Veszprémi Független Hirlap, 1884 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1884-07-26 / 30. szám
Veszprém, 1884. IV. évfolyam. 30-dik szám. Szombat, julius 26. MEGYEI- S HELYI ÉRDEKŰ, VÉGYES TARTALMÚ HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre.................... Fél évre ......................... Ne gyedévre.................... Egyes példányok ára 15 kr., s .... 6 írt — kr. .... 3 fit — kr. . . . . 1 frt 50 kr. kaphatók a kiadó-hivatalban. MEGJELEN MINDEN SZOMBATON. Előfizetési pénzek a kiadó-hivatalba, Veszprém, horgos-vtcza 105. szám küldendők. Hirdetések és ^Tsriltterels: kiadó-hivatalban fogadtatnak el. Egy hasábos petitsor (tere) 0 kr.; nyilttér petitsora 20 kr., s a bélyeg. A szerkesztővel értekezhetni naponta 12—2 óra között. SZERKESZTŐSÉG: Veszprém, horgos-utcza 105. sz., hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. ICéziratolc vissza n.©zia. a,d.e.tM.a3s. Vasárnapi munkaszünet. Aki társadalmi viszonyaink jelen állapotát többé kevésbbé ismeri, s kinek keblében a vallásos érzületnek csak egy szikrája is honol; szomorúan kell tapasztalnia, hogy az erkölcstelenség, a vallástalanság mint burjánzik fel lépten-nyomon. Odáig jutottunk napjainkban, hogy e veszedelmes kór, mint a fertőző betegség bacillusai, behatol mindenhova, nemcsak a gazdagok palotáiba, hanem az iparos műhelyébe, a földmives viskójába annyira, hogy ma már az alig pelyhedző állu uracs, mintegy dicsőségnek tartja a vallási dolgokról gúnyosan, sőt megvetőleg szólani, s a nemzet testét képező iparos és földmives osztálynál, melyet ez ideig a kór érintetlenül hagyott, mert a vallásosság pajzsával volt erősen vértezve, ma már akárhányra akadhatunk, akik a vallásos dolgokból gúnyt csinálnak. És ez a legveszedelmesebb epidémia mely ha hova tovább lopódzik, a társadalmi rend teljes felforgatásától kell okvetlen tartanunk. Beszéljenek ugyanis bár mint a felvilágosult szellemű tudósok, egyet nem szabad soha felejtenünk, hogy a vallás az ember vigasza az élet viszontagságai közepette, ez nyújt erőt megküzdeni az élet ezer bajaival, aki a vallástól akarná az emberiséget megfosztani, annyit tenne, mint ha naptól fosztaná meg földünket. Valamint a nap éltető melege nélkül földünkön tenyészélet nem létezhetik, úgy viszont vallás nélkül igazi társadalmi rend, való boldogság az emberek közt nem képzelhető. Meggyőződvén e veszedelmes baj létéről, annak eltávolításáról kell gondoskodnunk. TÁRCZA. Badacsoni emlék. Fiuk! Zászlókat föl az árboczokra! Hajónk repüljön, mint madár, vigan! Ti nők, az öröm piros rózsacsokra Mosolyogjon arczotok virágiban! Zengjen a dal, hisz leánynézöbe járunk 1 Almádi, a szép tündér-vőlegény Násznépet küld a legszebb „Hableányhoz“ A hullámzó Balaton tengerén. S minő násznép ee? Mintha égbe szállna, Oda ölelnék láthatlan karok; kent ts, alant is menny ragyog s köröttünk Koszorúként, a szép zöld hegysorok. Virágkosárként ring-reng a hajó és A szív megtelik mézzel s úgy doboq Csak az enyém fáj, zokog véghetetlen, Hogy egyedül én boldog nem vagyok. — A mult, a múlt árnyképé jő élőmbe Suttog; mi is éltünk ám boldogan, De válni kellett, válni mindörökre !_ S azóta lelkem összetépve van. Mulassatok hát nélkülem vidáman Szép társaság, vigan mulassatok. kj.uk, ki inni tud, csoportosuljunk, Érzem, lelkem ma részegülni fog ! Mi ez.? Mit zsong, beszél a csacska hullám? Minő édes-bus regét hajt tova .? nSzeretve voltál, vége mindörökre, Boldog te többé nem leszesz soha! . . .