Veszprémi Független Hirlap, 1883 (3. évfolyam, 1-54. szám)
1883-03-31 / 13. szám
Pápa, márc. 30. (A „Veszpr. Függ. Hirl.“ szerkesztőjéhez.) Tóth B é 1 a színtársulatának nehány jelesebb tagja megválván a társulattól, derék műkedvelőink közreműködése mellett f. hó 26-án egy hangversenynyel egybekötött szinielőadást rendeztek, mely igen szépen sikerült. A színház egészen megtelt közön- séggel. Előadatott Bayard 2 felvonásos vigjátéka a „Czárnő foglya“, melyet Ujházy Ede fordított le magyarra. Kohay Etel k. a. a czárnőt, Kaczér Nina k. a. Feodorát kitünően játszották; de azért a többi szereplők is, mint Bors Zoltán (Iván), Rada Gyula (Razimowszky Elek), Stein Pál (Waloíf gróf) és Sziklay Laczi (Petrow) dicsérettel megállták helyüket. Kohay Etelt tisztelői egy csinos koszorúval lepték meg. Az első felvonás után Kohay Etel k. a. néhány magyar népdalt énekelt; énekét szűnni nem akaró tapsvihar követte. Ezután a kedves kis Stein Mariska szavalta Arany Jánosnak „A fülemile“ ez. költeményét. A kis művésznőt remek szavallatáért a közönség zajos tapsokkal, sőt egy egész narancs- .koszorú s egy nagy doboz ezukorral jutalmazta. — Ezután Erdey Berta k. a. énekelt egy „Románcz“-ot Boccaccioból a közönség élénk tetszése mellett. — A második felvonás után Kohay Etel k. a. a „Lili keringő *-t énekelte oly kitünően, hogy tapsra, kihívásra kényszeritó vele a közönséget. Ezután ismét Stein Mariska szavalta „Vak Almos“-t Lévay Józseftől; végül volt a „tót táncz“, melyet Erdey Berta és Kaczér Nina lejtettek nagy ügyességgel. A szép számú közönség igen derült hangulatban hagyta el a színházat. Grosz István városi hivatalnok f. é. május 21-én tartja esküvőjét Dávid Jolán kisasszonynyal, Dávid János n.-kanizsai sótárnok kedves és művelt leányával. Áldást és boldogságot kívánunk e szép frigyhez. Escherik Károly távirda főnök a múlt hét végén költözött el városunkból uj állomáshelyére, Szerajevóba. F. hó 26-án este nehány részeg parasztlegény a „Bástya-utczá“-n a kocsisokkal összevesztek, melynek vége az lett, hogy kettőt annyira megvertek, hogy a kórházba kellett őket szállítani. Id. Schlesinger Mór pipagyáros f. hó 27-én esti 10 órakor, élte 65. évében, elhunyt. — Béke hamvaira! A f. hó 27. és 28-iki országos vásárunk nagyon néptelen volt; különösön a marhavásáron igen kevés vevő mutatkozott. Az ujonezozás városunkban ápril 4-én kezdődik. A pápai takarékpénztár a tűzoltó-egylet segélyalapjához 50 frtot, — a ref. főgymnasium sze- génysorsu növendékei részére könyvek szerzése czél- jából 20 frtot adományozott. A nemes tett önmagát dicséri. G. A balaton-zalai vasút. Mióta a zalamegyei Balatonvidék a déli vaspálya vonalától elesett, naponkint súlyosabban érzi ennek hátrányait. Azóta jobb közlekedési eszközök hiányában, a kereskedői forgalom alig mutat időnkint nagyobb élénkséget és kisebb piaczai megszűnvén, áruezikkei csak a legnyomottabb áron értékesíthetők. Pedig ha egészen el nem alszunk és megvan bennünk csak egy parányi része is azon életrevalóságnak, melynek a külföldi tavas részek előrehaladásukat és jólétüket köszönhetik: akkor a balatonparti, különösen pedig a zalamegyei balatonvidéki városok gyorsabb fejlődés utján felvirágozhatnának. I. Nem a balatoni hajózást akarom én itt érteni. Ámbár ha a Kisfaludy-gőzös a termények, áruk, lovak, kocsik stb. szállítása végett, rakodó dereglyékkel és kompokkal elláttatnék és egész hosszában naponként végig járná a szép magyar tengert, a benyúló földnyelveket és kiszállókat