Veszprémi Független Hirlap, 1882 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1882-10-21 / 42. szám
kedett. Azt is tudom, hogy tek. Csolnoky ügyvéd ur uevére hamisított egy 50 frtos nyugtát, melylyel ez összeget Simon Györgynőtől kicsalta. Ez igy szól: „Nyugta 50 frt, mely összeget Simon Györgynő asszonytól, Csolnoki ügyvéd urnák leendő kézbesítés végett általvettem, annak felvétele nevezett ügyvéd ur részéről ezennel nyugtatványoztatik. Veszprém, 1881. mart. 15. Csolnoky, s. k. Utonállóhoz tehát csak méltó barátját hasonlítsa. Susztek Anna volt szolgálómat úgy, és azért ; verte el feleségem, mert tudomására jutott, hogy kocsisommal tiltott viszonyban élt. Távozása és szülése közötti idő aligha ön ellen nem bizonyít. De i szükséges itt egyet-mást elmondani.- Ezt a leányt Bales és Palángi vitték be, valóI szinü kívánatra a tek. szbiró úrhoz. lm itt a szbiró j ur levele: „Zircz, febr. 20. 1882. T. Jegyző ur! 1 Susztek Anna volt cselédje azon panaszt tette ná- i I lám, hogy jegyző ur rajta erőszakot köve- | t e 11 e 1 és teherbe ejtette. Jóakarólag figyelmeztetem jegyző urat, hogy ezen ügyet nevezett haja- ‘ donnái magán utón iparkodjék mielőbb tisztába ,'i hozni, illetőleg vele kiegyezni, mert különben ! : kellemetlen következményei lehetnek, ha hivatalos eljárás alá kerül az ügy. Nevezett leány egyszer s mindenkorra 200 írtban (!) hajlandó ki- ; : egyezni. Válaszát mielőbb elvárom, mert : ettől fog fügni a további intézkedés. Tiszt. Szönyegi Alajos, sk. szolgabiró.“ Erre én ezt válaszoltam: „Tek. szbiró ur! Vettem becses leve- \ lét, melyből ismételve irántam már oly sok- ji 'szór tanúsított jóakaratáról győződ- j, ■■ t e m m e g. Fogadja hálás köszönetemet addig is, inig személyesen tiszteleghetem. Tisztelettel“ stb. ; ^Erre aztán többé hangot senki sem adott. Most 'tisztelt olvasó, olvass a sorok között, különösen pe- j ■; dig vedd fontolóra a szórt betűkkel szedetteket, s a I (j /tek. alispáni hivatalhoz beadott alábbi kérvénye- ji met, s a commentárt megtalálod. Lövyné asszonyság, kinek Morgenstern tegnap- ; I előtt estve szem és fültanuk bizonysága szerint összetett kézzel könyörgött, hogy ne tegyen ellene í, semmit, — még tegnap elutazott a rágalom miatt törvényes elégtételt szerezni. Erről majd a biró fog önnek beszélni. Schneidernd és Palánginére vonatkozólag az i’.b j alábbi kérvényben elmondottam a mondani valót, ‘ s igy csak is önnek van itt még valami mondani j valóm. Hallja! Azt mondja ön, hogy P.-né „nyil- i ‘ vánosan az utczán szemem közé köpött, s le nem 'irható epitkemákkal illetetti“ Mig ön ezt be nem ; igazolja, addig előttem mindig hunczfut, akasztófára való, aljas, gazember lesz. i Most pedig a „gyűléshez“ szólok. Számot veM 'tettek-e magukkal, a midőn e rágalmak közzétételét elhatározták, hogy vájjon dobhatnak-e rám joggal — követ?! Azt hiszem erről megfeledkeztek. Vagy nem ön az kedves Kosch ur, kiről Szlukáné hivatalosan panaszt tett, hogy midőn önnek a szőlejében dolgozott, behita ön őt a présházba, s ott erőnek-erej ével igen fránya fura műtétet akart rajta véghez vinni? Wie heisst? . . . S ön Kotipridni Rankó ur nem az, ki Sáron egy tisztességes asszonyon, vélvén, hogy az épen az nap berukkolni szándékozott férje már nincs hon, valami „szűzi fogadalmával“ ellenkező dolgot akart elkövetni . . . Vagy ki — mint szemtanú beszéli, Csernyén, a mint a misét elvégezte, s a szentséget letette, — úgy reverendásan egy 70, mond: hetven éves öreg asszonyt erőknek erejével meggyóntatott; de egészen nem abszolválhatta, mert a tanú ijedtében az ablakot megzörgette. Mit szól ehhez a „Marietta-1 ?! — És Ön t. Stinner ur ?! Önnek, deresedni készülő feje iránti respectusból csak ennyit tanácsolok: „a maga konyhájában seperjen, bízvást talál ön ott elég sepreni valót.