Veszprémi Független Hirlap, 1885 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1885-08-01 / 31. szám

Szombat, augusztus 1. Veszprém, 1885. Ötödik évfolyam. 31. sz. MEGYEI- S HELYI ÉRDEKŰ, VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre .........................6 frt — kr. Fé lévre..........................3 frt — kr. Negyedévre . . . . 1 frt 50 kr. Egyes példányok ára 15 kr., s kaphatók a kiadó- hivatalban. Megjelen minden szombaton. Előfizetési pénzek a kiadó-hivatalba, Veszprém, Korona-utcza, Hartmann-ház, küldeudők. ■------ HIRDETÉSEK és NYILTTEREK = a kiadó-hivatalban fogadtatnak el. — Egy hasábos petitsor (tere) 6 kr,; nyilttér petitsora 20 kr., s a bélyeg. A szerkesztővel értekezhetni, vasárnap, hétfő és kedd kivételével, naponta 8 — I óra között­Szerkesztőség: Veszprém, Korona-utcza, Hartmann-ház, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldeudők. Kéziratok vissza nem adatnak. A Bíilaton-kultusz s a Balaton­egylet. Veszprém, augusztus 1, A Balatonegylet titkára, Sziklay János ur a napokban levelet intézett alólirthoz abból az alka­lomból, hogy a Balatonegylet kötelékéből kiléptem — és kijelenti, hogy az erre indokul szolgált bala­tonfüredi botrány, a cseh vendégekkel szemben tanú­sított skandalózus indolenczia, a Balatonegyleten kí­vül való okoknak s egyes — megnevezett — b.-füredi személyek jellemezhetlen eljárásának s magánbosz- szujának volt kifolyása. Ők, a tisztviselők, — Írja Sziklay ur — emiatt mondottak le tisztségükről s a reputácziójukon ejtett sérelmet a kormány által kívánják rehabilitálhatni, hová ez affaire-t appellálták. íme — úgymond — a köszönet azért, hogy három éven át fáradtak a. Ba­laton megismertetése ügyében. Részemről mindig méltányolni tudom, úgy Sziklay ur, mint a Fenyvessy elnöklete alatt mű­ködő úgynevezett kirándulási'és sportszakosztályok működését, mert azt hiszem, hogy komoly emberek­nek, kiknek komoly életczéljuk van, vajmi nehezükre eshetik folyton mulatságokat, kirándulásokat, kéjvo­natukat, hajókázásokat, bálokat és banketteket ren­dezni. És annyival inkább, hogy az ilyen mulatság- rendezéseknél tudvalevőleg háládatlanabb mesterség nincs. Azt nem köszöni meg senki, mert elvégre mindenki úgy gondolkodik, hogy megfizetett érír és a maga pénzén mulatott. Hát hogy ily önfeláldozó, ön­zetlen tevékenységnek is akadtak alattomos gáncso- lói: értem a Balatonegylet tisztviselőinek felhábo­rodását. Ami azonban illet engem s az én vezetésem alatt álló orgánumnak a Balatonkultusz körül elfog­lalt álláspontját — szükséges elmondanom egyet- mást. Én, mikor a Balatonegylet megalakult, vérmes, chauvinistikus reményekkel teli szívvel siettem köz- harczosul a kibontott zászló alá s úgy emlékszem, T Á R C Z A. Búcsú. Vedd búcsúmat kis barna leányka, Kit szivem oly sok éve imád. Szálljon az Isten égi malasztja S e bucsuzóm is áldva reád! Vedd e virágot s tűzd kebeledre, Kék a virágja, mert nefelejts ; Távozom én most messze vidékre, Barna leányka, el ne felejts ! Hogyha lehervad — á'rva szivemnek Lángja kialszik keblem 'ólén, S mint a virágja e nefelejtsnek Jéghidegen elhervadok én\ . . . _____ V. Hullám József. Ba latonparti est. Almádi, julius 31. Ott töltöttem el az estét a kis Huszár „Hattyú“ vendéglőjében. Esténkint ott gyűl össze a társaság — Almádi creme-jes tart kedélyes cercle-t közel éjfélig. Ma is úgy volt, mint rendesen, azzal a különb­séggel, hogy bárfamüvész kisérte gyors futamu accor- dokkal a társalgást. Szomszéduőm egy igen szellemdus hölgy volt, ki titokban regényeket