pedig egyelőre a haszonban részesülő parti községek eszközölnék; már csak ez egymaga sokat tenne a Balatonvölgy kellő hasznosítására. Hátha még csatornák és zsilipek utján a Dunával és Drávával is összeköttethetnék e gőzhajózás! De erről majd máskor szólunk. Hanem akarom érteni a balaton-zalai vasutat, mely a nyugati vaspálya veszprémi állomásától kiindulva, a balatonfüredi, akali, kővágóőrsi, gulácsi tapolezai, edericsi, keszthelyi és zalavári állomásokon keresztül menvén, Komárom városánál egyesülne a déli vaspálya vonalával. Hogy Magyarország ezen egyik legszelídebb és legkellemesebb vidéke elhanyagolt állapotából és a forgalmi elszigeteltség számkivető korlátái közül kiemeltessék, s az élénkebb és szabadabb közlekedésnek visszaadassék, nemcsak e vidék földrajzi fekvése, anyagi és szellemi jóléte, de kormányi és országos érdek is parancsolja. Ilv érdek: a lakosságnak 18 ezer holdon termő 5—6 százezer akóra tehető bortermése, Füred és Hévíz, e két hires hideg és meleg fürdőnek hozzáférhetőbbé tétele; könnyebben való felhasználhatása a dúsgazdag kőbányáknak, melyeknek különféle termékeit faragás-, építkezés, utczai kövezés, lépcsők, ajtószárak és malomkövek s más hasonló czélokra lehetne alkalmazni; a kímerithetlen murvatelepek, melyekkel a legtávolabb eső tájakon is olcsó és szilárd utak készülhetnének; valamint a hegyekben több helyütt (Edericsen, Dörögdön) mutatkozó kőszéntelepek, melyek minden keresés nélkül önként hirdetik magukat a vízmosások által, nagy előnyére a vállalkozó szövetkezetnek, mely saját egy®ni nyereségén fölül e vidéket a végképi elszegényedéstől is megmentené, ha a világforgalmi vasút hálózatába bejuthatna. És ha ezek után azt kérdezzük, kit illet mindazon érdekek előmozdítása, érvényesítése; a felelet alig lehet más, mint az, hogy első sorban Veszprém- és Zalamegye balatonparti birtokosait, másodsorban pedig az érintett megyék beljebb lakó föld tulajdonosait! Mert ha ezek nem szeretik magukat annyira, hogy az eszmét megvalósítsák, mily okból szeret- kessék őket mások. Pedig valóban csak egy kis önszeretet kell hozzá és a gondolat tettet öltött, b ezen parti vasút oly fordulatot idézne elő e gyönyörű völgy jelenlegi szunnyadozó, mintegy álomban szendergő állapntán; annyira nevelné az egész vidék életerejét, elevenségét, s oly hosszú lánczolatát vonná maga után a legszebb és egyelőre ki sem számítható fejlődésnek és haladásnak, hogy a veszprémi, különösen pedig a balaton-zalai földbirtokosok és lakosok mintegy varázslat által kiemelkedvén a mostani sanyarú körülményekből, oly helyzetbe jöhetnének, milyen például a szép májusi tavasz, a kellemetlen, ködös, deczemberi téli estéhez képest. Nehéz lenne ugyan kimerítően megjósolni, mi mindent vonna magé után ezen balaton-zalai vasút; mert az ilyen közlekedési eszközök, mint a tapasztalás bizonyítja, sokszor csodákat mi veinek és szerfölött tágítják az emberi életnek úgy haszon és kellem. mint különösen társadalmi diszkörét is. Egészen uj társadalmi viszonyokat, egészen uj nemzedéket szüluek, megáldva haladási vágygyal s élénkebb hazafias tetterővel. Az uj vasút legelőször is kőszénszerzésre és a legjobban értékesíthető kőbánzatelepek kiaknázására fogn serkenteni. Mert ha lesz fogyasztó, lesz feltaláló is. Most, mint a jelenségek már is mutatják, kime- rithetlen kőszén-rétegeken, illetve v mostani civili- satio bacslése szeiető, a legnagyobb kincs fölött nyugszik, álmozodik Veszprém- és Zulamegyében nem egy szegény