“ ... Ezután ismét beszélgethetünk K. A. ur! A hamis kártya játéka ellen félhozottakra csak annyit mondok: ón valahányszor rajt értem gyalázatos játékán, mindig rászóltam önre. Emlékezni fog tán még, mit mondtam, midőn egy alkalommal P. urnái ferblizésünkkor az én eldobott kártyáimmal egészítve ki a „ferblit“, P. ur 27-e ellenében nyert s a nyereséget velem megosztani akaita. Vagy a számtalan más esetekre, midőn, hogy öntől szabadulhassak, minden pénzemet eldobáltam. Ezekre ön nem akar emlékezni. Erre tamrkul hivatkozom mindazokra, kik velünk szoktak játszani s társaságainkban résztvenni, nemre való tekintet nélkül. Abban én is egyetértek önnel, hogy az ily embereket ki szokták dobni, vagy — ezt, mitől önnek úgy borsódzik a háta, elfelejtette hozzá tenni — felpofozni . . . Isten a tanúm, hogy én ezt meg is tettem volna, ha nekem önt a nép előtt, ki ön miatt úgy is ellenségemmé lest, nem kellett volna védenem és pártolnom. Csak is ez mentette meg ettől . . . Ami pedig azon állítását illeti, hogy én önhöz 1880. aug. hóban „barátságáért esedező levelet“ írtam volna: ez a legelvetemültebb hnzugság. Én és ogy oly „közbecsülésbeli emberhez* barátságért esedezzem, mint ön, kinek az utczán utánna kiabálja a nép a guny-nevét, hogy: „Haptách“ ; kit egy egyházi gyűlés alkalmával, mikor a bodaiki Ígéretekről és egyezkedésről volt szó s ön tagadta, szemtőlIt i■ifi 11 szembe mindenünk elmondták, csak egynek nem — becsületes embernek. Ily hitvány, himpellér, rongy ember meri ezt nekem mondani. Én önnek egyetlen! egy levelet irtani Csernyén, ebben pedig fenyege- tődzöm s nem „esedezem“; tehát mig ön ebbeli állítását be nem igazolja: egy leköpni való, hunczfut, aljas gazember. A sógornője esetét illetőleg én is elismerem, hogy gyengédtelenséget követtem el, midőn azt a nyilvánosság elé hoztam. De szükség törvényt ront. Kiment engem önnek méltatlan támadása, melynek ellenébeni védelmemül hoztam fel, hogy önt kellőkép jellemezhessem. S bátran merem állítani, hogy sokkal elvetemültebb az, ki egy tiszteletre méltó hajadonra ilyen és számtalan még ékesebb „teljesen intim családi ügyet“ csinál nyilvános helyen, több udvarló jelenlétében, mint ki a fenti indokból nyilvánosságra hozza. Ez által, lehet, csak használtam sógornőjének, talán majd kíméletesebb lesz ön ezután iránta, mint eddig volt. Hogy kiméletességemet sógornője iránt bebizonyítsam, megsúgom, hogy a sógornőjére vonatkozólag ezen eset alkalmából írott, valóban „teljesen családi intim ügyet“ tartalmazó levele kezeim között van s nem teszem közzé. Amit családi életére vonatkozólag elmondottam — betüszerint igaz. Önnek neje számtalanszor menekült gorombáskodásai ellen hozzám, tőle tudjuk, hogy ön őt három napos gyermek-ágyas korában — állítása szerint — az ágyról lerántotta s hogy úgy bánik vele — mint nem ember. Az itteni t. női közönség még bizonyára élénken emlékezik, midőn tavaszi kisgyóni kirándulásunk alkalmával önnek neje, ki érdekes állapotban volt, ott velünk együtt ugrálta az árkokat s midőn az a bekövetkezhető esetleges szerencsétlenségre figyelmeztetve lett, köny- telt szemekkel olyasmit mondott, mitől mindnyájan megiszohyodtuk, de amit az ön személye iránti méltó utálata érthetővé tesz. Egyébként amit én állítok, azt bizonyítom is. Szolgáljon hát az