Veszprémi Független Hirlap, 1882 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1882-01-15 / 2. szám
Veszprém, 1882. II. évfolyam. — 2-ik szám. Vasárnap, január 15. VESZPRÉMI FÜGGETLEN HÍRLAP MEGYEI- S HELYI ÉRDEKŰ-, VEGYES TARTALMÚ HETILAP. ELŐFIZETÉSI ARAK: Egész évre.................................................. 6 írt. — kr. Fél évre...................................................... 3 frt. — ki. Negyed évre.............................................. 1 Trt. 50 kr. Egyes példányok ára 15 kr. s kaphatók a kiadóhivatalban. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Előfizetési pénzek a kiadó-hivatalba, Veszprém, horgos-utcza 105. szóm küldendők. HIRDETÉSEK a kiadó-hivatalban fogadtatnak el és jutányos árért közöltéinek. A szerkesztővel értekezhetni naponta 12—2 óra közt. SZERKESZTŐSÉG: Veszprém, öizella-tér, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok vissza nem adatnak. Vidéki tisztelt előfizetőinket s elvbarátainkat, kik az újévi első negyedre még az előfizetést nem küldték be, tisztelettel kérjük, hogy e csekély összeget rövid idő alatt beküldeni szíveskedjenek, nehogy a rendes szétküldésben akadályozva legyünk. Előfizetési ár: Januártól márczius végéig . 1 frt. 50 kr. Januártól julius végéig . . 3 frt. — kr. A kiadó-hivatal. De profundis. . .. Veszprém, jan. 14. Az immár oly sok port fölvert toloncziigy- ben nem egyszer volt már alkalmunk felszólalni. Legutóbb a múlt év tavaszán szollakunk föl, — s hisszük, most sem utoljára. A napokban egy tolonczot Veszprémben csaknem mezítelenül, testét alig egy pár rongyfoszlány födte — tolonczkocsira tesznek, hogy tovább tolonczolják, s mire a kocsi az innen félórányira fekvő K á d á r t a községhez ér — a toloncz meghalt. Ez az eset eléggé jellemzi toloncz-ügyüuk nyomorúságos voltát. Az egyes községek s városok úgy félnek a beteges tolonczoktól, hogy még ha halódik is, inkább kocsit fogadnak — csakhogy túladjanak a nyomorulton s más község nyakába szakadjon a temetés, hivatalos irkafirka s a költségek. így történhetett talán már nálunk is olykor, bár van rá több adatunk, hogy a kapitány a beteg, de orvosilag egészségesnek, tolouczképesnek talált tolouczot felülvizsgáltatta, s aztán visszatartotta orvosi ápolás végett. Arról is volt már alkalmunk egy év előtt megemlékezni, hogy a városi kapitány a sajátjából fedezi sok toloncz élelmezését s épen az ő felkérése folytán intéztünk felhívást a közönséghez, melyben a téli fagyban didergő nyomorult tolonczok részére némi ruhanemű gyűjtést indítvány ozánk. A kapitányt e legutóbbi botrányos esetnél nem terhelheti felelősség. Ő csak az olyan tolouczot bocsátja útnak, kit a városi orvos megvizsgált s elég erősnek talál ez útra. Nos tiszteljük az olyan orvosi szakértelmet s lelkiismeretességet, mely útnak indít egy tolonczot, ki félóra múlva, a határon — meghal. Éhez az esethez nem Írunk kommentárt, mert ha felháborodott lelkűnknek kellő hangot engednénk, volna abban olyan köszönet — a mit más is, mi is megsiratuánk. Csak föllebbentők a sötét fátyolt, hogy lássák a kiket illet, hogy mily dolgok történnek nálunk a hivatalosság révén s hisszük, hatóságunk s megyénk eleiben lesz annyi kötelességérzet s emberiesség, hogy ily rettentő botrányoknak a jövőben elejét veszik. Mert ezzel nemcsak a humanitásnak s a fölháborodott közvélemény megnyugtatásának, de városunk erkölcsi reputácziójának is tartozunk! — A pápai kir. járásbíróság részéről átiratot vettünk a hét lolyamán, melyben a jbiróság a lapunk m. évi decz. 31-iki számában Parragh ajkai nt. lelkész által hozzáintézett örökösödési ügyben felvilágosítást ad. Az illetett örökséget felmerült akadályok miatt nem lehetett eddig folyósítani s azt a járásbíróság f. évi január 4-én hozott végzésével a megyei árvapénztárba Veszprémbe utalta. — Szívesen konstatáljuk a járásbíróságnak ez