Veszprémi Független Hirlap, 1885 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1885-02-28 / 9. szám
Veszprém, 1885. Ötödik évfolyam. 9. sz. Szombat, február 28. MEGYEI- S HELYI ÉRDEKŰ, VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre .......................6 frt — kr. Fé lévre........................3 fit — kr. Negyedévre .... 1 frt 50 kr. Egyes példányok ára 15 kr., s kaphatók a kiadó- hivatalban. Megjeleli minden szombaton. Előfizetési pénzek a kiadó-hivatalba, Veszprém, Palotai-utcza, Weisz-ház emelete, küldendők.------- HIRDETÉSEK és NYILTTEREK = kiadó-hivatalban fogadtatnak el. — Egy hasábos petitsor (tere) 6 kr,; nyílttól- petitsora 20 kr., s a bélyeg. A szerkesztővel értekezhetni naponta 12—2 óra között. Szerkesztőség: Veszprém, Palotai-utcza, Weisz-ház emelete, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok vissza nem adatnak. Társadalmi forradalom. Veszprém, febr. 28. A misera plebs hangot ad. Az eddig türelmes igavonója a társadalomnak kiereszti visszafojtott haragját s böszült dühe villá- mos menydörgéskónt gyújt és harsog végig egész Európán. A társadalom alatt inog a föld. A lég teli erruptionális gázakkal s a vihar szellője már Európa minden állama fölött kavarog a légben! A kitörés rövid idők kérdése. Elodázható, de elkerülhetetlen. A társadalom beteg. Nem egészséges a vérkeringése. Egyik tagjában duzzadt a vér, a másikban egy csöpp sincs. Az aránytalanságok, szabálytalanságok, rendetlenségek megboszulják magukat az egész testen, s hogy megnyomorítva, anyagilag s erkölcsileg kizsarolva, fekólyesülve van a társadalom nyomorgó munkásosztálya, annak a fekélynek az erruptióját megérzi az egész társadalom. A tűrő nép, az eddig csendesen szenvedő munkások, kik dologban kérgesült kezeiket hasztalan nyujták ki kenyér után, most ökölre szorítják azt s fegyvert ragadnak; romboló, döntő dynamittal támadnak a tőlük visszatartott tőke s annak birlalói ellen. A harcz megindult s a munkások millió világszerte a végzetes háború sorompóiba léptek. Az elő- csatározások már megindultak. Amerikában a vasúti munkások kezdték a harczot s most folytatja az iparososztály; Augolországban az agrár-politika által sújtott földmives nép lázadt föl s egyik dynamit- merénylet a másikat éri, magát a Towert s a parlamentet is részben levegőbe röpítették. Oroszországban a nihilisták ölnek, gyújtogatnak ; Németországban a szoczialisták ezernyi klubbot alkotnak a szo- ezialista törvónyszigor daczára, sőt a koronázó Majna-Frankfurt városban szoczialista képviselőt váT Á R C Z A. Ábrándos lelkem szárnyain .... Ábrándos lelkem szárnyain Magasra szálltak vágyaim, — Magasan a felhők felett, Hol rablánczok nem csörgenek . . . — Feledni a szolgaságot, Lelkem mindig oda vágyott; S most oda fenn a madárral, Lelkem is szabadon szárnyal . . . Noszlopy Tivadar. Válságos napok b. Fiáth életéből. Az elhunyt főispán emlékirataiban az 1860-iki eseményeket s Veszprómmegye akkori viszonyait igen érdekesen írja le. Adjuk ebből az alábbi részletet. „A népszerű báró Vay Miklós lett cancellár; csak is ő neki sikerült a megyéknek, melyek visszaállíttattak, főispánokat szerezni. Az akkori helyzet és közvélemény jellemzésére megemlítem, hogy Vay felhívott néhányat azok közül, kikről biztosan tudta, hogy multjoknál fogva minden szükséges áldozatot meghoznak a kibékülés, illetőleg a magyar alkotmányosság érdekében. Pártunk egyik legkitűnőbb tagját szinte felkérte magához Bécsbe, s itt felszólította, hogy az annyira kívánt kibékülés, illetőleg a magyar kormány, a megyék, az országgyűlés, szóval az alkotmányosság helyreállítására, nyújtson ő is segédkezet. A felhívott tehetség első nap elfogadta a cancel- láriánál a referendariusságot. De más nap már megbánta, 8 erről lemondott, elfogadván egy megye fő- ispánságát. Harmadnap azonban Pozsonyból ismét irt Vaynak - - hogy : jobb lesz, ha ő mint független egyén fog pártunk érdekében