Veszprémi Független Hirlap, 1886 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1886-08-28 / 36. szám
MEGYEI- S HELYI ÉRDEKŰ, VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre .............................6 frt — kr. Fé lévre..................................3 frt — kr. Ne gyedévre.............................1 frt 50 kr. M e g j e 1 e n minden szombaton. Előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Veszpré m, Horgos -utcz a, 105. sz. a. küldendők. HIRDETÉSEK és NYILTTEREK a kiadóhivatalban fogadtatnak el. — Egyhasábos petitsor *(tere) 6 kr; nyilttér petitsora 20 kr s a bélyeg. Szerkesztőség: Veszprém, Babóchay-tér, Kovács-ház, a Petőfi“-könyvnyomdában ; hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Egyes példányok ára 15 kr., s kaphatók Ney Mór, Herczeg Lajos üzletében s a kiadóhivatalban. A szerkesztővel értekezhetni, vasárnap kivételével, naponta d. e. 8 —12, d. u. 2—7 óra között. Kéziratok vissza nem adatnak. Hang a viharból. Veszprém, augusztus 28. (K. T.) Izgalmakban bővelkedik ez a mi Veszprém városunk. Pedig nem vagyunk bővében se jólétnek, se kedvező társadalmi viszonyoknak. A kedélyek izgultak. Mindenki egy nappal előbbre siet élni, mintha azon törekednék. hogy minél hamarább lemorzsolja az éveket s levesse vállairól az élet terhét. • * A szenzátiós hírek a városban s a vidéken egymást követik. Vörösberényben a fiú agyon vagdal ja az apját. A gonosztevőt elviszik életfogytiglani börtönbe — aztán elfeledik. Csetényben a férj megöli a nejét, Ősi mellett az anya megöli s elássa újszülött gyermekét. Csak a minap történt borzalmak ezek s már alig beszél ^óluk a világ. Az öngyilkosságok pedig már rendes haláleset-számba jönnek. Alig van nap, hogy ilyenről ne jönne hir a megyéből-városból. Eltemetik, elfelejtik. * S foly tovább itt az élet hazárd-játéka. A hamis bukások itt ép oly természetesek, mint másutt a becsületes munka. Ha megbukik valaki, nem azt kérdezik, hogy mennyire bukott, hanem azt, hogy mennyit nyerhetett a bukáson ? Egy-két napig tart a nagykereskedő-hitelezők iderohanása. Aztán számot vetnek a Csemegi-C'odex pompás paragrafusaival, mely se hitelt, se becsületet nem óv meg, hanem szabad utat mutat a gonosztevőknek : aztán beérik pár nyomorúságos perczenttel s örülnek, hogy megmentették a veszett fejsze nyelét. A becsukott bolt ismét megnyílik s íoly a hazárdjáték tovább. % S a boldog együttélést, az üdvös családi életet gyönyörűen jellemzik a veszprémi törvényszék előtt folyó válóperek. Annyi a válóper, hogy maholnap több esik egy esztendőre, mint ahány házasság köttetik. Költői levél. SOÓS LAJOSHOZ. A „Veszprémi Független Hirlap“ 35-ik lapjában megjelent versére. Bús dalnoka a fájdalomnak Mért a lemondás ily korán ? S a bú, amely setét felhőként Borong dalod minden során. Hová lett a víg régi nóta, Hogy már oly rég nem hallatád ? Vagy tán jó kedved lepkeszárnya Leverte minden himporát ? Igaz : keserves is ez élet ! A sorsharagnak vésze hány, S a csillag, mely sajkánk vezérli: Hamis csillag — hamis leány. Szeretteinktől messze űzve Csal a világ, s a rósz barát. S az Ur is végső nagy csapásként Bánk küldte a — phylloxerát. Azt sem tudhatjuk már maholnap, Mivel kergessük el a bút : Fogy egyre, s nem terem helyette Borunk, mélytől rémülve fut. Az ügyvédi irodák pőréinek javarészét a válóperek szol gáltatj ák. Aztán el lehet képzelni itt a családi örömöket, mikor egyik házasfél a másiknak azt kívánja „hogy az Isten akárhova tegye.