ügyben most tauu-itott erélyes intézkedését s hisszük, hogy az a felek megelégedésére nyert megnyugtató megoldást. Veszprém, jan. 13. A veszprémi kovács, bognár, kádár, lakatos stb. egyesült ipartársulat f. hó 8-án, vasárnap tartotta rendes félévi nagygyűlését Gödé Ferencz társulati elnök házánál. A gyűlésen a helybeli tagok csaknem mindnyájan megjelentek. — A gyűlést az elnök d. u. 3 V2 órakor megnyitotta, mely alkalommal tisztviselő választás nem történt, mivel azok három évre vannak megválasztva. A félévi tagdíjak (50 kr.) lefizetése után három tanoncz beszegődtetett és három felszabadittatott a felmutatott iskolai bizonyítvány után. Egy önálló mester pedig a társulatba állt, mire nézve a közgyűlés azon határozatot hozta, hogy ezután a beálló tagoknak egy egész év hagyatik a felvételi díj lefizetésére, hogy ezáltal a társulatba való belépés megkönnyittessék. Ezekután a társulat egész évi jövedelme és kiadása. valamint a társulat anyagi és szellemi jelen állapota lett megismertetve az elnök által. Továbbá két igen fontos határozat hozatott ezen közgyűlés alkalmával, melyek egyike az, hogy a társulat a jövőben elhunyt tagjait, valamint ezek nejeit saját költségén fogja a halottas kocsin és az ebhez tartozó emberek által az örök nyugalom színhelyére kivitetni. A második fontos határozata volt a közgyűlésnek az, hogy egy bizottság választatott azon czélból, miszerint az érintkezésbe téve magát a helyi más ipartársulatok elnökségével, oda hatni törekedjék, hogy városunk összes iparosai szakkülöubség nélkül egy közös ipartársulattá tömörüljenek, aze'rt is, hogy igy az iparosság önművelődése és önsegélyzése előmozditas- sék és a közös iparérdekekért vállvetve sikeresebben küzdhessenek. A közgyűlést barátságos társas-estély követte, mely esti 10 óráig tartott. Veszprémi színház. Veszprém, 1882. jan. 14. Pénteken, január 6-án színre került Balázs Sándornak „ A körösi lány“ czimü 3 felvonásos népszínműve. A darab jellemzésére elmondhatni, hogy a mi jó van benne, az nem eredeti; a mi pedig eredeti, az nem jó Tulajdonképen csak egy jellem van a darabban, Mari szalcácsné, de ez sem oly jellem, hogy díszére válhatna egy népszínműnek. A szereplőket tekintve, első sorban Tóth Anna k. a, (Muri szakácsné) érdemli meg az említést, ki rokonszenves, kedves csengésű hangjával, jó játékával megérdemelte u tapsokat. Balog Árpád kitűnő játékával, Kiss kitűnő hangjával hódított ez este. Paksy, Andrássi, Ötvös Laura k. a, Kemény és Monori is hozzájárultak az est sikeréhez. — Közönség közép számmal. Szombatra, január 7-ére hirdetett „ Várpalotai rablógyilkosok“ czimü fércz- és rémdráma előadása megakadályoztatván, ismét rA körösi lány* került elő- adásra, hasonló szerepkiosztással. — Közönség közép számmal. Vasárnap, január 8-án színre került az „ Okos bolond* czimü három felvonásos bohózat, irta Szigeti (nem pedig Szigligeti). A darab elég ügyes és mulattató volna, azonban czimének nem felel meg egészen, ■mert bolondot látni ugyan eleget, de okost nem tudtunk felfedezni benne. — A szereplők kivétel nélkül megállották helyüket, kiváltkép Balog Árpád, Kiss, Kemény és Buksi; úgy Bajzné és Ötvös Latira le. a. érdemelnek említést. Közönség közép számmal. Kedden, január 10-én „Házassági három parancs4 Szigligeti kitűnő vigjátéka adatolt elő Ez alkalommal Ötvös Lóri k. a., Bajzné, Tóth Anna k. a. úgy Baby Árpád, Kiss, Monori, — ki a „ Czifra nyomorúság“ czimü darabban is kitüntette magát — elismerésre méltók jó játékukért. Kevés közönség. Szerdán, január 11-én Bodor Etel L a. jutái- lomjátékául elöadatoü Csepregi kitűnő népszínműve, „A sárga csikó.' A fö-szerepben Bodor Etel k. a. ragadta el a közönséget ügyes játékával, valamint azt is megmutatta, hogy hangja is erősebb és zengzetesebb, ha ö akarja Utána Kiss Sándornak (Laczi) volt legnagyobb része az est sikerültté