Veszprémi Független Hirlap, 1885 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1885-03-21 / 12. szám

Veszprém, 1885.

• •

Ötödik 'évfolyam. 12. sz. Szombat, márczius 21.

MEGYEI- S HELYI ÉRDEKŰ, VEGYES TARTALMÚ HETILAP.

Előfizetési árak:

Egész évre

........................6 frt — kr.

Fé

lévre........................3 frt — kr.

Ne

gyedévre . . . • 1 frt 50 kr.

Egyes példányok ára 15 kr., s kaphatók a kiadó' hivatalban.

Megjelen minden szombaton.

Előfizetési pénzek a kiadó-hivatalba, Veszprém, Palotai-utcza, Weisz-ház emelete, küldendők.------ HIRDETÉSEK és NYILTTEREK =

a kiadó-hivatalban fogadtatnak el. — Egy hasábos petitsor (tere) 6 kr,; nyilttér petitsora 20 kr., s a bélyeg.

A szerkesztővel értekezhetni naponta 12—2 óra között.

Szerkesztőség:

Veszprém, Palotai-utcza, Weisz-ház emelete, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők.

Kéziratok vissza nem adatnak.

A szegény ember garasa.

Mikor a takarékpénztárak intézménye megszületett, örömkiáltás hangzott végig Európán. Mindazok, akik szivükön viselték a földhöz ragadt szegény munkásemberek javát, örömmel üdvözölték az uj institúciót, mert eszközt láttak benne, melynek segitsógóvel a szegény emberek lassankint kis tőkét gyűjthetnek és igy legalább vónségükre megszabadulhatnak a nyomortól, a legnyomasztóbb gondtól. S nemcsak anyagi, hanem jelentékeny szoczialis eredményeket is vártak a takarékpénztáraktól. Ha mélyére megyünk a szoczialismus, kommunizmus és a többi társadalmi betegségek eredetének, be kell látnunk, hogy mindeme mozgalmak alapja az alsó társadalmi rétegek elégületlensége, oka a nyomor; a kenyér hiánya, a folytonos aggódás saját magának és övéinek nem jólétéért, hanem a legnehezebb megélhetéséért : ez adja a munkás kezébe a petroleumos kancsót, ez veti a forrongás üszkót az alsó társadalmi rétegebke, nem pedig a politikai jogok és szabadságok után való törekvés, mint a szoczializ- mus teoretikusai és lelketlen sarlatánjai hirdetik. A szoczializmusban nincsen semmi idealizmus; pusztán kenyórharcz az.

íme ezen véltek segíthetni a takarékpénztárak első megalapítói és lelkes apostalai. Azt remélték, hogy a szegény ember ki fog bókülni a fönnálló társadalmi renddel, ha látja, hogy a társadalom alkalmat nyújt neki filléreinek összerakására és igy arra: lassanként kis tökét gyűjtsön; ebben legalább indirekt gondoskodást fog fölismerni és hálából érte lemond veszélyes törekvéseiről. Mert eredetileg az lett volna a takarékpénztárak hivatása, hogy takarékosságra ösztönözze a szegény embert s nyitva tartsa számára pénztárát, midőn az néhány krajczár- jával jön, melyeket másutt el nem helyezhet, úgy pedig menthetlenül elkölt, ha nála marad. Szóval az intézmény a szegény ember javára volt kieszelve és megteremtve.

Nézzünk most végig takarékpénztárainkon, s mit látunk ? Azt, hogy mindenről inkább vau ott szó, mint a szegény ember érdekeiről. Pompás paloták emelkednek, melyekről aranyos betűkkel ragyog le a fölirás : Takarékpénztár; az intézetek váltóüzletekkel, jelzálogüzletekkel, banküzletekkel foglalkoznak, kölcsöneik után nagy kamatot szednek, részvényeseiknek jelentékeny osztalékot fizetnek, - - ki merne ide bemenni néhány hatossal a kezében, hogy e picziny vagyonának elhelyezését kérje! A

T Á R C Z Ä.