ir, verseket elkövet s nagy tisztelője az egyszerűségnek. A természet gyer­meke ő, mely aztán dús bájaival árasztá el piros fáty- las arcza finom teint-jét. Közösbe csudáltuk a ny itott teremből, a iák mögül előbujkíló hold sápadt arczát, hogy mikor az egylet első kirándulását rendezte Budapestről a Balatonra, én akkor sajtó-fogoly lé­temre ünnepi czikkel siettem üdvözölni a gyors fej­lődéssel biztató egyletet. Az egyleti programúi valóban felölelte a Bala- tonvidék sok sarkalatos érdekét, bár a főérdeket, a B.ilatonvidék népének ha nem is „jókedv, bőséghez“, de legalább tisztes kenyérhez s muukához való segí­tését, elnézésből valahogy kifelejtették. A felhőmászó poéták gyengéje, hogy nem tö­rődnek a kenyérizzadó föld göröngyeivel s nem hi­ába láttuk nagynevű Jókainkat imponálni ott a Ba­latonegylet general-corps-ában. Hát a Balatonegylethez fűzött vérmes remé­nyek a számtan ismeretlen számjaiul bizonyultak. A kalkulus szép volt, a tétel szép volt, a föladat szép volt; de hát a megoldásra nem találkozott ember. Elvégre is a Balatonegylet, úgy a mint ma all és existál, bizony kevés vizet zavar a Balatonon. Nem czél, nem komoly emberekhez való az a mostani működése, bár szükséges része ez is. De hát a főozólnak annak kellene lenni, hogy a Balatont, mint értéket realizáljuk. Holt tőkéje volt eddig az országnak, hát forgalomba kell azt hozni. Ha úgy és ez lesz a czél: akkor nem keilend mesterséges utón odarándultatni az ország népét. Fölkeresi majd az magától. Ez az én elvem. Ez azén orgánumom bázisa. Ebben az iráuybau működöm, mint az egyik balaton- vidóki megyei törvényhatóságnak, úgyis mint a ba- latonparti birtokos érdekeltségnek egyik szerény tagja. És azt hiszem, hogy helyes utón járok. Leg­alább a Balatonvidék érdekelt vármegyéinek ugyanez irányban való közigazgatási intézkedései, az ón né­zeteimet igazolják. íme, mily nemes kötelességet teljesítene a Ba­latonegylet most, mikor legközelebb 3 év alatt a Balatonvidék világhírű bortermő hegyeit a phylloxe- ra-vósz kipusztitja, amint'jó harmadrészét tényleg már el is ölte úgy, hogy a pompás szőlőnyaralók, vil­mig ő nagysága válogatott költői kifejezésekkel adott hangot túláradó szive magasztos érzelmeinek. — Ab ón is lelkesültem csak nemrég is a kóbor égi lovag láttán, de mivelhogy a polgárdi czigányok megszöktek, bort pedig nem iszom ; eszményvilágom ime csak a hölgyvilág egy-egy absolut ideáljában me­renghet el. — Ab, valóban ? Ön nagyoD csintalan ! — Az égre nem, nagysád! Ön nem ismeri lelkü- letemet, vagy Suly-sütetü zwiebackból van a szive ! Képzelje el nagysád, hogy lázas agygyal, dobogó ke­bellel jártam egykor a világ oczeánain . . . — Képzelem ! — Képzelje továbbá, hogy ez a lázas agy és do­bogó kebel lehűlt a hideg hullámokon s az élet rideg prózaiságán.-- Képzelem ! — És képzelje végül, hogy az élet hajótöröttekint most itt pihenek az almádi rév enyhe partjain s esz- mény világom csak itt érzi magát itthon, boldogan. — Képzelem ; igen ... és . . . és érzem. És be­szélt aztán tovább és sokat és hosszan, miközben’a hárfa ábrándos akkordjai kisérék a kitörő indulatok fenkölt hangjait, mint valami jótókonyczélra rendezett nőegy­leti melodrámban. Elvégre is a kis Huszár elegáns figyelmessége ve­tett véget az idyllnek. Prózai rövidséggel jelenté, hogy elfogyott a limonádé. — Ön ballá Nagysád, a limonádé elfogyott. Mi szükségem légyen több tanúra. Ön hallá és az ég ! Én — távozom. S távoztam rohanva. Még két perczig hallottam egy fátyol lengő lebegését mögöttem az esteli szélben, mig végre