tételében; oly ügyes volt ez este alakítása, a minő nem mindig. Balog Árpádról (Csorba Márton) csakis jól lehel nyilatkozni, Monori mint „Botos Icziy elismerésre méltó; mint a TÁRCZA. __ «& ■»* sem iudom . . . Azt sem tudom, hogy mi fáj úgy, Hogy a szivem miért dobog; Csak azt hiszem, csak azt tudom, Hogy ma-holnap már meghalok. Valamelyik temetőben. Valahol egy falu szélen, Ásnak majd egy nyirkos gödröt S elfektetnek benne szépen. Oly jó lesz ott elnyugodni Messze innen, távol innen; Nem szenvedni többé semmit, Sem a testben, sem a szívben Hol a lélek álmodása. Teremt majd egy szebb világot, Minőt földi ember szeme Ezideig még nem látott! Ahol majd csak egy haza lesz, A szabadság szent hazája, Nem lesz király és nem császár, Csak egy Isten szent jósága. Olyan édes nyugalommal Vágyom én e szép hazába, Ahol nincsen emlékezés S nincs a szívnek dobbanása l Magyar Gyula. (LTiijegyzet Olaszországból;) 1880 évi olaszországi utazásomnak egyik, igen kedves emlékét a turini szépművészeti kiállítás képezi. Nemcsak egyedül azért, mert ezt oly két férfiúnak társaságában lehettem szerencsés megtekinteni, a kiknek úgy széles, valamint alapos ismeretei az olasz művészet terén igen becses hasznomra szolgált ezen kiállítás alkalmával, hanem azon oknál fogva is, mert ezen említett két férfiú hazánknak oly nevezetes fiai is voltak, a kiknek társaságára minden magyar ember kedve* büszkeséggel emlékezne vissza. Hazánk ezen két nevezetes fia: Ihász Dániel ezredes és Ebenhargt Károly, jelenleg olasz tábornok, a kik nemcsak a mi sza- badságharezunknak voltak hősei és szenvedő mártyrjai, hanem a török és olasz szabadságharezoknak is oly nevezetes tényezői voltak, a mi által hirt és dicsőséget szereztek a magyar nemzet becsületének. De most, mielőtt még az említett kiállításról magáról szóllanék, legyen szabad itt még egy más nevezetes eseményt is felemlítenem, mert ez összefüggésben áll említett hazánkfiainak velünk való megismerkedésével. Amint Turinba megérkeztünk, mi is mint minden magyar emberhez illő dolgot, első kötelességünknek tartottuk azt, hogy legelőször is felkeressük Baracco- neban hazánknak azon nagy fiát, a ki már annyi hosz- szu éveken át szenvedi a honvágy keserveit és eszi a száműzetés keserű kenyerét, egyedül azért, mert forrón szereti hazáját és annak szabadságát. Hogy tehát ezen nagy hazánkfia előtt mi is minél előbb lerójuk bazafiui érzelmeinknek azon kegyelet adóját, a melyet minden magyar embernek ezen férfiú előtt leróni legszentebb hazafiui kötelessége. Azon férfiú előtt, ki egész odaadással áldozta fel egész életét és szorgalmas munkásságát a nemzet védelmére, azon férfiú előtt, kire az idegen nemzetek és uralkodók büszkélkednek, hogy őt saját hazájok földjén szemlélhetik, de a ki iránt egyedül csak a magyar törvényhozás volt oly elfogult és oly kisleikü, hogy esen nugy fiával mitsern törődött és számára kivételt nem követelt azon törvény hozásánál* a melylyel az önkényt száműzte* a mi a jelen törvény hozók szabadelvüségét vajmi szomorúan világítja meg. (itt a jelen kormány uralkodó többségét értjük és azokat akik ezt eihalgatták és Kossuth Lajost száműzték) Pedig talán még ezek is elismerik azt, hogy századok, ezredek múlhatnak el, a magyar nemzet felett anuélkül, hogy ennek egén ismét egy oly fény csillag tűnjék fel, aki úgy bevilágítsa a nemzet sötét egét, mint hazánk ezen említett nagyszelleme. — De hát ez ismét csak azon szomorú történelmi tanúságot vau hivatva igazolni, a mely azt bizonyítja, hogy ily háladatlanság azon nagy embereknek jutalma, akik szelleműk nagysága által az emberiség érdekeit szolgálják, a kiknek jutalmául nz emberiség nem egy keresztfát állitott fel. — De most bocsánatot kérek ezen kissé tárgyamtól való eltérésemért, a mit bennem ez alkalommal a látottak visszaemlékezésének befolyása költött fel, és amit ennek következtében