De mortuis ...

Veszprém, márcz. 20.

Ez az év kezdi megviselni a szivemet,

A rokonságom pusztul; itt-ott el hull egy-egy nagybátyám, húgom, néném, gyermekem ; a jó ismerősök száma is fogy s nem jönnek helyükbe mások.

Vénül az idő is, én is. Az nem vár én rám; én sem arra. Repül, rohan az, s én vele. Az újságíró s az idő lépést tart. Egyik sem előzi meg a másikat.

Az idő eljár — őszül.

Én is őszülök.

*

Kidülnek az ifjan aggott ember barátai is.

Akikért eszményeket áldozott, rajongott . . . pusztul, vész egyik a másik után; teljes erővel, ifjan, mint a himes pillék, kik idő előtt szedték le a lóthus- virág himporát.

Huszár Adolf még alig öt év előtt járt-kelt velem a főváros által neki ajándékozott nyomorult gübörczös funduson, a melyen ő majd megalkotandja az ország mauzóleuma szoborlelkeit és a lehunyt kőszemekbe tüzet gyújt, az érczbe, kőbe néma lelket lehel . . .

Az a fenséges ihlettől ragyogó arcz, az a méla kékes tűzben égő szem már szederjes ; kialudt. Végezetlen áll az ország mauzóleuma s végezetlenül ... a végzet igazságossága.

Szegény Huszár 1 Szegény barátom !

A semmiből lettél óriássá. lm visszaváltál a föld parányává; amiből lettél, a semmivé.

De szellemed dicsfénye még soká fog visszara- gyogni a magyar nemzet hálás emlékezetén és bará szegény embernek immár eszébe sem jut a takarékpénztárakra számítani. Az institúció teljesen átalakult. Rideg részvénytársaság lett belőle, melynek rugói közül a humanizmus kilépett. Eme pénzintézetek modern szervezete mellett az nem is lehet másképen ; nyerészkedő vállalatok lettek azokból s igy többé szó sem lehet arról, hogy kövessék a takarékpénztári intézmény megteremtőjének intencióit.

Most, midőn a társadalmi bajok fenyegető jellege fokozott mértékben gyarapodik, kétszeresen szükségessé vált találni olyan berendezést, amely a takarékpénztári intézményt restituálná eredeti mi- voltába. Keresni kellett olyan berendezést, amely kizárólag a szegény ember érdekeit portálná, amennyiben alkalmat nyújtana neki arra, hogy mihelyest félretesz nehány krajezárt, azt azonnal biztosan elhelyezhesse. Napjainkban, midőn hatalmas áramlat követeli, hogy az állam vegye kezébe a szegény ember sorsának javítását, mi sem lehetett természetesebb, mint hogy az angol postatakarékpénztári intézmény kapjon népszerűségre a kontinensen. A postatakarékpénztár sem más, mint államosított kiadása az eredeti takarékpénztári eszmének, mivel most az állam vállalkozik arra, hogy a szegény ember filléreit gyűjtse, őrizzo és gyümölcsözőleg elhelyezze.

Angolországban 1807-ben tették az első kísérletet a postatakarékpénztárral, de csak 1866-ban léptették életbe ez intézményt, amely gyorsan közkedveltségre vergődött, 1883 végén 3, 105. 642 betevőnek 41, 768, 808 font betéte volt elhelyezve az angol postatakarékpénztárakban, Belgiumban 1870-ben, Olaszországban 1876-ban, Nómetalföldön 1881-ben, Francziaországbau 1881-ben, Ausztriában 1883-ban, Svédországban szintén 1883-ban szervezték a postatakarékpénztárakat, s az uj intézményt a nép mindenütt igen hamar megkedvelte és tömegesen keresi betéteivel. Európán kívül is már sokfelé meghonosították a postai takarékpénztárakat, Nómerszágban pedig most folynak a tanácskozások szervezése iránt.

