Veszprémi Független Hirlap, 1885 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1885-04-18 / 16. szám
Veszprém, 1885. Ötödik évfolyam. 16. sz. Szombat, április 18. fEsm hmetleí hírláp MEGYEI- S HELYI ÉRDEKŰ, VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre ......................6 frt — kr. Fé lévre......................3 frt — kr. Ne gyedévre . . . . 1 frt 50 kr. Egyes példányok ára 15 kr., s kaphatók a kiadóhivatalban. Megjelen minden szombaton. Szerkesztőség: Előfizetési pénzek a kiadó-hivatalba, Veszprém, Palotai-utcza, Weisz-ház emelete, küldeudők.------- HIRDETÉSEK és NYILTTEREK = a kiadó-hivatalban fogadtatnak el. — Egy hasábos petitsor (tere) 6 kr,; nyilttér petitsora 20 kr., s a bélyeg. Veszprém, Palotai- utcza, Weisz-ház emelete, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. A szerkesztővel értekezhetni naponta 12—2 óra között. Kéziratok vissza nem adatnak. A véres becsületrőlVeszprém, április 17. (K. T.) Párbaj itt, párbaj ott, mindenütt csak párbaj. A hírlapok mindennap újabb párbajokat jeleznek. Az embereknek már nem is elég a maguk baja. összeállnak hát ketten, összemérik a becsület- s a kardot s vfiuk p á r b a j t. * Ami mindennél többet ér, — azt mondják az emberek — az a becsület. És nincs köztünk senki, aki arról ne volna meggyőződve, hogy többet ér az életnél is. Hát most már állítsuk szembe a sárba tiprott becsületet — a halállal. Az élet megszűnik — de a becstelenség, az megmarad a halálon túl is . . . * Ez a párbaj rövid logikája. Szomorú — de igaz ! A megsértett önérzet s a becsületérzés bosszúért kiált s a rajta elkövetett igazságtalanságért elégtételt követel . . . Véres elégtételt, a melylyel bepirositsa a gyalázat fekete foltját. * Legyünk tisztában azzal, hogy a valóban becsületes, önérzetes embert, ki meg van győződve erkölcsi fölényéről sértő ellenfele fölött — nem lehet megsérteni. A tiszta becsület megdönthetetlen — mert a világ Ítéletét mellőzve, önérzete a bírája. A ki úgy hidegen Ítéli meg a rajta elkövetett sértés horderejét, uralkodni is tog tudni önmagán s nem koczkáztatja életét a világnak tetsző látszatért. Mert ha elitéli az egész világ is — mellette marad az öntudat s a természetes ész . . . Mely soha sem aráuyithatja össze a becsület pletykáját — a halálos boszuval. * Anyja az indulat, apja a bosszúvágy — czélja a v ó r. Vér gyújtja az indulatot — vér hüti lo. Mi köze a vérnek a becsülettel? A testnek az istenséggel ? S mégis, ha istenünket káromolják, testünkkel »állunk elébe.“ T Á R C Z A. Örökké! — „Ez már mégis borzasztó! Ezt soha sem fogom elfeledni.“ Ily szörnyű szavakkal helyezkedett el Bertácski a zöld bársony karosszékbe szobájában, oly hangosai adva haragjának kifejezést, hogy a szomszédos konyhában szorgoskodó mama ijedten futott be hozzá, noha a rétestészta kihúzása várakozott ott kün reá. „Mi lelt, az Istenért, Bertuskám?“ — kérdé aggódó tekintettel, megsimogatva leánya kipirult ar- czat, — „miért haragszol annyira ?“ — „Már hogyne haragudnám, édes mama“, — tört ki Bertácska duzzogó hangon, ingerülten tépdesve kezeivel a karszék selyem boltjait, — „mikor az az ember úgy megsértett engem.“ — „Miféle ember ? Mondd csak, kérlek ? Talán csak nem Elek, hisz az olyan fiú, még a légynek sem árt.“ „Nem árt? No jó, hát csak hallja édes mama, mi történt. A baromfi-ólak körül jártam az elébb, tudja ott, mama, a hol az én kedves jérczikém, a „Hófehérke“ lakik. Egyszerre csak ott termett az ispán is. Kötényem fel volt hajtva, természetesen kiváncsi volt tudni, mi van benne. „Bizonyosan friss tojásokat talált a kisasszony ?