működni, s hogy az ő neki szánt fŐispáuságot édes atyjára ruházza. lasztanak a parlamentbe; Francziaországban az in- transigensek nyíltan hirdetik az uj commune-t és népuralmat; Ausztriában az anarchisták egymásután gyilkolják le a rendőrségi tisztviselőket s elszántan lépnek egymásután a vérpadra. (Jeniben állandó népforradalmi kormány van, mely minden népek forradalmárait számítja tagjaiul; Magyarországon pedig terjed az erőszakos politikák s a forradalmi tanok minden neme: vannak szoczialisták, anarchisták, antiszemiták ezer meg ezer számra. S mit tesznek a kormányok ? A helyett, hogy a nyomorult nép, a misera plebs bajait s annak forrását kutatnák: Orosz és Németország a reaktió terére lépnek s ezután még a politikai vétkeseket is kiszolgáltatják, Magyarország pedig beéri, ha hétről hétre 10 — 20 embert kiutasítanak Budapestről. Ilyen utón nem lehet a misera plebs farkaséhét lecsillapítani s a népforradalmat elnyomni. Elodázni lehet azt, de elkerülni nem. A kormányokon kívül első sorban a tőketulajdonosokat érinti legközelebbről a fenyegető veszély. A tőkeösszehalmozódás mindig deprimálólag hat a legalsóbb néprétegekre s nem csoda, ha ezek a tőke decentrálizátióját forceirozzák minden rendelkezésre álló eszközökkel s minden zászló alatt. A töke decentrálása egyedüli s közös végczélja úgy a kommunistának, mint a szoczilistának s antiszemitának. Hogy pedig az alsó néprótegeknek nem áll rendelkezésükre hatalom, befolyás; érdekeikkel kevés vagy éppen semmi törvény nem törődik: hát nagyon természetes, hogy ebbeli küzdelmükben egyedüli módjuk, eszközük az erőszak: a fegyver, a tőr, a dynamit. A társadalom maga már igen keveset lendíthet ez ellen a már lobogó lánggal égő forradalmi tűz ellen. Vnynak és Szögyényinek mégis sikerült aránylag rövid idő alatt a canczelláriát, a helytartó tanácsot és a megyéket felállítani. Én átvettem Veszprém vármegye főispánságát (1860. decz. 10.) A megyében eddig működött főnök Pichler, családos ember lévén: nem foglaltam el afőispáni szállást, — hol még Pichler lakott; hanem általam igen tisztelt régi barátomhoz, a nemes szivü vendégszerető Bezerédy Miklós czimzetes püspökhöz szálltam, aki igen szívesen fogadott. Rosos Istvánnak — ki a törvényes időkben első alispán volt, s Késmárky Józsefnek — ki szinte a törvényes időkben főjegyző volt — tanácsait kértem ki a létező aggasztó viszonyok közt. Ezeknek tanácsával éltem, minden később előfordult válságos viszonyok közt is; s nem bántam meg soha. Deczember 22-re 1860-ban összehívtam a megyei gyűlést; s lett belőle nép- vagy ősgyülés. Bejöttek nem csak a honoratiorok, de mindenki, kinek bejönni tetszett vagy kit behoztak. A gyűlést megelőző este már pár ezer ember tódult a megyeházhoz. Könnyű volt e nóptömeget, az exaltáltakat tévútra vezetni; s elhitetni velük, hogy : Ausztria hatalma örökre meg van törve. Hogy a hatalmat törvépytelenül kezelők csak kétségbeesés folytán adták ki a törvénytelen októberi diplomát. — Hogy ezt nem kell elfogadni; hogy csak az 1848-iki törvények értel- mébeni intézkedést fogadhatják el. — Hunkár Sándor mint egyik főszónok declarálta is, hogy nemcsak a diplomát nem fogadja el, de a főispánt sem ; mert nincs bizalma személyéhez. Egy maga Rosos szólalt fel a kibékülés és személyem érdekében ; és paralisálta Hunkár szónoklatának hatását. A főispánnak (nekem) macska-zenét terveztek. De ezt Rosos, Késmárky és több higgadt — az értelmiséghez tartozó barátjai megakadályozták, azon érvvel győzvén a többség irányában, hogy macskazenét rendezhetnek másnap is, ha a főispánt meghallgatták, és A kormányok kötelessége volna bölcs intézkedésekkel e válságos krízist megszüntetni. De hát a század szerencsétlensége az, hogy a népeknek ma jó kormányaik nincsenek. S e szerencsétlenségben első helyen ma a magyar nemzet áll! — A londoni anarchisták kiáltványt intéztek az egész világ munkásaihoz. A kiáltvány igy hangzik: „Társadalmi igazságszolgáltatás. Császárok és királyok, polgárok s üzleti vállalkozók, közeledik reátok nézve a végzetes óra! A gyászharsona nemsokára hirdetni fogja bukásotokat. S esküszünk forradalmár hitünkre, hogy az egész világ munkásai a nemzetközi carmagnolet fogják tánczolni bankjaitok, kódexeitek, levéltáraitok, telekkönyveitek, részvényeitek, katasztereitek, kötelezvényeitek, s minden fölött, a mi jelenleg a magántulajdonra vonatkozó kiváltságaitokat képezi. Bosszúálló, s jótékony tűz fogja mindenkorra szétrombolni mindezeket a dolgokat és értékeket, melyek terhére több áldozat esik, mint a mennyi ember él jelenleg a földön. Munkások! Le a hazával! Le a határokkal! Éljen a szocziális és nemzetközi forradalom! Szabadoknak lenni a termelésben, szabadoknak a fogyasztásban, ez a jelszavunk. Éljen az anarchia! — A londoni forradalmár anarchista csoportok: németek, olaszok, magyarok, oroszok, lengyelek, osztrákok, angolok s Írek.“ Városi közgyűlés. (1885. febr. 26-án.) Városi képviseletünk tegnapelőtt közgyűlést tartott a vároháza nagy termében, több érdekes tárgy fölött. A napirendet megelőzőleg K o v á t s Imre elnöklő polgármester állt föl s kegyeletteljes szavakkal jelenté a közgyűlésnek báró Fiáth Ferencz elhunyt szeretett főispánunk halálát. Meghatottan ecseteié a gyászt, mely polgárságunk körében általános s a roppant űrt, melyet a szeretett főur halála úgy közügyeink, — valamint a társadalomban hátrahagy. Indítványozza, hogy a gyászoló tisztelt családhoz a város nevében részvétirat intéztessék. A közgyűlés egyhangúlag határoz az indítvány élteimében. tudni fogják, hogy olyant mondott vagy akar, mi a macskazenét megérdemli. Annyira fel volt izgatva a nép, hogy legmeghit- tebb barátim aggódtak nem csak méltóságom, de személyes biztonságom fölött is; s többen közülök arra kértek föl, hogy kinevezési okmányomat ne tegyem közzé, hanem a népgyülésen mondjak le törvénytelen állásomról. Alig találkozott néhény független jellemű egyén, kiknek volt elég bátorságuk, a szenvedélyesen felizgatott közvélemény ellen szállásomon meglátogatni. Nehéz napokat éltem, s álmatlan éjjeleket virrasztók ; de nem csüggedtem. Lelkiismeretem sugallá, hogy becsületesen cselekszem, s kötelességérzetem, hogy: ez áldozatot meg kell hoznom királyom és hazámnak, bármi szomorú következméuye legyen is reám nézve. Későn este Yurda Emánuel helybeli előkelő polgár jött hozzám, s nagyon kórt, hogy ha már csakugyan el vagyok határozva másnap a gyűlésre elmenni, s ott elnökölni: Menjek előbb vele a polgári Casmóba, ott együtt van a veszprémi polgárság értelmisége, kik nem ugyau állásommal, de személyemmel rokonszenveznek. Beszéljek ezekhez, világosítsam fel őket a helyzetről és szándékomról; — és ő biztosan hiszi, aogy ha ezt teszem, másnap ezekkel legalább személyemet meg fogja védhetni, a fellázított népdüh ellen. Elismertem s megköszöntem szándéka nemességét, de büszkeségem nem engedte, hogy tanácsát kövessem. Egész éjjel nem bírtam aludni; megkísértettem megnyitó beszédemet elmondani — de erre nem voltam már képes. Idegzetem megtagadd szolgálatát. Deczember 22-én (1860-ban) 8 órakor átmentem a nagytemplomba — mely szállásomnak átellenében fekszik. — Misét hallgattam, felajánlottam családomat, személyemet s a haza ügyét az isteni gondviselésnek. Mise után nyugodtabbnak éreztem idegrendszeremet. Nem mertem ugyan reményleni, hogy győzni A napirend első tárgyául a városi fogyasztási adókozelós ügye került tárgyalás alá. Vikár főjegyző fölolvassa a jogügyibizottság véleményét, mely szerint a bizottság egyhangúlag azt véleményezi, hogy miután a város s a tanács a törvénynek megfelelőleg, kellő időben s jogszerüleg ruházta át az adókezelést Huszár és Balogh városi képviselőkre, miután az ezekkel megkötött felhatalmazási szerződés immár jogerejü, az ez ellen Bauer Károly s társai által beadott s elkésetten érkezett fellebbezés