“ S elképzelhető a nevelés — amit az ifjú nemzedékünk élvez. * Nem prédikálószék az újság. Nem is prédikálunk. De hát mégis ugv van, hogy ahol a társadalom maga nem ostorozza a bűnt, ott a bűn otthonossá válik. Az igaz, nemes és jó iránti fogékony érzék nincs meg a társadalomban; nem is lát erre serkentő példát. Hát hol vegye az ezutáni vágyat'? De mert rosszat, bűnt s gonoszságot lát naponta: megszokja a társadalmi bűnöket s nem is ostorozza többé. Minálunk a hitveseiket halálra kínzó férjek, a nyílt csalók, svindlérek, hamisbukók emelt fővel járnak az utczán. Meg is sftve- gelik őket. S meg is érdemlik — az ilyen társadalomtól. Quonsque tandem 1 A törvény karja béna. Az igazságnak a szeme be van kötve. Meddig megy ez igy ? Az egyház bátortalan, fél az ellenreactió mumusától s ajka néma marad. Nem segéli a vergődő társadalmat sem a templomi szószék, sem az egyházi sajtó, melyet a nép közzé vinniük kellene. Pedig ha valaha — most itt volna az ideje annak, hogy az ecclesia militans érvényesítse óriás erkölcsi s anyagi hatalmát a viharban . . . Mert nő ez a vihar naponta s ha nem nézünk szembe a vészszel, bizony fejünk fölé tornyosul s alámossa az anyaszentegyházat is! A nemzet jubilál. 1686 1886. Veszprém, augusztus 27-én. A napokban ünnepet fog ülni a magyar nemzet az ország szivében : Budapesten. Kétszázadik évfordulóját fogja megünnepelni azon napnak amelyen a nemzet felszabadult a török járom alul és ismét magyar lett a magyar . . . Két évszázadon keresztül volt letiporva a nemzet, mely nemsokára ezeréves fennállását fogja ünnepelni . . . Önkéntelenül köny szorul minden nemes érzésű magyar szivébe, ha a történelem lapjait forgatva, azon fekete lapokra akad, amelyeket a török puszti- tás szennyezett be nemzetünk fényes történelmikönyvében. Nemzedékeket pusztított el a barbár török gyilkos fegyvere, amely nem kegyelmezett senkinek: behatolt a családi szentélybe s nem átallotta azt durva erőszakkal bemocskositani; majd feltörte a szentegyház ajtaját s elpusztította, összetörte az egyház legdrágább kincseit, sárba taposta a szentséget s letörte a hit jelvényét: a keresztet és helyébe a félholdat tűzte fel. Es mindezt a magyarnak tűrnie kellett két hosszú évszázadon keresztül, nem tehetett semmit önvédelmére, mert hisz nem volt tetterős hadsereg, mely megboszulta volna a durva erőszakot; az a pár katona csak porszem volt a barbár török pusztító csordáinak, porszem, melyet egy lehelettel semmivé tett. Már a magyar nemzet elkezdte veszíteni eszméletét, bizonyos kábultság vett rajta erőt, amely elfe- lejtetévele a jelent, kiirtotta kebeléből az önvédelem iránti hajlamot. De reményleni — nem szűnt meg a haldokló nemzet! . . . Voltak magyarok, akik tűrték a hitetlenek önkénykedéseit, mert nem volt erejűk, hogy felszabadithat- ták volna magukat a járom alul, de azért hittek egy jobb jövőben, reményiették folyton, szakadatlanul, hogy el fog jönni az az idő, midőn Európa hatalmai belátva a szomorú helyzetet, megértik feladatukat és segélyére fognak jönni annak a nemzetnek, amely száz esztendőn keresztül volt védőfala Európának