ember. Értékét alig ismeri még mostan; mert eddigelé sem maga, sem más nem használhatta. A vasút csakhamar meghozná a bányászokat is és az ilyen földek úgy emelkednének az árban, mint az oly telek, melyen két, vagy három emeletes ház épül. — Mi ösztönül szolgál arra, hogy földünh mélyébe, gyomrába minél mélyebben behatolhatjuk. . Az uj vasút továbbá szorosahb és köneyebb összeköttetésbe hozná Veszprém-, Zala- és Somogy- megyék sajátszerü terményeit, gazdaságait az ország azon részeivel, hol ilyenek nem léteznek, pedig szükségeltetnek; megközelithetőbbé tenné, inkább megkedveltetné gyönyörű magyar tengerünket Budapesttel, ennek orvosaival, köz- és magán tisztviselőivel, tőkepénzeseivel, az ország északi, déli és nyugati vidékeivel és arra ösztönözhetné ezek lakosait hogy ott nyaralókat építtessenek és a külföld helyett itt keressenek edző pihenést, szórakozást és biztos fölüdülést. Munkafáradt ember, ha megpillantja a Balaton víztükrét, már életkedvet, uj életerőt érez ereiben csörgedezni. A tenger, igaz nagyobbszerü látvány, de komolysága miátt sok tekintetben mögötte áll az ilyen kis tó kellemeinek, sőt ennek szelíd, dv kivált miveit partja, nyári lakhelyül, még felül is múlja mindazt mit a zordon tenger közelléte ajánlhat. II. De volna-e mindebből haszna a részvényeseknek és az e tájon lakó birtokosoknak ? Hogy a balatonpartiak és a környékbeliek általa igen sokat nyernének, az előttem kétségkivüli. Mert ezek nemcsak azon tiszta nyereségben, illetve osztalékban részesülnének, melyet a gőzös a részvényeseknek keres, hanem ezenfelül még azon roppant nagy haszonban is, mely a közelfekvő telkek, házak és földeknek előre ki sem számitható, azonban teljesen biztosnak mondható értékemelkedésében mutatkozik. Elannyira, hogy a környékbeli lakosság ezen vasút kiépítése által még akkor is sokat nyerne, ha részvénye mi sem gyümölosözne, sőt veszteséggel járna; — még akkor is eléggé kárpótplva lenne az előnyök által, melyek a Balatonvidék életre ébresztése által elöbb-utóbb, de elmaradhatlanul bekövetkeznének. Avagy föltéve, de meg nem engedve, hggy a részvény egyelőre semmit, vagy alig jövedelmezne valamit: még az esetcen is panaszkodhatnék-e veszteségről az, kinek az igatlana például közelebb eső fekvésénél fogva 1000, 5000 vagy 10,000 forinttal emelkedik becsértékben; beszélhet-o kárról az, kinek a vidék egyik részén gazdasági, ipar vagy kereskedelmi telepe van, mely folyton összeköttetésben áll egy másik hasonló teleppel, ugyanazon vidék másik részén, hova különben vasút hiányában csak nagy idő-, erő és pénzáldozattal juthatna el. A távolság megrövidítése, bármi módon történjék is az, néha egész tájéknak, főleg pedig az elszigetelt városok és községek rögtön megkétszerezi, sőt még ennél is magasabbra emeli blcsét. Ezt bizonyítja legalább a vasutak története és a tapasztalás. Mivel tehát ezen vasúti vállalat létesítése első sorban a voszprém-zalai birtokosoknak áll különösen érdekében, mert ők ki sem mondható előnyökben részesülnének általa, nekik kell az ügy élére állani. Ha ők megmozdulnak, bizonyosan nem fog késni, oőt fog teremni a vállakozó is, ki ámbár az érintett vidéken semmit sem bir s tán nem is magyar, kinek szive erősebben dobogna hazánk előmenetelén, de azért nyugodt lelkiismerettel és az anyagi haszon reményével fogja kezébe venni a kivitelt. Mert a szakértők meggyőződése: hogy a Balaton zalai vasút mint vállalat is, megteremné rögtön hasznos gyümölcsét. Úgy okoskodnak, hogy a sok