Veszprémi Független Hirlap, 1885 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1885-01-10 / 2. szám

Veszprém, 1885. Szombat, január 10. Ötödik évfolyam. 2. sz. MEGYEI- S HELYI ÉRDEKŰ, VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre .......................6 frt — kr. Fé lévre........................3 frt — kr. Ne gyedévre . . . . 1 frt 50 kr. Egyes példányok ára 15 kr., s kaphatók a kiadó- hivatalban. Megjeleli minden szombaton. Előfizetési pénzek a kiadó-hivatalba, Veszprém, Palotai-utcza, Weisz-ház emelete, küldendők.-----r HIRDETÉSEK és NYILTTEREK = a kiadó-hivatalban fogadtatnak el. — Egy hasábos petitsor (tere) 6 kr,; nyiltter petitsora 20 kr., s a belyeg. A szerkesztővel értekezhetni naponta 12—2 óra között. Szerkesztőség: Veszprém, Palotai-utcza, Weisz-ház emelete, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok vissza nem adatnak. A megyei élet. Veszprém, jan. 9. Előző hírlapunkban visszatekintettünk Vesz­prém város közéletére a lefolyt évről. Most a várme­gye közéletéről emlékezünk. A megyének egy éven át való adminisztrácziója a rendes körülmények kö­zött is kihat a megye egész társadalmára, ha pedig a megyei élet oly nagy horderejű momentumokkal folyt le, mint az előző év, tekintsünk ebbeli műkö­désünkre vissza, és vonjuk le abból a kellő ta­nulságot. Alább jelezzük a megyei élet legnevezetesebb mozzanatait s konstatálnunk kell, hogy évtizedek mulasztásait hozta helyre ez az egy év. Visszaesést csak a választási küzdelmek alatt mutatott közigaz­gatásunk, mikor azt láttuk, hogy különösen a tisz­tikar minorum gentiuma s az olyan megyei közegek, kik egyéb körülmények között igen jóvavaló tisztvi­selők, szegre akasztották a hivatalos kötelesség telje­sítését s mentek korteskedni, népet bolonditani, bu­títani, nem nagy épülésére úgy a közmorálnak, mint a politikai élet tisztaságának. A kortesvilág ivadján persze szenvedett a köz- igazgatás a szerint az elv szerint, hogy inter arma silent Musae. De hát ez hál’ Istennek csak pár hétig tartott. Amind frissebbé, pezsgőbbé vált a megyei élet, annál inkább fokozódott az érdeklődés a megyei ügyek iránt s oly népes közgyűléseket, minőket a lefolyt évben, bízvást igen régen látott a mi vár­megyénk. A tisztujjitástól kezdve, mintha egyszerre meg­változott volna a megye arcza. A régi bútorok ki­rakódtak a megyeházból s fiatal tetterős ifjak léptek az ódon alamuszi gárda helyébe. Az ifjú ember töb­bet elbír mint az öreg; nem dől ki olyan hamar a mindinkább fölhalmozódó munka terhe alatt; aztáu a pálya elején van s nemes ambiczió hevíti arra, hogy kötelességének minél lelkiismeretesebben tegyen eleget. Ilyen a képe a mai vármegyének. A közigazgatási élet minden ágazatánál ezt az ifjú elemet látjuk dominálni s jól esik látnunk, mily nemes- ambitiózus versenyt fejtenek ki a munkálko­dásban egymás közt. És ez jól van igy. Maga az ősz főispán, ki pedig konzervativ em­ber testestől-lelkestől, pár óv óta, mióta t. i. meggyő­ződött az ifjú tisztviselők tetterejéről: letett a gyönyörű frázisos „stabil itás elvó“-ről s bizony azt lát­tuk, hogy mind a tisztujjitásnál, mind most időköz­ben az üresedésbe jövő állomások betöltésénél az öreg ur ott áll legelején azoknak, kik a vármegye munkabíró s képzett ifjúságából akarják a régi vár­megyét restaurálni s a béna megyei tagokba uj vért lövellem. Mi is emellett az elv mellett vagyunk s ennek az érvényesítésétől még csak a politikai pártállás különbözősége sem tóritett el. Az a nézetünk, hogy a jó közigazgatás nem feltételezi azt, hogy valaki mameluk vagy balpárti legyen. Nincs annak más feltétele, mint az, hogy értsen a dolgához s legyen kötelesógtudó, tisztességes ember. Ha