“ Lelkem marad ez édes-bus regénél Merítsd le csüggedt, tépett szárnyadat, E szél, e hullám mind oly jó barátok E meghitt körben sírd ki jól magad ! Mi ez .? Lelkem felpattan részegülve, S vadul szálldos a fényes ég alatt, De bántja a fény, mint az éjmadárt és Egy boldogpárra villámként lecsap . . . Búg mint a szélvész, zokog mint a hullám, Záporként hullnak égő könyei — __ A kit megvagdos vakon szárnycsapása, Legjobban tesz, ha megbocsát neki. Mi az, mi engem kisértget szünetlen, Hozzám naponta látogatni jár, Tudjuk, hogy sokkal mélyebb gyökeret vert e baj, semhogy egyszerre ki'rtható volna, de erősen hiszszük, hogy lassan és folytonos működéssel a nemes czél elérhető. Részünkről igen sokat reméllünk e baj megszüntetésére nézve a vasárnapi munkaszünet behozatalától. Szomorú ugyanis, amit e téren tapasztalunk. Mert mig csak pár évtizeddel ezelőtt a vasárnapi munka mintegy profanálása volt eme napnak, s ritkaság volt látni és találni ez ellen vétőket: addig napjainkban oda jutottunk, hogy a vasárnap ép oly munkanapnak vétetik, mint akármely más nap. Hogy ez nincs helyesen, felesleges felette hosszasan vitatkoznunk. Nem akarunk hivatkozni a bibliára, mely szerint a teremtő a hetedik napon megnyugodott, s elrendelte, hogy e napon pihenjünk, s a dologtól tartózkodjunk; a józan ész követeli, hogy ki hat napon keresztül dolgozott, nyerjen egy napot, melyen a hat nap fáradalmait kipihenhesse, s egy újabb küzdelmeinek elviselésére erőt gyűjtsön. Ez elv szigorú keresztülvitele által nemcsak nem veszítenének, de sőt nyernénk. — Mert kétségen kívüli, hogy az egy napi pihenés után sokkal jobb, s vidámabb kedvvel, ujult erővel látunk napi munkánk után, mintha folytonosan azon fájó gondolat kínoz bennünket, hogy nincs egy pihenési napunk sem, minek folytán erőnk is jobban hanyatlik, s nincs meg a léleknek ama rugékony- sága, mely nélkül bármely téren a felmutatott eredmény mindenkor csekélyebb. Azon kérdés merül már most fel, vájjon S beszél, susog rémséges, bus jövőről, Holló-e az, avagy halálmadár f Megöszülök-e, avagy meghalok már Tán nem sokára ? Azt én nem tudom. Csak azt tudom: mindegyik többet ér, mint Ez öntudat s e hosszú fájdalom. Igyunk! Mit bánom, hogyha árva lelkem Bús mámoromban most mindjárt kihal, Ki elfeledtetsz múltat és jövendőt, Te áldott mámor, hozzád szól e dal! Ringass, altass el. siettesd halálom, Ki jótevöleg mondja majd: elég! Jótevöleg, mert, hajh! ez öntudatban, Nem sejtitek, minő gyehenna ég! Hetessy Dániel. A remete-pataknál. Pihegve jár az esti szellő, S a völgy ölében elpihen ... A kis virág kitárja fejlő Kelyhét a csermely mentiben . . . Az illat-árt azt est fuvalma Eflé repíti csendesen . . . Es én —fejem kezemre hajtva ... A múltban csüngök szüntelen! A fülemilének mély keserve Szivem bujával oly rokon . . . Hisz én is, mint ö, elfeledve Már régen... oly rég bujdosom! A szép tavasz virága fénye Nem hoz szivemre uj derűt... Pedig, amíg hittem remélve, Lelkem tavasszal felderült!. A kis virág, a feslő rózsa Örömre hangolt biztatott; Feledteté a völgy, a róna A múló, tünde bánatot . . . A fölkelő s a nyugvó nap Gyakran talált a völgyölén, A hol a suttogó bokornak Zöld lombja védve nyúlt fólém ... Egykor a boldog gerliczének Szelíd bugását hallgatám; — Boldoggá tett