százezer mázsa gyarmatáru a tengerpartról, azután a só, kőszén, a különféle terméskövek ezen a vasúton szállíttatnának a dunántúli kerület megyeibe és városaiba. És úgy számítanak, hogy a balatonvidéki hires jó borok errefelé vennék utjokat Horvát- és Stájererszágba, Varasd-, Marburg-, Pettau-, Laiabach-, Budapestre és tovább. Nem is emlitve azon sok utast, kik erre járnak és Balaton-Füreden már most is oly szép számmal megforduldak évenkint és eltekintve azon élénkségtől és uj, meg uj keresetforrásoktól, melyek több kevesebb idő leforgása után e vállalatból származnának és a melyek a legvérmesebb várakozást is messze maguk mögött hagynák. A vasút, ha megvan, mindenütt és mindig megteremti magának a kellő forgalmat, mert a közlekedést könnyűvé s kellemessé teszi. Ez a forgalom személy- és áruszállításokban a Balaton-vülgyben még most alig sejthetőleg növekvő mérvben idéztetnék elő. Mert hiszen egyik nerazetgazdánk szerint csak a kő, fa, meg a rab ül egy helyütt; mig a lelkes és szabad ember, kivált ha könnyen teheti szerét, majd közelben, majd távolban, de mindig mozogva, s csak ritkán nyugodva gyakorolja erejét. S azután vájjon adhatna e ki balatonvölgyi birtokos néhány száz forintot valami kellemesebbre és hasznosabbra, mint épen ezen vasúti részvényekre ? Bizony alig! A tihanyi, sági és keszthelyi uradalmak és ezekhez képest a többi földbirtokosok nem gyzra- podnának-e már csak egy év alatt is törzsértékökben sokkal többet, mint a mennyit tulajdonosaik részvényeikbe fektetnének. Erősen hiszem, hogy azon fekete szinü jóslat és keserű siránkozás daczára, melytől most oly erősen visszhangzik a levegő: olyan meglepő átalakuláson mennének át ezen uradalmak és fekvőségek, mintha egy mosolygóbb és szelidebb világrészbe lettek volna átvarázsolva. A szándékolt vasút kiépítésére, szerencsés talaj- viszonyainál fogva, mivel hegyi akadályok és magaslatokkal alig kellene itt-ott megküzdeni, a már megtörtént kiszámítás szerint elegendő lenne mértfölden- kint 80,000 forint, beleértve a trace-irozást, kisajátítást, a fel- és alépítményeket, a hidak és kisebb csatornák rendezését, pályafölszerelést, a mozdony és szállitószereket, egyszóval a teljes fundus instructust. Arról is van tudomásom, hogy a szükséges tőkeösszegből 500,000 frtot részvények utján azonnal lehetne értékesíteni és hogy a környékbeli községek, az egész vonalon nagy készséggel járulnának hozzá, hogy a szekeres, mint a kézi ingyen munkával, sőt kő- és murvatelepeiket is önként és ingyen felajánlják. Fogjunk azért kezet Balaton-, Veszprém- és zalamegyei birtokosok. Ne sajnáljuk azon nehány száz forintot, a melybe egv-egy részvény kerül. Hiszen ennél Füreden csak egy nyári évad alatt is több pénzt költenek el igen sokan közülünk haszonnélküli mulatságokra. Csak egy kis önmegtagadás, csak egy kis áldozat a hazafiság nevében és a vállalat sikerülni fog. Hatékonyan fog ennek előmozdításához járulni, erkölcsi támogatásával, nemcsak Veszprém- és Zalamegye közönsége, hanem a kormány is, mert ez ügy fejlődése és sikere országos érdek. Sokat mulasztottunk ugyan már eddig is a késedelemmel. De azért semmi sincs veszve még. Hazánk nagy prófétája Széchenyi mondá: hogy a magyarnak az elmulasztottak helyrehozásában rendkívüli, csaknem a csodával határos testi és szellemi ereje van. Dr. Herczegh Mihály. KOSSUTH LAJOS LEVELE. Száműzetésben élő legnagyobb hazánkfia, Kossuth Lajos köszönő levelet intézett ifj. B ö 1 ö n y Sándorhoz, a nagyváradi 48-as kör elnökéhez s azon nagyváradi polgárokhoz, kik születésének 80-ik évfordulóján üdvözlő irattal s művészi becsű arany-tollal lepték meg. Hazánk dicső fiának nagyérdekü levele a nagyváradi „Szabadság“-ban jelent meg, s úgy hiszszük örömmel veszik olvasóink, ha azt egész terjedelmében közöljük : Turin, márczius 15. 