Ennyi buzdító példa után természetes, ha a mi kormányunk is rágondolta magát a postatakarékpénztárak felállítására. A tvjavaslat főbb intézkedéseit már ismertettük, felesleges volna tehát újból elmondanunk azokat. Csak annyit jegyzünk meg, hogy ha az intézmény teljesen szervezve lesz nálunk, akkor Magyarországon 4000 postatakarékpénztár lesz, azaz minden 37 községre és 3Ő46 lakosra fog

taid szive egy-egy oltárodul marad, a kegyelet s az áldó Génius számára !

*

Hozzák a lapok nekem hírül, hogy „márczius 15-ikét“ mindenütt hazafias ünnepélylyel ülték meg a honfierényekért lelkesülni tudó városok, községek.

Tizenegy évvel ezelőtt az akkori magyar ellenzék vezére, Tisza Kálmán volt az, ki ennek a szentséges szent napnak az országszerte való megünneplésére buzdított.

Tizenegy év sok idő, nagy idő.

Nagy idő ; különösen Tisza Kálmán idejében.

Azóta elmúlt tizenegy márczius 15-ike : de elmúlt a bihari szabadságos ötpontnak lyukas mogyoróvá változása, Bosznia okkupácziója is s elmúlt az önálló bank s a vámterület is; jővén helyükbe zsandárság, antiszemitizmus, uj főrendiház, újabb adók, újabb deficzit s a kétezernyi csángónép bevándorlása helyébe óvenkint való 18—20 ezernyi magyarnak kivándorlása Amerikába.

*

Hát ennek a 11 éves múltnak örüljön Tisza Kálmán.

Tíz éve, hogy miniszter.

Jubilált is érte.

Hanem, hogyha az újabb 10 éven belül a könyörületes Isten jóvoltából megszűnik majd miniszterré, vagy egyáltalában lenni: hogy az aztán igazi s nem mondva csinált nemzeti jubileum lesz: azt, ha nem

hiszi el nékem, olvassa ki a nép nyomorúságából.

*

Márszius 151

A lapok meghozzák e nagy nemzeti ünnep meg- ünnepeltetése hírét az ország minden vidékéről.

Debreczenből is 1

esni egy takarékpénztár. Lesz tehát elég tűzhelye a takarékoskodásnak.

Az eljárás az ilyen takarékpénztáraknál a lehető legegyszerűbb. Mihelyest a szegény embernek fölösleges 5 krajezárja van, elmegy a legközelebbi postatakarékpénztárhoz s ott kér egy takarékbérleti kártyát, amelyen 10 db. 5 kros levélbélyeg számára van hely; ezt ingyen kapja. Azután az 5 krajezárja- ért vesz egy levélbólyeget s azt ráragasztja a takarékbérleti kártyára. így takarékoskodik levélbélyegekkel mindaddig, amig a bérleti kártya tele nincs ragasztva. Ekkor 50 krajezárja vau; ez a legkisebb betét, melyet a postatakarékpénztár elfogad. A szegény ember fogja a tele ragasztott bérleti kártyát s azt elviszi a postatakarékpénztárba, ahol a levélbélyegeket készpénzül fogadják, az 50 krajczárról a betevő nevére betéti könyvecskét állítanak ki és az összeg azonnal kamatozni kezd 3Vs%-ot. Ezután igy 5 krajezáronként, de már levélbélyeg nélkül, mehet a gyűjtés egész 1000 frtig; ezen összegen fölül a postatakarékpénztár nem fizet többé kamatot, hanem vesz kamatozó állampapirosokat és ingyen kezeli azokat. A betéti összegeket a betéti könyvecske fölmutatása és a személyazonosság igazolása után, bármelyik postatakarékpénztár visszafizeti. y.—

Az amerikai helyszerzökről.* *)

A „Castle Garden“, a bevándorlók ez ingyen szállója környékére vezetjük a szives olvasót. Több hajó érkezett Európából, százával és százával jöttek uj bevándorlók a vén világrészből, raindannyia munka által akar magának itt egy jobb jövőt alapítani.

