Veszprémi Független Hirlap, 1884 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1884-12-27 / 52. szám
Veszprém, 1884. IV. évfolyam. 53-dik szám. Szombat, deczember 27. MEGYEI- S HELYI ÉRDEKŰ, VEGYES TARTALMÚ HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre ........................................6 fit — kr. Pé l évre.............................................3 frt — kr. Ne gyedévre........................................1 frt 50 kr. Eg yes példányok ára 15 kr., s kaphatók a kiadó-hivatalban. MEGJELEN MINDEN SZOMBATON. Előfizetési pénzek a kiadó-hivatalba, Veszprém, Palotai-utcza, Weisz-ház emelete küldendők. Hirdetések és IST^iltterels a kiadó-hivatalban fogadtatnak el. Egy hasábos petitsor (tere) 6_ki\; nyilttér petitsora 20 kr., s a bélyeg. A szerkesztővel értekezhetni naponta 12—2 óra között. SZERKESZTŐSÉG: Veszprém, Palotai-utcza, Weisz-ház emelete, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. I^ézlratols vissza n.em. adatnak. Előfizetési felhívás „Veszprémi Független Hírlap“ litötlik (1885.) évfolyamára* Hirlapunk két hét múlva ötödik évfolyamát kezdi meg. Négy, küzdelemteljes hosszú éveu át hétről-hétre hiven teljesitette be kötelességét, melyet a közönség iránt magára vállalt akkor, tűikor e város s a megye függetlenül gondolkozó polgárai belátták, hogy érdekeik védelmében szükség van egy szókimondó tolmácsra, egy minden hatalmi befolyástól ment szabad hírlapra. Alig volt a multbau ez idő alatt oly érdeke enuek a megyének s ennek a városnak, a melynek kivívásában vagy védelmében őszinte nyílt küzdelemmel részt nem vett volna ez a közlöny. S e küzdelmében nem vezérelte más, mint a nép, a közvélemény meghamisitatlan Ítélete s őszinte, igaz, higgadt meggyőződése. El voltunk készülve, mikor ez a hírlap alapittatott, hogy a barcz sebeit egyedül mi fogjuk elviselni, s a múlt tanunk reá, hogy a válságokat, üldöztetéseket, panasztalan ajkkal viseltük el. Pedig módunkban állhatott volna sok csapást egyszerűen azzal bántani el, hogy a felelősség terhét azokra rójjuk, kiket az valóban illetett. De akkor a közvélemény szabad nyilvánulása mihamar béna lett volna, s rövid időn nem lett volna ez.a hírlap oly független — mint a milyen ma! S ha mi nem ismerünk alkut semmiféle hatalmi tényezővel akkor, ha a nép érdekeiért küzdelemre szállunk: úgy kell annak lenni, hogy az az ellentámadásokat is készen fogadjuk, magunkra vesszük, s megbízunk abban, hogy igaz ügyünk a legnagyobb üldöztetések közt sem veszhet el soha. Ezek az elvek vezérelnek minket publiczistai hivatásunk szigorú betöltésében. Ilyennek ismerjük mi a hírlapírói tisztes hivatást, mely ha teljes nyíltsággal, szabad meggyőződéssel párosul, csak áldásthozólag hathat a közérdekekre. Ezen az utón fogunk haladni ezután is. S amint nyílt szívvel, kitartó lelkesedéssel ezután is folytatni fogjuk a harezot a nyílt vagy alattomos visszavonással, s az e megyében oly divatos sunyi paklipolitikával szemben: ép úgy hisszük, hogy a nagy közönség, — mely törekvéseink őszinte megoldásában eddig is oly buzdító támogatásunkra volt, ezután is részesitend nagj^becsü erkölcsi pártolásában. Hirlapunk nyílt tükre úgy társas, mint közigazgatási életünknek. Igaz, hogy 1 több benne a kifogás, s a „vető,“ mint a dicséret, de hát nem rajtunk múlik, hogy kevés a dicséretes ember, s dolog ami közügyeink körül. Érdemében birá’juk el az eseményeket, s azok tényezőit, s ez életünket még csak a politika! pártállás <>em befolyásolja, mint azt számos közigazgatási momentumunk bizonyítja. Vezérczikkiróink a megyében s a