1883. Tisztelt uraim ! Szívből eredő hálával vettem megtisztelő iratukat s a művészi becsű arany-tollat, melyet gyöngéd figyelmük ajándokul hozzá csatolt. Önök — amint Írják — felderíteni óhajtották szenvedéseim nehány perezét. Hálás érzéssel biztosítom Önöket, hogy czélt értek. Életem láthatáráról a napfény rég elszállt. Éj van körültem: az emberi társaságon kívül helyezett hontalan magánynak komor éjjele. Önök egy derült napsugárt küldtek a távol hazából az éj sötétségébe. Köszönöm. De önök többet is tettek, növelték hitemet, hogy még rezeg a hazában azon elvek húrja, melyeket az emlékezet nevemhez fűz. Iratuk végszava az, hogy önök az én eszméimben élnek s úgy adja Isten, hogy abban haljanak meg. Mióta a hitfogyatkozás egy perezében nemzetem oly alapra állt, melyen nem lehet számomra hely, eszméim vándor madarai többé nem a tettek kísérleteinek, hanem csak az Írott betűknek szárnyain szállonghattak hazafelé; hát azon remek aranytoll- nak, melylyel megajándékozni kegyeskedtek, reám nézve hízelgő symbolicus értelme van, melyet azonban gyöngéd szándékok iránti hála mellett csak annyiban alkalmazhatok magamra, a mennyiben sikerülhetett azt elérnem, hogy minél több honfitársam éljen ismét azokban az eszmékben, melyeknek életemet szenteltem s melyekért hontalanságban halok meg. Önök midőn a fentidézett szavakat leírták, bizonyosan számot adtak maguknak arról, hogy mily eszmékhez lett szerény nevem félszázados események hosszú lánczolata által csatolva. Azon eszmék hazánk állami függetlenségének | szabadságának, önkormányzatának történelmi typu- sának s hivatásának, erkölcsi súlyának s anyagi felvirágzásának kellékeit foglalják magokban, azon elhatározáshoz csatolva, hogy ezen kellékek alku tárgyát nem képezhetik, s hogy minden áron vissza- szerzendők békés utón, ha lehetséges, de visszaszer- zendők úgy, a hogy lehet. Csak ezen feltételek alatt lehetek ón eszme azonosságban másokkal. Értem én azt, hogy hazánkban minden pórt magát a törvényes alapra állónak vallja, s a közélet minden lüktetését a helyzet ez irányban tereli. De ha ezt értem is, kettőt nem tudok belátni. Nem tudom belátni azt, hogy a törvényes alap jogfeladásokat igényelhet. Az 1881-ki országgyűlés annyira kizárólag a törvényes alapra helyezkedett, hogy a tűrés szenvedés kilátására rezignáczióval hivatkozott, de azért a nemzet nevében isten és világ előtt ünnepélyes fogadást tett, hogy hazánk ősi államjogát, az utódok szent örökségét fel nem adja. És nem tudom belátni azt, hogy a jogelalkuvás elvét visszautasítok törvényes álláspontjának szükséges korolláriuma lenne előre kijelenteni, hogy hazánk függetlensége visszaszerzésében az úgynevezett törvényes tér semmi körülmények közt túl nem lépetik. Akik az ország államjogát feladják, azok nem állnak törvényes alapon. Alkotmányos mezbe burkolt államcsint követnek el, melyre a szavazati urnáknál rá lehet ütni az alaki törvényesités bélyegét — mint Francziaországban a deczember másodiki államcsínyre reáütötték — de a jogszerűség pecsétjét soha! A kik pedig ragaszkodnak a joghoz, de ragaszkodásukhoz azon biztosítást csatolják, hogy a törvényes alapról, melyen ez idő szerint igen