 31-ik törvény czikkek, melyek kivétel nélkül a törvénykezés és igazságszolgáltatás, a bírák és bíróságok függetlenségének törvénybe igtatását tartalmazzák. De még inkább igazolja a nemzeti szellemnek ez irányban érvényesülését azon magas tekintély, melylyel törvény és törvényes gyakorlat hazánk legfőbb bíróságait felruházta, kimondván és elismervén, hogy a magyar kir. kúria mint legfőbb itélőszék, teljes tanácsülésben hozott határozatai törvény erejével bírnak Ó3 törvényt pótolnak. A nemzeti kőzszellem ily' határozott fejlődési iránya daczára, minden arra való szükségesség nélkül, a magas kormány bíróságainkat minden önállóságtól megfosztani, függetlenségét megsemmisíteni szándékozik. Végkövetkezményeiben sajnos eredményiekre vezetne az ily törvényhozási intézkedés s félünk, bogy törvénykezésünk és igazságszolgáltatásunk féltékenyen őrizett s annyi küzdelem árán kivívott nymbusa ez által teljesen tönkretétetnék, s a bírói hatalom eddig független gyakorlója, a befolyásol- hatlan bírói kar által kivívott tekintély helyébe, a hatalmi önkény és illetéktelen befolyásolás korszaka következnék. Hisszük és feltesszük a magas kormányról, hogy ily illetéktelen befolyást nem fogna gyakorolni a bíróságokra; de az idők múlnak, egyik kormány követi a másikat, jöhet idő, jöhet kormány', mely a részére törvénybe iktatott jogot, a bíróságok feletti központi gyámkodást a legnagyobb mérvben gyakorolni, a nemzeti közszellem szabad nyilvánu- lásait éppen a legtöbb függetlenséget igénylő bírói testület határozataiban önkényüleg elnyomni törekednék. teljes undorral tekintett az előtte vigyorogva pöffögő hajószakácsra. — Ön csudálkozik, monsieur; de bátor Toltam megjegyezni, hogy a körülményekkel meg kell alkudni. A probléma abból állt, hogy vagy megesznek a maorik engem is — vagy tudományom varázsereje által lebilincselem őket s mondhatom, hogy a szakács- művészet s az időjóslás tekintetében minden maori- szakácsot s minden helybeli physikust alaposan sikerült lefőznöm. — Ön időt jósol ? . . . — Úgy van. Több fegyver és egyéb holmi között a mentödereglyébe egy óra s egy légsuly- mérö is került s e két műszerrel én itt csodadolgokat művelek. Képzelje uram, annyira vittem, hogy az időjárást 24 órával hamarább s egész szabatosan tudom meghatározni. — Bámulatos! — E szerint, ha másnap eső lesz, még ma bizton kiszámítom s közhírré teszem. — Nagyszerű ! — Néha azonban (száz eset közül 3—4-szer) megesik, hogy eső helyett nagy köd van s akkor a, rászedett maorik elől el kell szöknöm. — Érdekes! — Valóban s épen ilyen természeti félreérte's- nek tulajdoníthatja monsieur, hogy ma épen szerencsém van. — Igen örülök !-— Részemről! (Folyt, küv.) Ha ezen törvéi^ríleg szentesített, a nemzet vérébe átment közjogi elv tiszteletben tartatott akkor, midőn az államhatalmi jogkörök egymástól oly élesen mint ma, elkülönítve nem voltak, a hazai történeti közjogi fejlődés évEgymásután 16—18 vihar lepett meg minket a nyílt tengeren. Kitűnő gépünk mindig csak félerővel dolgozott a hullámok ellen, de elvégre az a comotió is megártott neki s egy szép estén meg- bicsakolta magát. Fölmondta a szolgálatot s egy tapodtat se ment tovább. S mintha csak összebeszélt volna a szélvészszel, ez abban az órában óriási erővel kezdett végigzugni a tengeren s mértfoldnyi széles hullámvonalakban lódította a tenger áramát dél felé. Az „Empereur“ megkisérlette a lavirozást. Bordeggio-ra feszitők a vásznakat s mindig 45 fok alatt kereszteztünk a szél ellen. Utóbb oly iszonyúvá fejlett a szélvész, hogy a mi vitorláink e 45 fok alatt is úgy szakadoztak széjjel, mint a cziga- rette-papir. Egy-két vitorlát sikerült megmentenünk s ezeket a raa-kra vontuk. Nem maradt egyéb hátra, mint föl vonni az elöfekárboczra a háromszögű vészvitorlát s magunkat Isten kegyelmére bíznunk. . . . Aztán 9 napon át zúgott folyton a szélvész, bőgött a tengerár. Az égen fekete felhőtömegek rohantak; se nap, se hold nem mutatkozott. Mikor a cronometer delet jelzett, a derék öreg Captain Bureé mindig kihozta a Sextante-ot a födélzetre s megkisérté a hajó állását kiszámítani; de lehetetlen volt. Czéltalan tévelygett igy az „Empereur“ a vizeken s a hajó sorsa iránt nem maradt kétségünk. Az ár folyton délnek ragadta s minden órával közelebb láttuk pusztulását . . . Egy reggelen rémülettel vettük észre, hogy hajónk feneket érint s zátony fölött állunk. A köd e pillanatban fölszállt s meglepetésünk még iszonyúbb volt. Alig egy kilo- | TÁBCZ A. Arcania királya. (Amerikai naplófeljegyzéseimből.) Irta: Kompolthy Tivadar. (Folytatás.) Leon ur bement a Han-szobába s beható tárgyalást kezdett Ehrenthal-al, a garderobe iránt. Szövetük volt elegendő, de kész ruhával csak a kellő szükségletig voltak ellátva. Elvégre úgy segítettek a pillanatnyi zavaron, hogy egy olajba-főzött vízmentes eső-öltönyt választottak ki s ebbe öltöztették Leboucher urat. Delavigne kivitte neki a fura öltözetet s a maori-franczia perez alatt kész volt a toilettel. Mikor megmosdott s haját, amint lehetett, rendbe hozta, némileg türhetön nézett ki. Tetszelegve nézte magát a tükörben s megjegyezte, hogy 12 év óta a Raonha- tó szolgált neki tükörül, mely innen nem messze, több vulkán lábainál terül el. Delavigne Leon kérdöleg tekintett a jövevényre. — Igaz, mondá Jules Leboucher, elfeledtem közelebbi biográfiámat részletezni. — LTgy van. Még nem tudom, hogy ön hogy került ide s mit csinált itt 12 év óta. — Bah, csekélység az egész. Az „Empereur* szakácsa voltam, s Bahiából keltünk európai útra. Epén a viharos őszi időszakban volt 1863-ban.