a dal, az ének Amit dalolt egy barna lány, . Ma már virág, szellő, madár-dal Nem boldogítja lelkemet . . . e vasárnapi munkaszünet általánosítva léte- sithető-e? Részünkről komoly megfontolás mellett, minden habozás nélkül kimondjuk azon, talán első pillanatra merésznek látszó szót, hogy igenis létesíthető. Létesítheti pedig majdnem egyedül, s kizárólag maga a társadalom, befolyván erre maga az állam is, amennyiben hivatalaiban mindenütt szintén behozná a vasárnapi munkaszünetet, s igy maga menne elő jó és követendő példával az ujitá3 behozatalával. Hagyjunk el egy keveset abból a lázas tevékenységből, melylyel minden áron és mielőbb meggazdagodni vágyunk és törekszünk, s fontoljuk meg jól, hogy az a hetenkénti egy napi pihenés jót fog tenni magának a munkaadónak Is, emellett sokat használ vele munkásainak, akik hat napi szorgalmas munkálkodással a vasárnapi, úgy is kedvtelenül tett, s nem valami nagy eredményt feltüntető munka eredményét könnyen és szívesen helyre pótolják. Mit fog ehhez szólani a közönség? — fogja talán a szives olvasó kérdezni, ha vasárnap nem találja az üzleteket nyitva, és esetleges szükségleteit nem fedezheti? Azt hiszszük, igen hamar meg fogja ezt szokni, iparkodván előtte való napon a szükségeseket beszerezni. Ezen, nem annyira kényelem, mint inkább elkényeztetéshez a mily könnyen hozzászokott a múltban: ép oly könnyen s fennakadás nélkül leszokik róla, főkép mikor azon tudatban van, hogy az embertársának javára van. Rajta tehát, ne késsünk soká a keresztül vitellel! Szűnjék meg műhelyeinkben vasárnap és ünnepnap a zakatolás, legyenek e napokon zárva boltjaink, hogy azoknak, kik fárasztó munkával töltik egyik napot a másik után, a kik folytonos tevékenységben vannak egy hosszú héten keresztül, legyen egy napjuk, melynek megjelenését mindig úgy üdvözölhessék, mint becsülettel bevég- zett egy heti fárasztó munkájuknak megér- demlett jutalmát. S higyjüK meg, hogy ily berendezés mellett 3okan fognak lenni, a kik a nyugalom eme napján felkeresik majd Isten házát. A felburjánzott vallástalanság lassankint eltűnik s a vallás üdítő melege fogja éltetni az emberek sziveit. Tudjuk, hogy ha valahol, úgy főkép e téren legnehezebb a kezdés, de szilárd akarattal, példás összetartással a kezdet nehézségét elháríthatjuk, s a nemes ügyet mielőbb győzelemre juttathatjuk. A „Balatonvidéki kör.“ A Budapesten nemrég fenti czim alatt megalakult egylet alapszabályait a belügyminiszter a múlt héten helybenhagyta. — Miután az egyesület bennünket is érdekel, im közöljük alapszabályait: I. FEJEZET. Czim és pecsét. 1. §. A kör czime: „B a 1 a t o n v i d éki-kö r* pecsétje: „Balatonvidéki-kör Budapesten, 1883.* Székhely. 2. §. Székhelye: Budapest. Czél. 3. §. Az önművelődésnek magyaros szellemben való előmozdítása. Eszközök. 4. §. a) Szellemi eszközök: 1. Szavalatokkal egybekötött felolvasások, lapok olvasása, könyvtár használata és eszmecsere, a politikai, valamint a vallási kérdések kizárásávál. 2. Mulatságok és kirándulások rendezése. Hisz az, kiért virág nyíl és madár-dal, Engem a lányka nem szeret! (Almádi.) Zerenczi Z. F er en c z. Hogyan fogtak kolerát a rátótiak? Ne méltóztassanak megijedni, nem a szt.-györgy- vári borról fogok tárczát irni! Annak most ázsiója veszett. Mert igaz, hogy a szt.-györgyvári borban is tömérdek bakterion vau, hanem tőle csak, ,cholera nostras* kapható, de ez aztán télen, nyáron egyformán. No most mindjárt kisül, hogy a szt.