természetesen állást foglaltak, semmi körülmények közt le nem térnek, azok fehér lapot adnak a hatalom kezébe, a melyre azt irhát, a mit akar. Miért ne tenné? hiszen nincs mitől tartania. ír is. Még Boczniárt is reá irta, pedig az egy Boa constrictor, melynek átkozott farka nagyon hosszú. A kik nemzet-jogot adnak fel, kezdetben azon szándékkal teszik, hogy tovább nem mennek; hogy többet fel nem adnak. De rég meg vagyon Írva, hogy a pokol csupa jó szándokkal van kikövezve. Az ily szándokokat az élet kineveti. Minden lépésnek meg van a maga logikája. A jogfeladás nem lábtó, melyen emelkedni, hanem sikló, melyen csak lesiklani lehet. Siklottak is, siklanak is, és fognak is siklani. A ki pedig visszakivánja a jogot, de előre kimondja, hogy számos kérővé soha sem lesz, hanem mindig csak „supplikans“ marad, az ily jog követelőt az élet Darvinismusa félretolja. De hát több dolog van ég és föld között, mint a miről a „bölcsek* ármodtak. Egy oly évezred, mint a minő a magyarnak van, nem oly szó, mint a kiáltó szava a pusztában. Meg van annak a maga történelmi kényszerűsége. Bölcső az, melyben a magzatnak jövendője ring. A magyar életrevalóságnak 34 év előtti hatalmas revolutiója, nem egy felhevü- lési lob, melyet egy mákonyos álom lehűt, egy sziv- lüktetés volt az, melyben a történelem logikájának törvénye nyilatkozott. Az a törvény érvényre jut. Az testet fog adni az igenek, melynek eszméiben Önök osztoznak. Köszönöm, hogy osztoznak. Meleg kézszoritással köszönöm. Reményeljenek. Én reményiek. Nem azt reményiem, hogy én megérem az igének testté válását. 80 év terhe nyomja vállamat s bár igaz, hogy a perez néha meghozza, a mit az év nem remélt, az én korom már még a véletlen számára sem hagy tért; — de azt hiszem, remélem, hogy az ige testté leszen. E hitben, reményben fogok meghalni s még haldokló ajkaim is azt fogják rebegni intésül hazám felé, a mit a Skottok a hazája függetlenségéért martyr halált halt „ W a 11 a c e* emlékszobrára véstek: „Nunquam servili Sub nexu vivito fili !* Megújítom köszönetemet. — Fogadják szívesen szives baráti üdvözletemet. Kossuth Lajos. KÜLÖNFÉLÉK. — Hibás az időszámításunk. Ezt a fölfedezést tette Sattler müncheni tanár. A müncheni „Alig. Ztg,“ a napokban tőle egy czikket hozott, melyben azt bizonyítja, hogy Jézus születési évét későn vették föl eddig. A nevezett tanár három herodeskorbeli, pálmákkal ékített rézpénzzel bizonyítja be állítását. Szerinte a tévedés öt esztendő. Jézus, Róma építése után 783. ápril 7-én feszittetett keresztié s 40 nappal később, 783. május 18-án fölment a mennyekbe. Jézus nyilvános élete tehát 780, november 17. és 783. május 18. közé esik, s mivel a 783. év zsidó szökőév volt, 13 hónappal. 2í/i évet, vagy pontosan számítva 2 év és 7 hónapottöltött be. 780 november 17. és 783. május 18. közé három húsvéti ünnep esik, a 781., 782. és 783-ki, mely utóbbikor Jézus meghalt. A 780., 781., 782. és 783. évek Róma építése után megfelelnek, a keresztény időszámítás 27„ 28.i 29. és 30, évének. Ha a Róma építése utáni 749. évet vesszük föl Krisztus születése évéül, Krisztus működése a Kr. utáni 31., 32., 33., 34. évekre esik, tehát a keresztény időszámítás öt évvel téred, vagyis most nem 1883-at, hanem 1888-at kellene írnunk. — A központi függetlenségi párt alakítása tárgyában vasárnap délután Budapesten C s a n á d y Sándor elnöklete alatt ülést tartott, melyen határozatba ment, hogy az uj kör „központi 48-as függetlenségi* kör czimet fog viselni.