“ kérdé az ő kiállhatatlau dörmögő hangján. Erre egy kissé felhajtottam kötényemet, hogy Mi pajzs ez ? Védi-e az anyag a szellemiséget ? ... Az ideges ember pisztolyt ragad az éjféli álomrém ellen — az indulatvak ember párbajt vi... Melyik védekezik jobban! ? Ha azt mondják neked nyilvános helyen, az utczán, bálban, hogy „gazember“ vagy — párbajt kell vínod. Ha nőd megszentségtelenitette házadat s mindenki gyalázatodról beszél — teneked föl kell kutatnod a föld alól is a csábitót s párbajt kell vele vínod. Mért? Azért, mert úgy kívánja — a p 1 e t y k a. Meglehet, hogy örökre megbénulsz e viadalban, meglehet, hogy a porondon vész el az életed — az mindegy. Teneked meg kell vínod. Neked „elégtétel“ kell. Véres por a világ szemébe.. . . Ha nem verekszel ? Kigunyolnak, kinevetnek. Csúfot űznek fiadból, félvállról beszélnek az unokáiddal... mert gyáva vagy! i S a gyávaság nagy szégyen. Az nem is ember, a ki nem bir lovagias jellemmel. Tehát őrizkedjünk attól, hogy a gyávaság hírébe jussunk. Hogy emberek maradhassunk — s jogunk legyen élni. * Gondolkozzunk. Azt mondják az élet terheit megunt, kifáradt emberekről, az öngyilkosokról — hogy gyávák. S a ki nem akar párbajt vívni s az eshetőleges öngyilkosság veszélyének nem teszi ki magát — az is gyáva. Ezek a bölcs világ általánosan elfogadott nézetei. Mit tartunk e szerint az öngyilkosokról s mit a párbaj elleneiről ? ... A hideg ész parancsolja, hogy a világi pletykánál jogosabb biró — a tiszta öntudat. * Vegyük nevetséges oldaláról. Mondjuk, hogy csak macskakarmolási viszketeg . . . vegyük összha- sonlitólag s mondjuk, hogy urias verekedés. A inf ^ovnllnnoci NTnm VOkálhütjü semmi, sem a spiesburgeri gúny -- sem a szüklát- körü bugrisság, sem a vak előítélet — sem a pletyka. * Mert csak addig vagyunk becsületesek, mig magunk tartjuk magunkat becsületeseknek. S csak addig van becsületünk, mig mi őrizzük azt meg tisztán, fehéren. De ha egyszer bemocskoltatik, nem mossa azt többé fehérre sem a magunk, sem a mások vére. Mert a véres becsület maga a gyalázat. A „Veszprémi Független Hírlap“ legújabb sajtópöre. Veszprém, ápril 17. Múlt csütörtökön tárgyaltatott a helyi kir. törvényszék előtt hírlapunk harmadik sajtópöre — s mint a többit, elvesztettük ezt is. A vád maga a lap ellen irányult s a vádhatóság részéről az 1848-iki sajtótörvény 30 s 31. §§-aira alapitta tott. A tavaly Veszprémben lefolyt képviselőválasztás után, a hírlap legközelebbi számában egy ingerült hangú czikk jelent meg egyik munkatársunk kitűnő tollából. A czikk „A választások után“ feliratot viselte s az ország nyomorúságos helyzetét tárgyalta, levonva a közállapotokra való konzekvencziót abból a rettentő lólekvásár- és erkölcsi s hatalmi presszióból, melyet a kormánypárt emberei a választások alatt elkövettek azonfölül, hogy pl. a veszprémi választást egyenesen erőszakkal, honvédlovasok attakirozásával a választókra, döntötték el — a kormány javára. Ezt a czikket inkriminálta az államügyészség mint politikait, holott a hírlap a köteles óvadékot a czikk megjelentéig nem tette le. A végtárgyalás ez ügyben e hó 16-án folyt le a helyi törvényszék előtt. A tárgyalásnak rendkívüli érdeket kölcsönzött az, hogy szerkesztőnk védőjéül Eötvös Károly ur jött le Budapestről. Az nap reggeli 8 órakor érkezett Veszprémbe s a tárgyalás megnyíltáig, egy óra alatt mint futótűz terjedt el megérkeztének hire a városban s mire a tárgyalás kezdetét vette, a törvényszéki nagy terem zsúfolva volt közönséggel. Eötvösta közönség a városban mindenütt megtisztelő óvácziókban részesité. Betegségéből már teljesen fölépült s igen jól néz ki. A törvényszék igy alakult meg : Elnök : Varga Lajos; szavazó bírák Tóth László és S o ó s Ignácz. Jegyző: V1 a s s i t s Ödön. A vádhatóságot képviseli C s e r n a Vincze kir. ügyész. Elnök megnyitván a tárgyalást, fölolvastatja az inkriminált czikket. Fölolvasás után elnök kérdésére Kompolthy Tivadar szerkesztő kijelenti, hogy a felolvasott czikk szerzőjét nem nevezi meg; a czikkért azonban úgy a szerzőért, mint