elutasítandó s a Balogh s Huszár képviselőknek ez érdembeni fel- hatalmaztatása jogérvényesnek tekintendő. Felolvassa továbbá a pénzügyi s gazdasági bizottságok véleményét, mely elfogadja a jogügyi bizottság javaslatát s ezt a képviseleti közgyűlés által jóváhagyatni kéri. Felolvassa végül Du ko v its Sámuel és Hús- v é t h János városi képviselőknek, mint a fenti bizottságtagjainak külön véleményét, mely hosszasabban érvel a jogügyi bizottság javaslata ellen s a képviselettől azt kérik, hogy a fennevezett adókezelőkkel kötött szerződést felbontattnak, érvénytelennek jelentse, ki s uj árverést tűzzön ki, s igy törvényes utón maradjon. H u 8 v é t h János személyesen is indokolja különvéleményét, melyre Véghely Dezső válaszol, a jogügyi bizottság javaslatot támogatólag. Majd Duko- v i t s Sámuel szól s szavaival személyében érinti Balogh képviselőt, mire ez hevesen visszaválaszol. Bauer K. képviselő is hozzászólt e személyes ügyhöz s kínos, becsületbevágó válaszok provokáltatnak. A sajnálatos incidens ft. Fejérváry kanonok ur napirendre térést javasló indítványával ért véget. Elrendeltetvén a névszerinti szavazás : a jogügyi bizottság véleményére szavaztak: BrennerLőrincz, Androvits Imre, Megyessy József, Fekete Károly, Szente János, Ney Lipót, Szilágyi Mihály, Véghely Dezső, Kürti Károly, Csomay Imre, Wessel Lipót, Pfeiffer Miklós, Márton Gyula, Meszlényi János, Eszterhay Ferencz, Rosenthal Nándor, Czollenstein Ferencz, Cserny László, Varga István, Kováts Ignácz, Kováts Károly, Deáky Mihály, Kubay Hubert, Bezerédj Viktor, Knau Gábor, Stoll Miklós, Fejérváry József, dr. Halassy Vilmos, Wágner János, Pintér Mihály, Csolnaky László, Kováts Ignácz, Vikár Lajos. Duk ovi18 és Husvéth képviselők külön véleményére szavaztak : Husvéth János, Dukovits Sámuel, Fábián Károly, Liptay János, Szabó József, Frikk Mihály. így a különvélemény el vettetett. Husvéth János kijelenti, hogy e határozat ellen fellebezéssel fog élni, mert ez eljárás törvénytelen. A m. gazdasági egylet által városunk határában létesítendő phylloxeramentes szöllövesszöiskola ügyéfogok, de el voltam határozva arra, hogy a reám váró sorssal férfiasán megküzdendek. Kilencz órakor egyedül, csak egy megyei huszár kíséretében mentem a szomszédságban fekvő megyeházba. A megye nagytermébe felérni, ellenséges indu- latu néptömeg közt, nehéz feladat volt. A terem ajtajánál találkoztam gróf Keglevich Béla és gróf Batthyány Elemérrel, Batthyány Lajos volt miniszterelnök veje és fiával. Éreztem, hogy ezek kibékitési szándékomnak jogosult ellenei. A mint nagy nehezen betolakodtam a cancel- láriába, mely egyik felől a nagyterem előcsarnokába nyílt, utánam sietett egy „gensdarme“ tiszt s azt kórdé tő lem, mit parancsolok ? „Nincs mit parancsolnom, de van egy kérésem önhöz, mely abból áll, hogy legényeivel együtt vonuljon szállásukra“ — mondám neki. Feleletem a fiatal tisztet megzavarta : egy darabig álmélkodva nézett felém, és ismét a roppantul zsúfolt teremre. Végre salutált és távozott. Nagy nehezen elértem az elnöki széket, leültem, a közönség néma kiváncsissággal fogadott. Vagy öt perczig beszéltem megszakítás nélkül; ekkor hallottam először szórványosan felkiáltva „helyes“, „igaz“, „jól beszél“; visszanyertem lelkem egész ruganyosságát, következtek az „éljenek“ mindig sűrűbben, beszédem közepén gróf Zichy Manó felállt, beszédemet e szavakkal szakitá félbe. „Kérem a megyei gyűlést, engedje meg, hogy a gyűlés nevében a főispánt megöleljem“ — felkelt, megölelt a nép helyeslése közt, a főispáni székkel a levegőbe kaptak Rosos és Késmárky hívei, és én beszédem másik felét mindig növekedő rokonszenv s folytonos éljenzések közt, a levegőben tartott elnöki székről mondottam el. Ezen beszédemet, mint ez évben a megye termében tartott minden nagyobb szabású beszédemet is a megye közönsége kinyomatta. E beszéd egész terjedelmében a következő volt: Tisztelt közgyűlés!