-györgyvári bor a legkegyetlenebb cholera forrás! Ugy-e' ezt gondolod kedves olvasóm? Ah, nem úgy! Most én igen nagy respectussal vagyok a szentgyörgyvári termés iránt. Az az én meggőződésem, hogy ez meg fogja állitani útjában a romboló fekete rémet; mert ha ebből iszik, lehetetlen, hogy a halálnak halálával nem haljon szörnyet azonnal. Kérem hölgyeim és uraim a szentgyörgyvári termésre ez idő szerint nagy missió vár; le a kalappal ! Csupán az emberi toi’okkal szemben veszett el parányi ázsiója; de annál többet nyerhet olyképen, hogy a rémnek réme lészen. Tehát mi csak éljünk, könyörgöm valami tö- rökcsapási vörössel, a szentgyörgyvárit pedig tegyük el a cholera ő felsége számára. Ao vocem: vörösbor és cholera! Méltóztattak hallani a rátóti koleráról. Arról, a mit ón tudok, nehezen. Iszen tulajdonképen azt akarom önöknek elbeszélni. Ha nem csalódom 1856-ban pusztított oly iszonyúan hazánkban a kolera. És ha már Magyarországot szerencséltette, hogyan is kerülhette volna el Rátótot, ezt a nem annyira geográfia, mint etnográfiái nevezetességű, veszprémországi helységet ? Azaz kérem, hogy bizony mégis csak elkerülte volna talán; de a rátótiakon fene nehéz dolog kifogni. Minden istenáldotta napon tizenkét dorongokkal és vasvillákkal felfegyverkezett községi nemzet.. J akarom mondani cholera őr állott a község határá- J nak azon részén, hol a Székesfehérvár és Veszprémet összekötő országút szalagja fut. Tessék jöni a cholerának! Ha Veszprémből jő akkor is agyonütik, ha Vár Palotáról, akkor még épenséggel agyonütik, már csak azért is, hogy akkor ők mentik meg tőle Veszprémet a székvárost. A tizenkét őr mindennapon változott. De csak ne lett volna olyan erős derékben az aratás, őrt állott volna az egész község! Még a mai napi kenyeret is ott ették volna meg álló helyben mindannyian. Mert nagy dicsőség ám az, könyörgöm, megmenteni a vármegyét! Hisz ha egy rátóti emberről föltehető, hogy álmodni is szokott, hát akkor nála ez lehet az álmok álma. Várták, várták nagy türelemmel, hősi gondolatokkal a cholerát. Elmúlt egy hét, el kettő, három — a nagyur csak nem jött. A rátóti atyafiak kezdtek kifogyni a türelemből. Úgy is csak szó az egész; megint valami, átkozott, kádártai ember elméjében érett meg az ő bolonditásukra. (Tessék tudomásul venni, hogy Rátét és Kádárta két örök czi- vódásban élő község!) Fölkerekedtek, hogy beszélnek a község birájá- jával: mért nem volt több esze, mert szedődött rá községestül olyan könnyű szerrel. A biró csak ámult, bámult. »Megbolondultak keetek, atyámfiai? Iszen imit- ten van nálam az hivatalos irás, amely is imigyen szólna: Rátét község érdemes birájának. Minekutána a fekete rém, a cholera, már hazánkan is felütötte fejét, (Értik keetek ? — Már hogyne értenék!) sőt hiteles kimutatás szerint éppen felénk tart: (Tehát felénk igy van az Írásban; most már csak elhiszik keetek ?) ennél fogva elrendelem ... (És a többi! Ez már nem keetek dolga!) A biró összehajtogatta a nagy tiszteletben tartott Írást, hogy most már megnyugtatta legyen vele érdemes községét. Csakhogy nem azért öregesküdt Rátóton Csö- römpö Márton uram, hogy a biró emigyen könnyű I vízzel kimosakodhassék. Hátra tette ő a két napaszalt kezét, fölveté csuronverejtékes bajuszát. — „Nem addig a, édes komám! Már csak hadd /