a kiadótulajdonosért a teljes felelősséget elvállalja. bolond, s Keményé meg érdekes. Azt sem tudja, hogy most már csak a szobaleányoknak szokás azt mondani: „kisasszony“, a szalonokban „nagysád“ járja. Ha az ember pázsitról meg galambokról beszél előtte, neki mindjárt sarjun meg birkákon jár az esze. Azután meg nem is fesch egy cseppet sem, kivált mikor azokba a fülig érő bagaria csizmákba bújik s felteszi fejére rakastollas- pörge kalapját. Persze, azt sem tudja, mi fán terem a czvikker, meg a czilinder. A bajszát is olyan hegyesre pödöri, akár a Miska kocsis. Egyszóval, igazi falusi gavallér, még a neve is egészen hozzá illik: Parlagi Elek ; — igazán parlagi! A csintalan napsugarak azonban a redőn keresztül sem hagytak békét Bertácskának. Ott játszadoztak :'olyton a rózsaszín szalagokon haragos szivécskéje fö- ött. Föl is kelt azért a karszékből s egy darabig haragosan járkált fel s alá a szobában. Majd íróasztalához lépett. Hanem itt is csak újabb bosszúság várt reá. Szemei egy arczképre estek, mely ott egy kis rézállványon a zöld posztón állott. Ez az ispán arczképe volt. Izgatottan dobta el az állványról. „Minek is fogadtam el tőle 1“ — kérdé magától. Majd újra kezébe vette. Pfui, milyen csúf, milyen közönséges arcz, szeretné a nyelvét kiöltem reája. No, az igaz, hogy a szemei szépek, de ez is ám az egyetlen szépség rajta, legfeljebb talán még a haja, az ér valamit. Hanem azt sem tudja szépen elválasztani ; felfelé fésűié, minta tüskét. Talán bizony magas homlokát akarja mutogatni, persze Cser na Vincze kir ügyész felolvastatni kívánja a vádiratot. Felolvastatik. Kompolthy Tivadar felolvastatni kéri a vizsgálat során tett vallomása jegyzőkönyvét. Felolvastatik. Felolvastatni kívánja tovább a vizsgálat során a kir. törvényszékhez ez ügyben intézett pótbeadványát. A törvényszék erre határozathozatal végett visszavonul, majd ismét a terembe lépve, elnök kijelenti, hogy atör vényszék e pótbeadvány felolvasását megtagadja. Felolvastatik ezután a veszprémi alispán jelentése arról, hogy a hírlapért óvadék letéve nincsen. Eötvös Károly kérdést intéz a törvényszékhez, hogy a Kompolthy Tivadar által a törvényszékhez intézett abbeli kérelemnek, hogy a czikk tendeneziájának elbírálására szakértőkul a hírlapírói egyesület s az írói tulajdonjogról szóló törvény által alkotott írói hatóság kerestessék meg : mennyiben tett eleget a kir. törvényszék ? Elnök kijelenti, hogy e kérelmet a törvényszék egyátalán nem teljesítette s kérdi a védelmet, hogy annak daczára a bizonyítási eljárást befejezettnek tartja-e? Eötvös Károly értekezni óhajtván Kompolthy szerkesztővel, az elnök 3 perezre újból fölfüggesztő a tárgyalást. Pár perez múlva Eötvös Károly kijelenté, hogy a bizonyítást befejezettnek tartja. Cser na Vincze királyi ügyész erre megtartja vádbeszédét. Ebben a czikkben — úgymond — egyéb sincs, mint politika. Bírálva van abban a kormánypárt 8 évi működése, a közigazgatás s a törvényhozás minden aktusa. A hírlap folyton egy pártot szolgálja s igy kormányellenes tendencziót követ; már pedig a politikai propaganda csinálása nem egyéb politikánál. Hosszasabban fejtegeti aztán, hogy a Kompolthy szerkesztő által kívánt szakértők meghallgatása teljesen fölösleges, mert a bírói qualifikáczió mindenesetre egy hírlapi tendencziójának elbírálására is qualifikálja a tek. törvényszéket. Miután tehát e czikk nyilván politikai, miután az óvadék le nem tétele által a hírlap e czikk közlésére jogosult nem volt, miután továbbá Kompolthy felelős szerkesztő ur úgy a szerző-, mint a kiadó helyett a czikkért a teljes felelősséget elvállalta: kéri a vádolt szerkesz;őt, az 1848-iki sajtótörvény illető §-a szerint, mely egy évig terjedhető fogságot róv ily törvénybe ütköző cselekményre, elítéltetni. Általános figyelem s érdeklődés