ezek a feltéte­lek jutnak érvényre bárhol, ott nem eshetik hiba a közügyekben, ott megbizhatik a választó nép az ő választott elöljáró tisztviselőiben. Ez a szempont vezérelt minket a tisztujitáskor is, ma is. És ráutalhatunk ebbeli meggyőződésünk ered­ményére. Rámutathatunk a vármegyére, hogy milyen az ma, a régihez képest. A megye múlt évi adminisztrácziójára meg­elégedéssel tekinthetünk vissza. Igaz, hogy az elért sikerek s az öszeredmóny nem csupán ennek az évnek a müve s alapjukat az előző években kelle megteremteni; de elvégre is ebben az évben oyert végleges megoldást a megye sok óletórdeke. így a szabályrendeletek megalkotása mara­dandó érdeme a múlt évi adminisztrácziónak s az uj székház ügyének megoldása, mely annyi bajjal, fára­dással, annyi különböző érdek kiegyenlítése nehéz munkájával járt, szintén a lefolyt óv vívmánya. A községi ügyek rendezése körül is sok történt. A megyei adminisztráczió a községekben jut vógór- vényre s igy a fősulyt szükségszerűi eg a községi kormányzatra kell fektetni. Régi dolog, hogy min­den község olyan, amilyen a jegyzője s elöljárósága. Ha ezek csáléra-hajszra engedik a községi ügyek folyását, bizony csinálhat akármit a központi kor­mányzat, irlnt s adhat ki akárminő üdvös körrende­leteket az alispán, törheti magát utánuk a szolga- j biro, lehet azok végett szabályrendelet meg jó tör­vény, az a község bizony szótziillik, anyagilag rom- lik-pusztul s idővel nem javára, de nyűgére, kárára ' válik az egész vármegyének, mint azt eddig több ily szótpnsztuló községünk szomorú példája mutatta. A központi kormányzat utján a megyei alispán a lehető legnagyobb szigorral járt el ily községe­inkkel szemben s üdvös hatását helylyel— közel már tapasztalhatjuk is. A rendszertelenség helyébe rend, a dibdáb- ügykezelós helyébe pontosság, munka lépett s a nyilvántartás és kellő ellenőrzés erkölcsi pressiót gyakorol az illetett közigazgatási közegekre. Az eróly, melyet a közigazgatás minden ága­zatánál érvényre látunk jutni, bizalommal tölt el, hogy a megkezdett ut tovább is fog vitetni s a megyének évtizedeken át more patrio elhanyagolt ügyei im tisztázva, rendezve s a közjóra érvényesítve lesznek. Elismeréssel áldozunk azért a megyei tisztikar­nak s első sorban az élükön álló alispánnak. A megye mai közigazgatási vezetésével e me­gyében mindenki megelógedhetik. A különböző politikai pártállás különböző utakat jelel ki nekünk a közjó érdekében való hasz­nos munkálkodásra, de ha a czél ügy lesz élórve, amint azt kifogástalan megyei adminisztrácziónk ma mutatja, úgy a politikai ellenfélnek is támogatni kell azt az irányt s annak az iránynak a tényezőit. A megye javára való munkában legyünk egygyek. Utógondolat nélkül. Önzóstelenül! Veszprém vármegye 1884-ben. A megyei kormányzat tekintetében, a törvény vég­rehajtását czélzó közigazgatási intézkedések érdemlik a főfigyelmet s igy első sorban a megyei szabályrende­letek életbeléptetéséről kell emlékeznünk. A megyei uj szervezési szabályren­delet is teljes immár, miután a pénztárosi óvadék s a III-ad aljegyzői állomás rendszeresítésének kérdése is megoldatott, illetve foganatosíttatott. A közegészségügy érdekében messzeható intézke­dések történtek. Ennek talán főimpulzusát a fenyegető koleraveszély képezte, mert különösebben ez időtől kezdve történtek a legkiterjedtebb hatósági intézkedé­sek. Ezek egyik eredménye volt, hogy Veszprémváro- sában az ördögárok valahára beboltoztatott s Pápa­városában a Czincza-patak rendeztetett. Az alispán in­dítványára, ugyancsak a közegészségügyi törvényre való tekintettel, a megyei bizottság 1884. márcz. 