ön „legbékésebb s legboldogabb családi élet“-ének bizonyságára nejének eme levele: „T . . . ur! Érzem, hogy nem helyesen teszek, de nem bírtam úgy elviselni; érzem, hogy kell öntől bocsánatot kérni, legalább csak magam részére, nem kérem, hogy jöjjön hozzánk, mert úgy is tudom, hogy arra nem vagyunk érdemesek, csak azt az egyet Ígérje meg, hogy nem haragszik, akkor áldani fogom önt még a másvilágon is, ami pedig már nem messze van, mert érzem, hogy én ezt már nem fogom soká bírni, külömbenis már régen megutáltam ezt az életet. Még egyszer kérem önt, hogy ne haragudjék. Tisztelője B . . . L.“ — Remélem, elég ebből ennyi — s nem kér ön sem belőle többet. Hazudik, azt állítva, hogy az én annyukom csak egyszer akart itt hagyni, mert ezt két ízben akarta tenni, de ön kis Kópé! úgy látszik, ez utóbbi esetet jónak tartotta bölcsen elhallgatni. Én hát majd mind a két esetet elmondom, mert a helyett, hogy szégyenleném, áldom érte őt, mivel ha ez nem történik, ma tán én is egy „tichtiger lumpfráter“ volnék. Az első eset ha jól emlékszem 1879-ben történt. Külömben majd csak az okát mondom el, szaporán a kőszénbánya ingóságait kellett volna elárverezni. Én is átmentem a plébános, akarám mondani kath. lelkész úrhoz szálltunk, hol d. e. 10 órakor a flaskák felhozattak s mint szokás és „dukál“ kezdetet vette “az ivás. A vendég én, és Kosch nr voltunk, mulattunk egész nap, mindegyünk ivott erejéhez mérten. Este fekete kávénál — én is élveztem a szeszes italokat — Rankó lelkész ur gazdasszonyának, kit az előtt mikor teknő csináló volt a most is életben levő férje Marosának, most pedig miután avangirozott eszményileg „Mariettának“ hívnak, azt találtam mondani, hogy szeretnék „kávét édesíteni.“ (Akkor még nem ismertem „Marietta“ múltját, hát megbocsájtom ezt magamnak) Ezt halna a lelkész ur, kiről subrosa legyen mondva, tudtam,, hogy fene módon félti „Mariettát“ s leginkább ezért is incselkedtem, mondom ezt hallva, felugrott dühösen igy szólt: „Ezt meg nem engedem, mit szólnál te, ha én a te feleségedet meg akarnám csókolni ?!“ „Én teljességgel feleségemre biznám — válaszául — s minthogy „Marietta“ nem tiltakozik, neked nincs ezt jogod meggátolni.“ Erre a féltékenység ördöge egészen fellázadt benne, dupla-flin- ját a mellék szobából kihozta s rám irányozva esküvel állitá, hogy készebb körösztül lőni, sem hogy megengedje „Mariettát“ csókolnom. Természetes én aztán szépen elálltam kívánságomtól. Midőn hazafelé jöttünk, társaságunk azt határozta, hogy én nálam még egy-egy theát iszunk. De ember tervez asszony végez. Feleségem ki már akkor, mert körülbelül éjfél lehetett, lefeküdt, azt izente át szobánkba, hogy a világ minden részeg d . . . nak sem kellfel theát főzni, így aztán thea nélkül feküdtünk le. Másnap délbe ezen szólalkoz- tunk össze s mert én, folytonos kábult álltapotomban, állitattam, hogy máskor ily esetben is megfogom a „kész köteles engedelmességet“ követelni, elhatározta, hogy itt hágy. Én tréfának vettem a dolgot s ebéd után lementem az irodába, mire rövid idő múlva visszatértem már eltűnt. A kocsisom, ki épen lovaim befogásával foglalkozott s kinek meghagyta volt, hogy menjen utánna, világosított fel a történtekről. Mi természetesb minthogy, megfogadtam, hogy többé ilyen szép éjjeli vendégeket nem hozok, a béke szent lett, de csak alig egy évig. Ekkor napam asszony maga jött el, mondván: „ha dicső részeges és kártyás barátaidnak hátat nem for- ditasz, feleségedet elviszem.