Kelet pusztító csordái ellen. Hisz a magyar nemzet tartotta fel a tatárok pusztító hadát, ez küzdött utolsó csepp véréig s odaveté magát az ellen elé csak azért, hogy feltartóztassa a kegyelmet nem ismerő barbár népet, amely dühében fürdeni akart a művelt nyugat vérében, semmivé akarta tenni a hatalmas Európát! De a magyar feltartóztatá és küzdött a „kutya- fejű“ tatárokkal, majd aláveté magát Mohamed híveinek s azok pusztításainak is. Es ezen óriási küzdelmekben és harczokban veszíteni kezdé erejét, mert hisz nem egy helyen voltak felszakitva az erek ahonnan önnön vérünk patakzott alá. Már-már haldokoltunk, de azért még mindig reinéllettiink! És reményünk nem hiúsult meg, mert segélyére jött a haldokló nemzetnek egész Európ ! Önérdeke is azt kívánta Európának. így nap Kenősén, — Levél a szerkesztőhöz. — Kedves szerkesztő ur! „Munka után édes a nyugalom“ — mondja a magyar. Ha valaki, ön bizonyára tudni fogja, hogy milyen igazsága van ezen közmondásnak. Azok a közönséges halandó emberek, akik szombat délután Tizennégy nemzet egyesité vitéz harezosait, hogy visszavegyék a töröktől a magyar nemzet mentsvárát : Budavárát. A magyar uj életre ébredt, uj vért nyert ereibé s megteszitett erővel sorakozott az európai hatalmak közé, akik között az első helyet vívta ki magának. Magyarok léptek fel először Budavár bástyáira, Petnekázy Dávid vitéz hajdúival tűzte fel a báromszinü lobogot s a keresztet arra a bástyára, melyről Két századon keresztül a félholdas zászló lengett alá. És felszabadult Budavára s -%éle együtt szabad lett a magyar nemzet is! Egész nyugat szabadabban lélekzett! Ennek a szent napnak kétszázadik évfordulóját fogja a napokban megünnepelni a magyar nemzet... És a kétszázadik évfordulónak kétszázszor nagyobb jelentősége lesz e napon, mint rendesen ! . . . Méltán ünnepelhet a magyur nemzet s véle együtt a művelt Európa, mert e napon ébredt fel a tespedő művészet és eget kért magának. Kétszáz évig nem haladhattunk, nem fejleszthettük iparunkat, kereskedelmünket s művészetünket. De alig hogy felszabadultunk a járom alul, rögtön a haladás színvonalára kezdettünk emelkedni s iparkodtunk lépést tartani a nyugati kultúrával. És felül emelkedtünk a művészet színvonalára, büszke homlokkal tekinthetünk vissza múltúnkra s bátran sorakozhatunk Európa müveit államai közé. Ha valamiben hátramaradtunk is, kiment bennünket az a körülmény, hogy a magyar nemzet kétszáz esztendőn keresztül szolgált védbástyául Európának a Kelet rabló hadjáratai ellen. Tehát nem kell aggódnunk, büszkén és békésen megünnepelhetjük e nagy napot s kell is, hogy úgy ünnepeljük meg! Ünnepelje meg e szent napot minden magyar ember tiszta szívvel lélékkel; aki teheti ránduljon fel az ország szivébe: a fővárosba, legyen jelen a nagy ünnepélyen, amelyen nemcsak mi, hanem egész Europa jelen lesz. Mert nemcsak a magyar nemzet ünnepe e nap, hanem a müveit nyugaté, a hatalmas Európáé is! Akik pedig nem rándulhatnak e napra a fővárosba, ünnepeljék meg azt itthon, menjenek a szentegyházba, dicsérjék az urat és énekeljék egy szlvvel- lélekkel: , Isten, áldd meg a magyart Jó kedvvel, bőséggel! Nyújts feléje védő kart, Ha küzd ellenséggel! Balsors akit régen tép, Hozz rá víg esztendőt, Meghünhődtc már e nép A múltat s jövendőt !u —m. a kávéházban