magamban elhallgatni képes nem voltam. — Végre elérkezett azon időrészünkre, amidőn búcsút kellett vennünk azon nevezetes helytől, a melynek talán századokon át szerepe lesz a magyar nemzet történelmében, és a melynek emlékezetes kapujánál akkor még a boldogult Ihász Dániel álott őrangyalként és aki elválásunk perczeben azon kedves Ígéretet tette nekünk, hogy más napon ő is be fog jöuni Turinba és akkor majd együtt megnézhetjük a szépművészeti kiállítást, amit ő mar többször átnézett és igy bővebb ismerete folytán élvezetesebbé teheti részünkre. — Ezen kedves ajánlatra nézve Ebenhardt tábornok ur is ez értelemben nyilatkozott a maga részéről, hogy t. i. ő is befog jönni és az olasz művészetben való ismereteit részünkre felajánlj*.. .. Hogy ezen két férfiúnak önkénytesen felajánlott barátsága, mily meglepő örömet okozott, ezt azt hiszem minden ember elképzelheti, a ki csak legkevésbbé is vonzódik azon hazánkfiaihoz, akiket a 48-iki események száműztek, és azon hely felé a melyet a magyarok Mekkájának neveztek el, a melynek lombos fái alatt mi szerencsések lehetőnk szinről-szinre láthatni hazánknak azon nagy fiát, a kinek óriási szelleme betöltötte a lödnek minden szabad államát. Még egy magyaros kézszoritás, a viszontlátásig, és mi elváltunk azon két férfiútól, a kikkel még más napon reményünk volt találkozni — És egy tán örök búcsú azon hely tői* a melynek csöndes magányától vonatunk elrobogott velünk a zajgó nagy városfelé; Másnap reggel katonai pontossággal, a meghatározott helyen, a kitűzött óráüan, megérkeztek, az általunk már várva-vártak, a kikkel azonnal a kiállítás megtekintésére indultunk. A szép művészeti kiállítási csarnok a város szélén egy szép szabad tereu volt teiailuva es kőanyagból újból felépítve, az épület külalakja eléggé imposausvolt arra nézve, hogy a benne elhelyezett tárgyakhoz képest méltó épület legyeu, de ezen építkezésnél még is egy oly óriási hiba követtetett el, a mi üreg nem bocsátható a kiállítást rendező bizottságnak, és a melyet mi itt talán némi tanúság végett az ily dolgokra uézve jónak látunk fölemlíteni. A költséges épület cserép tetőzete oly hanyagul volt elkészítve, hogy azon át egy erős esőzés alkalmával a kiállítás belső helyiségeit a viz elöntötte egészen, úgy hogy ezt pár napra a végből be kellett zárni és éppenazou napon nyílott meg újból, midőn éppen mi mentünk ennek látogatására. De a véletlen ismét úgy hozta magával, hogy mi, mint idegen nemzetiek tanúja lehessünk azon hanyagságunk, a melyet ezen csarnok építője az olasz építészet világos gyalázatára elkövetett, mert alig hogy beléptünk a csarnokba egy hirtelen keletkezett óriási terhes felhőből oly nagy záporeső eredt, hogy az ismét a rósz tetőzet következtében a kiállítás belső helyiségét a szó szoros értelmében tökéletesen elöntötte, úgy hogy mi alig tudtunk a nagy viz ár elől menekülni, a a mi a csarnok aszfalt padozatjain egész patakként folyt tovább, a merre az ár magának utat törhetett és mi kénytelenek voltunk bokán fölül vízben állani, inig az árnak rohamos mente nem csökkent. Voltak helyek a mennyezeten, melyek ezelőtt tapétával voltak bevonva mig az ár le nem mosta úgy, hogy karvastagságban omlott alá és az oldalfalakon, mintha csatornába futottak volna, úgy ömlött a viz az egyes termekben, ami lehet képzelni mily látványt idézett elő, oly helyen, a hol a szorgalomnak és az emberi szellem nagyságának annyi kincse volt egybehalmozva. Amit ezen bajnak bekövetkezése csaknem megsemmisíteni látszott és még mi ezt a legmélyebb sajnálattal szemléltük; addig ellenben a felügyelő olaszok természeti véralkatuk ei« lenére egész hidegvérű közönyösséggel nézték, 62811 sajnálni való eseményt. Több képnek levételére amelyek már egészen átáztak mi figyelmeztettük őket, mire öli egyszeiüen csak Vállatvontak. Sithujiji Mihály (Vége következik.)