“ Válasz. Én szépen a faképnél hagytam akkor a kompániát s ezután történt az, hogy a dicső „itteni intelligens emberek társalgásra érdemesnek nem tartanak.“ Hála isten. Azt mondtam : ön káronkodik mint egy kanász, ezt a sarkalatos igazságot is szabadjon egy megtörtént esettel bizonyítanom. Midőn Skrabák Já- nosné 8. hónapos viselős állapotbeli asz- szonyt a kukoricza földön megrázta, mint Krisztus a vargát és megrugdalta volt, az Istent és a Krisztust is emlegette ön. Nemde napi imáját végezte? Eltagadja ezt? akkor nem becsületes ember. Ha én, világi ember, káronkodnám is, nem volna oly szégyen mint egy papnak. Nálam csak nagyon ritkán és rendkívüli esetben történik ez. A Babylon volt tanítót illetőleg felhozottakon egyszerűen csak át akar ön siklani. Minthogy azonban én amit állítok, azt bizonyítani is szoktam s az Ítélet kimondását másra bízom, nem úgy mint ön, ki üres phrásisaival, tagadására mindjárt Ítéletet is mond. Azért állapodjunk itt meg kissé. Én azt állítottam, hogy midőn Babylon ur, egy tisztességes néptanító, fizetését kérte, hogy csizmát vehessen, őn azt izente neki: „itt a nyár, meleg az idő, eljárhat mezítláb nem kell neki csizna.“ Ön a t. tanitó urak egyletének elnöke, tehát a t. tanitó urak előtt való maga igazolása végett erre adjon feleletet. Babylon nem ment peregrinálni, mert enélkűl is megtud élni, s biztosítom, eszem takarékos szorgalmam által megtakarított csekélységemből én is meg fogod élni, ha, feltéve de semmi szin alatt meg nem engedve, jegyzői állásomtól elmozditatnám. Erre ne legyen önnek gondja, mert a példabeszéd azt mondja „ma nekem holnap neked“ s ez önre nézve teljesülni is készül, a helyett arra feleljen, hogy van az, hogy Babylont ön és t. U. M. világi kiküldött, mikor még ön csernyei pap nem volt teljesen képesítettnek találta s most nem? Holott az ön 1879. jul. 9-én kelt levele szerint, melyben ezt mondja: „Babylon tanitó urnák köszönetét mondok hozzám való ragaszkodásáért. Megálljon tanitó ur! ha én oda jutok; megmutatjuk csak azért is, hogy jobb iskolánk lesz, mint Z . . . tanitó urnák,“ jobb iskolának kellene lenni. A felelet erre csak ez lehet, mert Babylon mind azon titkok birtokában van, melyek önnek állását veszélyeztetik, tehát eltette az útból vélve, hogy igy ártalmatlanná tette, pedig csalódott. Gratulálok t. tanitó urak érdemes elnökjükhöz!!! A bodaiki alkudozásokra vonatkozólag tett aljas, szemtelen Hosteri tagadását olvasva, csakugyan majd nem elmegy az eszem. Szeretném feltenni, hogy ön ezt csakugyan „a kicsapás rémképe által megijesztve, elméjében megzavarodott,“ de nem úgy van, csak azt igazolta, hogy Hosterböl, mire annyi idős lesz mint ön, még önnél jellemesebb ember válhatik. De beszéljenek helyettem levelei: I. „Igen tisztelt jegyző ur! Irántam ismeretlenül tanúsított jóakaratának és rokonszenvének nyilvánítása folytán meg vagyok győződve, hogy ig. tisztelt jegyző ur most is még őszinte akarója annak, hogy a csernyei ev. gyül.-ben én választassam lelkészszé. De épen azért nagyon szépen kérem, legyen szives engemet tudósítani arról, hogy mikép áll ügyem jelenleg ? ha a választás rendesen végbemegy: van-e remény arra, hogy a választók szavazatainak többségét én fogom elnyerni ? Tudni óhajtanám különösen azt, hogy Sztanó Sándor tabi lelkész ur megigérle-e a nála járt küldötteknek, hogy engedni fog a fizetésből ? Ha ez igaz és bebizonyítható volna, akkor azt előre fel kellene jelenteni az esperesnek, a mely esetben Sztanó ur a választásból kimaradna. — Az esperes a hiányból egy tételt sem fog engedni, legföllebb azt fogja indítványozni, hogy elengedi a