Az újonnan jött, vagyis műnyelven a zöld, ki se nyelv, se helyismerettel nem bir, partra szállva, oly elhagyatottnak érezheti magát, hogy mindenkit, ki hozzá közeledik, ki véle szóba áll, rokonszenvesen, s minden előítélet nélkül fogad.

Pedig soka» vannak e városrészen olyanok, kik lesik az érkező zöldeket, barátsággal közelednek feléjük, előzékenyeknek mutatják magukat, tanácsokat osztogatnak, sőt hogy tovább menjünk, jövedelmező foglalkozást is ajánlanak.

A szegény zöld, kapva kap a jó baráton, áldja a végzetet, mely őt ily kegyes szivü emberrel hozta össze, ki az elhagyatottat pártfogása alá veszi.

És gondtalanul néz már a jövőbe, az idegen ur barátságos modora, biztató minden jót Ígérő szavai a legszebb reményekre nyújtanak kilátást, s az idegen tanácsát követve, elmennek a szomszéd utcákban levő hely szerző intézetekbe.

*) A new-yorki „Amerikai Nemzetőr“ márczius 1-én megjelent számából. A szerk.

Tisza urnák van oka Debreczenre emlékezni :

„ Eej Debreczen, Debreczen,

Ha rád emlékezem.“

Ott, Debreczenben volt valamikor az ő otthona. Az ő népe, nemzete igazáért küzdő ember volt akkoron ! Lelkesült, rajongott ezért az emberért az az ősi, óriás magyar város s annak minden czivis-polgára szívesen kétszer is meghalt volna érte.

Hanem a legjobban rajongott érte egy szegény ujságiró ember. Szatmári Károly, ügy hívták.

Lángeszű ember ; fenkölt, magasztos gondolkozása, iziglen magyar. Vakmerő mind halálig; senkinek utjából ki nem térő ; de jó szivü, önfeláldozó, puritán jellem.

Mint egyszerű theologus tógás diák ragadta kezébe a tollat s azt mondta, hogy majd azzal többet használ a nemzetének, mint a prédikácziós szék ékesszólásával.

Ujságiró lett.

az maradt. Szegény emberül.

Mind halálig. .. .

*

A „Debreczen“ czimü újság 1874-ben óriási pótentás volt Magyarországon. Létezett akkor még (utolsó évében) a hires „MagyarUjság“, de Kossuth Lajos már nem ebbe, de a „Debreczen“-be küldó leveleit, miket utána átvevén a budapesti lapok, az ország ellenzéke napról-napra erősbült s azzá lön, amivé lennie kellett volna, ha a vezére nem — Tisza Kálmán.

A „Debreczen“-nek akkor én is voltam munkatársa.

1872. jul. 4 ikén, akkor, mikor az amerikaiak ülik

A piszkos, ronda hely nem hat reájok visszata- 8zitólag, a vezető elmondja jövetelök célját, a helyszerző a legaprólékosabb kérdéseket intézi hozzá, mire a zöld legnagyobb részletességgel felel, s mindent beírnak egy nagy könyvbe — s a zöld befizeti a beira- tási dijjat.

Az ily helyek többnyire szállodával és pénzváltó üzlettel is összeköttetésben vannak s ha a zöldnél pénzt sejtenek, úgy hamar itt a tanács, hogy jó volna addig is mig munkát kap, ez olcsó szállóban laknia, legalább a mint munkást keresnek, azonnal kéznél lesz stb.

A zöld rá megy a lépre, magával hozott pénzecskéjét kezdi fogyasztani, s a biztatás következtében teljes remónynyel vár — a kilátásba helyzeti jövedelmező foglalkozásra.

Napok után múlnak hetek — s ő dolog nélkül élvén, pénzének apadása nyugtalanitani kezdi — helyszerző iránti bizalma csökkeni kezd, s már már zúgolódásba tör ki, midőn tudtára adják neki és társainak, hogy van munka — de messze innen, azonban igen jövedelmező, hanem az utazás ilyen és ilyen összegbe kerül.