3-án tartott közgyűlésében azt határozta, hogy a mennyiben a megyében egyes körorvosi állomások betöltetlenül vannak, vagy üresedésbe jönnek, a betöltés idejéig az illető körorvosi állomás az illető járási orvos által gon- doztassék s ennek fejében a körorvosi javadalmazás fele az illető járási orvost illesse, másik fele pedig az illető járás kórházi alapjához csatoltassék, vagy ebből az alap megalkottassék. A vizrendőrségi ügyek s intézkedések sorából felemlitendőnek tartjuk, hogy az enyingi járás­ban, Igy B;-Fő-Kajár, Lepsény és környékén a cultur- mérnök előmunkálatait már befejezte s a Sédvizének, különös tekintettel annak veszprémvárosi árterületére s illetve szakaszára, rendezése a megyei alispán által kezde ményeztetett. Vásárügyünk tekintetében csak nemrég közölte lapunk a megyei körrendeleteket, miket az alispánság e fontos s különösen iparosaink és gazdáinkra nézve életkérdéses ügyekben kiadott. Hinni akarjuk, hogy az intencziók, mik vásárügyünk tisztázását invol­válják, érvényesülnek, ha az illető megyei közegek az alispáni rendeleteket végre is hajtják. Ugyanily fontosságú a kézbesítési ügy a községekben. A törvény végrehajtásának ez a legsar- kalatosb s legfőbb mozzanata, bármily kis érdekűnek látszik is. A községi elöljáróságok nem is törődtek ez ügygyei eddig s igy bizony sok hátrány s mi több, számos esetben anyagi kár báromlott a lakosságra, az ez ügy­ben kiadott alispáni körrendelet, melyet lapunk ugyan­csak pár hét előtt közölt, segít e mizériákon is. A rendeletek közzétételének kérdése, vagyis a nyilvántartás s ellenőrzés a községi admi­T Á R C Z A. Föl a mélységből. Megmosom hófehérre két kezem A liliom szentelt vizében én ; Megfürdetem lelkemnek szárnyait A csillagoknak tisztítótüzén ; Letörlöm bus szememről a homályt És homlokomról a zord csüggedést, Édes reménynyel vált csókot szivem : Megújulok regék pbönixekéut. Lelkem ruhája, siri bánatom. Mely oly borulttá tetted éltemet, Oh, hadd tegyem le nehéz fátyolod, Hisz lelkem azért soha nem feled ! Nem tépem szét a fátyolt én, hanem Szivem oltárán védve hordozom Míg élek és az lesz ha meghalok Örök szemfedőm, siri fátyolom. De élni kell, ha bárminő nehéz, A mig utunkra szentebb czél ragyog, S ha sok bútól telik meg a kebel A szív elszorul tőle s nem dobog, Pedig ha nem volnék is, higyjetek Teremtni kellne újra engemet Azért a csöpp, parányi csillagért, Amely egyedül mutat még eget. Könyelmüség, búmnak szülötte, mely Mint léghajó az embert felkapod, Meghordozod tündér tájak felett S egyszerre csak posványba hullatod, El is hagylak, nem járok én tovább Szivárványos, színes zászlód alatt, Hol tövisekre nem is gondolunk o marokkal szórjuk a virágokat. De hát a mámor - angyal iszsza is — igy vagy amúgy, de okvetlen megárt, öőt egyszer halljuk ezt az agg regét : Az uj olympusz is nektarizált; A menyország megalkotásakor A nektár-kannát vígan forgatá S végre magát sátánnak képzelé S nagyot botlott; — a poklot alkotá. Hát ily parány ? De mér mesélni el A dáridók bolond történetit ? Elég ha mondom, vége, vége van, Engem többé ily mámor nem hevít. A lény, ki a bú tengerébe tűnt Merész búvár volt és nem gyáva holt. Leszállt a mélység szűz sarába, hol A szent homályban drága gyöngy honol. Ti kárörvendők, kik gyönyör között Láttátok azt, hogy én lesülyedek! Nézzétek, a búvár előre tör, S versenyre szállni kész im veletek. Tiszta mint bó lelkén az égi mez Iszap, sár, arra semmi nem tapadt ; Ti elveszettnek hittetek, pedig Igaz gyöngyökkel lettem gazgagabb. Hetessy Dániel. Balaton-parton. Himes virág a völgyben Kert a domb oldalon, Ragyogó harmatgyöngyfény Rezg a fűszálakon . . . A bíboros nap csókja Ég rózsaajkakon — S a gyermek évek álmát lm — újra álmodom. Hűs zephirek fuvalma Leng lágyan csendesen, Kis madarak imája Zeng fönn a kék egen; Mint alvó szűznek keble Ring-reng a Balaton . . A gyermek évek álmát lm újra álmodom. Szivemben újra éled A hervadó remény Kigyúl örömvilága E boldog táj ölén — A Hit s Szeretet újra Tündérvilágba von . . . . . . Az örökboldogságról Örökre álmodom . . . (Almádi, j un. 14. 