fővárosban, minden nevezetesb közügyünk felmerülte alkalmával azonnal fölkeresik lapunk hasábjait, s élénk tollal, hü színekkel ecsetelik a polgárság szeme elé a helyzetet, s a megye minden részében, s a Dunántúl nevezetesb városaiban lévő számos tudósítóink hétről-hétre gazdagítják rovatainkat érdekes tudósításaikkal. Hírrovatunk élénk, s mindig változatos. Ami ebben a megyében s e városban egy hét alatt történik, azt minden szombaton föltalálhatja ebben a hírlapban az olvasó. E mellett különös súlyt fektetünk úgy a Bakonyvidék — mint a Balatonmeílék specziális gazdasági érdekeire, s szakavatott gazda emberek Írnak e fontos viszonyainkról lapunkba nagyérdekü fejtegetéseket. Tárczarovatunk vezetői jónevü ifjú Íróink, s gyakran keresik föl azt a főváros legjobb nevű irói is, mig a hírlap egyik legnépszerűbb s közkedveltségii humoros rovata „Gyerki Őr ultiméi“ czim alatt mindig napi érdekű dolgokat hoz, Gyerki ór sajátságos, s utánozhatván frisseségü humorában. „Veszprémi V'ü.g'g-etlen ih-irlsip“ ára-: 1885. egész évre...................................................6 frt, 18 85. jan.—júniusi fél évre............................3 frt. 1885. jan.—márcziusi negyed évre ... I frt. 50 kr. Ezzel megnyitjuk az előfizetést az 1885. évi ötödik évfolyamra. Tisztelettel a ,VESZPRÉMI FÜGGETLEN HÍRLAP“ szerkesztősége s kiadó-hivatala. Veszprém város 1884-ben, 1884. évben városunk közigazgatási ügyeiben a következő nevezetesebb mozzanatok fordultak elő. 1884. január 14-én Ferency Károlynak kór- és lázárházi gondnoki tisztéről történt lemondása folytán gondnokul Androvics Imre választatott s ez által a szakavatott kezekben volt gondnokság oly szakavatott kezekbe tétetett le, hogy az olyannyira fontos kér- és lázárházi ügykezelés semminemű fennakadást nem szenved. Ugyanekkor a szegényház ügyének megoldása is szőnyegre került, és mert ezen ügynek czélszerü rendezése egyfelől alapos tanulmányt, másfelől jelentékeny anyagi áldozatot igényel, a szegényház ügyének tanulmányozására s a szegényház építési módozatainak megállapítására Ivleczár Ferencz kanonok ur elnöklete alatt oly tekintélyes bizottság lett megválasztva, a mely bizottságtól méltán feltételezhető, s a közügy érdekében meg is várható, hogy ezen kérdést akként oldja meg, hogy a jelenlegi czélra TÁRCZA. Kolozsvár karácsom kriszkindlije 1852-ben. 1851-től 1854—55-ig a kis káplár volt a legnagyobb ur szép Kolozsvár városában. — Félt és rettegett tőle az egész lakosság. Még Urban ezredes sem keltett maga iránt akkora rémületet, pedig urban teljhatalmú ur, élethalál ura volt. Azt akasztatta fel a kit neki tetszett, azt csukatta be, a kinek az arcza iránt ellenszenvet érzett. Azt az asszonyt vesszőztette meg, a kinek a férjét és családját legjobban megakarta gyalázni. Szeszélye törvény volt; jé kedve életet, szabadságot adott, rósz éjszakája és haragja börtönt, akasztófát és még sem félt és iszonyodott tőle a város oly mértékben, mint attól az oláh zsandár-káplártól, a kit törpe és alacsony termetéért mindenki csak kis káplárnak nevezett. Volt ugyan más neve is bizonyára — gondolom Kovácsin vagy Floresin — de azt csak kevesen tudták s még azok is csak kis káplárnak nevezték, mert e néven tette magát félelem és gyűlölet tárgyává. Mert kém, feladó, végrehajtó, zsaroló és baké volt egy személyben. Ö volt urban ezredes besúgója, kéme s legbizalmasabb és legmeghitettebb embere. — Mind a ketten oláhok voltak, engesztelhetetlen, égő gyűlölettel eltelve nemzetünk iránt s korlát nélküli teljhatalommal zsarnokoskodtak a város és környéke