olvassák a legújabb hírlapot, mely még „meleg a nyomástól“, nem is tudják felfogni, hogy mennyi dologba kerül azt a rengeteg nagy újságot összeszerkeszteni. Azt gondolják, hogy abba nem is fárad el az ember, az nem is munka. Pedig hát tessék elhinni, hogy még én is elfáradok csütörtök-pénteken, pedig én csak „szerkesztőinas“ vagyok! Alig várom a „Lapot a sajtóba“ kiáltást. A múlt szombaton Kenesére rándultam ki pihenés végett. Voltam én már Ischlben, Gleichenbergben; már Gasteinba is akartam menni, sőt eltöltöttem egy egész hónapot Balaton-Füreden is, de nagyítás nélkül legyen mondva, sehol sem éreztem magamat olyan otthoniasan, mint épen Kenésén.*) Az igaz, hogy Kenese nem világ-fürdő, hanem egy kis község és egy darab Balaton, de azért az nem zárja ki, hogy ne érezze az ember itt jobban magát, mint akár Palesztinában! Ne gondolja k. szerk. ur, hogy czélzásból említem Palesztinát. Eszem ágában sincsen, csak azért irom, mert a legközelebbi szombatra ide tervezem kirándulásomat. Úgy teszek, mint az unalmas udvarló, a ki nem talál a beszélgetésre fonalat: az időjáráson kezdem. Tikkasztó hőség volt, mikor kocsira ültem. A higany 34 fokon pihent méltóságteljesen. Tessék elképzelni: 34 fok meleg és parasztkocsin utazni! Kocsim szintén méltóságteljes akart lenni s ugyancsak lassan haladt előre, levének a lovak erszényemhez hasonló betegségben: azaz vérszegénységben. Gondolkodtam, hogyan lehetne segíteni a dolgon ? s eszembe jutott egy régi vicz. A rúd végére szénát kötöttem, a melyet a lovak el akarván érni, futottak előre. *) No már bolond dolog az kedves öcsém, hogy minden szerelmes ember Kenesére rohan. Ez fölötte gyanús. A szelrk. k * ■ wTgr""W'"W Édes hazánknak büszke népe, És küzd a „Kárpát orminál!“ Vagy légy a berkek fiilmiléje, S mint az a tar asz hajnalán : Dalolj édes, boldog szerelmet, S tanuljon tőled ifjú, lány. Dalolj te úgy ! A népdaloknak Kis pacsirtája leszek én. Meghúzódva szépen, szerényen, Mint kis virág lms rejt ekén. Én dalt irok, — már, hogy milyen lesz, Azt nem tudom, - s ran is elég. — Igaz, napvilágot belőlük Vaj nagyon kérés láta még. — Pusztuljon hát tőlünk a bánat, Adjuk ki néki az utat! Hisz az, bár fényes nap ragyogjon, Mindig setét éjfélt mutaé. Övezze a remény sugara Dalodnak át minden sorát, És boldogabbá lesz úgy — hidd! — egy Igénytelen bár, •—- hű barát! MEDGYASZAY VINCZE. Azaz terem, — de hát mi haszna, Ha nem nekünk! s ez fáj nekem. Vegyünk, ha nincs! s ha elfogy, újra! — Vennénk bizony — de hát mién ? Kern vagyok dús, azt tudhatod, s hogy Te sem vagy az, én is tudom. Te majdan a törvényt szabod ki, Én meg a Bibliát bújom. Én gém is ért elég csapás már, ■— Bizony csodálkozhatsz ezen ! — De, hogy a sírra vágyakozzam, Már azt tudod, még sem teszem ! A búbánat, ha meglep olykor, S bús ködével rám száll a gond: — Ez akkor történik, ha elmém Múltam ösvényein bolyong. — Pipámra gyújtok, s elfeledve, Minden t, jörömbe nézek át, Hol kék ege a szép9reménynek Bagyogtatja rám csillagát. Tégy úgy te is! Felejtsd a múltat, Xe nézd az átkos, bús jelent. És büszkén csattogtatva szárnyát Lebegjen lelked oda fent, Ahol a csillagok ragyognak! És onnan harsogd el dalod, Amelynek édes hangzatára Mosolygjanak az angyalok ! Es lángolón zengj honszerelmet, Amelyet hallva, síkra száll