A szegény ember, ki a hosszas várakozás alatt csaknem utolsó fillérjét is felmemésztó, örömmel kap az alkalmon; eladja ezókmókját, elzálogosítja mindenét s a legrosszabb gúnyában beállit a hely szerzőhöz, hogy itt a pénz az utijegyre, hát küldje már most munkába.

ügy is lesz, elszállítják az indóbázhoz csapatosan az ily munkakeresőket, felültetik a vasúti kocsiba s azt mondják, hogy X. állomáson, egy két napi utazás után szálljanak ki, ott fogja őket várni egy ember, a kinél majd munkát kapnak, minden zöldnek kezébe nyomnak egy névjegyet s elküldik őket.

Szerencsésen megérkeznek a helyre, de ott nem várja őket senki, kérdezősködnek, mutogatják a kapott kártyát, a minek alapján egy közeli korcsmába utasítják őket, hol találnak egy embert — a helyszerzö üzlet barátját — ki azonban tudatja velők, hogy munkásokra most ugyan már nincs szükség — de ha várnak egy darab ideig, valószínűleg kapnak alkalmazást: s a kinek van pénze és türelme, az itt üti fel a tanyáját — a kinek elfogyott, vagy nem is volt pénze — az úti társai emberbaráti szivéhez fordul.

így élnek — helyesebben nyomorognak és ínséggel küzdenek ez áldozatai a lelketlen vórszopóknak, kik a körmeik közé került idegenek zsebeiből a legutolsó fillért is kiszipolyozzák s midőn már semmijük sincs, midőn már mindenükből kifosztották, messze földre küldik őket, hogy tőlük szabaduljanak, de még itt is zsarolják a szegényeket, hiába való — de oly költekezésekbe sodorják őket, a honnan ujabbi haszon háromlik reájuk a vasúti jegy eladásáért jutalékot kapván az illető társulatoktól.

És százával vannak ily nemű üzletek a „Gastle Garden“ környékén s működésűket szép csendesen űzve, rabolják ki a hálójukba esett idegent, oly természetesnek tüntetvén fel a következményeket, mintha az a legjobb akarat daczára — ütne be oly szerencsétlenül.

meg az ő felszabadításuk harcza zajos ünnepet : New- York-ban vettem a hirt, hogy anyám szélbüdött.

Ugyanaz nap este, egy idegen hollandi vitorlás bárkán hazasiettem Nagyváradra.

Szeptember közepe volt; hűvös ősz; mikor haza értem. Kora reggel volt; négy óra, mikor anyám házához vitt a vasútról való bérkocsi.

Jó anyám meggyógyult s én csomagoltam vissza a tengerre. Tengerész-apród voltam ; ki siet hadnagygyá lenni — és ekkor is, ma is az a tengerészeti törvény, hogy az apród csak két évi teagerészi utazás után lehet hadnagygyá.

Mint mikor a fiumei tengerészakadémiába mentem, úgy sirt megint a házinépem.

Én is.

Aztán fütyült a gőzgép.

*

Püspök-Ladánynál eltér a vasút Budapest meg Debreczen-Kassa felé is.

Abban a nagy indulóházban történt, hogy egy órát kelle várnom a budapesti vonatra s az alatt történt, hogy egy halvány barna, sötét szemű ember az asztalomhoz került, akinek a tengerészruhám feltűnt s hallva hogy én magyarul szóllitom a pinezéreket, megszólított.

OláhKároly volt. Az akkori hires „Debreczen“ felelős szerkesztője s tulajdonosa; az akkor alakult „T i s z a“ bank jogtanácsosa s Tisza Kálmánnak jóbarátja.

Egy óráig voltunk együtt.

Azalatt elmondta, hogy ő fizet nekem évenkint egyezerkétszáz forintot, ha egy évig dolgozom neki (Oláh már azelőtt hallott engem harangozni I) s aztán ujjitsunk újból kontraktust!;

Eszembe jutott, hogy a tengeren még nem fizet-