széna-sarju munkát és az aratást, s e helyett a hivek szántják meg a páskumot, a mit eddig nem voltak kötelesek. Ámde ezzel úgy látszik a hivek nem sokat nyernek. Hanem én magam megválasztatásom után — elengedhetem az aratást és sarju takarítást, s talán még az vgy-egy kocsi trágyát, s megtehetném ezt megválasztatásom után úgy, hogy éhből semmi haj nem lenne sem reám, sem a gyülekezetre nézve, — mert tudni kell, hogy én az esperesnek és püspöknek pártfogolt ja vagyok (kis csintalan!). De bárki más — ha a legcsekélyebbet teszi az egyházi rendszer ellen, vagy nem fog választatni, vagy ha beiktatás után jön napfényre a titkos szerződés, irgalmatlanul ki fog csapatni: azért még én is jót merek állani. — A földmunka megváltása nekem nem tetszik, mert azt hiszem, sokkal könnyebb azt a csekély közmunkát in natura teljesíteni, mint készpénzül fizetni, mert az a készpénz Csernyéh nem sok terem (osztom a nézetet). Különben, ha a földmunkát egészen megváltani akarják is: én ha megválasztanak, bármikor kész leszek alkuba ereszkedni — bármennyire nem szeretem is a földmivelés mesterségét, és én velem mint ottani lelkésszel sokkal könnyebben megegyeznének, mint az esperessel, vagy püspökkel. Külömben nem a netaláni engedmények, hanem az tenné kívánatossá a csernyei gyülekezetre nézve, hogy engem válasszanak meg, mert a többi jelöltek egyike sem lenne képes (kópé!) a gyülekezetét az egyház kerület irányában fentlevö hátralék tartozásoktól, oly szépen és könnyű áldozattal kiszabani mint ón. (Ezt tapasztalták az egész falu exequtió alatt áll ma is, majdnem minden dobra került.) Szerencsés összeköttetéseim és befolyásom folytán. Pedig ez az adósság a csernyei gyülekezetre nézve életkérdés. Épen tegnapelőtt beszélgettem ez ügyről nagyt. Gyurácz Ferencz pápai lelkész barátommal, mint az egyházkerületi gyám intézet elnökével s püspökünknek valóságos jobb kezével s előre is bírom ígéretét, hogy az ö közbenjárása mellett, képes volnék szerezni a gyülekezetnek kölcsön pénz évi 2°/0, két százalékos kamatra a lehető legkedvezőbb visszafizetési feltételek mellett, azután pedig több éaen át kapnék számukra ajándék pénzeket, (ezek a holdban már kamatoznak is) ugyanezen adósság törlesztésére, a mellett, amint mutattam is a híveknek egy predi- káczios könyvet volna szándékom kiadni, melynek tiszta jövedelmét ha megválasztatnám, szintén a cser- nyei gyülekezet adósságainak törlesztésére ajánlanám fel. Mérget mernék rá venni, hogy egy Sztanó vagy Zatkalik — habár tiszteletre méltó férfiak — sohasem volnának képesek a gyülekezetei a bajokból oly szépen s aránylag kevés áldozattal kivezetni mint én. (Az észrevétel mrgtételét itt azokra bízom, kiket a dolog illet s illethet.) Azért, hogy én szegény hántai pap vagyok, még sem vagyok oly semmi ember, a kinek a szavára sehol sem adnak, ón tudom, hogy adnak. (Tapasztalat igazolja.) Ez pedig nem hiú kérkedés (?) csak egyszerűen fel akarom hívni a hivek figyelmét arra, hogy ón nagyon is hajlandó és képes lennék, az eladósodott rendezetlen gyülekezet érdekeit istápolni. Csak a gonoszok és rendetlenek bánnák meg ha megválasztatnám, minden jóra való ember látná, hiszen istenem látni fogná működésemnek (Látjuk) üdvös következményeit. És mégis arról értesültem Yecsey Gábor vei égi tanitó úrtól, hogy volt híveim igen pártolnak át a másik pártra, mert — úgy mond — a Jancsi, t. i. a zatkalik tanitó nyakra főre itatja és eteti őket. Kérem ezt figyelemmel kisérni és engemet erről értesíteni. Neki persze könnyű, mert az iktatás privatim saját