felett. Deák Ferencz fátyla nem töröltette le, de ne is törölje azon rémitő idők emlékezetét, — meg bo- csáthattunk, de nem feledtük el, s bár lemondtunk megboszulásáról, de nem arról, hogy tanulságait meg ne őrizzük, s krónikáinkban utódainknak fel ne jegyezzük. Én is azért beszélem el viselt dolgait s bár akadna minden vidéken valaki azon idők élő tanúi közül, a ki a krónika iré munkáját elvégezné ég feljegyezné átélt éleményeit, szenvedéseit s a kis és nagy zsarnokok viselt dolgait mielőtt még ki nem halunk mindnyájan, a kik szemtanuk voltunk. E krónikái feljegyzésekre szüksége van a történelemnek, s szüksége van unokáinknak. A kis káplár, a kis zsarnok különben nem volt olyan zord és ijesztő képű ember, mint a minőknek a zsarnokokat rajzolják. Ellenkezőleg jó képű, mosolygó arczu ember volt. Szerette a tréfát s mindig enyelgő, édeskés hangon beszélt mindenkivel, még akkor is, mikor börtönbe vezetett valakit, vagy azt az általa kivetett adót szedte be, a mivel maga magát a káplári fizetés szerénységéért kárpótolni indíttatva érezte. Körültekintő és okos ember volt, ki azonnal felismerte a helyzetet s annak sokoldalú előnyeit. Holláh! — igy szélt magában — itt most pénzt lehet csinálni, sok pénzt! Hát csináljunk pénzt, sok pénzt! Es ez elhatározásának raegfelelőleg járt el. Azon kezdte, hogy behízelegte, szükségessé, nélkülözhetetlenné tette magát a hatalmas ur: Urban ezredes előtt. Ravasz és éles elméjével azonual felismerte gyöngesóget, hajlamait, szenvedélyeit s ezzel egészen hatalmába kerítette a rettegett zsarnokot. Valóságos kegyenezévé vált, mint Potemkin Nagy Péternek. Értesítette őt mindarról a mi a városban történt, a mit az emberek gondoltak, beszéltek. — Szórakoztatta őt és mulattatta urát, a ki magas állása daczára oly egyedüli és elhagyatott állapotban élt. — Semmiféle társaság nem fogadta őt el, ő maga pedig sokkal dölyfösebb volt, semhogy alantas tisztjeivel a szolgálat szigorú korlátain túl érintkezett volna. Büszke és követelő volt, mint minden parvenü s mert minden törekvése daezára nem sikerült betolakodhatnia a főurak köreibe, kin- zani és megalázni igyekezett őket. Legfőbb, mondhatni egyedüli szórakozását és mulatságát kegyenezének, a kis káplárnak köszönhette. Ez a pletykázott, hazudozott neki s élete ellen szőtt oly titkos összeesküvéssekkel rémitgette mindig, hogy utoljára a ház előtt álló s a folyosók kanyarulataira állított örök mellett meg hálószobája elő— fülkéjében is fegyveres embert hálatott. Ez a fegyveres ember a kis káplár volt, a ki urának föltétien bizalmát bírta s számára kémül szolgált nemcsak a lakossággal szemben, hanem még saját alantas közegeinél s a rendőrségnél is. Ez természetesen módot nyújtott neki, hogy a rendőrség legtitkosabb ügyeivel is megismerkedhessek. Mindig tudta, mikor hol lesz házmotozás, el- fogatás, razzia a honvédők ellen, — kiket hol, mely oldalról fenyeget a veszedelem s kiről mily jelentések s vádak érkeztek a rendőrség kezébe. Ebbe volt hatalma, s ezt zsákmányolta ki a mennyire csak kizsákmányolható volt. Az egész várost adófizetőjévé tette, mert ezen rendőr hatalommal szemben mindenkinek volt valami gyöngéje, valami rettegni, félni valója, a melynek czimén nem volt bátorsága a zsarolásnak ellent állania. Az anyák, kiknek honvéd fiuk volt, a nők, kik férjeikért rettegtek, a ház ura, ki tudta, hogy fegyver, vagy Kossuth banké vau elrejtve házában. E mellett az egész város lakossága oly odaadással csüngött az önvédelmi harcz alatt a nemzet ügyén, hogy talán egyetlen ember sem volt a városban, a