közt kelt föl erre Eötvös Károly védő. Reflektál elsőben is a kir. ügyésznek az irói szakértőket illető érvelésére, ő — úgymond — igazat ad neki abban, hogy a törvényszék t. tagjai megtudják bírálni az inkriminált czikk tendenczióját. De hát nem is arról van szó: hanem arról, hogy a szakértői vélemény meghallgatása egyszersmind a bírói lelkiismeret megnyugtatását is involválja, különösen oly törvénynyel s oly törvénykezési intézkedéssel szemben, mint a hivatkozott sajtótörvény illető paragrafusa, mely annyira homályos, hogy azt definiálni sem lehet. íme — úgymond — a szakértőket illetőleg egy példát konstatál, A kivégzéseknél jelen van a törvényszéki küldöttség, meg a vádhatóság képviselője is. A kivégzett delikvens bekövetkezett halálát mindenkit látja s arról pár perez vagy egy vagy több óra alatt meg is győződhetik mindenki — a törvényszéki küldöttség is. Haaz nagy észnek a jele, — no de nem mindenkinél ám; ő nála bizonyára nem. Letette az arczképét s tovább ment varróasztalkájához. Megtekintó az ott félig készen heverő kézimunkát, de csak akkor lett igazán bosszússá. Hisz ez a szivartárcza a „P. E.“ monogrammal, melyen most éppen a rózsás bordűrt hímezi, éppen az ő számára készül viszonzásul azért a szép albumért, a melyet neve- napján kapott tőle. Most már bizony nem fogja megcsinálni. Hiszen úgyis csak a mama kéayszeritette reá. Igazán ma, úgy látszik, minden összeesküdött ellene, hogy őt bosszantsa. Még a sárga fejű zöld papa- gály is folyton rikácsol kalitkájában. Éhes talán. Azért sem kap enni, várakozzék egy kicsit. Minek is tudja már az is azt a csúf nevet: „Elek.“ Még az ebédnél is folyton duzzogott, rá sem nézett az ispánra. Mikor az poharába vizet öntött, meg sem köszönte, mikor pedig egészségére kívánta az ebédet, oda sem figyelt, úgy, hogy a szegény fiú fel nem tudta fogni, mit véthetett ö olyan nagyot. Ebéd után visszavonult szobájába, felnyitá ruhaszekrényét s kivette a lila perkál ruhát. Erre azt mondta egyszer parlagi, hogy nem áll jól neki. Csak azért is felveszi . . . Majd könyvtárához lépett s kivette abból Goethe : „Verther keserveiét. Erre ő azt mondotta, hogy ne olvassa; csak azért is olvasni fogja. Tikkadt, fullasztó bőség volt oda künn; még a napsugarak is bágyadtaknak látszottak, de azért erősen égettek. A vadszölö indák fonnyadtan csüngtek alá a rostélyról, a pázsit egészen meg volt perzselve, a megláthassa a „Hófehérkéit benne. „Ugy-e gyönyörű ?“ férdezem tőle. És képzelje, mit felelt az a goromba, udvariatlan ember : Szép, szép mint minden csibe, íanem én őszintén megválva, a csibét csak enni, nem pedig nézni szeretem“. Hát nem szörnyűség ez? Az én „Hófehérkémre“ azt mondani, hogy olyan, mint minden csibe, erre a csillogó tollú, haragos piros bóbitáju, apró gyöngy fekete szemű kedves jérczikére ! El is fordultam tőle mindjárt, ott hagytam a faképnél. Higyje meg, mama, én ezért ezt az embert gyűlölni fogom örökké 1“ S nyomatékéül szavainak nagyot dobbantott ds lábaival a padlón. Hanem a mamára nem látszott nagy hatást gya- íorolni a harag okának felfedezése, sőt inkább elmosolyodott s felköté újra kötényét, hogy visszamenjen, foltatni a félbeszakitott fontos munkát. — „Nem érdemes ám, édes Bertácskám, ezért annyira mérgelődni“ — szólt vissza az ajtóból leányához. No, de Bertácska nem vette ily könnyen a dolgot. Ő nagyon, de nagyon haragudott. Még azok az aranyospiros napsugarak is bántották őt, a melyek át- 8zürődve a gesztenyefák levelei között, a nyitott ablakon keresztül, égő arczára estek. Bosszúsan lerántotta a zöld redőnyt. — „Igazán, szörnyű egy ember ez az ispán“ — évelődött magában. — „Mikor a házhoz vette apám, mindjárt ereztem, hogy én nem fogok tudni megférni vele. Milyen udvariatlan, csúf, prózai ember! Neki a szonáta unalmas, a csárdás meg isteni; Jókai regénye