szőlejében vagy az öreg pap hagyatéki szőlejében, mint igen alkalmatos helyen könnyen megtörténhetik, és nem is igen lehet ellene fellépni, mert az mondhatja, hogy ki tiltja meg neki megvendégelni hívei közül azokat, akikat épen akar. Csak akkor lehetne ezt az etetést itatást feljelenteni, ha egyszersmind az ott résztvevők valloniásaiból belehetne bizonyítani, hogy az valóságos korteskedő etetés és itatás. Én persze nem üthetek csapra hordót, legföllebb akkor ha megválasztatnám. (Ezt én tetettem az ön megbízásából szép madár! s az árát nem akarja megtéríteni.) A törvényt tisztelem és nem merem áthágni. Kérem szépen legyen szives tudósítani, történik-e csakugyan etetés ? mikép ? hol ? ki által ? és mily eredménnyel ? Itatás által sok mindent keresztül lehet vinni, működjenek önök párthiveim legalább szóval és ügyességgel, mert én bizony szeretném azt a csernyei állomást elnyerni. Háta fizetésre, a hiányra néz ve megálla- podtak-e már a hivek valamiben ? makacsul ragaszkodnak-e ahhoz, hogy e hiány az ismeretes tétel kihagyásával megcsonkittassék ? s készek-e arra, hogy bizonytalan ideig rendes lelkész helyett helyettes működjék ott, aki valószínűleg magyar lesz. Ha engem megválasztanak, akkor végre is kicsinálnám én, hogy lenne annyi engedmény, amennyiről már az atyafiak itt létekor emlitést tettem; de, ha hajthatatlanak lesznek; fizetik akkor a helyettest úgy mint a volt papot, s végre még is a teljes csonkitatlan hiányra lesznek kénytelenek rendes papot hívni. Az egyház m. törvényszékhez hiába folyamodnának, mert ennek egyik tagja én vagyok, elnöke az esperes, a ki keresztapám, egy másik tagja az ipám, egy harmadik Gyurácz Ferencz barátom, aki egyúttal a felfolya- modási püspöki törvényszéknek is tagja stb. sth. Atyafiak jó lesz az Óvatosságot és az okosságot nem mellőzni. Hanem óvatosan és bölcsen tessék kérem bánni jelen levelemmel is, hogy abból reám ne háruljon veszedelem. (Legyen csak nyugodt, ennél bölcsebben nem lehet vele elbánni) Eszembe jutott megint az a körülmény, hogy a gyülekezeti elöljáróság mind ellenem van. Ez csak fúrja az oldalamat. Próbáltam ennek nyitjára jönni, s egyik combiná- tiom ez: Nem-e történtek ott a megboldogult lelkész hanyag gondatlansága s az elöljáróság közreműködése mellett bizonyos rendetlenségek az egyház vagyon kezelésében, melyeknek felderítését elhárítani akarja az elöljáróság s már csak azért is szavaz Sztanó Sándor urra, mert reményli, hogy az atya iránti tekintetből el fog simítani mindent, amit netalán elsimítani kellene ? Én például hallottam, hogy sokan már kifizették azt, ami reájuk esett az egyházkerületi hátralékból, már pedig biztos tudomásom szerint az egyház kerületi pénztárba semmi sem ment. Hová lettek ezek a pénzek ? Ki hatalmazta fel az elöljáróságot, hogy azokat más mint a kitűzött czélra használják ? stb. Tudja meg kérem helyes-e az én combináczióm ? (most csak a magamét tartom helyesnek) vasárnaphoz két hétre julius 20-án, van tehát kitűzve a választás. Most kell tehát minden erővel működni azoknak, a kik engem szeretnek és óhajtanak. Ha addig volt híveim álhatatosan megmaradnak s nem hagyják magokat egy-két pohár borral eltántorítani: akkor győzünk. Az előzmények után nekem reménylenem kell, — ámbár e napokban nemcsak a velegi tanitó, aki Zatkaliknak is, de nekem is jó emberem, hanem mások is mondották, hogy kilátásaim nehány nap óta — különösen a küldötteknek Tab-on léte és az itatás elkezdése óta nagyban alábbszállottak. Nagy szépen kérem ig. t. jegyző urat, tudjon meg mindent