gyors lábaim megmentének — a regény végétől. • S most itthon vagyok, az én nádiveréb-fészkem- beu. Künn a terrasszon bóbiskál a halvány rózsaszínű Iák messze mértföldeken át kopár ugarok közepén ál­lanak, az ezrekre menő szőllőmunkás parti nép pedig munkátlan áll s sirva nézi a kincses virányok pusztulá­sát : nem-e az volna most legszentebb és legsürgősb kötelessége, hogy hegyenkint és közsógenkint ameri­kai szőlióvesszőiskolák rendszeresítésére buzdítson,-a kormánynál eziránt haladéktalanul közbenjárna? Ahelyett, hogy hétről-hótre egy csomó mulatni vágyó embert lekéjutaz a Balatonpart pusztuló né­pei közzé — parádénak] A partok élénkítésére sem tesz semmit. E kin­cses gyógy tó csak úgy értókesülhet általában, ha összes partjai befásittatnak, utai árnyas ligetek közt vezetnek. A szedercsemetókkel való tömeges fásítás ami kedvező égalji viszonyaink közt jövedelmező selyem- termelést biztositana egyúttal s ez irányban a szomszédos Fehérmegye már hathatósan intézkedett is. A Balaton-egylet ez irányban is tehetne lépéseket a kormánynál. Programmjába vette nemcsak Balatonfüred, de az összes balatoni fürdők kultiválását s ime mi­dőn azt látja, hogy Veszprémtől Füredig s tovább Keszthelyig vasútvonal létesítésén fáradnak a sze­gény parti lakosok — az egylet félre áll az útból s még csak saját tagjai közt — kik közt pedig nem egy tőkepénzes ember van — sem kísérti meg e kérdést érdemlegesen propagálni. A derék Young hajógyárában egyik hajó a másik után készül. Jóravaló ifjú mágnások vitorlás hajói egész kis flottát rendszeresítettek már Füre­den s midőn járhatlánok az összes parti dűlő utak, a fürdők közt pedig ott a legkedvezőbb vizi ut, még csak meg sem pendítik az eszmét-egy oly társasági gőzhajó építésére, mely nyáron át folyton-folyton közvetítené a forgalmat, az összes partokat behajóz­ván, s hatványozná százszorosán a balatoni fürdő­élet élénkségét? Hát mirevaló akkor a Balatonegylet, ha ezekre a főérdekekre még csak rá sem gondol ? Bizony po­lárapa, álmos fényt vetve a szőllőlugas zöld lombozatára- Benn a kis házikóban rég nyugalomra pihent anyjuk ölén a leendő kis nemzeti őrsereg : Jób, Szelima, Holo- fernes stb. Hallom ide is piczi szivecskéik dobogá­sát, mely édes hanghoz úgy illik idekünn a tücsök czir- lése s a bázelőtti patak monoton csergő csobogása. De jó itt megpihenni, istenem, beh jó. A városi zaj, az életsorvasztó gond és szivetemósztö küzdelmek után megvonom itt magam ebben a kicsi hajlékban s bizony isten nem haragszom itt senkire és nem cserél­ném el senki boldogságát és gazdag ságát. Most, hogy az éj beállt s a hold is fölbágott a barnarojtos felhőkárpitok ivezetére, hogy a dallos ma­dár is nyugodába tért s nem zavarja meg itt az örök ünnepet ülő természet ihlettett csöndét semmi: most ép oly boldognak érzem magamat itt, mint a múlt tél sötét, magáuos éjjein. Sok téli éjt töltöttem itt. Reggelenkint fölkeres­tem a parti jégvárakat s hóhegyeket, mik úgy csillog­tak és ragyogtak, akár a moszkvai kristály palota, majd a nádaratók munkáját néztem meg ; később kor­csolyát kötve befutottam mérföldhosszant a sima jég­mezőket, majd estenden a halászok hálóemeléseit vár­tam- néztem óraszámra, mig rámesteledett s hazatér­tem a piczi hajlékba. APili vinczellér akkora elkészitó a suppe-t, mely rendszerint fogcsikorgató paprikásból, vagy hajmeresztő pörköltből állott. Jó bor a Lipták- csutorából mérgét vette a maró élvezetnek s utóbb a legbacbantikusabb jókedv uralgott a hajlékban. Én a kandalló mellett ültem és diurnista-bu,zgósággal