ki többé-kevósbó ne érezhette volna magát kompro- mitíáltuak az önkényuralommal szemben. Vagy honvéd, vagy nemzetőr, vagy népfelkelő volt minden ember, vagy képviselő, vagy közigazgatási hivatalnok, vagy iparos, a ki az államnak dolgozott, vagy szállító. S mindez főbenjáró bűn volt akkor! Egy szegény asszonyt — és pedig a jobb családokból valót azért vesszőztetett meg Urban, mert Szeben bevétele hírére a lengyel hős arczképót különösebben szép transparent keretében helyezte el kivilágított ablakában. A kis káplár azon kezdte tevékenységét, hogy minden család, minden ház titkát kikémlelte. Azután felkereste a család fejét, úgy az asszonyt, s titkos beszélgetésre kérve fel, mint jé barátot mutatta be magát, a ki nagy szerencsétlenségtől aknrja őt jó tanácsaival és közbenjárásaival megóvni, s figyelmezteti is erre, úgy arra, mert ő is ember, neki is van szive, ha bár szolgálni kénytelen. 0 a maga részére a világért sem követel semmit a mit épen szán neki valaki, azt hálásan fogadja, de tetszik tudni ott . . . benn ... ott fenn . . . ő nem szólhat . . . mert állásával sőt szabadságával játzzik igy is ... de tetszik tudni az urak már többet várnak . . . mert bizony nyikorog a kerék, ha nem kenik ... és azután kinek-kinek a vagyoni körülményeihez mérten megnevezett egy összeget... és ez ellen nem volt appelláta, itt fizetni kellett! Némelyiknek ez az adója többre ment annál, mint a mennyit az államnak kellett fizetnie. Szegény anyám, hogy a besorozás elől megmentsen, rendes havi tiz forintot fizetett a kis káplárnak, s egyszer a midőn nem volt pénz, egy kedves gyémántos gyűrűjét húzta le az ujjúról. És jaj volt annak, a ki megtagadta a rája kivetett adót. Börtön, pénzbüntetés várt arra, ha olyan ártatlan volt is, mint a ma született gyerek. Panaszra menni pedig épen nem lehetett, ki merte volna a hatalmas Urban kegyenezét bepanaszolni.— De különben is óvatos volt a ravasz, mindig négy szem közt, tanú nélkül végezte üzleteit. Képzelhetni hát a város elkeseredését e szemtelen és kielégit- hetlen zsarolások felett! Ha a magyar ember orgyilkos tudna lenni, bizonyára százszor is agyon ütötték volna! De egyszer mégis megkapta a magáét, és pedig épen karácsony estéjén 1852-ben. Valami elkeseredett emberek, kik, azt még ma sem tudja senki — módot találtak kiesalni őt a város sétányára. Itt megragadták, száját betömték, s azután lekapva lábáról, olyan olvasatlan huszonötöt mertek rá, hogy hetekig sántikálva járt az utczákon. És csodálatos, ennek az exekutiónak mily gyors hire futamodott a városban. Másnap reggel már minden ember tudta és mindenki megelégedve, — örömmel vette Hírét! Az emberek, ha találkoztak, csak úgy kacsintottak egymásnak a szemébe, mert szólni, s a dologról beszélni, nagyon veszedelmes lett volna. De azért mindenki tudta, hogy mit jelent ez a kacsintás! Úgy örült neki mindenki, hogy egy napra felderült a szomorú város. Ez volt Kolozsvár krisztkindlije 1852-ben, ez az olvasatlan huszonöt. És a legkomikusabb az volt a dologban, hogy a kis káplár úgy viselte magát, mintha semmi sem történt volna. Hallgatott mint a nyúl, nem panaszolta és nem fürkészte a dolgot; viselte békében a mit kapott! Hogy mi lett később belőle, azt biztosan senki sem tudja. A legenda azt regéli, hogy mikor már jól tele szívta magát, Kolozsvárt oda hagyta, rablók támadták meg, s elszedtók tőle az összezsarolt pénzt, a mely 40 — 50 ezer forintra rúgott. Azt is beszélik, hogy e feletti kétségbeesésében még az nap felkötötte magát. Meglehet, mert azóta nem látta többé senki! Balázs Sándor.