1*84.) Kompolthy Tivadar. A lékai vórcsarnok. — Történelmi vázlat. — A kisszerű, de történelmileg hires Kőszeg váro­sán kívül alig ezer lépés távolra egy a szép Vasmegyei a szomszéd Ausztriától nyugat irányban elválasztó fél­magas hegygerincz lábánál terül el egy messze kilá­tással gyönyörködtető széles róna, mely a vidék szor­galmas gazdáinak dúsan termő mivelési ágakat nyújt. E sik rónát számos kanyarulatokban jobbra, balra ki gyózva egy, halk surranással odább hömpölygő kis pa­tak szeli át, a mely, mivelhogy öblös medrébe öleli a hegyi vizerek leomló árjait s ezek összetolulásával na­gyobbodván kiöntéseivel nem ritkán károkat okoz, azt a köznép egykor igen találóan a „gonosz kőszeg“ pa- patakjának keresztelte el. Ha a táj regényességétől áthatott vándor a lezajlott nagy idők dicsősége fölött mély gondolatokba elmerülve e csintalan kis patak hosszában tovább halad, már messziről fog neki szem­betűnni egy hármas sziklacsucs fölé épült várkastély­környezetébe kissebb-nagyobb csinos házcsoportnak, mely közül az korona gyanánt magaslik ki, — ez Léka, hajdan nagyszerű, most romokban heverő lovagvárával. Egykor a Nádasdy grófok tulajdona volt, mosta herczeg Eszterházy családé. A gondosan fentartott kastély azonban in map korántsem az a régi erőd, a mely egykor a vidék fénye s dísze volt, hanem, csak egy meglepő csinynyal átido- mitott kis töredék rész, s jobbadán romhalmaz, melyre a dúló enyészet rátette könyörtelen vaskezét. Mindaz- által van két főpontja, mely magára vonja figyelmünket s tudvágyuukat fokozza. Egyike ama pincze alakú erős boltíves hosszú setét folyosó, mely magában foglalja a Nádasdy család sírboltját. Itt láthatni egy barnás márvány koporsót, abban egy múmiává aszott alakot foszlángos ruhábmi fej nélkül. A száraz koponya a test hóna alá van téve rettentő emlékéül annak, hogy mivel egykor büszkén s magasan hordozta nyughatatlan ura, lejebb lett szállítva. Gróf Nádasdy Ferencz holtteste ez, ki 1635-ben 12 éves korában már Vasmegye főispánja volt s kit, később legszebb férfi korában Béosben fejez­tek le, mig bajtársait az utolsó Zr inyit és Frangepánt Bécsújhelyen, a hol a két utóbbi alussza a szabadság örök álmát. Mintha mondaná az a főúri csontváz az előtte honfi gondolatokban elmerülten álló vándornak: „íme már most nyugszom, békével aluszom, Bocsásd nagy tettét, Nádasdy fekszik itt, Elballag­hatsz!“ — Főbenjáró bűne volt, hogy a hatalom ellen összeesküvést forralt, azért került egyik Esterházy besugására hóna alá a feje, lékai szép uradalma pedig a sírbolt kivételével, amely a családnak temetkezési helyül hagyatott meg, az Eszterházyak kezére. A másik pont ennél még régebb, szintén kiváló történelmi hirü de, kevésbé ismeretes, azért méltó hogy a vele összekötött időkori eseményeket tüzete­sebben megbeszéljük. Mélyen a hajdani vár alatt volt egy palotaszerü roppant terem, melynek előcsarnoka egyik zugában tátongott egy kősziklába vájt 50 öles mély kút. E csarnok sötét vörös márványkövekkel volt kirakva, mely oly szint kölcsönzött az egész aljnak, mintha vérrel lett volna beöntve. Rejtélyes folyosók vezettek ide e végzetes helyre, ahol annyi vér folyt el, hogy mig kőkövön maradt, nyoma egyhamar nem mo­sódik el. Ős korban e lovagvár a templárius rendvitézek tulajdona volt. Az ókori művészet remek farag ványai, s

Next

/
Oldalképek
Tartalom