raktam a venyigét; mig a Pili ur stoikus egykedvűséggel ült a karosszékben, töltögette a bort, folyton mesélgetve az ő bosnyák kalandjait, mitse törődve azzal, akár figyelek rá, akár nem. így derengett rám sok boldog téli hajnal, ami­koron is aztán nagykorán előtápászkodott a snapsz­hárköszöngetéssól, mozsárdurrogással nem lehet csinálni Balatonkultust. S mert eddig egyebet sem tett s úgylátszik tenni sem akar : kiléptem az egyletből. Hiszem, lép helyembe sokkal több, alkalmasabb ember. Én meg­untam — a mulatságot. A Balatonvidéke népének jövője aggalomma tölti el lelkeinet. Ami az ón szellemi erőmből tellik, ahová gyönge szavam némi sulylyal hal- lik, ott a Balatonkultuszért mint eddig, ezután is úgy fogok küzdeni, dolgozni fáradatlanul. És tudom, látom, hogy a Balatonvidék megyéi­nek szellemi s hatalmi tényezői nemes hévvel támo­gatnak ebben a munkában. Ez ambitióm, czélom s erkölcsi jutalmam is. Kompolthy Tivadar. A vidéki magyar hirlapszerkesztők és kiadók országos kongresszusa. Tekintetes Szerkesztőség! Igen tisztelt kartárs urak! A magyar vidéki sajtó kongresszusának megtar­tása iránt ez évi julius hó 20-án Balaton-Füreden tartott előórtekezlet megállapította azt a tárgysoro­zatot, melylyel foglalkozni a kongresszusnak hivatása leend. Megküldjük e tárgysorozatot s azt hisszük, ennél ékesebb szólásu meghívásra nincsen szükség. A mit e tárgysorozat mint létesitendőt ajánl, abból tűnik ki, mily roppant nagy hiányai vannak, mennyi a gyógyítandó sebe a magyar vidéki zsur­nalisztikának. Önök a bajt együtt érzik velünk; kö­zös ez a baj s ha végre felocsúdunk, hogy segítsünk rajta, e segítség csak testvéri egyetértés, közös igye­kezet, közös munka által lesz eredmónynyel biztató. Egyesülésünkben az erő. Nem csoda ha eddig gyengék voltunk, hiszen alig ismerjük egymást. Meg fogunk ismerkedni és kezet fogunk szori- taui egymással, kik maguukra hagyatva, SAlszórtan harczolunk a hazáért és a szellemért, egyesülésünkből csak üdv fakadhat mindkettőre. A vidéki magyar hirlapszerkesztők és kiadók országos kongresszusa 1885-ik évi aug. hó 24-ik és esetleg következő napjain fog megtartatni Budapes­szagra az én notórius udvari kocsisom és jelenté, hogy most már „őszintén áll az ügy !“ — Áll bizony a menydörgös ménkűt, hiszen alig tartják a lábai! — Őszintén megvallva, ténsur, majd hazavisznek az elöljárók! — Igaza van, a ló is lefőzi olykor az embert, lá­tom. Hát jó is lesz befogni. — Őszintén ellenmondást ténsur, hogy odahaza a dicséretrül mán lekéstünk, a gyalázkodásra meg még ráérnénk. így állván az ügy egész őszintén ! És ezen őszinte indokolás helyesnek bizonyult. A fekete levesnek mindegy, ha ebédután mindjárt, vagy később issza meg az ember. A Iiukli-pródikácziónak is épen az a haszna. Könnyebben emészt reá az ember. Csigavérü embernek egy-egy sikerült muri után megfizethetlen isteni élvezet egy-egy Kugli-prédikácziól A kaczenjammerre oly hatása van, mint a nagy száraz­ságra a nyári zápornak. Csak az a fő, hogy meg kell ma­gát huzni előle az ágy függönyeibe s kifesziteni fölibe a hidegvérüség angol parupliját, aztán legfelebb annyit rebegni: „Jól van asszony, csak te beszélj. Illik az néked. Pá!“ Ah, bizony pá nekem is. Jólesz bemenni lefeküdni, pihenni s reggel öt órakor beállani a hirlapirodába — szellemi közmunkára. Hanem azért mindegy. Azért mégis igaza van Schillernek, mikor valahol azt írja: Unter meinem Dach von Stroh, Leb’ ich wie ein König! Wer zufriedeli ist, ist froh, Hat er auch tár wenig. Kompolthy Tivadar.

Next

/
Oldalképek
Tartalom